Képtelen vagyok annyit aludni, amennyire a testemnek szüksége van és ami a pihenésemhez szükséges lenne, mert még mindig nyomaszt, ami köztem és Linett között történt. Szinte csak forgolódok egész éjjel és tudom, hogy valószínűleg a szomszéd szobában tartózkodó lány sem tud békésen aludni. Miattam.

Valószínűleg tisztában volt vele, hogy délelőtt járok tornára és én pedig azzal voltam tisztában, hogy éppen ezért nem fogok vele találkozni ma reggel, mert nem fogja elhagyni szobáját, amíg én is a lakosztályban tartózkodok.

Erőt véve magamon végül az ébresztő előtt kelek ki az ágyból és teszem rendbe magam a fürdőszobában, majd egy egyszerű melegítő szettet veszek fel. Szeretnék Linettel beszélni, de siettetni semmiképpen nem volna jó ötlet, hiszen anya is azt tanácsolta, hagyjak időt magunknak. Ebbe viszont beleőrülök. Elhatározom, hogy hazafelé megállok valami virágüzletben és csináltatok Linettnek egy szép csokrot, ami talán megenyhíti.

A tornám szerencsére jó hangulatban telik el és kicsit ki is tudom zárni fejemből Linettet és a köztünk lévő problémát. Komolyan úgy félek, hogy elveszítem őt, mintha a barátnőm lenne, pedig csak lefeküdtünk. Viszont bennem annál mélyebb érzések alakultak ki és meghalok, ha nem akar tőlem semmit. Erre pedig egyre nagyobb esélyt láttam.

-Herr Szoboszlai! - szólít meg az orvosom kedvesen, mire ráemelem tekintetem az ősz férfira. - A kezelése megfelelően halad és holnap még egy utolsó vizsgálatra és tornára várom önt, utána már a csapata stábjára bízom.

-Ez nagyon jól hangzik - erőltetek magamra egy halvány mosolyt. - Köszönöm a segítségét.

-Ez a munkám, örülök, hogy sikerült magát rendbe hozni - kacsint rám, majd tovább haladva megy a dolgára, én pedig az öltözőbe.

Komótosan sétálok ki a parkolóba autómig, hiszen rengeteg minden kavarog a fejemben és a megoldáson agyalok. Útközben megállok egy virágüzlet előtt és erőt véve magamon nyitok be az üzletbe. A negyvenes éveiben járó hölgy felismer, hiszen sokat jártam ide régen. Amikor anya meglátogatott mindig innen vittem neki csokrot. Egy kis csevej után segített a hölgy kiválasztani a megfelelő virágokat, amik túlzottan romantikus hatást idéznek, de mégis örülne neki Linett. A rózsaszín angol rózsákból álló csokorral hagytam el a helyet, majd kicsivel nagyobb önbizalommal vezettem a hotelig és néha a mellettem pihenő csokorra pillantva abban reménykedtem, hogy Linett nem lesz velem annyira elutasító és meg fog hallgatni.

Idegesen szorongatva a csokrot, másik kezemben a táskám nyitom ki a lakosztály ajtaját és utána zárom be magam mögött. A nagy csend miatt kicsit megijedtem, de amint cipőimet lerúgtam és bentebb sétáltam, a lelkem megnyugodott, hiszen Linett a kanapén feküdt és valami könyvet olvasott. Jelenlétemre óvatosan felkapta fejét, majd egy pillanatra találkozott tekintetünk. Imádtam a gyönyörű zöld szemeit.

Tanácstalanul álltam meg közel hozzá, mint egy szerencsétlen, ő pedig a könyvet összecsukva ült fel és nézett vissza rám kíváncsi szemekkel.

-Szia - lehelem esetlenül szorongatva magam mellett már csak a csokrot. Látva zavaromat egészen halványan elmosolyodott majd felállt, így végre majdnem egy magasságba kerültünk.

-Szia, milyen volt a torna? - kérdezi semlegesen, mégis érzem, hogy őszintén érdekli.

-Ehm jó - felelem zavartan, majd feléje nyújtom a csokrot, amire felhúzza szemöldökét. - Ezt neked hoztam - teszem hozzá esetlenül, végül elveszi. Nagyon meglepődött.

