Wat íz lov, bébi dont hört mí no moooooooooor bbrrzzktttzzz..
Olyan hirtelen pattant ki a szemem és ültem fel, hogy szívbajt hoztam a hugomra aki az ágyam mellet/alatt (emeletes ágyunk van és én alszom fent) állt és döhösen nézett rám. Először azt hittem azért mert megijesztettem. Aztán lenéztem. A padlón egy kettétört tányér, egy szendvics éééééééés a hiperszuper kínai órám volt.
Pár másodpercig farkasszemet néztünk.
-Miért kell dobálnod egyfolytában ezt a szart?-fakadt ki végül Meli. Azzal mérgesen kitrappolt a szobánkból.

Hoppá! Még be sem mutatkoztam.
Szilvi vagyok, 14 és idén kezdem el a gimit,
miután a szüleim úgy döntöttek, nem elég jó az osztályom. Ami egyértelműen hazugság. Ezután legszívesebben örökre leköltöztem volna a Balatonra és még bombabiztos tervet is gyártottam hogy, miként kezdhetnék új életet hattyúként. De végül a szülők győztek és ezért most mehetek az új csúcsszuper suliba.
A Szent Szalvétálusz gimibe.
Vicceltem. Nem is így hívják. A neve viszont olyan hosszú, hogy nem tudtam megjegyezni, de valami ehhez hasonló kilehetett.

Miután sikerült lekászálódnom az ágyamról kimentem a konyhába reggelizni. Fogtam két szelet kenyeret és bedobtam őket a pirítóba. A bátyám már az asztalnál ült és mint egy idegbeteg keverte egy kiskanállal a kávéját. Ahogy láttam a bögre majdnem tele volt és elég fekete volt ahhoz az ital, hogy meg merjek esküdni, hogy egy csepp tej sem volt benne.
-BARNI! Hagyd már abba!- kiabáltam rá mert idegesített a kopogás.
-Visszajön a föci tanárom.- motyogta maga elé szomorúan.
-Az összes tanárod visszajön- sóhajtottam lemondóan.
-Én még reménykedem- majd mikor felvont szemöldökkel ránéztem, ő csak elkeseredetten meredt maga elé- Talán idén szerencsém lesz. A FIZIKA TANÁRNŐ!- ugrott fel csillogó szemekkel.
-Mi van vele?- kérdeztem, miközben reménykedtem, hogy a bátyám nem örült már meg rögtön szeptember elsején. Amint az délután kiderült, egyértelműen DE. A bátyám nem százas.( Ne szaladjunk még annyira előre)
-Úgytudom Hawaiion volt nyaralni, úszás közben összeütközött egy cápával és most a kórházban fekszik.
-És ezt kitől is hallottad egész pontosan?!
-Zolitól
-Úristen, és te ezt elhiszed?- kérdeztem megrökönyödve.
-Jaja- mondta, azzal el is fordult tőlem, hogy elújságolja a nagy hírt, miszerint nem lesz fizika, a legjobb haverjának, Jasonnek. Ennyit arról, hogy ő az idősebb és az okosabb.
-Szilvi, tíz perc múlva indulunk!- kiabált át az apám a másik szobából, úgyhogy otthagytam a bátyám és kapkodva elkezdtem készülődni.

Fél óra múlva már nagyjából minden megvolt és készen álltam az indulásra. Biztos hogy késni fogunk. Az első napon.
-Nyugi. Minden rendben lesz a suliban. Ne aggódj- érzett rá a hangulatomra apu. De könnyű azt mondani. Nem vagyok túl szociális személyiség, egy-két barátom volt csak az általánosban. És most mehetek egy új helyre, ahol senkit se ismerek. Király.
Közben meg is érkeztünk az épület elé, ahol nehéz szívvel elbúcsúztam apukámtól. Vettem egy mély levegőt és próbáltam csillapítani az idegességemet. Nagyjából sikerült.

