*Sapnap*

Felkeltem mint eddig mindig, hulla fáradtan de igazából ez lényegtelen. Elvégeztem a szokásos napi rutinomat, és le mentem reggelizni. Miután ezzel is meg voltam ideje volt felöltözni, mivel kint már nincs az a nagyon meleg ezért, már pólót is vettem fel a pulcsim alá. Meg majdnem el is felejtettem vinnem kell a gördeszkámat is, mert Karlal megyünk ma suli után a gördeszka pályára, igaz nem vagyunk profik de egy nagyon jó idő töltés számunkra. Gyorsan össze kaptam magam teljes egészében, és fel kaptam a földről a gördeszkámat és indultam is a suliba. Mikor oda értem szokásosan, igazából csak mostanában már itt várom Karlt a suli előtt.

*Karl*

Mit ne mondjak nem ment valami túl jól a reggeli felkelés, de gyors kimásztam az ágyamból elvégeztem a kis rutinomat, fel kaptam a szobából mindent ami kell a mai napra, de még mielőtt lementem volna reggelizni le vittem a gördeszkámat is, amit persze majdnem elfelejtettem, lent már várt a reggeli, és egy üzenet anyától.

" Reggelizz meg mielőtt suliba mész, legyen szép napod, és ma kicsit későn érek haza. Puszi. Anya."

Meg is ettem a reggelimet és indultam is de előtte bezártam az ajtót. Mikor oda értem a suli elé szokásosan Sapnap már ott szokott lenni mert mindig meg vár, azaz ez inkább csak mostanában van, eddig nem nagyon beszélgetünk, de mostmár ennek vége szóval ennek örülök.

Sapnap: Szia Karl.

Karl: Szia Sapnap. Jó a deszkád.

Sapnap: Köszi, a tiéd is nagyon jó, sőt jobb mint az enyém.

Karl: Hát szerintem nem, de alig várom a délutánt.

Sapnap: Én is. - de ekkor Sapnapnek csörgött a telefonja.

*Sapnap*

Sapnap: Igen?

Sapnap anya: Ma egy későn fogok haza érni, el is felejtettem mondani reggel szóval vigyázz magadra, jó?

Sapnap: Rendben. De mennyire késő a késő?

Sapnap anya: Talán át megy hajnalba is most nagyon sok a meló.

Sapnap: Rendben. Szia.

Sapnap: Szia.

Karl: Mi az valami baj van? - nézett rám aggódó tekintettel.

Sapnap: Jah semmi csak anya ma nagyon későn ér majd haza.

Karl: Az enyém is sajnos.

Sapnap: Tényleg?

Karl: Igen. De mostmár inkább menjünk be mielőtt becsengetnek. - terelte a témát.

Sapnap: Rendben.

Be is mentünk a terembe leültünk a szokásos kis helyünkre és vártuk a tanárt. Meg is jött hát mint mindig elég lassan telt el az idő. Igazából az egész nap nagyon lassan telt mert mind a ketten vártuk hogy végre vége legyen a sulinak.

*Suli után*

El se hiszem végre vége és most ideje menni gördeszkázni.

Karl: Gyere siessünk. - fogta meg a kezem és húzott maga után.

Sapnap: Jó, jó. - nevettem el magam közbe.

Oda is értünk még szerencsére nem volt ott rajtunk kívül senki, ezért ezt az alkalmat ki is használtuk. Amikor egy váratlan dolgot történt.

Karl egy brutális nagyot esett.

Sapnap: Jézus Karl, úristen jól vagy?

Karl: I-i-g-en, m-eg - va-gyok...

Sapnap: Nekem nem úgy tűnik, jobb ha haza viszlek.

Nagyon aggódtam hogy ne legyen súlyos sérülése. Szerencsére nem volt.
Felvettem a hátamra és vittem, oda adta nekem a kulcsot én meg kinyittam és egyből a szobája irányába indultam meg, kicsit nehéz volt felmenni a lépcsőn de megoldottam, letettem az ágyra és elláttam a sebeit.

Sapnap: Jaj, de jó hogy nem súlyos.

Karl: Hát igen, még jó hogy nem tört el a lábam, nagyon nem örültem volna neki.

