Üdvözölök ismét itt mindenkit a Karakter show-ban! A mai napi program, mint azt a feljebb említett címen is láthatják "A Gyermekkor" Ennek csupán egy kisebb hátránya van, hogy két kiválasztott karakterem a sztori főbb részében alapból gyermek. Tehát a későbbiekben még én se tudom pontosan, hogy mi lesz.

Jöjjön is első vendégünk, aki Dan Jackson gyermekkoráról fog beszélni. Következik Lin Stirling!

*a benyomott talkshow taps kitör Lin pedig besétál a szobába és helyet foglal velem szemben a kanapén*

- Hogy vagy Lin?

- Köszi jól. - mosolyodik el. - És te?

- Tanulnom kéne helyette itt vagyok a wattpadon. Csak szokásos. - vonom meg a vállamat. - Neki kezdhetünk?

- Aha. 

- Szóval a feladatod. Danről beszélni, teljesen őszintén, úgy, ahogy te látod, nem pedig amilyennek én szerettem volna megteremteni. Érted?

- Persze. - bólint aranyosan, majd izgatottan kezd el mocorogni a kanapén.

- Az első kérdés. Hogyan írnád le a gyermekkorát általánosságban?

A kislány elhúzza a száját, miközben arcára teljesen az agyalás ül ki.

- Általánosságában? Hát... a bibi ott kezdődik, hogy nem mondanám általánosnak a gyermekkorát.... Úgyhogy azt hiszem kacifántosnak és bonyolultnak mondanám. 

- Most ha szemét lennék feltenném a miért kérdést, de a karakteremmel nem cseszek ki ennyire,...

- Nagyon szépen köszönöm ezt a megtiszteltetést. - mosolyodik el, miközben hangjából gúny süt.

- Mindjárt meggondolom magam Evangelin. - vágom rá. - A második kérdés: Mi a legkorábbi emléke?

- Ezt honnan a fenéből tudnám?! - kiáltja.

- Te vagy a legjobb barátja. - szólalok meg, most én gúnyosan. 

- A kettő nem zárja ki egymást, már bocs! - mondja, majd elkezdi harapdálni az ajkát. - Amikor.... Amikor.... egyszer nem tudott elaludni és az anyjával aludt, eleinte ágyba akarta zavarni Dant, aztán végül együtt aludtak... Helyes? - kockáztatja meg. 

- Az. - bólintok halvány, de büszke mosollyal az arcomon... Még a végén elérzékenyülök... szegény anyák.... szegény én nekem vagy 100 kitalált karakterem van!! - A harmadik, milyen iskolába járt?

- Magántanuló volt. Sose járt normális iskolába, illetve csak nagyon ritkán max fél évre.

- Szerette az iskolát? De mivel ezt a kérdést nehezen tudjuk megválaszolni, esetünkben szerette, hogy magántanuló?

- Nem. - nevet fel. - Általában a magántanárai szigorúak voltak, az Apja is elég durván megkövetelte, hogy jó jegyei legyenek, ami nem igazán volt lehetséges. Igazság szerint általában Yui volt az, akinek köszönhetően egy csomó mindent megjegyzett. Matekon és fizikán figyelt egyedül mivel azokat szerette. - hadarja le egy szuszra. 

- Az ötös kérdést átugrom, mivel gyakorlatilag most megválaszoltad. Tehát a hatos. Voltak példa képei? Ha igen írd le őket!

- Hűűű... - kezdi el himbálni a lábát. - Hát... Mondhatom, hogy a példaképe egy saját maga által megformált zsebtolvaj, félisten, nindzsa?

- Nem tudom. Nem én hoztam létre a kérdéseket. - vonom meg a vállam. - Magán kívül valaki más esetleg?

- Talán az Anyja.... de ebben nem vagyok biztos. Nem túlzottan ismerte. Csak annyit tudok, hogy nagyon szeretett volna vele lenni. Így nem vagyok benne biztos, hogy... valóban ő lenne-e a példaképe.

