Carter

A szezon záró meccs megnyerése után Logan még véletlenül sem hagyta hogy idő előtt elszökjek a csapat tiszteletére rendezett buliról.
Természetesen semmi kedvem sem volt egy csapat félrészeg tini között szorongani egész este, viszont semmilyen kifogást nem tudtam kitalálni amivel megúszhatnám.
-Nem így kell kijózanítani valakit - néztem Natet, aki vízzel próbálta kínálni Oliviát, egy szerencsétlen végzőst, aki a kelleténél egy kicsit többet ivott.
Az egyik csapat társunk, Cory házának.... Villájának a fürdőszobájában találtunk rá a lányra a vécécsészének dőlve. A dübörgő techno zenétől fájt a fejem, melegem volt és haza akartam menni, de még így is jobban éreztem magam mint Olivia, aki ismét a vécébe öklendezett.
-Akkor te mit javasolsz? - kérdezte Nate hátrafogva a lány szivárvány haját.
   Habozás nélkül ellöktem magam a faltól ahol eddig álltam és megragadva a lányt beültettem a zuhany alá, leszedtem a zuhanyrózsát, majd az arcába engedtem a jéghideg vizet.
-Carter! - szólt rám rémülten Nate.
    Ő kerülte az ivást és a kártékony szereket a kosár karrierje miatt, ezért nem tudott ilyen trükköket.
   Oli köhögve csapkodott mindenfele, miközben próbálta védeni az arcát a vízsugártól.
-Fent vagyok! Fent vagyok!
-Ezt meg honnan tudtad? - kerekedett el Nate szeme.
-Apámmal sokat jártunk Európában. Nem a legjobb környékeken - mondtam elővéve rezgő telefonom. - Sok minden.... - kezdtem volna, de amint a tekintetem a telefonomra szegeztem, lefagytam. - Mennem kell!
-Carter! - kiáltott utánam Nate, viszont én akkorra már a folyosón tolongó részeg tinik között próbáltam átverekedni magam.
    Körbe jártam a házat és végül a ruhatárnak használt szobában találtam meg Logant, aki a fejét a kezébe temetve ült a sarokban.
-Mi történt? - kérdeztem aggodalmasan és felmutattam neki a telefonom amin ő úgy falta Drew ajkait mintha nem lenne holnap.
   A képet mindenki megkapta.
-Nem tudom - hallottam elnyomott hangját.
-Megcsókoltad Logan! Úgy tudom nem az eseted, vagy talán...
-Nem! - vágta rá. - Akkor sem lenne, ha heteró lennék.
-Akkor...
-Fogalmam sincs, oké? - csattant fel. - Odajött hozzám, elkezdett velem flörtölni. Én visszautasítottam, eskü! De amikor azt mondta csókoljam meg....
-Mit mondott? - kaptam fel a fejem dühösen. Ha az a ribanc azt tette amit sejtem, hogy tett....
-A szemembe nézett és azt mondta: ,,Csókolj meg!" Engem meg valami megszállt és megtettem - fejelte le a falat. - Ha a szüleim meglátják, hogy az internetem smárolok egy lánnyal, körülvéve részeg tinikkel.... Mindig figyeltem, hogy ne hozzak rájuk szégyent. Ez az utolsó dolog amit akartam. Jó tudom, egy seggfej vagyok és ez sosem ment igazán, de mióta barátok lettünk annyira igyekeztem! A szüleim végre büszkék voltak rám, azt mondták jó hatással vagy rám és látják hogy megváltoztam. Megígértem hogy semmi hülyeséget nem csinálok, hogy keveset iszok és most....
-Héj! - szakítottam félbe és megráztam a vállát. - Nem a te hibád volt, Logan!
-Én akartam megcsókolni....
-Logan! - néztem a szemébe, de nem tudtam mit mondani. - Egy gyenge pillanatodban talált meg. Kihasználta, hogy ittál már - próbáltam annyi mágiát a hangomba sűríteni amennyit csak tudtam. És bár tudtam, köcsögség ilyesmivel próbálkozni, főleg azután amit Drew tett, de jó szándékból cselekedtem. - Hívd Antonyt! Haza kísérlek, csak előbb még elintézek valamit.
