Tomi és Bence egyedül voltak otthon, mivel a többiek bevásárolni mentek. Bence nagyba a telefonját nyomkodta, Tomi pedig egy matek feladatot próbált megoldani kevés sikerrel. Már vagy huszadjára számolta újra az egyenletet, de sehogy sem akart kijönni az eredmény.
- Az Istenit már!!-morogta és az asztalra csapott. Bubek meglepve fordult barátja felé, majd oda sétált hozzá és megnézte a feladatot.
- Segítsek?-kérdezte. Tomi csak egy bólintással jelezte, hogy igen, szeretné, hogy segítsen. Ezután Bubek hozott egy széket, és együttes erővel neki álltak megoldani az egyenletet.

Fél órával később sikeresen megoldották a feladatot.
- Köszönöm.- mondta Tamás, és már állt volna fel az asztaltól mikor Bence megragadta a csuklóját, visszahúzta és megcsókolta. Tamás elkerekedett szemekkel és paradicsom szín fejjel próbálta feldolgozni a történéseket. Miután ez sikerült neki, viszonozta Bence cselekedetét. Néhány pillanat múlva elváltak egymástól.
- Az esküvőt mikor tartsuk?- kérdezte röhögve Bebe. Bence és Tamás csak pirongva néztek maguk elé. Majd a fiúk mindent tudó mosollyal az arcukon és azt kiabálva, hogy "Sokáig" elkezdtek kipakolni a szatyrokból. Tomi gyorsan összeszedte a cuccát és bement a szobájába.

Este, mikor már mindenki lefeküdt aludni, Tomi halkan kilopózott és bement Bence szobájába. Odaosont Bence ágyához és megszólalt.
- Pszt. Bubeeeek.- suttogta és picit meglökte Bence vállát.
- Hm?
- Á szóval fent vagy.
- Hát igen. Mizu?- kérdezte miközben arréb ment, és a fejével a mellette lévő helyre biccentett. Tomi szónélkül befeküdt mellé és átölelte.
- Semmi. Csak... Hiányoztál.
- Az érdekes. Egy lakásban lakunk.
- Tudom te hülye. Szeretlek.- mondta Tomi és megfordult.
- Én is szeretlek.- mondta mosolyogva Bence és hátulról átölelte a párját, és együtt aludtak el.