Harry

Az intézmény élete nyugodtan zajlik.  Tökmag ismét a többiek között, miután letelt a két hetes szigorú pihenési időszak, amit a szobájában töltött. Többször esett rám az a feladat, hogy csak vele foglalkozzak. Ilyenkor persze a memória csata sem maradhatott el. Telefonos jelzések alapján mindig tudtam, mikor tud az apukája is időt tölteni vele, de volt, amikor csak pár perces beszélgetést sikerült összehozni, amihez a telefonomat szorongatta a tökmag. Persze a hálás szavakat  is megkaptam Louis-tól, mert gondját viselem a fiúnak, pedig tudja, ez kötelességem, és magam is szívesen vagyok vele. 
Személyesen azóta nem találkoztunk, hogy közösen hoztuk haza Williamet a kórházból, és hagytam őket kettesben a fiú szobájában.  A két találkozás, a pár mondatos telefonbeszélgetések után egy kellemes szimpátia alakult ki közöttünk, és a titok, aminek birtokába jutottam is ezt erősítette meg. Egy titok, ami mögött egy szeretettel teli kapcsolat rejtőzik. 
A szokásos memória party után hagyom ott a fiút, amikor megszólal a telefonom.
- Igen, igazgató úr? - kérdezem azonnal.
- Kérem, jöjjön most az irodámba! - hallom a szavakat. 
- Pár perc és ott vagyok - mondom, és bár nem arra indulok, de egy útvonal módósítással hamarosan már nyitok is be az igazgatói iroda ajtaján. - Itt vagyok.
- Köszönöm Harry. Egy fontos feladattal szeretnénk megbízni. 
- Állok elébe, uram.
- Holnap egy gyámügyes kíséretében el kell mennie egy címre. A rendőrség kérése, hogy a segítségünkkel járjanak egy bejelentés végére. Egy kislány egyre furcsábban viselkedik az iskolában. Alig 7 éves, az utóbbi időben retteg mindentől, és szinte mindenkitől. Iskolába se jár pár hete. 
- Bántalmazott gyermek. 
- Ez a gyanúja a rendőrségnek és a gyámhatóságnak is. Bizonyítékot kell szerezni. Eddig nem sikerült, mert jó színész az apa, aki egyedül neveli a kislanyt. A  kislány sem  mutat bántalmazásra utaló jeleket, amikor hivatalból havonta, előre jelzett időpontban mennek oda. Reményünk, hogy magának feltűnik valami, ami segíthet. 
- Mit tudunk a kislányról? - kérdezem, mert nem volt kérdés, hogy vállalom a feladatot.
- Tessék. A gyámügyesek ezt küldték. 
Átveszem a mappát, és amikor belenézek, egy szomorú tekintetű csodaszép kislány fotóját látom meg elsőre. A neve Katey Annabelle Claiston. Életkora:  7 éves. Gondviselő: Ralf Claiston, az édesapja, aki egyedül neveli. 
- Hol van az édesanya? 
- Egy balesetben életét vesztette alig egy éve. 
- Szegény kislány! Természetesen együttműködöm  a hatóságokkal. Meg kell menteni.
- Köszönöm, Harry. Egy szobát már be is rendeztem neki itt nálunk.
- Akkor nem kell kérnem, hogy ide kerüljön?
- Nem kell, mert jeleztem, hogy szeretném ha ide kerülne, miután sikerül bizonyítékot találni az apa ellen. 
Én még mindig a fényképet nézem,és már most tudom, hogy igen is akarom látni azokat a zöld szemeket örömtől csillogni. 
- Bell, megmentelek! - mondom ki hangosan, amit csak gondolatban akartam.
- Remélem, sikerrel jár. 
- A kislánnyal jövök vissza. 
A mappát visszaadom az igazgatónak, aki egy papírlapot ad kezembe, amin a cím van, ahol holnap reggel jelentkeznem kell.  És egy telefonszám.. 
Az irodát elhagyva összeszedem a cuccaimat és a parkoló autóhoz igyekszem. A papírt elővéve telefonomon már pötyögöm is a rajta szereplő számokat.  
- Itt Harry Styles.
- Már vártam a hívását. Ezek szerint velem jön holnap?
- Igen, asszonyom. Ketten megyünk be abba házba, de háman jövünk ki, mert kihozzuk azt a kislányt onnan. 
- Remélem, sikerül. Az a féreg jó színész, a kislány pedig nagyon fél tőle. Eddig nem sikerült semmi olyat találni, amit bizonyíték lenne ellene. 
- Találunk. Mutasson be engem, mint gyakornokot, és tegye azt, amit eddig is.
- Jó ötlet, Harry. 
- Köszönöm. Holnap reggel nyolcra az irodájában leszek. 
- Várom, fiatalember. 
Telefonomat kinyomva fejemet a kormányra hajtom. A kislány arcát, bánatos tekintetét csukott szemmel is látom. Érzem, hosszú éjszakám lesz.

