Karácsony napján Peti kelt először. Halkan, szinte osonva lépkedett a folyosón. Nagyon kellett ügyelnie, hogy az öreg deszka a talpa alatt ne recsegjen, annak ellenére sem, hogy alig volt rajta némi súly. Igaz, hogy mióta a Bálint család befogadta, gyarapodott rendesen, ám még így is sovány volt. Mint minden reggel, most is végignézett a falakra aggatott képeken, amelyek bővültek. Krisztián nem egy képet készített róla, és akasztotta a többi közé, jelezvén, hogy már ő is a család része.

Ajka mosolyra húzódott egy közös kép láttán. Pár napja lehetett itt csupán, mikor Krisz átölelte, és egy szelfit készített magukról. Érezte, hogy a szíve zakatol a mellkasában, vére megállíthatatlanul zubog ereiben, egyre felhevültebben. Mosolyogtak mind a ketten. Krisz a kép készítése után egy puszit nyomott az arcára, amitől vörös színt öltött fel. Érezte a pillangókat a gyomrában, és a szíve egyre hevesebb dobbanásait, melyeket a fiú csalt elő. Szorosan bújt az őt ölelőhöz, beszívta a citrus illatot, ami áradt a bőréből, és úgy érezte, hazatalált! A belülről mardosó űr megszűnni látszott, a felemésztő félelem tovaszállt, és megnyugodott háborgó lelke. Krisztián elérte, hogy mellette úgy érezze: tényleg számít valakinek! Olyan lágyan érintette minden alkalommal, hogy a bőre égni kezdett ott, ahol bőr a bőrrel érintkezett! Mikor egy arcra puszival, vagy a homlokára adott csókkal jutalmazta, a csontjait is cseppfolyósnak érezte! Mégis félt! Reszketett a lelke, hogy ha bevallja, mit érez, elveszíti! Klaudia szavai reménnyel kecsegtették. Talán nem viszonzatlan a szerelem, amely belülről perzseli fel napról napra jobban! Mióta ismerte, és közel engedte magához, arról álmodott, hogy egy nap kéz a kézben járhatnak, szerelmesen, boldogan, fittyet hányva minden rosszalló véleményre.

Álmodozásából a szülők szobájának ajtaja zökkentette vissza a valóságba, amely most sokkal kecsegtetőbbnek tűnt. A napot kell kibírnia, és meglepheti Krisztiánt! Napok óta különböző tervekkel állt elő. Beavatta Krisztián szüleit és a barátnőjét, hogy mit talált ki, és közösen tökéletesítették a tervet. Hálás volt a segítségért, amit kapott, sokat jelentett számára, hogy mindenki támogatja, és nem ellenzik azt, hogy együtt legyenek.

– Gyere, Peti! Krisz még úgy egy órán át alszik. – mosolygott rá Mária, és megfogva a fiú kezét levezette a konyhába. – Csináljunk reggelit a fiúknak!

– Izgulok! – sóhajtott a fiú, és nagyot nyelve nézett a nőre. – Tudom, hogy szeret, hogy akarja, de mi van, ha nem tetszik neki?

– Krisz egy végtelenségig romantikus fiú. – mosolyodott el lágyan a felnőtt, és leültette magával szemben a kétségbeesett fiatalt. – Hatalmas szíve van, ezt te is érezheted! Veled törődik a legtöbbet, azt akarja: érezd, hogy szeret téged, és fontos vagy neki!

– Érzem, meg szeretem én is! – mosolyodott el Peti, és ragyogó zöld szemeivel az előtte ülőt nézte. – Legalábbis azt hiszem!

Reggelikészítés közben Peti mélyebben kifejtette, mit érez Krisztián jelenlétben, amin az asszony jót mosolygott, és tájékoztatta, hogy bizony fülig belezúgott az egyszem fiába. Végig beszélgetve készítették el a karácsonyfa alakú pirítóst, és hozzá a teát és kávét, ki mit kér mellé, és várták az alvó férfiakat.

