Carter

Már legalább tíz perce ültünk néma csendben egymás mellett a kávézó egyik eldugott sarkában ahova senki nem lát el. Nem mertem megszólalni, nem kérdeztem semmit, mert tudtam, hogy most nem részvétnyílvánításra, vagy vígasztalásra van szüksége, hanem arra, hogy kisírhassa magát a vállamon. Szóval csak átöleltem és vártam.
-Na és - kezdte végre - hogy vagytok Ziával?
     Téma terelés. Helyben vagyunk.
-Szuperül, asszem - mentem bele a játékba, mert ő így készíti fel magát a beszélgetésre.
-Asszed? - kapta rám a tekintetét. - Mit tettél?
-Miből gondolod, hogy tettem valamit? - háborodtam fel. - Nem lehet, hogy ő tett valamit? Vagy egyikünk sem tett semmit?
    Pár másodpercig hezitált, majd csak vállat vonva annyit mondott:
-Nem, egészen biztosan te tettél valamit.
-Aha - sértődtem meg. - Az nem az én pulcsim rajtad, amit évek óta keresek és te azt mondtad, fogalmad sincs hol van? - húztam fel a bal szemöldököm végignézve rajta.
    Kinyitotta a száját, de nem jutott eszébe semmi amivel megmagyarázhatná.
-Már úgysem lenne jó rád - érvelt. - Neked izmod van, baszd meg! - bökte meg a bicepszem a mutató ujjával, én meg csak furán néztem rá.
    Aztán elkomorodtunk.
-Mi történt? - kérdeztem finoman.
-Elmondtam neki - suttogta, mire magamban káromkodva, szorosabban magamhoz húztam.  - Kiborult. Elment vezetni, hogy lenyugodjon. A rendőrök azt mondták, valószínűleg egy állat ugrott elé. Leszánkázott az útról.... - a könnyei ismét folyni kezdtek megállíthatatlanul, lemosva arcáról a maradék sminket is. - Sokáig szenvedett.
    Percekig nem tudtam mit mondani. Kedveltem Benit. Nem érdemelt ilyen halált.
-Ki tette ezt veled? - kérdeztem, de amint kimondtam, már meg is bántam. Egyértelmű volt.
-Kira - köpte a nevét. - A rendőrök szedték le rólam, de addigra már.... - picit felhúzta a pólóját, ami egy elég nagy kötést takart.
-Mond, hogy korházba mentél - kértem, pedig tudtam, hogy dőreség reménykednem.
-Egyedül is össze tudom varni magam, van benne gyakorlatom - ebben igazat kellett adnom neki, de nem néztem rá jó szemmel. - Megérdemeltem.
-Francokat - mormogtam.
-Az én hibám volt, Carter - fordult felém. - Nem tudsz más belátásra bírni.
     Már épp kötekedni kezdtem volna vele, mikor megjelent Doreen.
-Carter? Szia! - mosolygott rám, majd észre vette Rot is. - Oh, szia, minden rendben? - aggodalmaskodott, amint végignézett rajta.
-Persze - eröltetett magára mosolyt Auroa. - Te bizonyára Doreen vagy. Carter sokat mesélt rólad.
-Tényleg? - lepődött meg a lány.
-Milyen modortalan vagyok - húzódtam el egy kicsit Hajnitól. - Doreen, ő itt Aurora. Egy régi barátom.
-Régi barát? - kérdezte zavartan. - Zia ismeri?
-Nem, még nem - feleltem furán nézve rá. - De tervezem bemutatni neki.
-Róla is sokat hallottam már - mosolygott még mindig eröltetetten Ro. - Alig várom, hogy megismerjem a lányt, aki elcsavarta ennek az imádnivaló balféknek a fejét - puszilt arcon.
    Doreen kikerekedett szemmel bámult ránk, de mivel mindketten tök természetesennek vettük, csak megrázta a fejét és felvette rendelésnket.
-Kár, hogy itt nincs Túró Rudi-s haboskakaó - szomorkodott Ro.
-Mi az a Tyuro... valami? - kérdezte Doreen.
