Charlotte Grayson

6 hónappal később....

A szemeim úgy pattantak ki reggel hatkor, mintha muszáj lenne ilyen hamar felkenem. Pedig nem az, csak egyszerűen képtelenség aludni ilyen helyzetben. Bár Dean úgy látszik jól kezeli az egészet, mert hason fekve alszik mellettem, mint akit lecsaptak. Miután elnyugtáztam, hogy nincs itt a világvége vissza dőltem, egy jobb kezemen meg támasztottam kezemet, így néztem Deant, ahogy békésen alszik. Piszkos szőke haja a homlokába lógott, a Nap sugarai pedig enyhén beszűrődtek az ablakon, így még csodálatosabb volt az egész. Szája hirtelen apró mosolyra görbült, majd pár pislogás után kinyitotta csillogó zöld szemeit is. Én pedig annak ellenére, hogy már hónapok óta együtt vagyunk, olyan zavarba jöttem, hogy tisztára égett a fejem.

– Tetszik amit látsz? – vigyorgott, majd kezét a tarkómra vezette és magához húzott, aztán egy puszit nyomott számra. – Még mindig zavarba jössz, olyan kis édes vagy!

– Nem jöttem zavarba – hazudtam neki, mert ő ezen a mai napig nagyon jól szórakozik.

– Deee – bólogatott nevetve.

– Neeeem – válaszoltam gúnyosan. – Amúgy, ki kéne kelni az ágyból. Luke és Kiara várnak minket.

– Nem akarok – nyomta az egyik baba kék párnába az arcát. – Miért is várnak minket?

– Úgy volt, hogy ma elmegyünk valahova. Így négyesben – emlékeztettem.

Az ötlet Kiaráé volt, akit Luke egyből támogatott, én pedig hetekig győzködtem Deant, mert nem akart elmenni sehova aznap, mikor végre megkapjuk a leveleket az egyetemről. De végülis elértem, hogy igent mondjon.

– Ahova eleinte nem is akartam menni, mert ma jönnek a levelek? – emelte meg kissé magát, hogy rám tudjon nézni.

– Igen.

– Még mindig nincs kedvem menni, minek piknikezzek én? – nyomta ismét a párnába fejét.

– Ne csináld már – dőltem vállára, majd puszilgatni kezdtem arcát. – Nekem ez fontos lenne.

– Szerinted azért, mert elkezdesz ilyen iszonyat aranyosan bújni hozzám, és puszilgatsz is, majd megváltozik a véleményem?

– Nem jött be? – hagytam abba egy pillanatra, majd zöld szemébe néztem, ami folyamatosan engem figyelt.

– De, sajnos de – fordult át hátára, aztán a plafont kezdte bámulni. – Gyere, feküdj ide.

– Ezt anélkül is megtettem volna, hogy szólsz, feküdjek a mellkasodra – nevettem, majd kényelembe helyeztem magam Dean mellkasán.

– Mi van, ha csak egyikünket vették fel? Mármint, ha téged felvesznek menned kell, hiszen ez az álmod – simogatta vállamat, közben néha ujjára csavarta hajamat.

– Nélküled nem megyek – ráztam fejem.

– De igen – hangja most inkább parancsoló volt, és erőteljes. – Ez volt az álmod.

– De az álmomban te is velem vagy!

– Én meg nem fosztanálak meg ettől a lehetőségtől. Szóval ígérd meg nekem, ha csak téged vettek fel, elmész! Jó, Lottie?

Nem, nem és nem!

– Dean... – ültem fel. – Nélküled nem megyek én sehova!

– De, elmész – erősködött tovább, én pedig egy pillanatra a fal felé fordultam, ahonnan egy Bostonos naptár nézett vissza rám.

Hülye Boston...

– Nem.

– De igen – válaszolt. – És ebből nem nyitok vitát. Boston a legnagyobb álmod, és a Harvardról van szó Lottie. Muszáj lenne elmenned! Ezt hülye lennél kihagyni.

– Nélküled nem akarok – másztam ki az ágyból, aztán kisétáltam a szobából, és lementem a konyhába.

Nyilván, mindent el terveztünk, hogy mi hogyan lesz, erre ma, mikor már nemsokára megtudjuk, hogy felvettek-e elkezdi nekem itt a hülyeségeit. Mi az, hogy menjek el nélküle? Eszénél van? Dehogy megyek! Vagy mindenki, vagy senki, kész vége. Kész vicc, de komolyan. Nem is akarok én annyira Bostonba menni, sokan túlélem, ha mégsem jutok el oda soha. Csak tizenkét éves koromtól volt ez az álmom, az meg nem olyan sok idő. Dean meg, én egyszerűen nem értem, miért akarja, hogy menjek egyedül, ha őt nem vennék fel. Oké, a Harvard tényleg nem piskóta, de annyit dolgoztunk érte, együtt. Mégis miért dobnánk el hónapok munkáját?