Másnap reggel.

- Jó reggelt, asszonyom! Harry vagyok. - nyitok be egy ajtón.
- Jó reggelt! Az asszonyomat most  elfelejted. Mary vagyok. 
- Köszönöm, Mary. Hallgatom a látogatás menetét.  
- Minden hónap első szerdáján meg kell ejtenem a látogatást. Ez minden gyermekét egyedül nevelő szülőnél olyan kötelező jellegű. Másoknál  ilyenkor  segítő szándékkal megyünk. A konkrét üggyel kapcsolatban sok bejelentés érkezett. Semmi bántalmazásra utaló jelet nem tapasztaltunk.
- Pedig ez van a háttérben.  
- Én magam is azt gyanítom. Remélem, ma sikerül bizonyítékot szerezni és végre lecsukatni azt az alakot.
- Fogunk találni, Mary.- mondom magabiztosan. 
Magam sem tudom, honnan vagyok ilyen magabiztos, de érzem, sikerrel fogunk járni. 
          ---------

- Megérkeztünk, Harry. Ha körbenéz, akkor lát pár embert lézengeni a környéken. Ezek a mi és a rendőrség emberei. Nem mondom, hogy biztonságban leszünk odabent, de ha már kint vagyunk akkor igen. 
- Percek múlva 10 óra. Menjünk. 
Felveszem a tanonc szerepét és követem Maryt, aki magabiztosságot magára öltve lépked a bejárat felé. 
- Jó napot, Ralf! - köszön az ajtóban állónak. - Ismét a hónap első szerdája van.
- Ki már ez a buzugyertek magával, Mary?
- Rólam beszél? - állom a férfi tekintetét. - Harry vagyok, gyakornok. A tanáraim azt a feladatot adták, hogy vegyek részt egy családlátogatáson.
- Beenged minket?
- Gondolom, ha nem engedem be, azt nem veszi jó néven a hivatal.  Szóval fáradjanak csak be nyugodtan.
Bent a nappali jellegű helyiségben egy  kislány ül a kanapén. Fel sem néz az érkezésünkre. Nekem ez már eleve nem tetszik. Leülünk a felkínált helyekre. Szerencsére pont szembe kerülök a kislánnyal. Próbálok érdeklődést mutatni Mary és a férfi beszélgetése iránt, de azért a fél szemmel a kislányt figyelem. Ijedten rezzen össze, amikor az apja a tenyerét a combjára teszi. Ekkor óvatosan rám emeli tekintetét, ami rettegéssel teli. Jobb kezét lassan csúsztatja maga mellé, és apró kézmozdulattal kopogni kezd az ágyon. Három gyors, három lassú, három gyors. Ezt megismétli kétszer és rám néz. A kislány morze jelekkel kér segítséget. Tűrtőztetnem kell magam, hogy ne rontsak a magát minta apának beállító pasira. Gyorsan ki kell találnom valamit. Az agyam rohamtempóban keresi a legjobb indokot, amivel el tudom távolítani a kislanyt egy időre. 
- Uram, szeretnék egy pohár vizet - kezdem - Tudja, illetve honnan is tudhatná, de cukros vagyok és nagyon szomjas lettem. Hozna nekem egy pohár vizet?
Lélegzetvisszafojtva várom mi lesz erre a lépése. 
- Nem elég, hogy buzi még cukros is. Jó legyen. Katey, hozz egy pohár vizet ennek a mimózának! 
- Igen apuci, hozok. - szól a kislány és apró léptekkel elindul kifelé. 
- Ne maradj sokáig! - szól utana a férfi. - Hol is tartottunk? Igen, hogy miért nem jár a lányom iskolába. Egy kisebb megfázás miatt tartottam itthon. Felelősségteljes szülő vagyok. Nem akarom, hogy többi  gyerek is beteg legyen.
Ez aztán a monológ, és már ugrok is neki, hogy egy jól irányzott  jobb egyenessel az arcába húzok egyet. 
- Kifelé! - szólok Mary felé, aki azonnal indul az ajtó felé. 
Én az éppen visszaterő kislány felé sietek. 