Tekintete egy pillanatra megakadt a fán, alatta a rengeteg ajándékkal, amit vettek egymásnak. Érezte, hogy a hangok a fejében egyre halkabbá válnak, helyükbe lágy dallam lép, és már nem emésztik az őt elárasztó kételyek és kérdések, amelyekre eddig nem tudott volna válaszolni. Már mindre megvolt a felelet, amitől szíve láncai darabokra törtek, a ketrec falai ledőltek, és szabadon verdeshetett azért, akit választott.

Hangokat hallott az emeletről, és tudta, hogy Krisztián felébredt. Annyit figyelte lopva a fiút, hogy lépteinek hangját, ritmikáját több száz másik közül felismerte volna. Elmosolyodott a szélrózsa minden irányába meredező, kócos haján, az álmos csillogáson a szemében, és a felfelé görbülő ajkain, amelyek neki szóltak. A lépcső aljáról már őt figyelte, amitől Peti szíve egy ütemet félrevert, levegője elfogyni látszott, és millió pillangó kezdett verdesni a gyomrában. Állta a tekintetét, a fürkésző, gesztenye-pillantást, és képes lett volna elveszni bennük, ha Krisztián mögött nem jelenik meg az apja. Figyelmét nem kerülte el, hogy a férfi ugyanúgy nézett a feleségére, mint az előbb Krisz rá, és ezen elmerengett. Vajon annyi év után is ilyen lángoló tekintettel néz majd rá? Olyan hevesen izzó szerelemmel a szívében bújik majd hozzá? Lesznek olyan boldogok együtt, hogy kibírjanak több évtizedet, akár egymás mellett érve meg az öregkort?

– Az arcodra van írva minden gondolatod. – veregette meg Peti vállát Krisztián apja, és füléhez hajolt, hogy más ne hallja. – Higgy magadban! Krisz imád téged! Soha, senki iránt nem láttam úgy égni, mint irántad.

Peti belepirulva fordult inkább az időközben elétett reggeli felé, és elkezdett enni. Krisztián mielőtt leült volna mellé, egy puszit adott az arcára, amitől tovább vörösödött. Csendben evett, minden gondolata a késő délutáni események körül járt. Még mindig izgult, hogy nem lesz eredményes, a mellette ülő fiúnak nem fog tetszeni, annak ellenére sem, hogy Klaudia és a szülei is teljes sikert jósoltak számára! Belenézett a sokat mondó női szempárba, és mikor annak tulaja bólintott, idegességének egy része elszállt. Hinni akarta, hogy sikert arat, és nem bukik el. Elmosolyodott egy pillanatra, amit a felnőttek észre is vettek, és bíztatóan néztek bele a szemébe.

Krisztián ekkor emelte fel a fejét, és nem értette, hogy mi történik az asztalnál. A pillantásokat ugyan látta, de úgy érezte, hogy kimaradt valamiből. Valami fontosból, ami Petit érintette. Tudni akarta, hogy mi lehet az, de azt még jobban érezte, hogy ne legyen kíváncsi, mert mindenre fény derül.

Reggeli után Klaudia is megérkezett. Már hagyomány volt, hogy karácsony napján adja át az ajándékokat. Petinek is vett, ami meglepte a fiatalt. Ő vett a lánynak valamit, de arra nem számított, hogy kap is. Remegő kezekkel vette el a díszesen becsomagolt dobozt, és ment azért, amit a lánynak szánt.

Mire mindenki kibontotta az előtte heverő ajándékdobozokat, már nem bírta megállni, hogy ne sírja el magát. Soha életében nem kapott ennyi mindent, mint ezen a karácsonyon! A szülők egy új laptoppal ajándékozták meg, hogy könnyebben tanulhasson, mellé egy telefonnal, hogy végre el lehessen érni. Krisztián egy közös melegítő együttessel lepte meg, mellette egy hatalmas ajtódísszel, amelyet a szobaajtajára akaszthatott, és a neve állt rajta. Klaudia egy hármukat ábrázoló képpel lepte meg. Boldognak érezte magát, szeretettnek, amit soha nem érzett, míg az apjával élt, vagy az otthonban volt! Könnyei megállíthatatlanul folytak le az arcán, ajka és kezei remegtek. Mikor megérezte, hogy Krisztián a karjai közé zárja, úgy bújt közéjük, mint egy macska. Belesimult az érintésbe. Szíve most is kihagyott egy ütemet, és a lepkék is megjelentek, de most nem érezte őket olyan intenzívnek.