- Értem. - bólintok, félig mert tudom, hogy jól látja a helyzetet. - Nos... a hetedik kérdés. Jól kijött a családjával?

Lin lassan megrázza a fejét. - Nem... Vagyis... Részben. Az anyját, korán elvesztette, mint mondtam. Az Apját gyűlöli, mivel úgy gondolom, hogy Edmund... hogy ő.... Mikor elvesztette Halliet, számára minden és mindenki bizonyos mértékig lényegtelenné vált. Danben... Van tűz egy lobogó fáklya, vagy meggyújtott zászló, ami mindig ott van benne. Szerintem... Emiatt Edet Halliere emlékezteti és ezért inkább távolságot tart a fiától. Ezt Dan nem igazán fogja fel és úgy értelmezi, hogy az apja alapból nem szereti őt és meg se akarja próbálni szeretni. Yuit nagyon szereti. Nagyon jól kijön vele. Csak... azt nem szereti benne, amit a családja többi tagjában sem szeret, kivéve Junieban, Lenaban és Adelban. Hogy csak azért mert kicsi, nem veszik komolyan. Minden viccként értelmezik, hisz... egy 11 éves fiú, mit tudhat, amit a nagyok nem?

Megnedvesítem a számat, mivel rájövök, hogy tényleg alá becsültem Lint...

- A Nyolcadik kérdés.... Gyermekként mi szeretett volna lenni?

Lin halványan elmosolyodik.

- Nindzsa. - neveti el magát.

- Ügyes! - bólintok elismerően. - Miket szeretett csinálni?

Linből újabb kacagás tör elő. 

- Bajba kerülni, lopni, hülyéskedni, videojátékozni, szerelni, Főnixxel lenni, velem lenni, Junieval lenni, idegesíteni Amyt, Svent, Aelint, Yuit, Edet, főleg őt és még a fél világot. Rajzolni, filmet nézni, semmit tenni, aludni, egyszerre mindent csinálni.... soroljam még?

- Nem! Elég lesz. A tizedik kérdést kihagyjuk, mivel azt egy.... 7 évvel idősebb énedtől kéne megkérdeznem. Úgyhogy a tizenegyes jön. Népszerű volt és kik és milyenek a barátai?

- Nem volt népszerű. - vágja rá Aelin. - Jobban szeret egy nagyobb társaságban a háttérben maradni. Csak a barátaival egyenes. Őket szinte mindenbe beavatja. Tehát... Főleg mi Junieval vagyunk a legjobb barátai. Kövi? - mosolyog.

- Hát... a kövire nem tudsz válaszolni... 

- Mért mi az?

- Mikor és kivel csókolózott először...

- Óóóó. Hát... Nem aktuális. 

- A kövit sem tudod meg válaszolni... - még... teszem hozzá gondolatban

- És az mi lenne? - vonja fel a szemöldökét. 

- Szűz még? Ha nem kivel és mikor veszítette el?

- Szűz.... Majdnem a horoszkópja is az lenne, ha szeptember 22.-én született volna meg.

- Az utolsó kérdésem. Ha természetfölötti lény pl: varázsló, vérfarkas írd le mikor változott át azzá, ami, vagy mikor kezdte fölfedezni az erejét! Ha egyszerű ember, írd le mik befolyásolták, hogy azzá váljon, aki ma.

- Félvér.... nincs különösebb képessége, elvekben irányítania kéne a tüzet. Én ennyit tudok. 

- Ennyi is kellett. - mosolyodok el. - Köszönöm, hogy itt voltál. És küld be...

- ÉN JÖVÖK!!! - kiáltja Dan, majd egy fekete hajú kisfiú rohan be a szobába. Felugrik az első fotelra, onnan pedig vígan átugrik a kanapéra és közvetlenül Lin mellett landol. - Szia Lin! Szia Hoki!

- Szervusz Dan. Lin kifele. 

- Muszáj???? - kérdezi.

- Igen.

- Hadd maradjak kérleeeeeeek! - vág boci szemeket, mire látványosan elfordulok.

- Kifele! - mondom.