-Túró Rudi. Egy tradicionális magyar édesség - magyaráztam.
-Ó, hogy európai vagy? Mindent értek - nyogodott meg látszólag a kettősünket méregetve, majd idegesen felnevetett. - A vőlegényemmel oda tervezünk nászútra menni - szomorodott el egy picit.
-A családomnak van egy úgymond "szállodája" - rajzolt idézőjelet a levegőbe Ro. - Egy gyönyörű tó partján, egy farmszerűségen. Ha Magyarország felé kacsingattok ajánlom figyelmetekbe. Ha megemlíted a nevem kedvezményt is kaptok. És ha azt mondod, hogy Carter barátja vagy, talán még tüzijátékot is kaptok mikor megérkeztek - morfondírozott, amivel sikerült megnevetettnie Doreent.
-Köszönöm, észben tartom - mondta a lány, majd miután leellenőrizte, hogy mindent leírt-e amit kértünk, távozott.
    Hitetlenkedve meredtem a barátnőmre. Nyolc éves korom óta ismerem, mégis mindig meg tud lepni, milyen könnyen leplezi az érzelmeit. Az apja meghalt, a nevelőanyja megtámadta, az állarca viszont még mindig tökéletesen elrejti mennyire össze van törve. Én vagyok az egyetlen aki ismeri az össze titkát, még az apja sem tudott úgy olvasni benne mint én, most mégsem vagyok képes megmondani jelenleg mit érez. Persze, tudom milyen elveszíteni a szeretteinket, de ami Roval történt azt senkinek nem kívánom. Éveken át rejtegette a titkát, amit csak én tudtam, erre amikor összeszedte a bátorságát....
-Hajni - fordítottam szembe magammal, miután megkaptuk a forrócsokinkat. - Meg kell kérdeznem....
-Nem ittam, nem cigiztem és egyéb anyagokhoz sem nyultam - szégyelte el magát a végére. Kiengedtem az eddig bent tartott levegőt, és büszkén néztem a barátnőmre. Az hogy ezt kibirta, azok nélkül, bizonyítja milyen erős. Már két éve tiszta.
    Homlokon csókoltam, aztán hagytam had igyan meg a kakaóját. Egyikünk sem szereti a kávét, kiskorunk óta csak kakaót vagy teát iszunk amikor beülünk valahova. A gyerekkori emlékeim nagyrésze szomorú, unalmas és helyenként igazságtalan, de valahányszor ezzel a lánnyal voltam....
-Emlékszel amikor először húsvétoztam nálatok? - kérdeztem.
-Ne emléksztes arra a napra, mikor elárultál! - sértődött meg.
-Nem árultalak el! - védtem magam.
-Összeálltál az ellenséggel! - durcizott, de láttam a mosolyt a szája sarkában bujkálni.
-Úgy érted a fiúkkal?
-Pontosan!
   Nevetve öleltem meg engesztelés képpen. Tudni illik a falujában elég komolyan vették a húsvétot. Finoman fogalmazva.
    Hajni bosszút forralva, elfordult. Aztán ádáz vigyorral az arcán a szemembe nézett.
-Adj egy puszit - kérte nyájas hangon suttogva, mire majdnem kiköptem a kakaóm.
-Ne! - kértem. - Csak ezt ne!
-Mi bajod a puszikkal?
-Utállak - motyogtam. Tudja, hogy nem szeretem ezt a szót. De legalább nevet.
-Jó befejeztem - röhögött vörös fejemet látva.
-Van hol aludnod? - kérdeztem.
-Manhattamben találtam egy szobát - mondta. - Ne legyen bűntudatod, tudom, hogy a diákszállótokra nem vihetsz be - nyugtatott amint észrevette mennyire elszégyeltem magam. 
-Annyira sajnálom. Most melletted lenne a helyem - suttogtam.
-Semmi baj, Carter. Nem tudsz mit tenni.
-Attól még borzalmasan érzem magam - söpörtem ki a szeméből egy kósza hajtincset.
