*egy hónappal ezelőtt, Ashton temetésén*

Luke idegesen ácsorgott a szekrénye előtt. Az ujjai remegtek, akárcsak az alsó ajka, miközben az ujjai végig súrolták a fekete pulóvere szövetét.

Ashton kedvenc pulóvere volt, amit Luke viselt.

Luke erősen beleharapott az alsó ajkába, erősen próbálva, hogy a szobájában lévő borzasztó emlékek Ashtonról ne lepjék el az elméjét. Luke összetört, teljesen elveszett Ashton nélkül.

Azt kívánta, bárcsak többet lehetett volna Ashtonnal. Időnként Luke nem bírja, és teljesen tönkreteszi a szobáját. Aztán összezuhan, és egy kis labdává gömbölyödik össze, vagy egy nagy labdává, mivel Luke elég magas.

Luke mérges volt és mérges is. Azt gondolta, hogy minden az ő hibája volt.

Soha nem tudta, hogy Ashton már azelőtt depressziós volt, mielőtt találkoztak egymással. Ashton sosem mondta, és Luke hanyagnak érezte magát, amiért soha nem vette észre.

Luke magát hibáztatja. Észre kellett volna vennie, hogy a legjobb barátja egyáltalán nem volt rendben. Észre kellett volna vennie Ashton érzéseit iránta, és be kellett volna ismernie hogy ugyanúgy érez.

Luke naponta visszagondol arra a pillanatra, amikor csókolóztak. Tökéletes volt, de Luke meg volt rémülve. Nem vette figyelembe Ashtont, mert azt gondolta, hogy a barátságuk tönkrement. Tudta, hogy Ashton meleg, de meggyőzte magát, hogy Ashton soha nem lenne szerelmes belé. Szóval Ashton és az érzései ignorálása tökéletes megoldásnak tűnt Luke számára.

Látta a fájdalmat Ashton szemében, és annyira szeretett volna elmagyarázni mindent, de nem tehette. Soha nem magyarázhatta el az érzéseit Ashtonnak. Az kínossá tette volna a dolgokat, és Luke mindig el szeretné kerülni a kínos szituációkat. Minden egyes nap látta Ashton fájdalmas arckifejezését. Ettől Luke kételkedni kezdett magában. Ha bántotta Ashtont, akkor saját magát is bántania kellene, Luke ezt gondolta. Elkezdte vagdosni és éheztetni magát.