- Ooooh... - keseredik el, majd mosolyogva megöleli Dant. - Szia. Ne mondj rólam semmilyen hülyeséget!!

- Nyugi nem mondom el, hogy Hádészos létedre 6 éves korodig féltél a sötétben és, hogy apud aranyszalagjainak kellett világítania. - vágja rá mosolyogva Dan.

- ...... DAAAAN!

- Hupsz... bocsi.... csak kicsúszott. - mosolyog ártatlanul. 

Lin egy szemforgatás kíséretében kimegy. Én pedig Danre mosolygok.

- Ez szemét volt. Ügyes. 

- Köszi. Tudom. Mikor kezdjük?

- Mennyi csokit ettél odakint?

- 3 szaloncukrot, két olyan Küfferle volt rá írva csokit.... meg.... asszem ennyi.

-.... Remek... a szokásosnál is jobban fel leszel pörögve. - könyvelem el magamban. - Akkor az első kérdés. Hogyan írnád le a gyermekkorát általánosságban?

- Hát az enyémhez képest uncsinak. Nem vadászik kulcsokra, nem röhög a nővérén, sőt... Nat túl jó fej, hogy nevessen rajta. 

- Uncsi? - kérdezem. - Komolyan?!

- Ja. Hát... ez azért gáz... te alkotod a sztorinkat és nekem kell megmondanom, hogy én sokkal változatosabb életet élek, mint Lin?

Felvont szemöldökkel, megdöbbenten méregetem őt.

- Na ezt megjegyeztem! Ezt nagyon csúnyán visszafogod kapni!

- Nem mered hang vagy.

- Az író vagyok. Megöltem már pár karakteremet. Nekem teljesen mindegy, hogy eggyel többen vagy kevesebben vannak azon a listán.

- Ha engem megölsz, a rajongóim téged nyírnak ki.

Dühösen felvillantak a szemeim.

- Csak Hallt akartam eddigi éltem során elküldeni a fenébe, de tényleg túlságosan hasonlítasz az anyádra..... - Danből kirobbant a nevetés. - Második kérdés.... Mi a legkorábbi emléke?

Dan nagyjából fél másodpercnyi gondolkodóba esett.

- Két éves korából egy emlékkép, amikor az apján alszik a kanapén. 

- Helyes. - válaszolok. - A harmadik, milyen iskolába járt?

- Hát... általános iskolába, Los Angelesben. 

- Szerette az iskolát? - folytatom a kérdezést.

- Nem. Ez hülye kérdés. Ki szereti?

- Senki, aki épp elméjű. - vágom rá. - Hol tanulta a legtöbbet, amit most tud?

- Hát... hogy nem a suliban az biztos. - kezd el hevesen bólogatni.

- Fura... azt hittem veled alig fogok tudni haladni. Voltak példaképei, ha igen kik? írd le őket.

- Kapok papírt és tollat? 

Hatalmasat sóhajtok, sejtettem, hogy elkiabáltam. 

- Csak mond.

- Akkor mért mondod, hogy írjam le ezt nem logikus.

- Szóban is lelehet valamit írni.

- Igen. Azt úgy hívják, hogy mond el.... - vágja rá. 

- Az istenekre csak mondjad!

- Jól van na... - vigyorog. - Példakép... példakép.... Én! - gúnyosan ránézek. - Jó... Én, mint világklasszis zsebtolvaj

- Dan... Most komolyan!

- Már viccelni se lehet? Hm... Azt hiszem.... Nincs példaképe. Lin inkább magának való. - mosolyog megállás nélkül.

- Tudom. Jól kijött a családjával? 

- Aha. Nagyon. Az anyjával ugyan a kémia kérdés kapcsán sosem jutottak düllőre, de nagyon szereti a családját... velem ellentétben, jó... mondjuk ez nem igaz. Szeretem őket, csak néha kicsit sok, viszont ez Linéknél egyáltalán nincs jelen! Izzyt én is imádom szerintem szuper jó fej! Van egy furcsa stílusa és nagyon durván meg van benne is, mint Linben az a kis két színűség... illetve nem is kétszínűség, hanem tulajdon képen a kettős én! Meg a bátyjával is nagyon jól kijön, mondjuk van köztük egy és fél év korkülönbség sacc.

