"Bántottak, ezért megbántottalak"

Harry megint a padlón feküdt kimerülve. Szájából csöpögött a vér, Perselus utolsó erőszakos tettének nyoma. Szíve hevesen dobogott, szeméből könnyek csorogtak, fáradt volt és gyenge. 

Mielőtt egy és fél éve elkötelezte magát Perselus mellett úgy gondolta boldogok lesznek együtt. Perselusszal a csata után nem sokkal jöttek össze és nagyon örültek egymás közelségének. 

Szerelme úgy döntött vele marad és nem tanít tovább az iskolában, hanem Európa szerte ő volt az első a bájitalmesterek közül. Rendeléseket vett fel, bájitalokat főzött, majd elküldte azokat egy bagollyal, a pénz meg egyenesen vissza érkezett a házhoz. Perselus szerette, hogy nem kellett kimozdulnia, vagy látogatókat fogadnia.

Harry először szerelme bántalmazásait az esküvőjüknek, vagy az újdonsült házasságnak tudta be, amibe ő rángatta be férjét, aki végig hevesen tiltakozott ellene. De ma már tudta, hogy nem így van, az ő szerelmét egyszerűen csak letaszították a piaci siker csúcsáról, mert nem tudott felzárkózni az árak mögé, veszteséges lett volna.

Ekkor kezdődtek meg az első bántalmazások, Perselusnak mostanára egyszerűen csak szokásává vált, hogy minden rossz érzését rajta vezeti le, azon, aki még mindig szereti őt, mindezek ellenére, de most nem úgy érzett, pillanatnyilag nem tudott. 

Minden erejét összeszedve feltápászkodott a földről, majd a napjait megkeserítő férfi szemébe nézett. Ivott, részeg volt, látta rajta. Ilyenkor mindig hajlamosabb volt az agresszióra. Perselus tétován felvette vele a szemkontaktust, majd Harry visszaemlékezett a ma történtekre, ahogy férje keze szorítja a karját, ahogy pofon vágja, minden egyes kis részletet az agyába szívott.

-Undorító vagy. -mondta ki Harry. Perselus erre ruháira nézett és elkezdett valamilyen foltot, vagy ételmaradékot keresni, de nem talált. Amit Harry mondott azt emberileg értette, férje a szemébe nézett, amelyben meglátta a gyűlő könnyeket, mikor felfogta a mondat értelmét. Mikor az első könnycsepp útjának indult Perselus sarkon fordult és felrobogott az emeletre.

Harry örült férje távozásának, de mégis bűntudata volt. Ennyire megbántotta volna? Szóba áll még vele valaha? -tette fel magában az aggasztó kérdéseket. Nem is értette miért kellett olyat mondania, csak az a hirtelen düh okozta ezt a bántó kitörését. Szájáról gyorsan letörölte a vért, és némileg rendbe is hozta magát, majd felsietett az emeletre.

Perselust végül a hálóban találta, miközben erősen zokogott. Nem vette észre érkezését, ezért ő még bámulta kicsit azt a vele érzékeny férfit, akit régen is ismert. A szeretet erős hulláma csapta meg, tudta, hogy Perselus megváltozhat még, hogy nem utálja őt, ha ennyire számít neki a véleménye. Úgy érezte karnyújtásnyira van a változástól, de annál inkább az ágyon síró szerelmétől. Halkan odament hozzá, mivel a fal felé fordulva feküdt, így nem vette őt észre, majd kezét a vállára tette teljes óvatossággal.

Perselus gyorsan reagált, kezével elkapta a vállát érintő ujjakat, majd megfordult és látta, hogy Harry az, szerelme hangosan felüvöltött félelmében, majd könyörögni kezdett:

-Kérlek ne bánts! Annyira sajnálom, csak bűntudatom volt. -mondta halkan, mire Perselus hirtelen elengedte, emiatt küzdenie kellett egyensúlyáért. -Köszönöm. -mondta, miután Perselus megtartotta a vállánál fogva.

-Én mikor bántottalak? -kérdezte aggódva.

-Mi történt veled hirtelen? Most már érdekel a dolog? -mondta Harry dühösen.

-Milyen dolog? -kérdezte értetlenül.

-Az, hogy amióta házasok vagyunk folyamatosan bántasz, ütsz-versz, csúnyán beszélsz velem és észre sem veszed. -mondta növekvő hangerővel. -Egyáltalán szeretsz te engem?

-Muszáj mindig ezzel jönni? Persze, hogy szeretlek, hiszen te vagy a legszebb dolog, ami történt az életemben. -mondta lágyan, ami meghatotta Harryt egy pillanatra, majd még dühösebb lett.

-HA ÉN VAGYOK A LEGSZEBB DOLOG, AKKOR MIÉRT VAGY ILYEN?! -üvöltötte, mire Perselus hangszigetelő bűbájt szórt ki.

-Milyen vagyok? -kérdezte érdeklődve.

-Ha számítok neked, ha valaha szerettél, vagy ha most érzel egy kicsike kis szeretetet is az irányomba, akkor ne legyél ilyen. -mondta kérlelve.

-Miért volt bűntudatod? -kérdezte nyugodtan elterelve a témát.

-Azért, amit korábban mondtam. Meg sem bántódtál igaz, csak úgy tettél, mintha sírtál volna, hogy megsajnáljalak? Hisz már egy ideje nem erőszakoltál meg, könnyebb lett volna így a magadévá tenni. -mondta Harry vádlón.

-Szó sincs ilyesmiről, tényleg fájt, amit mondtál! -fakadt ki Piton és Harryt a falhoz nyomta, jobb kezével hátrahúzta a haját, míg a másikkal megtámaszkodott mellette. -Most is undorító vagyok? Örökre az vagyok a szemedben igaz? -mondta diákfenyegető hangján.

-Nem vagy, hisz én szeretlek, csak dühös voltam...

-Úgy látom még most is az vagy. -hajolt a füléhez, majd orra hegyével végigsimított a nyakán.

-ENGEDJ EL TE KOSZOS DÖG! -kiáltotta. -Hagynom kellett volna, hogy meghalj a Szellemszálláson.

-Ha így állunk... -mondta, majd elcsuklott a hangja és elbaktatott.