-Dominik... - kezd bele halkan, de félbe szakítom. Úgy érzem itt az ideje, hogy tényleg őszinte legyek vele.

-Nézd Linett. Borzalmasan sajnálom ezt az egészet. Nem így terveztem... Soha semmilyen körülmények között nem szándékoztalak megbántani vagy fájdalmat okozni neked. De nem tudtam tovább titkolni, hogy mennyire tetszel nekem és mennyire odáig vagyok érted. Egy ideje már vívódtam magamban, de nem szerettem volna tönkretenni a barátságunkat, mert nagyon sokat jelent nekem. Sokat jelentesz nekem. De akkor este... úgy éreztem, te is ezt akarod és hazudnék, ha azt mondanám, hogy megbántam. Csak remélem, hogy egyszer már nem fogsz rám haragudni ezért. Nem akarok veled rosszban lenni.

-Értékelem, hogy ezt mind elmondtad és én sem szeretnék rosszban lenni veled, de... ezt a szex dolgot akkor sem lett volna szabad és szerintem az lesz a legjobb, ha megtartjuk a távolságot ilyen téren egymás között és csak barátok maradunk. - néz rám kérlelően, én pedig totálisan nem erre a válaszra számítottam. Azt hittem bevallja, hogy ő is ugyanígy érez és velem akar lenni. helyette most azt javasolja, maradjunk csak barátok. Ajj baszki. Mondjuk még mindig jobb, mint a semmi, így kész vagyok elfogadni az ajánlatát. Még, ha nehezemre is esik.

-Oké - nyögöm kis fájdalmas mosollyal, mert inkább leszek a barátja, mint senkije és legalább beszél velem. Ugyanakkor borzalmasan fájt ez az egész és biztos szenvedni fogok ettől, de most próbálok pozitívan hozzáállni a dologhoz. Linettnek legyen jó. A többit majd megoldom valahogy.

Linett halványan elmosolyodik, de látom rajta, hogy neki is épp olyan nehézséget okozott ez a döntés meghozatala, mint nekem az elfogadása. Óvatosan helyezi az asztalra a tőlem kapott csokrot, majd közelebb lépve hozzám bújik ölelésembe, amit esetlenül, de azonnal viszonozok. Mélyet szippantok finom illatából és azt kívánom, bárcsak sose engedne el.

-Van kedved velem ebédelni? - kérdezem a lánytól, kicsit eltolva magamtól, hogy szemeibe tudjak nézni.

-Szívesen - bólint mosolyogva, én pedig ugrálni tudnék örömömben.

Egy másik kedvenc helyemre viszem Linettet, ahol a legtöbbet ettünk anno Haalanddal.

-Nem volt rossz itt hagyni mindent és megint másik országba költözni? - kérdezi Linett kíváncsian, miután megkaptuk ebédünket a pincértől.

-Nos, tudtam, hogy ezt meg kell tennem a saját érdekemben és ezzel sokat fejlődhetek majd. Igazából nem féltem, inkább izgatott voltam, hogy milyen lesz Lipcsében. Mivel Peti és Willi is ott vannak és jól ismertem őket, nem aggódtam. Meg aztán mindenki kedvesen fogadott meg tök jófejek a csapattársak - vonok vállat mosolyogva.

-Te mindig is ilyen bátor voltál - néz rám lopva, majd folytatja ebédjét. Igazából örülök, hogy a tegnapi vitánk ellenére most ilyen nyugiban vagyunk és hirtelen nem is akarok még csak gondolni sem arra, hogy csupán a barátjának tekint és nem akar tőlem semmi komolyat.

-És tetszik az élet ott kint? - kérdezősködik tovább, én pedig ezen őszintén elmosolyodom.

-Aha, most már eléggé otthon érzem magam. - válaszolok mosolyogva, mert tényleg örültem, hogy kérdezget és kíváncsi velem kapcsolatban ilyen dolgokra. - Hogyan fogod elmondani a szüleidnek, hogy nem kaptál munkát? - váltok témát, hiszen azt adta be nekik, hogy állásinterjúra megy, nem pedig velem lóg majd Salzburgban.