– Látom, boldog vagy! – simította ki Krisz a szemébe lógó tincseit, másik kezével pedig a hátát simogatta. – Örülök, hogy megértük: örömödben sírsz!

– Nem az ajándékok miatt. – motyogta és felült, hogy rá tudjon nézni mindenkire. – Eddig soha nem kaptam ennyi szeretet és odafigyelést, mint tőletek!

Mindenki lágy tekintettel nézte őt, kezükben a tőle kapott ajándékkal. Mária egy romantikus könyvet kapott, férje egy szerszámkészletet, Klaudia egy bőrkesztyűt, olyat, amilyet a motorosok hordanak.

– Te az ajándékodat kicsit később kapod meg! – olyan halkan beszélt, hogy Krisztiánnak is fülelnie kellett, de rögtön tudta, hogy neki szól, hisz egyedül ő nem kapott semmit. – Mondjuk, vacsora után.

Krisztián egyre kíváncsibb lett, ahogy teltek az órák. Nem egyszer kérdezte meg, hogy mit vett neki a fiú, de Peti minden alkalommal azt válaszolta, hogy nem árulja el. Egyre izgatottabbak lettek, és a vacsorát is sietve ették meg. A szülők elnéző mosollyal az arcukon nézték a két fiatalt, ennek ellenére sem engedték, hogy elhagyják az asztal, míg ők nem végeztek. Bevett szokásnak számított, hogy mindenki egyszerre hagyja el az asztalt és ez most sem volt másképp. Titkon élvezték a látványt, amit fiúk morcos ábrázata nyújtott, vagy ahogy Krisztián még mindig igyekezett kiszedni Petiből, hogy mit tervez.

– Utálom a meglepetéseket! – nyafogta, hátha ezzel végre ráveszi, hogy elárulja, mit forgat abban a csinos kis fejében. – Na, Peti, kérlek, mondd már el!

– Nem! – kacsintott Peti, és felnevetett Krisz egyre durcásabb arcán. – Ha felállhatunk az asztaltól, akkor megtudod!

Türelmetlenül várták, hogy a felnőttek befejezzék az étkezést. Peti megkérte őket, hogy lassan egyenek, mert szeretné, ha Klaudia, ki hazament visszajönne, mert látnia kell Krisztián reakcióját. Krisz morgott, és izgett-mozgott a széken, türelmetlenül várva. Nem vette észre, hogy a barátnője megjött, de mindenki más igen. A felnőttek befejezték végre az evést, és mindenki elhagyta az asztalt.

Egy emberként indultak el a padlás felé. Leghátul Klaudia sétált, kezében Peti új telefonjával, – amelyet a nap folyamán sikerült beállítani – hogy felvegye a reakciót.

Peti remegett kívül és belül egyaránt. Izgatottsága egyre nőtt, ahogy elérték a padlást. Reszketett, akár a nyárfalevél, mikor a kilincshez ért. Lassan nyitotta ki az ajtót, és engedte be a többieket. A helyiség fényben úszott. A zöld, kék és piros váltva egymást árasztotta el fénnyel a kis szobát. A középen álló fa szintén ki volt világítva, és előtte állt az ajándék, amelyre Krisztián már órák óta vár. Körülnézett a szobában, és nem tehetett róla, sírva fakadt. Küzdött a könnyeivel, ahogy tudott, de elvesztette a csatát. Könnyes szemmel nézett Petire, aki szélesen mosolyogva bámult vissza rá. A zöld szemek boldogan csillogtak, ahogy a barnát figyelték. Odalépett, hogy megtartsa a fiút, mikor a lábai annyira remegtek, hogy azzal fenyegettek, erejüket vesztve nem tartják tovább.

