Charlotte Grayson

Luke ma nem jön iskolába, ugyanis lebetegedett szegény, ezért úgy tűnik ma egyedül sétálok. Vagyis, nem egészen. Nick megint azt szerette volna, ha elviszem őt én iskolába én pedig rábólintottam, ha annyira szeretné akkor legyen. Bár lehet kicsit kitekerem a nyakát, ha nem jön le öt perc múlva a lépcsőn, ugyanis megint rá kell várni fél nyolckor. A kanapé szélén ülök, anya és apa pedig a konyhában isszák a kávéjukat közben egy mély beszélgetés közepében vannak. Miközben könyökömön tartom meg fejemet a lépcső felé fordulok, ahonnan óriási zörgést hallottam. Nem csak én, de anya és apa is oda siettünk, hogy drága Nicholasunk vajon mit művelt ki megint. Hát leborult a lépcsőn.

– Jesszusom Nicholas! Jól vagy? Nagyon beütötted magad? Válaszolj már – segítette fel gyorsan anya, majd apa is oda ment hozzá. Én meg mint egy jó testvér, kinevettem.

– Jól vagyok – állt fel úgy öcsém, mint akinek kutya baja majd megvakarta fejét és fintorgott egyet. – Mehetünk Charlotte?

– De ha út közben össze esel nekem én ott hagylak, esküszöm – jelentettem ki öcsémnek aki csak kinevetett. Ha valaki elájul vagy esetleg elhányja magát előttem legszívesebben kirohannék a világból. Komolyan.

– Charlotte – rázta meg fejét édesapám, majd anyámra nézett. – Talán jobb lenne, ha elvinnénk ma egy orvoshoz.

– Igen, szerintem is – bólintott anyám, mire Nick idegesen feldobta táskáját a lépcső tetejére. – Nicholas!

– Bocs – válaszolt durcásan öcsém. – Akkor megkérdezed nekem Deantől, hogy eljön-e a születésnapomra? Kérlek – fordult felém Nick, mire a szüleim ledermedtek. Én megfojtom.

– Ki az a Dean? – kérdezte anyám, majd apám is kérdően nézett rám. – Talán a barátod? Nem gondolod, hogy azt be kéne jelenteni?

– Jesszus, nem – fintorogtam anyámra. – Egy osztálytársam aki múltkor felvett minket és Nick összehaverkodott vele. Nem a pasim!

– Aha, értem – válaszolt apám, mire fejemet rázva a kanapéhoz siettem fekete hátizsákomért.

– Sziasztok – léptem ki a házból olyan gyorsan, Ahogy csak bírtam.

Ahhoz képest, hogy október van elég kellemes az idő, sőt, melegem van. Vasalt fekete hajamat inkább egy lófarokba kötöttem, különben olyan leszek mint egy oroszlán. Táskámat felvettem mindkettő vállamra és úgy folytattam az utat, közben egy Lana Del Rey szám szólt fülemben, amiről mindig Luke jut eszembe. Emlékeztek, hogy azt mondtam Luke mintha egy Lana Del Rey szám lenne? Na Dean sokkal inkább egy Chase Atlatic szám a szememben. Nálam fura szokás ez, de minden személynek adok egy zenét kinézet alapján. Vagyis, a legtöbbnek. Avery például nekem külsőre Taylor Swift. Na mindegy, ez bizonyára csak az én hülyeségem. Hamar a sulihoz értem, aminek kapuja előtt Dean és a haverjai ökörködtek, szóval próbáltam nem feltűnően elsétálni mellettük, mert valamiért iszonyatosan kínosnak éreztem a szitut.

– Hé, Charlotte – szólított meg Dean, mire átkozva az eget megfordultam és kínosan a fiúra mosolyogtam. – Gyere már ide!

– Sziasztok fiúk – köszöntem a srácoknak miközben Dean hátulról átkarolta derekamat.

– Na várjunk, az osztálytársunk Charlotte az új nőd? – lepődött meg Mike, Dean padtársa. Én csak szótlanul álltam Dean karjaiban, ő pedig fejem tetején megtámasztott fejjel folytatta tovább a beszélgetést.

– Mi a gond vele? – kérdezett vissza Dean, majd közelebb húzott magához.