-Nem tudom - sóhajt gondterhelten, mivel tegnap lett volna alkalmas a fodrász ismerősömnek a találka, de köztünk éppen állt a bál... - Majd azt mondom, sokkal nagyobb volt a konkurencia, mint amire számítottam, aztán majd hívni fognak. - von vállat végül, én pedig megértően bólintok. Szeretnék neki segíteni.

-Figyelj Linett - nézek rá komolyan - Lipcsében szívesen bemutatlak a fodrászomnak. Gyere ki velem. Jót tenne neked egy kis tanulás a legjobbtól. És persze nem lennél egyedül egy idegen helyen, hiszen egy barátod már lenne Lipcsében. - zárom le mondandómat egy bizonytalan mosollyal. Egy darabig csak pislog rám, majd inkább az ebédje felé fordítja tekintetét és nem mond rá semmit csak hümmög. Ezt megint jól elcsesztem. Ezután elég kínos volt a hangulat és nem tudtam, hogyan oldjam a feszültséget, mert sorra szúrom el a dolgokat. Jobb, ha lassan nem is szólalok meg.

Ebéd után kocsiba ülve támadt egy ötletem. Megmutatom Linettnek, hol játszottam a meccseimet. Nekem is jót tesz egy kis nosztalgia. Sejtelmes mosolyra húzódott ajkakkal nézek a mellettem biztonsági övét becsatoló lány felé, aki kérdőn ráncolja szemöldökét.

-Megmutatom neked, hol voltam a legboldogabb itt Salzburgban - felelem meg a fel nem tett kérdését. Csak mosolyogva bólint és ezek szerint már nem neheztel rám az ebédnél felhozott téma miatt.

A stadion parkolójában megállva emlékek tömkelege rohamozta meg elmémet és szinte magam előtt láttam magamat, amint sétálok be a játékosoknak fenntartott ajtón Haalandal és valamin éppen röhögünk szokásunkhoz híven.

-Gyere - nyitom ki ajtómat, miután leállítom a motort, ő pedig követi a példámat.

-Most csak úgy besétálunk? - kérdezi meglepődve, mikor magabiztosan sétálok az épület felé, ő pedig szorosan követ.

-Életem legmeghatározóbb három évét töltöttem itt, naná hogy beengednek - villantom rá fogsoromat, majd az ajtó előtt magam elé engedem.

-Wow - néz körül az előtérben, míg én a recepcióhoz sétálok és a jól ismert férfi mosolyogva köszön nekem, majd arról kérdezget, hogy mit keresek itt. Szerencsére nincs semmilyen pályakarbantartás, így biztosít felőle, hogy nyugodtan bemehetünk. Linettnek intek, aki azonnal követ a hosszú folyosón.

Kicsit jól esik, hogy Linett most nem kérdezősködik, hanem csak sétál mellettem és közben magamon érzem tekintetét. A mellkasom elszorul, amikor kilépek a játékos folyosóról a füves pályára és ezzel egyidőben szinte hallom a szurkolók hangját, ahogy ujjongnak egy-egy megnyert mérkőzést követően. Életem legszebb éveit töltöttem itt és abszolút nem bántam meg, hogy olyan fiatalon elkerültem otthonról. Erre volt szükségem, hogy megfelelően fejlődhessek. Nem volt egyszerű, de megcsináltam, most pedig egy lépcsőfokkal fentebb léphettem.

-Mire gondolsz most? - szólít meg Linett kedvesen, alig hallhatóan. A pályán tartva szemeimet elmosolyodom, majd vállat vonok.

-Hogy milyen kurva szerencsés vagyok. - nézek végül rá, ő pedig elmosolyodva néz körbe.

A kispadhoz sétálok és leülök a jól ismert székbe, Linett pedig mellettem foglal helyet és csak figyel.

-Itt rúgtam az első gólomat. Megnyertünk számtalan kupát a csapattal. Rengeteget köszönhetek Salzburgnak - nézek rá Linettre és úgy érzem, mindjárt elsírom magamat.