Klaudia széles vigyorral az arcán nézte végig, ahogy barátja boldogságtól sírva borul annak a fiúnak a vállára, aki ezt elérte, és nem felejtette el felvenni minden pillanatát az eseménynek. Ritkán látta Krisztiánt sírni, de ez mindent vitt. Úgy bőgött, mint egy kisgyerek! Szívet melengető jelenet volt, ahogy ölelték egymást szorosan, szerelmesen!

Még mindig ment a videófelvétel, mikor Peti a kis fa elé vezette szerelmét, és leültetve az ölébe tette a neki szánt meglepetést. Remegő kezek tépték le a csomagolópapírt, hogy aztán újabb, egy fokkal hangosabb zokogás hangja váltsa fel. Jobban megfigyelve, számtalan lyuk volt a doboz oldalán és a tetején, amiből egy kis kölyökkutyát emelt ki. A fekete jószág gyönyörű kék szemekkel nézett új gazdájára. Fekete bundája simogatásért könyörgött, amit Krisztián meg is adott neki.

– Anyukád mondta, hogy mindig is vágytál egy Huskyra. – kezdett bele Peti, de a hangja remegett, és az ő szemében is könnyek kezdtek csillogni. – Klaudia segített nekem abban, hogy elhozhassam. Egy menhelyen született, és elaltatták volna, ha nem találnak neki gazdit. Ott láttam meg. Mikor a szemembe nézett, nem tudtam otthagyni! Tudtam, hogy imádni fogod! Ez az én és Klaudia közös ajándéka neked!

– Köszönöm! – nézett hálásan csillogó, barna szemekkel Petire és Klaudiára. Mindhármuk szeme szebben csillogott, mint egy csillagszóró. – Szeretlek titeket!

A többiek kimentek, így a fiatalok ketten maradtak. Peti csillogó szemmel adott át egy kis cetlit Krisztiánnak, aki a kutyát ölelve vett át tőle, és olvasta el: „Nézz fel!" – állt a fehér papírlapon, és Krisztián megtette. A szeme kistányérnyi méretűre tágult, mikor meglátta a fejük felett lógó fagyöngyöt! Nagyot nyelve fordult Peti felé, aki fülig vörösödve nézte őt. Mire kettőt pisloghatott volna, szerelme már az ajkára is hajolt. Lágyan csókolta, úgy, mint előtte senki! Teste beleremegett az érintésbe, szíve gyorsabban vert, mint valaha! Óvatosan tette félre a kutyát, nem szakítva meg a csókot, hogy partnere tarkójára fogva elmélyítse azt megnyalva Peti ajkait, amelyek elnyílva utat engedtek felfedező nyelvének. Táncba hívta, és finoman játszott vele, olyan lágyan, érzékien, hogy a másik érezze: az érzései viszonzást nyertek. Fényesen izzó szemekkel váltak el, mikor elfogyott a levegőjük. Egymást nézték, vadul izzó, szerelmes tekintettel. Ajkaik mosolyra húzódtak, tenyerük egymáséin pihent összefűzött ujjakkal.

Annyira elvesztek egymásban, hogy észre sem vették: az első csókjukat is lencsevégre kapták! Azonban ez sem számított. Két lélek egymásra talált egy karácsonyi éjszakán a padlásszoba falai között, ezzel a legszebb ajándékkal lepve meg a másikat: viszonzott szerelemmel, amely évekkel, sőt évtizedekkel később is olyan lánggal égett, mint azon az éjjelen.

Vége!

❤️❤️❤️❤️❤️😘😘😘😘😘 Sziasztok Manók! Nos, ez a pillanat is elérkezett! Egy történet végére értünk. Remélem tetszett, ha igen hagyjatok nyomot!  ❤️❤️❤️❤️❤️😘😘😘😘😘