-Mit akarsz tenni? - nézett rám gyanakodva.
-Megölni egy ribit - feleltem ahogy kirohantam a helységből.
-Carter! - rohant utána sms-ezés közben.
    Drewt a konyhában találtam meg. A barátnőivel vette körül magát és épp arról beszélt, hogy megnyert egy hülye fogadást. Csak azért csinálta, mert fogadtak.
-Héj! - kiáltottam át a ricsajt felkeltve a lányok figyelmét.
-Szia, Carter! - köszöntek egyszerre ártatlanul mosolyogva. És csak az egyiküké volt őszinte, Lindsey-é. Őt matekról ismertem. Kedves lány, csak rossz a baráti köre.
-Drew, beszéljünk egy kicsit - intettem a fejemmel egy távolabbi sarok felé.
A lány vetett egy sokatmondó pillantást a barátnői felé, majd követett.
Megálltam tőle egy jó lépésnyire. A szemem sarkából láttam, hogy az egyik lány, Zora, azt hiszem, elővette a telefonját, de Lindsey a kezére csapott. Jóban voltunk és tudta, hogy ha olyan komoly hangon szólalok meg mint az előbb, akkor ott nincs helye tréfának.
-Mit szeretne Őfelsége? - kérdezte csábosan Drew.
Miután elkezdünk szövetséget kötni a két félisten táborral, nem tartott sok időbe, hogy rájöjjünk ki is a másik. Őszintén megvallva, nem tudom elképzelni, hogy ez a lány Piper féltestvére.
-Neked aztán van bőr a képeden! - suttogtam dühösen. - Varázsbeszéddel kényszeríteni valakit, hogy csókoljon meg? Ennyire szánalmasnak még téged sem képzeltelek.
-Ugyan már Carter - nevetett csábosan. - Tudom hogy te is szeretnéd. Gyere és csókolj meg!
Még csak meg sem inogtam. Mélyen a szemébe néztem, majd kegyetlen mosolyra húztam a számat. Senki sem szórakozhat a barátaimmal!
-Egyiptom fáraója vagyok, Afrodité lánya - suttogtam jeges hangon. - A valaha élt két leghatalmasabb fáraó vére egyesül bennem. A szánalmas trükkjeid nem hatnak rám.
Drew dühösen felmordult. Tudta ki vagyok, de azt nem mire vagyok képes. Gondolom ritkán tudtak ellenállni a szavainak.
A Kairoi találkozásunk óta Percyékkel,  Drew és a barátnői látványosan kerültek engem és barátaimat.... A volt barátaimat. Valószínűleg idegesítette, hogy mi sem vagyunk átlagosak. Úgy vélem a bevitt alkohol bátorította fel.
-Amit tettél - suttogtam ismét színtiszta gyűlölettel a hangomban - az undorító. Már szexuális bántalmazásnak is mondható....
-Ne már, ő egy fiú.... - nevetett ki.
-Emiatt az akarata már nem is számít? Ő már nem mondhat nemet? - kérdeztem hitetlenkedve. - Itt helyben elátkozhatnálak.
-Hadi mágus vagy - emelte fel az állát. - Azt hiszed nem kérdezősködtem utánad? Nem értesz az átkokhoz!
-Én talán nem, de ismerek olyanokat akik igen - vágtam vissza.
   Drew lebiggyesztette az ajkát.
-Milyen kár, hogy egyikkel sem vagy már jóban - tette a mellkasomra a kezét, amit azonnal ellöktem.
-Fáraó vagyok, Drew - nevettem a képébe. - Háromszázhatvan nomosz van a világon. Bármelyikbe elmehetnék és hezitálás nélkül hajtanák végre a mágusok a parancsaimat.
   Sikerült ledöbbentenem annyira, hogy hátráljon egy lépést. - Azt hiszem nem vagy tisztában a hatalmammal, félisten! - szűrtem ki a fogaim között olyan halkan hogy senki se hallja. - Ha megtudom, hogy megint önző célokra használod az erődet, megmutatom mire vagyok képes. Sadie egyszer gilisztává akart változtatni, én ennél kreatívabb vagyok - mondtam, majd sarkon fordultam és megragadva az értetlenkedő Logant kisiettem a házból, ahol Tony már várt minket.