Felnéztem az épületre. Egy normális iskolának nézett ki. Nem olyan helynek, mint ahol gyerekeket kínoznak. De várjunk csak, minden iskola olyan hely ami azért van, hogy gyerekeket kínozzanak benne!
Ezzel a vidám gondolattal indultam el az ajtó felé. Közben elhaladtan egy két satnya tulya mellett, és megcsodáltam a földszinti ablakokat. Megakadt a szemem az egyiken. Be volt törve, és az egészet csak a szigszalag tartotta egyben. Közelebb hajoltam és benéztem. Az óra már elkezdődött és egy a Barbie babához hasonló, fiatal tanárnő magyarázott valamit az osztályának, akik láthatóan nem lelkesednek a téma iránt, akármi is volt az.
Hirtelen feleszméltem a bambulásból, és rájöttem, hogy ezek szerint már nekem is elkezdődött az órám.
Lélekszakadva rohantam az ajtóhoz, feltéptem, és beléptem a majdnem-teljesen-üres aulába. Plusz szívbajt hoztam a portásra, aki láthatóan nem számított senkire, mert egy ócska, időszámításunk előtti kistévén Walking deadet nézett.

Egy zombi épp letépte egy random csaj fejét, egy fickó meg a sarokban kuporgott és bőgött. Megindító jelenet lehetett.
Számomra csak az volt az érthetetlen, hogy egy ilyen régi tévén hogyan mehet színesben a kép. Az HboGo használatának a misztériumát inkább hagyjuk. Ahogy elnéztem a doboz hátuljából kilógó, helyenként összeragasztott kábeleket, az az érzésem támadt, hogy ez inkább az atomfizika relytélyes tudományának a legmélye lehet. Úgyhogy nem kérdeztem rá.
Inkább csak köszöntem a portásnak, és megkérdeztem, hol az osztálytermem.

Miután útbaigazított, felrohantam a lépcsőn. Első emelet, jobbra a második terem. Megálltam az ajtó előtt és vettem egy mély lélegzetet. Az órámra néztem. Basszus! Tíz percet késtem. Az ujjaimat óvatosan rátettem a kilincsre, becsuktan a szemem egy pillanatra és beléptem.
Természetesen mindenki felém fordult. Kivéve a tanárt, lévén hogy nem is volt tanár a teremben.
Egy pillanatig mindannyian csendben vártunk, majd az osztályban lassan mindenki felállt/ráhajolt a padjára.
Jó napot, Tanárnő!- a kórust egy alacsony, vörös hajú srác kezdte, majd egyre többen csatlakoztak a tanárnőzéshez.
Hé! Na jó, lehet hogy elfelejtettem megemlíteni, hogy bár 14 vagyok, volt már olyan hogy idősebbnek néztek, és simán azt mondták, 16 vagy 17 lehetek, de akkor is. Felnőttnek néztek. Jó hogy azt nem kérdezik, hogy ilyen idősen nem akarok-e már nyugdíjba menni- bosszankodtam magamban.
Néztük még egymást egy pár pillanatig a többiekkel. Ők egyre nyugtalanabbul izegtek-mozogtak a helyükön. Én meg csak álldogáltam az ajtóban. Valószínűleg elég hülye arckifejezéssel a fejemen.

Az egyik lány óvatosan kihúzta a mobilját a táskájából. Szerintem a száztizenkettőt akarta hívni, hogy egy tanár megbolondult.
A fejemben elképzelt jelenetben a mentősök már válaszoltak is a csajnak, hogy sietnek, de előtte még riasztják a terrorelhárítást. Biztos ami biztos.

Még mindig farkasszemeztünk. Én bírtan a kevesebb ideig. Az reggeli stressz miatt, és az egész helyzettől...
Röhögőgörcsöt kaptam. Vihogva néztem az osztályt. Persze a döbbent képüktől még inkább nevetnem kellett. A végére már levegőt se kaptam és az oldalamat fogva, dülöngélve, csapkodtam a másik kezemmel a mellettem lévő tanári asztalt, mint valami retardált fóka.
A többiek láthatóan nem tudtak mit kezdeni magukkal. Egyesek félve, döbbenten, értetlenül vagy aggódva néztek rám.
Én lassan összeszedtem magam és mosolyogva néztam rájuk.
Egész jól kezdődik az év!