-Biztos vagyok benne, hogy Lipcsében is hasonló élmények várnak rád - fogja meg hirtelen combomon pihenő kezemet, amin mindketten megilletődünk és pár pillanatig egyikünk sem szól semmit, csak némán figyeljük egymás tekintetét. Imádom Linett gyönyörű szemeit és belepusztulok, hogy nem lehet az enyém.

-Remélem lesz lehetőségem, hogy megmutassam ott is, mit tudok - nézek rá és nincs erőm elhúzni kezemet, hiszen még mindig rajta tartja sajátját.

-Nem győzöm majd itthon olvasni a híreket, milyen jól szerepelsz a Bundesligában - mosolyog rám bátorítóan, végül elhúzza kezét és kicsit zavartan néz el szemeimből.

Nagyon jó lenne, ha tényleg így lenne majd. A két nappal ezelőtt történtek után mertem azt remélni, hogy majd Linett közvetlenül fog velem osztozni az örömömben, ha végre játszok. Ideje felébrednem a rózsaszín kis álmomból, mert ez itt a valóság és ez a lány nem fog velem kapcsolatba elegyedni. Annak ellenére, hogy azt mondtam nem kell barátnő egy ideig, őt szívesen hívtam volna a barátnőmnek.

A következő napot elég kínosan töltöttük. Fogalmam sem volt, hogyan viselkedjek Linettel, hiszen nagyon vonzódtam hozzá, pedig tudtam, hogy ennek semmi értelme. Hétvége alkalmával rengeteg turista volt a városban, így csak kisebb városnézésre és egy sétára mentünk el a közeli tanösvényre.

Vasárnap reggeli után már a csomagok mellett állva vártam Linettre, aki bőröndjét húzta ki hozzám az ajtóhoz, majd kínos mosollyal méregette a kezében tartott csokrot, amit még tőlem kapott.

-Megharagszol, ha nem viszem haza a csokrot? - néz rám bocsánatkérően. - Nem akarok, ennyit magyarázkodni nekik vagy éppen hazudni. Tényleg nagyon aranyos gesztus volt tőled és nagyon szép csokor - szagol bele mosolyogva és érzem rajta, hogy legszívesebben magával hozná. - Nincs szívem kidobni, mi lenne szerinted, ha odaadnám az egyik takarító néninek? - néz rám mosolyogva, amit viszonozok és megértően bólintok.

-Szerintem nagyon örülne neki - engedem magam elé, majd csomagját maga után húzza a folyosóra.

Miután szétnézek, hogy semmit nem felejtünk itt, elindulunk a folyosón a lifthez, közben Linett szerencséjére egy idősebb takarító hölgy jön szembe velünk, mire a mellettem sétáló lány mosolyogva átnyújtja neki, ő pedig ledöbbenve veszi el tőle. Mivel Linett nem igazán beszél németül, így nagyvonalakban makogok a nőnek, hogy miért kapja a csokrot, mire csak mosolyogva megköszöni.

Elég borongós az időjárás és álmosító, így megértem, hogy Linett egy órán belül elaludt mellettem. Mosolyogva pillantottam rá, ahogy aludt és kicsit rosszul is éreztem magamat, hogy nem értem el ebben az egy hétben, amit titkon reméltem. Szerettem volna, ha lesz köztünk valami. És ez totál meghiúsult.

Szerettem volna, ha minél később érünk haza, de az autópályán haladás nem tette lehetővé. Pedig most szívesen kerültem volna dugóba valami útfelújítás miatt. Mondjuk ez még Magyarországon még előfordulhat.

A határon átérve olyan szorongás fogott el, mint még soha. Belegondoltam, hogy közel két óra múlva megérkezünk Fehérvárra és Linettel különválnak az útjaink. Nem sokkal később csak arra lettem figyelmes, hogy engem figyel még álmos szemeivel.

-Hol járunk? - kérdezi kissé rekedt hangon, amin akaratlanul is elmosolyodok.

-Fél órája jöttünk át a határon, nemsokára otthon vagyunk - válaszolok feléje pillantva, mire csak bólint.