- Erre nincs szükség, Bell. - veszem el tőle a poharat, teszem le a legközelebbi helyre, a kislányt az ölembe kapva futok az ajtó felé. 
A kislány a nyakamba kapaszkodik, de én is úgy ölelem magamhoz, mintha a világ legdrágább kincse lenne. Igaz, most számomra az. A háztól minél távolabb futok vele. Érzékelem, hogy az eddig az utcán  bóklászó emberek egyszerre indulnak a ház felé, és rontanak be a nyitott ajtón. 
- Jól van, Bell. Most már biztonságban vagy. Ügyes vagy Hercegnőm. - simogatom a zokogó gyermek hátát.
- Nem akarom, hogy bántson soha többé! - szipogja 
- Soha nem fog, megígérem neked.
Mary is ott áll mellettünk. Ő a lélegzetét próbálja a normális ritmusba rendezni. 
- Harry, ezt remekül csinálta. Mégis hogyan?
- Bell az SOS jelet morzézta. Szóval ő kért segítséget. 
- Anya tanította ezt nekem. Azt mondta, ezzel tudok segítséget kérni, ha szükséges. - mondja már a sírása csillapodott, csak hüppög. - Te ismerted csak fel, pedig máskor is csináltam. 
- Eddig is ügyesen csináltad, csak senkinek nem tűnt fel, hiszen olyan óvatosan mozogtak az ujjaid, hogy apád ne vegye észre, hogy a többieknek sem tűnt fel. Én észrevettem, mert csak téged figyeltelek
- Te vagy az én hősöm. 
- Szerintem is. - simított végig a hátamon Mary.-  Harry, ülj be az autómba. 
A fejével a ház felé int. A kislányt magamhoz ölelem, úgy, hogy ne lássa mi történik hártálok vele a kocsi irányában, miután a kocsi kulcsát is megkapom. 
- Ugye veled maradhatok? 
- Igen, Bell. Abba az otthonba viszlek, ahol én is dolgozom. 
- Akkor te nem is vagy gyakornok? 
- Nem. Muszáj volt ezt mondani.
- És amit apa mondott rád az igaz?
- Igen, de ezt a szót nem szeretem. Jobban szeretem magamra azt mondani: meleg vagyok.. 
- Anya azt mondta, hogy a melegek is ugyanolyan jó emberek, mint a többiek. És milyen igaza volt! 
A kocsiban ülünk a hátsó ülésen. Engedem, hogy az ölemben legyen. Majd akkor ülünk rendesen, bekötve magunkat, ha indulunk. Igyekszem nem foglalkozni a kint történtekkel, de a szemem sarkából látom, ahogy Bell apját bilincsbe verve ültetik be egy rendőrautóba. 
- Gyermekem, van  valami, amit szeretnél  magaddal  hozni? 
- Nem akarok visszamenni abba a házba! - kezd el ismet sírni. 
- Nem is kell. Majd én kihozom neked, szedek össze ruhákat is. 
- Köszönöm, néni. Az ágyamon van egy rózsaszínű maci. Anyukámtól kaptam az ötödik szülinapomra. Tessék azt elhozni nekem! 
- Mary, szerintem ruhára nem lesz szükség. Az otthonban vannak szép új ruhák. Majd Bell választ magának azokból. 
Az asszonyság elsiet a ház irányába, megértve szavaim lényegét, és pár perc múlva ismét az autó mellett áll. Az ablakomon át, amit időközben leengedtem, nyújtja be a macit. A kislány azonnal öleli is magához. 
- Gondoltam, ezt még elhozom neked. 
Egy csillámos képkeretben egy szép hölgyet es egy mosolygós kislányt ábrázoló fotót látok. 
- Ez az egyetlen képem anyáról. Köszönöm. 
- Szívesen. Induljunk, hiszen vár egy hely, ahol találhatsz magadnak sok sok barátot. 
- Hősöm már van. Lassan jöhetnek a barátok is. 
Csak remélni tudom, hogy elfelejti az elmúlt időszakot, és elhiszi, hogy egy szebb élet kezdődik neki. Ameddig lehet, én a hőse maradok, ő pedig az én hercegnőm. 

Üdv újra. Azt hiszem, az érzelmi hullámvasutazás folytatódik. Remélem ez a rész is tetszett.
Puszi