-Carter - nézett a szemembe. - Esküdj meg nekem, hogy soha az életben nem hozod fel azt a témát. Erről a szarságról már nem akarok hallani.
-Aurora....
-Nem - szakított félbe. - Többet már nem. Esküdj meg! Erről senkinek egy szót sem! Sem arről, sem apám haláláról. Megértetted?
-Esküszöm - suttogtam csalódottan. Ro a kisujját tartotta felém, én pedig megráztam a sajátommal. Ő mindig ezt csinálja. Kisujj eskü. Számára ez megszeghetetlen. Ugyan így esküdött fel arra, hogy nem iszik, nem cigizik és nem drogozik. És azóta hozzájuk sem nyúlt.

      Még egy fél órán át beszélgettünk a kávézóban, de valahányszor Benire tereltem volna a témát, Ro sírni kezdett, így inkább nem eröltettem. Doreen egész végig messziről figyelt minket. Láttam rajta, hogy aggódik Hajni miatt, de nem akart beleszólni, gondolom majd később kifaggat azért, hogy minden rendben van-e.
-Merre megyünk? - kérdeztem, amint kiértünk az utcára.
-Carter, nem baj ha egyedül megyek? - kérdezte.
-Ro....
-Tudom, hogy nem ismerem a várost, de most gondolkodni szeretnék - csuklott el a hangja.
-Azt mellettem is tudsz - makacskodtam.
-Kérlek - nézett a szemembe.
     Egy ideig farkasszemeztünk, de nem tudtam tartani a szemkontaktust, megtört tekintetével. Nagyot sóhajtva magamhoz öleltem.
-Vigyázz magadra! - mondtam.
-Jó, de akkor te ne kövess - mosolygott a nyakamba. Oké ismer. Adott egy puszit az arcomra, majd néztem ahogy lassan eltűnik a tömegben.
    Ne nézzetek hülyének, természetesen gondoltam rá, hogy sólyom alakban követem, de tiszteletben kellett tartanom az akaratát. Komolyan gondolta, hogy ne kövessem, csak szarabbul érezné magát, hogy vigyázni kell rá.    
   Mégis.... a legjobb barátom. Senki nem róhatja fel nekem, hogy biztonságban akarom tudni. Így befutottam a legközelebbi sikátorba, és alakot váltottam.
    Viszont mint kiderült, feleslegesen csináltam magamnak bűntudatott, sehol nem találtam. Még a sólyom látása is kevés volt ahoz, hogy ráleljek a tömegben. Gondolom sejtette, hogy úgysem bírom ki, ezért elfutott és a sikátorok közt került el. Túl jól ismer.
   Beletörődve abba, hogy úgy sem találom meg a Brooklyn-i ház felé vettem az irányt. Nem kellett sokat repülnöm, negyed órán belül, már Vészmadár fészke mellett térdeltem a csirkéket rakva elé. Amint végeztem a lementem a nappaliba, nem is sejtve, hogy milyen sokáig nem fogom majd betenni ide a lábam.

    -Sziasztok - köszöntem, amint leértem, de csak néma csend fogadott. Értetlenül kaptam a fejem a kanapéra, ahol a barátaim mind úgy néztek rám mintha meg akarnának ölni. Csak a nomosz egy része volt jelen, a tizenkét éven aluliak közül nem láttam senkit és a felnőttek sem voltak ott.
-Mi a baj? - léptem hátra egyet, aztán meg akadt a szemem Zián. Mindenki őt vette körbe, a húgom és Jaz két oldalról átölelték a lányt, aki kisírt szemmel nézett rám. - Mi történt? - rohantam volna hozzá, de Alex és Julien az utamat állták.
-Ne - mondta Alex.
-Ezt nem néztem volna ki belőled - lökött rajtam Julien. Dühös volt, zavarodott és leginkább csalódott.
-Mi a fenéről beszéltek? - akadtam ki, miközben megpróbáltam Ziához jutni.
-Hogy miről beszélnek? - nevetett kínosan a barátnőm. - Erről baszd meg! - dobta felém a telefonját amit elkaptam a levegőben.