A kocsi út csendben telt. Tony látta rajtunk, hogy rossz hangulatban vagyunk ezért felhúzta az elválasztó falat. Logan csak a házuk lépcsőin felmenve szólalt meg.
-Köszönöm - mondta halkan. - Nem tudom mit mondtál neki, de elég ijedtnek tűnt.
-Lehet megfenyegettem, hogy elátkozom - jegyeztem meg, mire Logan felnevetett.
-Kösz. Jól esik, hogy kiálltál értem - veregetett vállon. - És most jön a fekete leves - sóhajtotta, ahogy belépett a házba.
-Logan! - kiáltotta Maria. - A szüleid a nappaliban várnak!
-Köszönöm - biccentett.
-Logan Fitz! - kiáltotta az anyja.
-Anya, tudom, hogy megi....
-Miért nem mondtad, hogy lett egy barátnőd? - fejezte be a mondatát az asszony.
-Tessék? - döbbent le a barátom.
Én megpróbálva kimaradni a családi beszélgetésből, ledobtam magam az egyik fotelbe és elfogadtam a pattogatott kukoricát amivel Maria kínált meg. Ez érdekes lesz. És valószínűleg nagyon kínos.
-Kinek van barátnője? - jött le az emeletről Mr. Fitz.
-Logannak! - tájékoztatta a felesége.
-Tényleg?
-Nem! - vágta rá Logan. - Drew csak megcsókolt, én...
-Miért hagytad hogy megcsókoljon, ha nem tetszik? - kérdezte zavartan Mrs. Fitz
-Nem hagytam....
-Azt akarod mondani, hogy az a ribi akaratod ellenére rád mászott? - háborodott fel az anyja.
-Mi? Nem anya! Vagyis..... én csókoltam meg.... Csak nem tudom miért - túrt bele a hajába, nekem meg ökölbe szorult a kezem. Szegény fiú nagyon összezavarodott.
-Hogy-hogy nem tudod? - kérdezte az apja. - Ennyire nem tűnsz részegnek.
-Nem vagyok részeg! - szögezte le Logan. - Megcsókoltam, de nem akartam.
-Miért csókoltad meg ha nem akartad? - zavarodott össze Mrs. Fitz is.
-Nem tudom.
-Miért nem akartad megcsókolni? - kérdezte Mr.Fitz.
-Azért mert meleg vagyok! - kiáltotta Logan, mire elkerekedett a szemem.  A bevitt alkohol és a zavarodottsága miatt nem tudta tartani a száját és ha jól láttam már megbánta, hogy megszólalt.
Mr. Fitz faarcal nézett a fiára, majd se szó, se beszéd kivonult a nappaliból.
-Apa.... - kezdte Logan, de nem volt képes folytatni.
Már épp elkezdtem volna vígasztalni szegény srácot, amikor Mr. Fitz visszajött és kikerülve Logent, Mrs. Fitzhez lepett, majd a kezébe nyomott egy.... ötvenest? Ezután dühödten meredt a fiára.
-Most komolyan nem tudtál volna várni még pár napot? - háborodott fel. - Már majdnem nyertem!
-Az anyai ösztönök Nathan! - varázsolta a győztesek mosolyát az arcára Mrs. Fitz.
-Mi a fészkes jó büdös fene folyik itt? - akadt ki Logan.
-Jó édesanyáddal fogadtunk mikor növesztesz tököt és mondod el az igazat nekünk - mondta az apja.
-Mi.... Ne nevess! - mutatott rám a döbbent fiú.
-Bocs, haver! - röhögtem tovább.
-Carter, maradsz vacsorára? - fordult felém Mrs. Fitz.
-Köszönöm, de már haza kell mennem - mondtam, majd el is köszöntem mindenkitől.
Már mentem volna ki az ajtón amikor visszafordultam a család felé. - Amúgy én heteró vagyok. Csak hogy tisztázzuk!