- Igaz. Mi szeretett volna lenni?

- Ha ezt elmondom kinyír. - vágja rá. 

- Nyugi. Nem mondom el senkinek.

- Tekintettel, hogy egy Talkshowban ülünk ez a kifejezés nem helyén való.... 

- Te mondod el a többieknek, nem én. - mosolyodok el.

- Ez a izés incidens miatt volt.

- Csak részben. Ennyivel nem úszod meg.

- Aaajjj... Na jó... Egy saját tv műsort akar, illetve riporter... de inkább az első ilyen félújságíró dologgal...

- Milyen virágot kérsz a temetésedre?

- Ne már! Hagy lógva! 

- Majd meglátjuk. Miket szeretet csinálni? - mosolygok már én is.

- Hát... keresni a bajt, velem lenni természetesen, tévézni, sorozatot nézni, kardozni, apróbb novellákat írni, valami érthetetlen oknál fogva újságot és könyveket olvasni, mint a nővéreim... per pillanat ennyi ugrik be. Mi jön?

- Népszerű-e?...

- Nem.

- És milyenek a barátai?

- Van egy barátja, aki vicces, nagyon jó a humora, továbbá tök jól tud szerelni és mindezek mellett nagyon jó szívű, ez vagyok én a másikat pedig Junienak hívják... ja és valamilyen csoda folytán Aelinnel is jóba van.... Fura...

- Elértünk az utolsó kérdéshez.

- Máris ez nem jó! Nekem ez így nem tetszik! Azt hittem ez sokkal mókásabb lesz!

- Utolsó kérdés - hagyom figyelmen kívül. - Ha természetfölötti lény pl: varázsló, vérfarkas írd le mikor változott át azzá, ami, vagy mikor kezdte fölfedezni az erejét! Ha egyszerű ember, írd le mik befolyásolták, hogy azzá váljon, aki ma.

- Ez nem is kérdés.... - motyogja. - De neki több volt, volt valami csókos meg szüzes.

- Arra, úgy se tudsz válaszolni innentől kezdve mért kérdezzem meg? - kérdezem.

- Mert tippelhetek, te úgyis tudod.

- Igen... De attól még neked nincs hozzá közöd.

- Egyet hadd tippeljek.

- Tippelj... - sóhajtom.

- Junie!

- Nem.

- Bakker... Akkor.... Nem ismerek több korombeli srácot, akit Lin is ismer.... Valaki a sulijából?

- Nem és ez már több volt, mint egy kérdés. 

- Akkor valaki a táborból?

- Nem.

- Egy random ember? 

- Nem és ez már a negyedik kérdés volt....

- Álljunk csak meg.... akkor.... korombeli egyáltalán?

- Már régen lejárt az egy kérdés Jackson.

- Korombeli?

- Válaszolj a kérdésre...

- Korombeli?

- Daaaaaan.... - mondom fáradtan.

- Korombeli? - folytatja vigyorogva.

- Igen! Válaszolnál a kérdésre.

- Aha... várjunk... de.... akkor már csak én maradtam.... De Lin... Mi van? Nem értem.

A kezembe temetem az arcom. 

- Látod pontosan ezért akartam halogatni! Válaszolj a kérdésemre.

- Hát... Félvér.... Ennyi. Van ereje. Káosz és Rend dolgozik az irányításán. Tehát mi van azzal a csókossal.

- Semmi. Kifelé!

- De... de... 

- Kifele Dan Jackson. 

A mai napra ennyi lett volna. Köszönjük azoknak akik velünk tartottak ma is. Az előfordult mondatbéli, helyesírási és egyéb hibákért utólag is elnézést kér a szerkesztőség. Sort keríteni így 10 óra múltán már nem tudtunk a szöveg megfelelő formátumban való publikálására is időt fordítani.