– Semmi gondom nincs vele. Szép lány, okos is, meg biztosan nagyon aranyos – válaszolt Mike mosolyogva, mire Dean hümmögött egyet.

– Figyu tesó – bökte vállon Deant Conor, mire a fiú eleresztett egy olyan "Hm?" hangot. – A volt csajod tudja, hogy már van valaki másod? Csak mert ott jön és ha nem tudja az elég gáz lenne.

– Tudja – válaszolt bólintva Dean, majd elengedte a derekamat.

– És... Nem is tudom ezt hogy kérdezzem meg. Nem bánnád, ha esetleg bepróbálkoznék Avery-nél? – kérdezte kínosan Conor, mire Dean a szemöldökét kezdte ráncolni. – De tényleg csak ha nem bánod, ha zavar akkor egyértelműen nem teszem meg!

Dean felé fordultam, aki elgondolkodva állt mellettem, majd válaszára vártam. Tudta jól, ha azt mondja ne akkor a fiúk gyanakodni fognak, de azt sem akarja mondani, hogy nyugodtan, hiszen ezzel az egésszel pont az a célja, hogy visszakapja Avery-t. Még pár percig szótlanul állt, majd esetlenül megvonta vállait.

– Nyugodtan, nekem nem kell Avery. Lottie-t szeretem – válaszolt könnyedén, mire felé fordultam.

– Mi? – ráncoltam szemöldököm. – Azt mondtad, hogy Lottie?

– Az a Charlotte becézése, nem? – mosolygott kérdően.

– De az, csak senki sem szólít így – bólintottam, majd egy vállvonás után megint a fiúk felé fordultam.

– Hát mostantól de – nyomott egy puszit homlokomra.

– Akkor beszélek vele, elhívom a halloween-i sulibuliba – mondta izgatottan Conor, majd sarkon fordult és Avery felé sétált.

– Apropó, a sulibuli – szólalt fel Dean, majd derekamnál fogva maga felé fordított. – Ugye megyünk?

Öhm...

– Óóó.. – szüntettem meg a szemkontaktust, majd a cipőm orrát kezdtem bámulni. – Az van, hogy Luke is megkérdezte megyek-e vele.

– Oh, Luke.. – bólintott idegesen, majd felszisszent. – Hát akkor menj Luke-kal, nem haragszom meg!

– De biztos? – néztem fel ismét Deanre, aki gyengéden bólintott egyet. – Köszönöm!

– Ugyan már, hisz ő a legjobb barátod. Nem tiltom meg, hogy vele legyél – ölelt magához, mire mellkasába fúrtam arcomat.

Dean ölelése nagyon jó érzéssel töltött el, de csak addig a pár pillanatig amíg kezei nem vándoroltak át derekamról farzsebembe. Ekkor óvatosan elhajoltam tőle és a szemeibe néztem, mire ajkai elváltak egymástól és ekkor jött a kínos csend.

– Oké, menjünk – köszörültem torkomat, mire Dean bólogatva elengedett így hátrébb tudtam lépni tőle.

– Ja, jó ötlet – bólogatott fáradtan Dean, majd autója tetejéről lekapva táskáját elindultunk.

Deannel és a haverjaival léptem be az iskolába, ahol szinte minden egyes ember aki szembe jött velünk nem csak Deannek, de nekem is köszöntek. Nagyon fura volt, ezért elég meglepődött fejjel haladtam Dean mellett, miközben ő mosolyogva köszönt vissza mindenkinek. Már nem is voltam az a láthatalan lány, mint azelőtt.

– Majdnem el is felejtettem – fordultam Dean felé, aki egyből rám is nézett. – Nick azt szeretné, ha eljönnél majd a szülinapjára.

– Oké, benne vagyok – bólintott rá egyből, gondolkodás nélkül.

– De valamit meg kell majd beszélnünk a családommal kapcsolatban – tördeltem ujjaim, mire Dean megállt.

– Srácok menjetek csak, nekünk most dolgunk van – szólította meg haverjait Dean, mire ők egy fura mosollyal bólintottak. – Micsodát?

– Ráért volna délután is – néztem a haverjai után akik egyre távolodtak tőlünk, majd ismét Deanre.