– Na, mi történt? – kérdezett rá anya, mikor a reggeli kávémat kavargattam, és folyamatosan sóhajtoztam.

– Dean – emeltem rá tekintetem. – Én csak nem értem, hogy mi baja van! Eddig tök sokat beszéltünk attól, hogy milyen jó kész közösen az egyetemen, ma reggelre meg megbolondult. Olyanokat mond, hogy ha őt nem veszik fel, nekem akkor is muszáj mennem, mert Boston az álmom. Hiába mondtam neki, hogy nélküle sehova nem megyek, erőlködik, hogy menjek el nélküle. Talán már nem szeret? – döbbentem le.

– Szeret, éppen ezért akarja, hogy menj el nélküle, ha nem vették fel. Charlotte, tényleg erről álmodozol évek óta, Dean pedig nem akar megfosztani az alkalomtól, ha esetleg úgy adódik, hogy ő nem mehet veled. Úgyhogy fejezd be a durcázást, és ne is gondolj arra, hogy Dean nem szeret téged, mert igenis szeret, jó? – anya kis monológja után kicsit megnyugodtam. Igaza van, valószínűleg ez történik. De én akkor sem akarok nélküle menni.

– Jesszus, akkora hülye vagyok – fogtam fejem, majd végül beleittam a kávéba.

– Akkor kettőre itt leszek – lépett mögém Dean, majd a hajamba puszilt. – Ma is csodásan fest, Mrs. Grayson!

– Nem megmondtam, hogy csak simán Emma? Te gyerek – rázta fejét nevetve anyám.

– Okés, akkor majd délután – fordultam felé, majd egy gyors puszi után felmentem a szobámba.

Gyorsan felöltöztem, mert még Nicknek is megígértem, hogy elviszem egy fagyira ma, úgyhogy miután elkészültem Nick szobájának ajtaja előtt álltam, közben a nyakamban lógó nyakláncot piszkáltam, amit még karácsonyra kaptam Deantől.

– Nick, készen vagy? – kopogtam újra, merthogy az öcsém valamiért nem akar válaszolni nekem. – Nicholas!

– Ne kiabálj – nyitott ajtót, aztán szépen elsétált mellettem. – Mehetünk!

– Aha – bólintottam.

Nos igen, Nick szája egy kissé kinyílt a hónapok során, nagyon sokszor vissza beszél anyának is, apával folyamatosan össze veszik, velem meg úgy beszél mintha én lennék a kis taknyos. Ez van, serdülőkor közeleg... Bár, még csak tíz lesz, úgyhogy nem értem mi baja van. Bár be kell valljam, mostanában én is elég türelmetlen és ingerült vagyok, múltkor például lekiabáltam egy kisgyereket, aki tök véletlenül rúgott le egy labdával. Szegény nagyon megijedt tőlem, mert Nick egyszer úgy jött haza iskolából, hogy a kissrác odament hozzá, hogy azóta fél, ha meglát. Asszem velem van a baj....

– Dean már hazament? – kérdezte, miután le értünk a földszintre.

– Igen, nemrég.

– Mindegy. Akkor megyünk fagyizni? Julian mesélte, hogy van náluk valami új íz, elvileg több gyümölcs kombinációja, és valami brutálisan jó!

– Brutálisan jó? – nevettem fel. – Ezt mégis hol hallottad?

– Az iskolában. Na, menjünk már!

___________________

– Undorító volt – kínlódott mellettem Nick, miközben már úton voltunk haza. – Ki rakja össze a banánt citrommal? És ki az, akinek ez ízlik is?

– Nem tudom – ráztam fejem. – Én maradtam a jó öreg vaníliánál. Benne sosem csalódik az ember.

– Annak íze sincs – fintorgott. – Akkor már inkább a csoki fagyi.

– Én attól elhányom magam – nevettem fel.

– Én ettől a citrom banán kombótól fogom elhányni magam – fújtatott, majd gyomrát fogta.

– Csaknem – kotortam a zsebemben, majd kinyitottam az ajtót.

Ahogy megbeszéltük Dean kettőkor már nálunk volt, de mielőtt indultunk volna még meghívott egy kávét, aztán mikor már léptünk volna ki az ajtón, megcsörrent a telefonom.

Luke volt az.

– Már megyünk, ne aggódj – szóltam bele.

– Nem lesz piknik – válaszolt halkan.

– Miért? Mi történt? – állítottam meg Deant, majd ujjammal mutattam neki, hogy várjon.

– Kiara szakított velem. Azt mondta, nehéz lenne a távkapcsolat. Hát, ennyi volt.

– Istenem! Annyira sajnálom Luke!

