Egy szép nyári napon, mikor a forrón tűző sugarak felperzselték a füvet, kiszárították az embereket, két galamb beszélgetett egy fűzfa árnyékában. Nem is beszélgettek, inkább vitatkoztak. Nem tudták eldönteni, mi az ember legnagyobb gonoszsága.

- Szerintem az állatkínzás. - jelentette ki határozottan a szürke tollas madár, akit a barátai csak Magvasnak hívtak.

- Az igaz, hogy az állatok ok nélküli bántása nagy bűn, de a környezetszennyezés, még annál is nagyobb gonoszság. Gondatlanságukkal elpusztítják a mi lakóhelyünket. - magyarázta indulatosan a vörös színű galamb. Ő a könyvtár felett lakott, így ő volt a legtájékozottabb. Társai ezért nevezték Okoskának.

- De az állatkínzás közvetlenül minket bánt. Csapdákat tesznek ki a vadállatoknak, puskával vadásznak ránk. Lefújják a bogarakat, amitől meghalnak... - érvelt Magvas, de Okoska közbe vágott:

- A spray használata a környezetre is veszélyes.

- Borzasztó, barátom, borzasztó! - sopánkodott a szürke tollú galamb. - Nézd ezt a helyet is megfertőzték. - mutatott szárnyával a közelben elhelyezett szemétkupacra, amit előző tulajdonosa akarva-akaratlanul itt felejtett.

- Hihetetlen a pimaszságuk. - Csóválta a fejét a vörös tollazatú madár. - Már a szemetüket is a mi lakóhelyünkön dobálják el.
Mindketten elhallgattak és a kellemetlen szagot árasztó kupacot nézték. Minden bizonnyal egy uzsonna maradékát tisztelhették benne. Használt alufólia, félbehagyott zsömle, üres üdítős üveg, koszos szalvéta. A büdös szemétrakást már a legyek is ellepték.

- Valakinek szólni kéne. - törte meg a csendet Okoska. - Valakinek, aki el tudja intézni, hogy az emberek eltűnjenek a földről. Akkor újra béke lenne. Megszűnne a környezetszennyezés, az állatkínzásról nem is beszélve.
Magvas rögtön lecsapott az ötletre. Barna szeme kitágult az izgalomtól, szürke tollai felálltak a hátán.

- Ez egy remek ötlet. Szóljunk Istennek! Ő meg tudná ezt tenni. Megtisztítaná a Földet a gonosz, meggondolatlan emberektől, akik csak elpusztítják azt.
Ekkor csilingelő nevetést hallottak lentről. Ösztönösen feljebb röppentek egy-két ággal. Egy kislány állt a földön a fa alatt. Gyönyörű arcát rózsaszínre festette a nevetés. Szőke, loknis haját füle mögé tűrte. Hatalmas kék szemeit le sem vette a galambokról. Hófehér ruhát viselt, hátából pedig két aprócska, fehér szárny állt ki.

- Egy angyal. - lehelte ünnepélyes áhítattal Okoska, aki sok képet látott az angyalokról a könyvtárban. A kislány újra felnevetett, majd szárnyait megrezegtetve felröpült a madarakhoz a magasba.

- Isten meghallotta a kéréseteket, és úgy döntött teljesíti a kívánságotokat, - szólt csilingelő hangján. Szavaitól mohó fény villant a galambok szemében. – de előbb megmutatom nektek, hogy Ő eddig miért nem lépett még közbe. Ha ezután is kitartotok a döntésetek mellett, ám legyen. 

Azzal ölébe vette a madarakat, és elszárnyalt velük fenn az égen. Egy kis falunál álltak meg. Vagyis nem messze a település határától, ahol egy fából faragott Mária-szobor állt. Valamikor egy lelkes szobrász alkotta meg, hálából a segítségért. Egy kisfiú sétált a szoborhoz. Egy fiatal, talán öt éves, fekete hajú fiúcska, olyan gyönyörű kék szemekkel, amit Magvas még soha sem látott. Körülnézett, majd letérdelt a szobor elé, összetette a kezét, majd elkezdett imádkozni.

- Kedves Mária! – szólalt meg reszketeg hangon. – Tudod a nagymamámmal találtunk az erdőben egy kismadarat, aki megsérült. Hazavittük, de még mindig nagyon rosszul van. Kérlek, segíts, hogy meggyógyuljon, és vissza tudjon menni a fészkéhez! – már majdnem felállt, de aztán eszébe jutott még valami. – Ja, és köszönöm, hogy a nagypapa meggyógyult. Ezt ő készítette.

Egy kis dobozkát vett elő a farmerja zsebéből, amit a szobor talapzatára helyezett. Aztán felállt, megölelte a fából készült Máriát és elsétált, vissza amerről jött. A két galamb mindezt fentről nézte végig az angyallal.

- Most, hogy ezt láttátok, tudtok dönteni? – kérdezte csilingelő hangján. A két galamb egymásra nézett, majd egy sokatmondó pillantás után bólintottak. Az angyal elmosolyodott.

- Szerintem jól döntöttetek. Majd értesítem Istent a döntésetekről. De ha most megbocsátatok, meg kell gyógyítanom egy beteg kismadarat. – mondta az angyal, megpuszilta Okoskát és Magvast, majd elrepült.