Amikor megláttam mi volt rajta, kis hiján elejtettem a készüléket. Én ahogy Ro arcát fogom az utcán, hátulról fotóztak és így pont úgy néz ki mintha megcsókolnám. De több is volt. Az egyiken már a kávézóban ülünk és ő az arcát a nyakamba fúrva sír, csak épp ez nem látszik. Egy másikon röhögünk, miközben átölelem, volt olyan amin homlokon csókoltam, volt amin ő puszilt meg, meg amin a kávéző előtt búcsúzkodunk.
-Nem - vágtam rá, mikor sikerült megszólalnom. - Ez nem....
-Aminek látszik? - pattant fel Sadie, majd elém masírozva lekezert egyet. - Hogy volt képed?! - ordította az arcomba. Végül Walt elrángatta előlem, viszont ő is úgy nézett rám mint egy utolsó seggfejre.
-Zia, én esküszöm mindenre ami szent, hogy soha nem tennék ilyet - léptem hozzá közelebb, de a fiúk megint utamba álltak.
-Úgy tűnik már megtetted - mondta, és intett a többieknek, hogy álljanak félre. Könnyei megállíthatatlanul folytak, arca érzelemmentes volt, de szeméből sugárzott a düh.
-Nem érted. Aurora csak egy régi barátom, nyolc éves korom óta ismerem, akkor sem lennék képes összejönni vele, ha nem szeretnélek - a torkomban gombóc nőtt, mikor láttam, hogy nem tud hinni nekem. - Csak vígasztaltam, mert... - Esküdj meg! ~ hallottam Ro hangját a fejemben.
-Mert? - kérdezte Zia felháborodva.
Csalódott sóhaj hagyta el a számat.
-Azt nem mondhatom el.
-Akkor végeztünk - tárta szét a karját.
-Te most szakítasz velem? - kérdeztem remegő hangon. - Kérlek, Zia. Könyörgöm, ne tedd ezt! Bíznod kell bennem, esküszöm...
-Hogyan bízhatnék benned, ha nem mondod el az igazat? - kérdezte csalódottan. Igaza volt. Teljes mértékben igaza volt, de nem tehettem mást.
-Ezt az egy dolgot nem mondhatom el - suttogtam könnyezve.
-Mi történt Carter? - akadt ki Sadie. - Fejedbe szállt a hírnév vagy a hatalom, ő fáraósága?!
Soha nem láttam még a húgomat ilyen csalódottnak.
-Ennek ahoz köze sincs, te ezt nem értheted - mondtam még mindig Zia szemébe nézve. - Kérlek!
-Rád sem bírok nézni - motyogta, majd rohant mellettem.
-Hová mész? - rohantam utána.
-Egyiptomba! Nem vagyok képes egy légtérben lenni veled - kiáltotta.
-Hagyd csak! Majd elmegyek én! - ezzel sikerült annyira meglepnem, hogy rám kapta a tekintetét. - Itt úgy is mindenki egy utolsó pöcsfejnek hisz - néztem végig egykori barátaimon, akiket családomnak tekintettem. - De csak, hogy tudjátok. Nem tettem semmi rosszat - mondtam mindenki szemébe nézve. - Viszont megértem miért hiszitek, hogy igen, így nem haragszom - mondtam, majd felrohantam a szobámba.
Annyira feszült voltam, hogy a szekrényeim ajtaja magától kicsapódott. Elég volt a cuccaimra néznem és mind eltűnt a Duatban. A ruháim, a hangszereim, minden. Ezután felrohantam a tetőre és nyitottam egy portált. Mielőtt átléptem volna rajta, hátra néztem. Senki nem jött utánam és ezen nem lepődtem meg.

Végre!!!! Teljes a sorozat!!!! Három évembe telt, mire megszereztem minden lefordított kötetet. De megvan! Hahahha!
Remélem tetszett a rész.
Puszi, Hesztia❤️

U.I. : Ha van még olyan könyv amit lefordítottak és én nem tudok róla, azt írjátok meg kérlek! Köszi!