A Fitz házaspár elég csalódottnak tűnt.
-Tényleg? - lepődött meg Mr.Fitz. - Kár.
-Apa! - szólt rá Logan égő pofával.
-Akkor nem jártok? - kérdezte fintorogva Mrs. Fitz.
-ANYA!!! - méltatlankodott Logan.
-Ha! - hallottuk Maria hangját a konyhából. - Én nyertem!
-Maria! - fordult sarkon a csapattársam hitetlenkedve. - Oké! Nincs több fogadás a szerelmi életemről!
-Húsz dollár arra, hogy két hónapon belül szerez magának egy pasit! - mondtam ahogy becsaptam magam mögött az ajtót.
-Nem vicces, Carter! Nagyon nem az! - kiáltott utánam Logan.

    Másnap úgy döntöttem, hogy elmegyek a Central Parkba, a fellépés előtt. A műsor lassan a végéhez közeledik. Már csak hatan vagyunk versenyben. Ma például a House of Memories-t adjuk elő.
Mélyen a gondolataimba merülve vágtam át egy zebrán amikor meghallottam egy ember feletti üvöltést. Azonnal kiszúrtam a parkban kóborló Hidrát, amit kivételesen egy rajzfilmből ismertem fel.
Sietősen indultam meg felé, ahogy előrántottam a kardomat a Duatból, nem mintha sok hasznát vehetném egy görög szörny ellen.
A teremtmény gyorsabban mozgott mint hittem. Egy alig több mint hét éves kislányt szorított sarokba. Szőke haja egy bolyhos sapka alá volt rejtve, tekintete ijedt volt, ahogy a szörny alatt feküdt. A lény már majdnem megharapta és én túl messze voltam.
Rohantam ahogy csak a lábam bírta, de nem értem oda időben. A szörny épp lecsapni készült, amikor hozzávágtam a kötél darabom.
-Tas! - kiáltottam utána, mire a indadarab megnyúlt és körbetekerte a lény száját.
A kötél (természetesen) nem sokáig foglalta le a szörnyet, de elég időt nyertem vele ahhoz, hogy egy számomra ismeretlen nő, kirántsa a gyereket a Hidra alól. Ám a lény még időben elharapta a kötelet ahhoz, hogy a fogával megkarcolja a nő alkarját.
De őt ez nem hátráltatta fel annyira. Megragadta a kislányt és amíg én lefoglaltam a szörnyet, elrejtette egy nagyra nőtt fa odvába. Meg mertem volna esküdni, hogy a fából egy női arc rajzolódott ki, ágaival pedig védelmezően óvta a lányt.
-Sza-mir! - érintettem meg a kardom hegyével a szörnyet.
A fájdalom hieroglifái égtek a bőrébe, de nem sok kárt okoztak. A kardom pedig használhatatlan volt.
-Trükkökkel nem sokra mész itt mágus! - rántott egy nagyobb domb mögé a korábbi nő.
Nem néztem volna többnek tizenhatnál, ha a szeme nem lett volna annyira meggyötört és szomorú. Napbarnított bőrét egyetlen ránc sem borította, még a tengerzöld szeme körül sem. Fekete haja kiengedve hullott a vállára, bal kezében kard. A jobb kezén a seb súlyosabbnak tűnt mint gondoltam.
-Félvér vagy - jegyeztem meg.
-Szép volt, Sherlock! - forgatta meg a szemét.
-És Poseidon lánya - na ezzel már sikerült meglepnem. Gyanakvóan vonta fel egyik szemöldökét. - Csak három embert ismerek szarkazmussal mely képes acélt olvasztani. És csak az egyikük a kiköpött másod.
-Ismered Percyt? - döbbent le, mire bólintottam. - Ez egyikünk - mormolta az orra alatt. - Tyna - mutatkozott be.
-Carter. Jól vagy? - kérdezte a karja felé bökve a fejemmel.
-Ittam nektárt, de időbe telik mire leküzdi a mérget - mondta gyakorlatilag nem is válaszolva a kérdésre. - Hadimágus vagy, nem?