– De én most szeretném hallani, tudod jól, hogy bármi van csupa fül vagyok.

– Tudom – válaszoltam bólintva. – Én csak, nem akarlak megbántani. – hajtottam le megint fejem. – A szüleim úgy tudják, hogy csak egy osztálytársam vagy, szóval nehogy mondj előttük valami furcsát. Jó?

– Nyugi, oda fogok figyelni – válaszolt mosolyogva. – Amúgy is csak a suli előtt játszuk, hogy járunk. De azért egy kérdés. A szüleid nem engedik, hogy legyen pasid?

– Hát nem volt még pasim, szóval nem nagyon tudom mi lenne a reakciójuk. Főleg egy ilyen fajta fiú, mint te – mondtam véletlenül első gondolatom, majd miután lesett amit mondtam egyből bocsánatot kértem. – Dean én úgy sajnálom, nem úgy értettem!

– Milyen fajta fiú? – kérdezte összezavarodva, majd egymásba fonta karjait. – Most komolyan a külsőm miatt nem tudnál tényleg szeretni?

– Dean én nem így értettem – ráztam fáradtan fejemet, majd felsóhajtottam. – Sajnálom jó?

– Hát nekem nagyon úgy tűnt, hogy így érted. Sem a családod, sem te nem fogadna el csak mert tetovált vagyok aki cigizik és sokat jár bulizni, értem – bólogatott lehangoltan.

– De most mit kapod fel a vizet? Együtt sem vagyunk igazán, ez szimpla színjáték – kérdeztem értetlenül, mire Dean idegesen felnevetett.

– Attól még szarul tud esni egy ilyen felszólalás, érzéseim is vannak Charlotte – bökte ki, majd szemeimbe nézett. – De úgy tűnik kettőnk közül nem én vagyok, aki ezeket leszarja – mondta csalódottan, mégis flegmán majd elséltált.

Csodás, ennél rosszabb már nem is lehetne ez a nap...

Beültem bioszra, majd végig Deant figyeltem, aki padján feküdt és pulcsija alján piszkálta, közben a biológia tanár éppen a múltkori dolgozatokat osztogatta, aztán mikor mellém állt fura fejet vágott.

– Hát Charlotte, többre számítottam. Ez sajnos egy kettes – tette le élem a papírt, mire ledermedtem.

– Jaj ne – néztem fintorogva a lapot.

Oké, tehát nem csak Luke beteg a héten, hanem Dean is megharagudott, plusz otthon ki fognak nyírni a kettes miatt.

Mégis lehetett rosszabb ez a nap!

____________

Dean egész nap hozzám sem szólt, rám nézni is alig-alig nézett, szerintem jelenleg ki nem állhat, és ez zavar. Nagyon zavar. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak annak ügyében, hogy ne haragudjon rám. Tényleg nem úgy akartam kifejezni magam, fogalmam sincs hogy miért azt mondtam. Hülye vagyok és ennyi.

Már úgy fél órája itthon vagyok, de egyből a szobába jöttem. Valahogy ki kellene találnom, hogy mondjam el a kettest. Hiszen Charlotte Grayson a kitűnő lány, aki ezt most jól elcseszte, és ennyi, a szülei már nem is büszkék. Hívtam Luke-ot, hátha tud segíteni de nem vette fel, gondolom pihen. Egy nagy sóhaj után felkeltem az ágyról és kinyitottam szobám ajtaját, ami előtt Nick állt aki éppen kopogásra készült.

– Mit szeretnél? – kérdeztem meg kedvesen, mire az öcsém mosolygott egyet.

– Csak azt, hogy akkor Dean eljön-e holnap a bulimra – kérdezte öcsém, mire felsóhajtottam és megráztam a fejem.

– Sajnálom, de szerintem nem – válaszoltam, mire az öcsém szomorúan bólintott és vissza sétált szobájába.

Charlotte, annyira hülye vagy! Elrontottad az öcséd kedvét is, csak mert túl sokat jár a szád...

Lesétáltam a lépcsőn, majd anyám mellé léptem a konyhába és hátulról megöleltem, mire kérdően felém fordult.

– Pénz kéne? – fordult felém kérdően, mire értetlenül megráztam a fejem.

