Későre járt már az idő. Az ablakokból meleg fény szűrődött ki. Az alacsony hőmérséklet miatt alig volt odakint bárki is. Fújt a szél. De egy fiatal fiú mégis a járdán sétált. Kötött sapkában és orráig húzott sálban, nagykabátban. Ő volt az egyetlen ki még a rossz idő ellenére is sétálgatott. Végigsétált minden utccát, ahol már égősorok csillogtak villogtak. Végignézte őket majd tovább sétált. Átment a folyó part melletti sétányra. Onnan nézte a befagyott víztükröt. Majd felsétált a folyót át szelő híd közepére. Ott felnézett az égre. Ezer és ezer csillag világított le rá. Majd meglátott valamit. Egy apró hópihét. Leszállt az égből és a fiú tenyerére telepedett. Elolvadt. Majd ismét leszállt egy. És még egy. A hó elkezdett hullani az égből. Gyönyörű látvány volt ahogy az ezer és ezer mintájú jégkristájokat megvilágítja a hold és az utcai lámpák. A fiú melegséget érzett a szívében. Egy hópihe lehet hogy a bőrnek hideg, de a szívnek ez lehet a legnagyobb melegsége amit a szeretet tüze gyújt.