Írd meg Charles Dickens Karácsonyi ének című művének történetét, egy általad választott karakterrel!

Moriarty fáradtan fekszik el kényelmes, szürke francia ágyán, nem gondolva semmivel lehunyja a szemeit és csak fekszik a sötétségben.
Egyre mélyebbre süllyed a szokásos álomtalan lebegésbe. Ez a sötét 8 óra mindenképpen szükséges ahhoz, hogy gyorsabban vágjon az esze, mint egy normál embernek, illetve az egészsége is kockán forog, ha nem adja át magát ennek az állapotnak. Nincs mit tenni, hiszen az orvosa már nem egyezik bele olyan könnyen abba, hogy mindenféle színes tablettát fogyasszon inszomniára. Moriarty egyszerűen gyűlöl aludni, mert akkor bárki csinálhat bármit, és ő még csak nem is biztos, hogy időben észreveszi. Például most is, alig csukja be a szemeit, már zörgés hallatszik fel a földszintről. Az illető valószínűleg értékeket keres, szóval nem kell zavartatnia magát, úgyis karácsony lesz holnap, így hagyja a zörgőnek, hogy tovább keressen, legyen egy kis öröme neki is. Majd csak holnap keresteti meg az embereivel, hogy annyi felé vágattassa szét amennyi tárgyat elcsent.
Már épp zuhanna vissza a majdnemálom állapotába, mikor közelebbről hallja a lépteket, meg a csörgést. Moriarty unottan sóhajt. Ez az ember még a holnapot sem tudta kivárni, manapság igen sietős mindenkinek a dolga, így az ajtójára szegezi, az eddig párnája alatt tartogatott pisztolya csövét, majd mikor az nyikordult, ezzel jelezve hogy valaki, aki nem kívánatos személy belépett szemét ki sem nyitva lőtt egy párat. Biztos volt a találatban, viszont azon már nem tudott elgondolkodni, hogy miért nem hallotta a test koppanását a padlón, vagy a kéretlen látogató irritáló életbe kapaszkodó hangjait. Azonnal elnyomta az álom, viharos tengerként zúdulva  rá.
Következőleg akkor ébred fel, mikor hallja, hogy éjfélt ütött a régi állóórája, amit még a nagyapja hagyott rá. Kedves volt az öreg, vidám természetű, szóval igazán megérdemelte, hogy nevetőgáz által halljon meg, és ne csak simán felakassza, vagy lelője. A férfi úgy gondolja, hogy, ha már úgy is ébren van, legalább megszemléli, hogy mennyire is lesz nehéz eltakarítani, akit lelőtt.
Épp felült az ágyon, mikor meglátta, hogy az ágya végében áll valaki és őt figyeli. Kitapintotta, hogy hol is van pontosan fegyvere, mielőtt hozzászólt.
-Ki vagy?
- Karácsony szelleme. - válaszol az alak az ágy végében
-Tiszteletem, én meg a húsvéti nyúl vagyok, csak én nem tojást, hanem golyót hozok, mégpedig a fejébe. Ez megfelel önnek?
Meg sem várva a választ Moriarty előrántja a nyolclövetűjét és kilövi a fényes golyókat, mint ígérte. Ám ebben a pillanatban valahogy minden megváltozik körülötte, mintha csak valami tudatmódosítószer hatása alá került volna. Viszont a kép már ki is tisztult, és egy kis lakásban voltak mindketten, ahol épp egy család készült az ünnepi vacsorához.
-Nézd, ezt a szívszorító jelenetet, látod a családfőt? Nem? Persze, hiszen magad gyilkoltattad meg. És most itt vannak árván a gyermekei a feleségével.
Megint és megint csak változik a kép, egyre több csonkított család, ember és állat jelenik meg, majd egymás után tűnik el, hogy újabb és újabb kegyetlen cselekedetet mutasson be.
Végül egy ismerős helyre kerülünk. Egy temetőbe, ahol Moriarty egy pár embere, és szövetségese áll körbe egy sírhelyet. Beszélgetésük foszlányai jutnak csak el a férfihoz. Közelebb lép a fényes, fekete sírhoz, amin arannyal szerepe a saját neve. Elméletileg önmagát lőtte le, hogy legfőbb ellensége, Sherlock Holmes életét végleg megkeserítse, elvéve ezáltal mindenkit aki mellette állt, de úgy tűnik ez a terve nem jött be, mert a híres nyomozó átlátott a szándékán és nem félt cselekedni. Senkinek nem hiányzik, még az itt álló emberek is örülnek annak, hogy nincs többé. Ez nem élet, ennek meg kell változnia. Moriarty könnyes szemekkel néz fel a Karácsony szellemére és kétségbeesetten szól hozzá.
- Ennek nem így kellene lennie, megváltozom, ígérem megváltozom! Hallgass rám, nem vagyok az aki voltam! Nem akarok ezzé válni, hogy változtathatok? Változtatni akarok! Ugye ezt vártad?
A szellem értetlenül pillant a férfire, akinek mostanra ördögi vigyorba torzult az arca.
- Ugye ezt vártad? Hogy majd most megváltozom, és megyek segíteni Sherlocknak, meg elajándékozom az értékeimet? Na ne nevettess. Jó vicc! Viszont most már meguntam, távozom!- Moriarty sarkon fordul, és elindul egy irányba, amerre a házát sejti, de még mielőtt messzire menne megtorpan - Ezt majdnem elfelejtettem.- majd szíven lövi, a még mindig döbbenten álldogáló alakot és megint csak elveszti az érzékelését.
Megint csak az ágyában találja magát, viszont most már reggel van. A férfi kikászálódik az ágyból, majd egy elégedett vigyorral az arcán tudatosítja magában, hogy a mai napra nem mást tervezett, mint magára ölteni a koronázási ékszereket.