– Nem! Már nem lehet megölelni sem az én egyetlen drága édesanyám? – válaszoltam, mire felvonta a szemöldökét.

– Na mondjad, milyen jegyet kaptál? – sóhajtott fel, majd teljes testével felém fordult.

– Miért születtek ti anyák gondolatolvasónak? Ez nem fair – kínlódtam. – Kettest, bioszból...

– Majd kijavítod – intett le anyám.

Jól hallottam?

– Tényleg? Semmi nincs telefon, vagy esetleg szobafogság? – lepődtem meg.

– Talán büntetést szeretnél? Adok én szívesen, melyik legyen? – nevetett fel anyám.

– Jaj, nehogy – ráztam meg gyorsan fejem, mire kinevetett.

– A gimi nehéz, én sem voltam kitűnő. Ez egyedül apád mániája, vele meg majd beszélek én, jó?

– Köszönöm – öleltem át, majd vissza szaladtam a szobámba.

Telefonomért nyúltam amint megláttam, hogy Luke üzenetet írt, majd ledobtam magam az ágyamra, törökülésbe dobtam magam és pötyögni kezdtem.

Luke: Aludtam, bocsánat. Láttam, hogy hívtál az előbb, miről szerettél volna beszélni? :)

Charlotte: Hülye voltam és hülyén fogalmaztam meg egy mondatot, aki Deannek nagyon rosszul esett, most meg haragszik rám.

Luke: De ugye nem szakított? Én tényleg kinyírom, ha megtette!

Charlotte: Nem, nem szakított! Legalább nem mondta, hogy szakítani akarna...

Luke: Akkor semmi gond! Szerintem adj neki időt, aztán majd megbékél. Ha meg nem, hát akkor így járt, nem érdemel meg téged Charlotte! :)

Charlotte: Tényleg hülye voltam, Dean jogosan dühös rám.

Luke: Ne mondj ilyet, ez nem igaz. Apropó, biosz milyen lett?

Charlotte: Kettes :/ Na és neked?

Luke: MI?! Kettes? Neked kettes lett? Az enyém négyes :D

Charlotte: Gratu! <3 Most viszont megyek, tanulnom kell! Jobbulást drága! <33

Luke: Köszönöm törpe! :)

Ezután leültem és megírtam a matek házimat, majd elkezdem írni egy beadandót amire igaz, hogy van két hetünk, de jobban szeretem időben letudni a dolgokat. Miután kész lettem ezekkel lementem enni egy szendvicset, majd mikor éppen beleharaptam és leültem a kanapéra csipogott a telefonom, ezért elő vettem és megnéztem ki írt.

Dean: Mikor lesz az öcséd születésnapja?

Charlotte: Holnap háromkor tartja. De megmondtam neki, hogy valószínűleg nem jössz el. Megértette.

Dean: Most veled van?

Charlotte: Nincs, a szobájában van. Miért érdekel?

Dean: Akkor most felemeled a formás kis hátsódat, besétálsz Nickhez és megmondod, hogy Dean Campbell ott lesz! ;)

A formás kis hátsómat?... mi?

Charlotte: Oké! Tényleg sajnálom a mait Dean! :/

Dean: Túlreagáltam, semmi baj.

Charlotte: Megyek és szólok Nicknek, nagyon boldog lesz! :D

Szendvicsemet letettem az asztalra, majd felszaladtam a lépcsőn egyenesen öcsém szobájába, aki az ágyán feküdt, közben fejét lefele lógatta.

– Képzeld, Dean mégis eljön – jelentettem be mosolyogva, mire Nick felugrott és oda szaladt hozzám.

– Tényleg? Ez az – ölelt szorosan magához, mire fejét kezdtem simogatni. – Amúgy az orvos szerint mehetek holnap iskolába, viszel majd te? Lehet megint ülhetek Dean menő kocsijában!

– Hát persze tökmag – mosolyogtam öcsémre.

Ezután még bent maradtam vele és megnéztem valami fura filmet, ami oly annyira meg akart mutatni, aztán megmutatta az összes képregényét, - amiket amúgy már láttam, de örömöt okozott, hogy ilyen boldog. - poszterét és úgy minden ilyen holmiját, aztán kidőlt mellettem, miközben fekete haját fonogattam.

Imádom az öcsém.