Sapnap: Rá tudsz állni a lábadra?

Karl: Nem tudom, jobb ha megnézzük.

Ekkor felállt de nem bírta magát tartani és rám dőlt, annyira nem számítottam rá hogy a földre feküdtünk én voltam alul ő meg felül, és csak néztük egymást másodpercekig, amik perceknek tűntek, amikor fel ült és leszállt rólam én meg fel segítettem az ágyra. Tiszta vörösek voltunk, nem mertünk egymásra nézni.

Karl: Bocsi, nem akartam rád dőlni.

Sapnap: Semmi baj, legalább nem a földre estél rá.

Karl: Hát igen.

Sapnap: Viszont ez így nem lesz jó, ha te egyedül leszel itthon, itt maradok vigyázzok rád. - itt egy kicsit mégjobban éreztem hogy ég az arcom.

Karl: Rendben, az lehet hogy jobb ötlet lenne.

Sapnap: Gyors felhivom anyát hogy majd ne keressen otthon, hogyha egyszer még haza ér. Te addig maradj itt és el ne mozdulj.

*Karl*

Szinte ég az arcom, mikor rá estem Sapnapre úgy még akartam volna csókolni de nem mertem, féltem hogy mit reagál rá, ezért inkább le másztam róla, és ő fel segített. Ki ment fel hívni az anyukáját hogy itt fog aludni és vigyázz majd rám, ami nagyon aranyos, viszont annyi baj van ezzel hogy nem tudok felállni és eléggé fáj is a lábam. És ekkor jutott eszembe hogy hogy fogok én majd fürdeni te jézus egyedül nem fog menni, Sapnap-neki segítenie kell majd jajj, de ciki lesz, biztos ő is ezt fogja gondolni.... Jajjj... Neee... De ekkor vissza is jött beszámolni nekem.

Sapnap: Nah megbeszéltem anyával, itt alszok. Szóval lehet haza ugrok egy kicsit pár cuccért és itt is vagyok oké?

Karl: Rendben, menj csak nyugodtam, én addig elleszek, és persze nem mozdulok meg.

Sapnap: Rendben, akkor egy pillanat és jövök, gyors leszek.

És már el is ment, huuu.... Valahogy meg kell hogy oldjam hogy majd én fürödjek meg egyedül, egy kicsit lehet higy megkéne probálnom felállni és járkálni hátha most össze jön... Hát nem nem tudom mi gondoltam most itt fekszek a földön, borzasztóan fáj a lábam és meg mozdulni se merek és nem is bírok, minden fasza... Most meg kell várnom Sapnapet hogy vissza érjen, de viszont megígértem neki hogy nem fogok mozdulni, valahogy vissza kéne menni az ágyra. Mit ne mondjak már ezen gondolkozok legalább 10 perce és semmit nem csináltam azóta, nem tudtam hogy kéne bele kezdenem, nem bírtam mozdulni se, hát ennyi nekem befelegzett. Ekkor halottam hogy nyitódik az ajtóm.

Sapnap: Karl! Úristen veled meg mi történt.

Segített fel és helyezett vissza az ágyra.

Karl: Ömm... Semmi...

Sapnap: Semmi? Akkor mégis miért voltál a földön?

Karl: Na jó megprobáltam kicsit felállni hát nem jött össze..

Sapnap: Ajj.. Na figyelj egyenlőre hanyagoljuk hogy te felállsz, mert még a végén jobban megütöd magad és csak rosszabb lesz.

Karl: Jó... - néztem rá boci szemekkel.

Sapnap: Hoztam neked egy pulcsit, gondoltam ebbe könnyebb lesz bele bújni, mert ez egy kicsit nagyobb.

Karl: Okés. - mit ne mondjak nagyon örültem hogy hozott nekem egy pulcsit főleg úgy hogy az a sajátja.

Sapnap: Na mivel már mindjárt este van ezért, irány fürdeni. - nyújtotta felém a kezét.

Kicsit tétováztam de végül megfogtam a kezét és fel segített, átkarolt és mentünk a fürdőszobába.

Sapnap: El kezdem engedni a vizet, te addig vetkőzz le.