Érzem, hogy feszült közöttünk a légkör, de nem tudok semmi értelmes mondatot kinyögni és nagyon hálás vagyok, amikor ezt a mellettem ülő lány teszi meg.

-Figyelj Dominik - szólít meg kedvesen, majd kicsit felém fordul. Érzem hangján, hogy ideges és valami olyat készül mondani nekem, ami nem biztos, hogy tetszeni fog. - Köszönöm, hogy magaddal vittél Salzburgba és rengeteg új élményt adtál. Minden téren. Ami pedig köztünk történt, szeretném, ha elfelejtenénk. Tényleg jól esett, hogy olyan kedves és figyelmes voltál velem, de én... nem állok erre készen.

Annyira lesokkolt ez az egész, hogy egy darabig nem is mertem ránézni, csak az utat figyeltem és próbáltam higgadt maradni.

-Megértem, hogy ha így érzel és nem is szeretnék rosszat neked. Efelől megnyugodhatsz. - nézek végül rá egy igen keserű mosoly kíséretében.

-Köszönöm - helyezkedik vissza az ülésben és ezután szerintem látja rajtam, hogy eléggé szar kedvem lett ettől. - Biztos vagyok benne, hogy hamar  találsz majd magadnak olyan lányt, aki hozzád való. Rengetegen odáig vannak érted - mosolyog rám biztatóan, de én ezt a gesztusát sem tudom őszintén viszonozni, hiszen legszívesebben rávágnám, hogy cseszhetik, ha én érted vagyok odáig... De inkább nem teszem és csak csendben vezetek addig a városig, pontosabban addig a lakótelepig, ahol felnőttünk mindketten.

A parkolóban hatalmas sóhajjal állítom le az autómat és emelem tekintetem Linettre, aki maga elé bámulva ül továbbra is és fogalmam sincs, mit kellene most tennem vagy mondanom. Valószínűleg már semminek nem lenne értelme. Így legjobb megoldásként inkább kiszálltam és ezután Linett is követett.

Csendben pakolom ki csomagjainkat és nem merek a mellettem ácsorgó lányra nézni. Végül muszáj vagyok, mert valahogy csak el kell köszönnöm tőle. Nem akarok bunkó lenni, pedig minél előbb a szobámban szeretnék újra depizni.

-Köszönöm, hogy eljöttél velem - fordulok Linetthez, aki mosolyogva pillant rám.

-Köszönöm, hogy elvittél - biccent, mire újra megfogalmazódik bennem a Lipcsés gondolat.

-Figyi Linett - váltok kicsit komolyabb hangnemet és el is tűnik arcomról mindenféle mosoly. - A történtek ellenére is szívesen bemutatnálak Lipcsében a fodrász haveromnak. Szerintem tök sokat tudnál ott tanulni meg dolgozni is. Nem jó itt neked, csak szenvedsz. Németország nincs olyan messze és velem se muszáj találkoznod. Gondold át. - érzem rajta, hogy erre nem igen tud mondani bármit is, és inkább csak rám hagyja az egészet. - Vigyázz magadra! - lépek közelebb és bizonytalanul, de egy szoros ölelésbe vonom, amit azonnal viszonoz és mellkasomba temeti arcát. Ettől pedig sírni tudnék.

-Te is! - húzódik el halvány mosollyal, majd bőröndjét maga után húzva sétál a másik lépcsőházhoz, én pedig a sajátunk felé veszem az irányt.

Ez az egész helyzet olyan elcseszett és úgy érzem, megint ott vagyok, ahol a part szakad.

A lakásunk ajtaján belépve legelőnek anya jött felém hatalmas mosollyal az arcán, amit muszáj voltam viszonozni, majd szorosan megöleltem.

-Domi! - sikítja nevemet húgom és már szalad is felém apró lábaival, mögötte pedig apa sétál felénk.

-Szia hercegnő! - kapom fel, miután ledobtam táskámat magam mellé. - Mizu?

-Szúrsz! - szólal fel kacarászva, hiszen pár napja valóban nem borotválkoztam. Tulajdonképpen, mióta lefeküdtem Linettel.