És egyáltalán nem bánta.

~~~

Néhány órával később Luke Mrs.Irwin mellett ült. Amikor Luke megérkezett Ashton temetésére, Mrs.Irwin adott neki egy hosszú és kellemes ölelést. Furcsa volt, mert Luke nem volt hozzászokva az ilyen ölelésekhez. Persze, megölelte Calumot és Michaelt, de ez nem volt ugyanaz.

Mrs.Irwin olyan volt, mint Luke; helyrehozhatatlanul összetört. Hangosan nem mondta volna ki, de mindig is Ashton volt a kedvenc gyermeke. Mindig erős kéztetést érzett, hogy megvédje, és mindig biztosra akart menni, hogy a fia biztonságban van.

És dühös volt. Először dühös volt Luke-ra, de abban a pillanatban megbocsájtott neki, mikor meglátta, hogy Luke mennyire szenved Ashton halála miatt. Tudta, hogy a fiú magát hibáztatja, és tudta, hogy bántalmazza magát.

Úgy érzi, hogy egy rossz anya. Ashton soha nem beszélt neki a depressziójáról, és szörnyen érzi magát, amiért nem vette észre.

Mrs.Irwin és Luke egy rövid ideig beszélgettek, mielőtt elkezdődött a temetés. Mrs.Irwin főleg arról mesélt, hogy Ashton milyen aranyos volt, mikor még csak kis totyogó volt. Arról, hogyan ment el a kertbe, és egy kis csokrot készített. Arról, hogy mennyire szerette a spagettit, és mennyire nyitott volt a szexualitásával szemben.

Olyasvalami, ami Luke nem volt. De Luke most már nem fél.

Mrs.Irwin pár héttel ezelőtt megkérdezte Luke-ot, hogy nem írna-a egy dicsérő beszédet Ashtonnak. Ashton egyszerre megemlítette vacsora közben, hogy ha meghalna, szeretné, ha Luke és az anyukája tartanának beszédet a temetésén. Mrs.Irwin össze volt zavarodva, látta az arckifejezést a fia arcán, ezért eldöntötte, hogy ezt észben fogja tartani.

Nem várta volna, hogy a temetése ilyen hamar bekövetkezik.

De Luke igen. Írt egy beszédet, és azon volt, hogy odamenjen Ashton koporsójához. Luke nyelt egyet, és ösztönösen visszacsúsztatta a papírját a zsebébe.

Megköszörülte a torkát, és idegesen körbenézett, csak szomorú arcokat látott. Hátul észrevette Michaelt és Calumot. Nyugtatóan rámosolyogtak.

És Luke belekezdett:

"Sok napot töltöttem azzal, hogy megírjam a beszédemet. De ez a végeredmény; itt állok szavak nélkül, amelyek segíthetnének, és nem érdekel. Ashton azt akarta, hogy beszéljek a temetésén, nem pedig hangosan olvassak."

Ez talán klisésen hangzik, de Ashton Irwin volt a legkülönlegesebb személy, akivel valaha találkoztam. Minden csodálatos volt vele kapcsolatban; a mosolya, a szemei, a vidám és vicces személyisége. Nem a kinézete miatt szerettem. Rendben, talán egy kicsit, de nem ez a lényeg. Azért szerettem, mert olyan volt számomra, mint a napfény. Azért szerettem, mert szebbé tette a napjaimat. Azért szerettem, mert el tudta hallgattatni a démonjaimat. 

Pár éve már nem voltam magabiztos a szexualitásom miatt, de Ashton megtanított arra, hogy legyek nyitott. Mert olyan következmények lehetnek, amelyekről nem szeretnék beszélni. Megtanította, hogy az idő nem számokban van mérve, hanem kis pillanatokban. Ashton sok mindenre megtanította nagyon rövid idő alatt.

Szavakkal nem tudom elmagyarázni, mennyire bűntatosnak érzem magam, amiért nem mondtam el neki hamarabb, hogy szeretem őt. Talán nem állnék itt, talán Ashtonnal lennék, fognánk egymás kezét, és megcsókolnám a sebeit.

És mindannyian engem hibáztathattok. Hibáztassatok, mert mindez ez én hibám. De hűséges maradok Ashtonhoz. És hamarosan találkozni fogok vele.

Szavakkal nem lehet leírni, amit most érzek. Egyáltalán nem vagyok jó a szavakkal, de most itt állok. Azt gondolhatjátok, hogy a beszédem pocsék, és az is. De nem érdekel. Engem csak Ashton érdekel.

Szeretném, ha Ashton büszke lenne rám, ha a napfényem büszke lenne rám. Az én kicsi napsugaram," Luke lenyelte a torkában lévő gombócot, és lehajolt, hogy megcsókolja Ashton koporsóját. Könnyek folytak le az arcáról, és Luke némán zokogni kezdett. Erős maradt az egész beszéd alatt, amiről azt gondolta, hogy pocsék, és most összeomlik.

"Szeretlek, Ashton. Szeretlek és nagyon hiányzol. Annyira hálás vagyok, hogy megismerhettelek. Szeretlek, szeretlek, szeretlek. Nem tudom, hogy hallasz-e engem, de elég biztos vagyok benne, hogy igen. 

A sors volt az, ami összehozott bennünket, és a sors volt az, ami összetörte a szívünket, és a karma hibája volt, hogy elveszítettelek.

Szeretlek, Ashton Fletcher Irwin, szeretlek, mindörökkön örökké. Hamarosan találkozunk, szerelmem."

-

éééés vége 

:( hiányozni fog

amúgy ezt már sokkal hamarabb  lefordíthattam volna, sajnálom, hogy eddig húztam :D 

ha az író belemegy, akkor lefordítok egy újabb történetet (nem a 5sos-ról szól, viszont nekem tetszett ^^)

vote és komment, ha elolvastad, és velem együtt sírtál :D