Szerintem nem kell megmondanom hogy milyen színű volt az arcom. El is kezdtem levenni a ruháimat, de csak a pulcsit vettem le eddig amikor a nadrágot akartam, mit ne mondjak nagyon lassan vettem le mert eléggé fájt a sebem, de hu meg van ez is már csak a pólóm van, amit még egyenlőre nem mertem levenni. De mondom jó leveszem úgysem úszom meg amikor kezdtem volna neki megakadt egy kicsit a fejemnél, és pont akkor nézett oda Sapnap.

Sapnap: Na a ví-z... me-g va-n.. - tiszta piros volt az arca mint nekem.

Karl: Mostmár menni fog egyedül is.

Sapnap: Biztos? És mégis hogy fogsz onnan felállni?

Karl: Majd megoldom..

Sapnap: Na vedd le az alsónadrágod- itt egy kicsit megcsuklott a hangja, de folytatta - nem nézek oda nyugi, és segítek bele ülni a kádba.

Karl: Hmm... De hogy biztos nem leskelődj kösd be a szemed.

Sapnap: Jó, ez jobb ötlet. - ekkor viszont nem számítottam arra hogy le veszi a pulcsiját és azzal köti be a szemét.

Sapnap: Kész is van, na gyere. - nyújtotta felém a kezét, jó igaz kicsit mellé ment, de hát ha nem lát.

Karl: Jó.. - kicsit felnevettem, és hopp már nincs rajtam alsónadrág.

Megfogtam a kezét ő óvatosan át karolt és vitt, vagyis probált vinni a kád felé. Itt át vettem az irányítást és mondtam neki hogy merre. Kicsit bele is ütközött a kádba, de nem ütötte meg a lábát.

Sapnap: Ömm.. Tedd be az egyik lábad, utána a másikat, én meg foglak.

Karl: Oké... Megvan.

Sapnap: Most pedig próbálj meg valahogy leülni. Meg van?

Karl: Igen. Meg van.

Sapnap: Szuper akkor én ki is megyek, valahogy.. - nevetett fel.

Karl: Majd szólok ha kész vagyok. - mosolyogtam, de ő persze ezt nem látta.

Közben meg neki is ment a falnak és becsukta az ajtót. Kb. 10 perc múlva ordítottam hogy kész vagyok.

Sapnap: Jövök, nyugi be van kötve a szemem.

Karl: Várlak, csak gyere a hang után.

Hát mit ne mondjak nem jött nagyon össze mert be esett mellém a kádba. Mivel nagy volt a kád pont nem ért hozzá semmimhez.

Sapnap: Jézus, bocsi, nem is tudtam hogy ez ilyen közel van.

Karl: Semmi baj. - de én csak nevettem.

Sapnap: Na várjál.. - ki mászott valahogy és nyújtotta felém ugyan úgy a kezét.

Meg is fogtam, ki segített és adott egy törcsit, megtörölköztem és fel vettem egy boxert.

Sapnap: Na hogy haladsz?

Karl: Márcsak a pulcsi van meg a nadrág.

Sapnap: A nadrágnál majd segítek, jó?

Karl: Jó.... - persze szintén piros arc vissza tért, heló.

Sapnap: Levehetem?

Karl: Persze.

Sapnap: Hu.. Világosság, na hol van az a nadrág...

Segitett felvenni, és ugyan úgy át karolt és vitt be az ágyba. Nyomott egy puszit hirtelen a honlokomra.

Sapnap: Uh. Bocsi... Lehet hogy nem kellett volna. - piros arc nála is heló.

Karl: Semmi baj, jól esett.

Sapnap: Akkor jó. Na pihenj én megyek a vendégszobába.. - de mielőtt még ki ment volna szóltam neki..

Karl: Ne hagyj itt, aludj velem. - cuki boci szemek, és már nem annyira piros arc.

Sapnap: Ha te akarod. - befeküdtem mellém az ágyba, és megölelt hátulról mint én múltkor.

Mit nem mondjak a pillangók a hasamban nem bírták már ezt a napot. Meg az arcom is égett már a pirosságtól. De ez a nap nem is lehetett volna ennél csodásabb. Főleg hogy most tavaszi szünet is van, így nem kell korán kelnünk.

Sapnap: Jó éjt.

Karl: Jó éjt.