– Mi történt? – kérdezte Dean, majd kikapta a kezemből a telefont.

– Hé – nyúltam érte, de Dean elfordult.

– Szakított? Ma? Mekkora szemét! Semmi gond tesó, délután elmegyünk valahova, te, Mike, Conor, meg én. Mit szólsz?

Ez mit tervezget? Lopja a legjobb barátom, Dean Campbell én lenyakazlak!

– Oké, megoldom – adta vissza a kezembe a telefont. – Délután elmegyünk valahova, mi srácok.

– Te éppen lenyúlod a legjobb barátom? – játszottam a sértődöttet. – Kikapsz, Dean!

– Jajj, nekem – húzta vigyorra száját, majd elindult felém, de ekkor egy nő megállt a ház előtt.

– Van itt két levél. Charlotte Grayson, és Dean Campbell részére – nyújtotta a leveleket, mi meg remegő kézzel vettük át őket.

Berontottunk az ajtón, majd szinte a kanapéra ugrottunk, letettük a két borítékot, és ültünk felettük. Dean a karkötőjét forgatta csuklóján, én pedig megint a nyakláncommal szórakoztam. Közben anya felhívta Emily-t, hogy itt a levelek, jöjjön amilyen gyorsan csak tud. Nos, Emily tényleg gyorsan megérkezett, talán tizenöt perc alatt. A három szülő fölöttünk állt, mi meg remegve néztük a borítékokat.

– Nyissátok már ki őket – szólalt fel hirtelen Emily, mire mindketten megugrottunk, se végülis elkezdtük kibontani őket.

Gyorsan végig futottam a levél minden egyes során, sok duma, duma duma és duma, aztán megláttam.

Felvételt nyert.

– FELVETTEK – ugrottam fel örömömben, és mindenkit megöleltem, csak aztán megláttam Dean arcát. – Dean?

– Hát, Lottie... – vakarta tarkóját, majd a földet kezdte bámulni. Pontosan ettől féltem. Pedig egész nap szorítottam, hogy együtt mehessünk. És most, Deant nem vették fel. – Együtt megyünk a Harvardra – ordított fel örömében, én pedig legszívesebben felpofoztam volna, amiért majdnem elsírtam magam miatta.

De Emily megelőzött, és nyakon vágta.

– Akkor francért ijesztgetsz – vágta nyakon Emily, mire Dean feljajdult.

– Gondoltam hatásosabb lesz – vont vállat, majd rám nézett és mosolygott egy nagyot, és őszintét.

– Mondtam, hogy együtt megyünk. Ugye megmondtam? – borultam nyakába, majd boldogan megcsókoltam.

– Annyira szeretlek, Lottie – puszilt homlokom, majd megölelt.

– Ma, holnap, örökké, és még egy napon át – mondtuk egyszerre, majd a konyha felé fordultunk, miközben egymást öleltük.

A többiek pezsgőért mentek, - vagyis Emily, ki más lett volna? - hogy ünnepeljük meg ezt az egészet. Luke-ot is át hívtam, hogy kicsit elterelje a figyelmet az Kiarával való szakításról, aztán volt itt lelkizés, meg minden. Utána Dean és Luke tényleg lelépett, merthogy idézem Deant: "Ez most pasis este, Luke-nak szüksége lesz erre. Ne aggódj, semmi baja nem lesz!" Szóval igen, egyedül maradtam otthon.

Boldogan feküdtem le aznap, és a szekrény tetején díszelgő képre néztem, amin én meg Dean voltunk, és mosolyogtam. Megállás nélkül, mert Deannel mehetek egyetemre, a fiúval, akibe halálosan beleszerettem, egy hülye kis kamu kapcsolat alatt. De nem bánom, mert ennek így kellett történnie.

Mert most kezdődik csak el igazán Charlotte es Dean története.

A mi történetünk.

VÉGE

2024.01.15.

Hát, el is érkeztünk a Kamu pár végére. Nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartottatok! Remélem tetszett Charlotte és Dean kis története, és hogy olyan öröm volt számotokra olvasni, mint nekem megírni! Augusztusban pattant ki a fejemből Dean és Charlotte története, ami azonnal el is kezdtem megtervezni, majd nemsokára megírni is. Szóval mindössze 5 hónap volt, ami nem olyan sok idő, és még fejlődnöm is van hova, tehát nem egy tökéletes könyvről van szó, de azért remélem szerettétek. Minden visszajelzés nagyon jól esett, sokat nevettem néhány kommenten, szóval tényleg nagyon szépen köszönöm mindenkinek!❤️❤️❤️❤️

Millió puszi: Lilko_writer <3

Charlotte és Dean néhol felbukkantak a "Szitterkedj" című könyvembe, ha érdekel nézz bele!🥰