-Te pedig nehéz vagy. Talán attól a Milka csokitól, amit megettél előlem? - vonom fel szemöldököm játékosan, mire szégyenlősen vállamba temeti arcát. Ezen pedig mindannyian elnevetjük magunkat.

-Milyen utatok volt? - ölel át apa is mosolyogva. Leteszem Szofit a padlóra, majd táskám után nyúlok, hogy bevigyem a szobámba. Anya és a húgom a konyhába mennek, így lehetőségem van apával kettesben dumálni.

-Nyugis - nyögöm ki. Biztos tudott Linettel kapcsolatban mindenről, mert anya elmondta neki szerintem. Csak bólintott.

-Kibékültetek? - kérdezi halkan és bizalmasan. Csak egy nagy sóhaj hagyja el számat megint.

-Barátok maradtunk. De szerintem ez rohadtul nem fog működni. Legalábbis részemről, mindig több lesz - rázom fejem lemondóan, mire vállamra teszi a kezét.

-Sosem tudhatod, miből mi sül ki. Lehet, hogy valóban nem illetek egymáshoz, de ha mégis, akkor egészen biztosan lesz még lehetőségetek megbeszélni ezt. - mondja kedvesen és tulajdonképpen igaza van.

Vacsora után a szobámban telefonozok és Bendivel chatelek, aki kérdezget a kis salzburgi kiruccanásról és ténylegesen be is avatom a dolgokra, amin eléggé meglepődik. Igazából erre számítottam. Nem torkoll le és ennek örülök, inkább hasonló tanácsokkal lát el, mint apa és anya vacsora után. Miszerint hagyjam lenyugodni a dolgokat, hiszen eléggé friss az élmény mindkettőnknek és majd egyszer hátha változni fognak a dolgok.

Már szinte mindenki aludt, kivéve engem, mikor nyílt a szoba ajtóm és Szofi jelent meg pizsamában és az alvós kutyájával.

-Mi a baj Szofi? - zárom le telefonomat és inkább az éjjeliszekrényemre helyezem, ahol felkapcsolom a kislámpát.

-Rosszat álmodtam - válaszolja szipogva és becsukja az ajtót maga mögött. - Aludhatok veled? - kérdezi könnyes szemekkel állva az ágyam mellett, mire önkéntelenül is elmosolyodok.

-Gyere ide - emelem fel takarómat, mire azonnal felmászik és mellém bújik. Imádom, amikor velem van, mert nagyon hiányzik, hiszen kevés időt tudok vele tölteni. Ő pedig emiatt nagyon ragaszkodik hozzám, ha itthon tartózkodok.

Csendben fekszik mellettem, én pedig haját simogatom és rendezgetem.

-Domi, ti Linettel szerelmesek vagytok? - néz fel rám, engem pedig eléggé meglep ezzel a kérdéssel, és emiatt hirtelen válaszolni se tudok.

-Linett nem szeret engem - válaszolok neki egy szomorú mosollyal, mire csak átölelve bújik hozzám közelebb.

-Vigyél neki cukorkát és borotválkozz meg, mert megint szúr az arcod és ez biztos nem tetszett neki - jelenti ki, én pedig halkan elnevetem magam, milyen aranyos. Szegény még nem tudja, hogy csupán cukorkával ezt nem lehet elintézni.

-Majd megpróbálom - kacsintok rá mosolyogva, majd lekapcsolom a lámpát és elhelyezkedek alváshoz, mint Szofi. - Próbálj meg aludni, jó? - nyomok puszit homlokára.

-Oké - válaszolja lecsukott szemekkel és kutyusát magához ölelve fekszik szorosan mellettem és tudom, hogy az éjjel valószínűleg legalább hatszor fog hasba rúgni, de ez most nem érdekel. A kishúgom végre elfeledteti velem Linettet és mosolyogva ölelem át, hogy én is álomba merülhessek.

Sziasztok! 🥰
Restellem, hogy nem válaszoltam még a sok kedves kommentre, de hamarosan pótolom. Remélem addig nem bánjátok, hogy D mai gól és gólpassza után részt hozzam :)
Nagyon kíváncsi vagyok, mi a véleményetek 😁
Legyen szép hétvégétek!
Millió puszi & ölelés! ❤️