-Azt mondtad trükkökkel nem sokra megyek - meredtem rá.
-Nem is, de karddal igen - vágta rá.
-Ez se nem Mennyei Bronz, se nem Birodalmi Arany - emeltem fel a hopesem.
-Hadimágus vagy Carter Kane, neked csak egy markolatra van szükséged, vagy tán még arra se - mondta mélyen a szemembe nézve.
Összeráncolt szemöldökkel meredtem rá, ám magabiztos tekintete meggyőzött az igazáról. A földdel párhuzamosan tartva a kardom, elgondolkodtam. Csak egy markolat kell.
Mély levegőt véve lehunytam a szemem, majd erősen koncentrálva két ujjamat végigvezettem a pengén.
Amikor kinyitottam a szemem nem a megszokott görbe egyiptomi hopesemet tartottam a kezemben, hanem egy másfél méter hosszú görög kétélű kardot.
    Tyna meglepetten nézett rám.
-Elsőre - biccentett. - Minden elismerésem! Hatodik Kleopátrának ez csak harmadjára sikerült.
De én nem voltam elégedett. Aurorától hallottam a Hídra történetét és tudtam, ennél több kell. Szemrebbenés nélkül szuggeráltam a kardomat egészen addig míg lángra nem lobbant.
Tyna ezúttal még fel is nevetett.
-Héj, már csak egy fél láb és egy sárkány hiányzik.
{Könyörgöm legyen valaki aki érti!}
Értetlenül néztem a félistenre.
-Egy: ismerek valakit akivel nagyon jól kijönne. Kettő: maga a legfurább halhatatlan akivel valaha találkoztam - a lány kinézetű nő felvont egy szemöldököt. - Az aurája nem hazudik. Legalább háromezer éves.
-Négy - javított ki.
-És az előbb mintha Hatodik Kleopátrát említette volna.
-Egy ribanc volt, de az én ribancom - felelte. - Megyünk? - kérdezte ahogy kiugrott a szikla mögül.
Tíz perccel később fáradtan álltam Tyna mellett, aki egy tűzrakó helybe dobta a Hidra hátrahagyott fogát.
-Hadi zsákmány - magyarázta. - Felajánlottam az isteneknek, hogy békén hagyják legalább egy kis ideig azt a kislányt - mondta a fejével az apját ölelgető hétéves felé bökve.
-Azt hitték kutya volt, nem? - kérdeztem. - Nem tud a szörnyekről, se az istenekről.
-De - mondta. - Viszont az istenek tudnak róla, ez pedig sosem jelent jót.
-Megveted őket? - érdeklődtem.
-Ők a családom - mondta szomorúan. - Ki nem állhatom őket.
-Nagyon úgy hangzol mint az öcséd - biccentettem.
-Az istenek ezért nem hagyják, hogy találkozzam vele - mondta, ahogy eloltotta a tüzet. - Azt mondják halálra idegesítenénk a halhatatlanokat.
Tyna a kezét nyújtotta.
-Remek harcos vagy, Carter Kane - zavartan húztam össze a szemöldököm, de elfogadtam a kézét.
-Nem emlékszem, hogy...
-Megadtad volna a teljes neved? - kérdezett vissza. - Nem is kellett. Felismerek egy királyt ha látok.
-Én nem.... Csak címbélileg vagyok király....
-Én máshogy hallottam - mosolygott rám. - Nem menekülhetsz a sorsod elől, Carter. Hidd el nekem, én megpróbáltam. Egy napon remek fáraó lesz belőled, Carter Kane - hátrált el pár lépést. - Változás közeleg, érzem. Szükséged lesz a szeretteidre, hát szerezd vissza őket!
-Nem hiszem... - kezdtem, de ismét a szavamba vágott.
-Én a helyedben felvenném azt a telefont! - mondta ahogy eltűnt a fák között.
A zsebembe nyúltam a telefonomért, ami csak abban a pillanatban kezdett csörögni.
-Mi a....? - motyogtam magam elé, ahogy fogadtam a hívást. - Úton vagyok Doreen!