Charlotte Grayson

– Hol van a nyakkendőm? – kérdeztem, miközben a kanapé körül sétálgattam és közben a hajamból szedegettem ki a göndörítőket. – Valaki válaszoljon már!

– Ne üvöltsél – szólt rám anya, aki épp az asztalnál ült és valami újságot olvasgatott. – Milyen színű nyakkendőt kell keresni?

– Piros – válaszoltam. – De nem ilyen élénk, tudod ez a vér piros.

A halloween buli fél óra múlva elkezdődik, nekem meg hiányos a jelmezem. Na most, kalózok leszünk Luke-kal. Az én jelmezem egy egyszerű fehér ing, egy piros szoknya és egy hozzá színben passzoló nyakkendő - lenne, ha nem vált volna köddé - meg a begöndörített hajamba egy piros fejkötő és anyu egyik bokacsizmája. Nem nagy szám, de a célnak megfelel.

– Apu, te sem láttad a... – fordultam felé kétségbeesve, majd mikor megláttam, hogy éppen az én nyakkendőmet köti a saját nyakába akaratom ellenére felnevettem.

– Mit nem láttam? – kérdezett vissza kíváncsian.

– Michael, az a lányod nyakkendője – közölte vele anya, mire apa fáradtan lesütötte a szemeit.

– Ja, apu. Az nem a tied – szólt oda Nick úgy, mintha valami nagymenő lenne. Mindenki csak nevetett.

– Pedig olyan szépen megkötöttem – mondta, majd kivette nyakából és nekem adta.

– Valaki segítsen légyszi, különben sosem indulunk el abba az átkozott buliba – álltam a szoba közepén, majd könyörögve néztem anyára.

– Gyere ide. Segítek!

Miután végre elkészültem Luke-kal elindultunk a suliba. Luke egy fekete nadrágot viselt, fehér inget és az enyémhez színben passzoló nyakkendőt, kezében pedig egy kampót fogott. Luke. Nos, amíg Luke-ban eddig a jövőmet láttam, mostanában kezdem ismét csak legjobb barátomként érezni a fiút. Ahogy múlt az idő rájöttem, hogy nem Luke az akire szükségem van. Mármint nyilván rá is szükségem van, nem úgy értem. Csak úgy érzem Luke és én barátoknak lettünk teremtve. Se többre, se kevesebbre. Legjobb barátoknak!

– Min gondolkozol? – szakított ki gondolataim közül Luke, mire nagyokat pislogtam.

– Semmin.

– Charlotte, nekem nem tudsz hazudni. Látom, hogy van valami. Mondd már! Ugye nem Deannel kapcsolatos? Verekedni kell?

– Jaj, nem róla van szó – válaszoltam. – Csak kicsit fáradt vagyok, ennyi az egész.

– Akkor miért nem maradtál otthon? Nem kellett volna miattam eljönni.

– Viccelsz? Ki nem hagyom ezt a bulit! Amúgy is, túl jó a jelmezünk – böktem oldalba, mire elmosolyodott.

– Ezzel egyet kell értenem, mert baró a jelmezünk csajszi – örvendezett Luke.

– Még szerencse, hogy valakinek van esze és kitalálta ezt – vontam fel a szemöldököm, közben halkan elnevettem magam mikor Luke egyetértve bólintott.

– Na megállj – nézett rám hirtelen. – Te találtad ki a jelmezt – mondta, mire bólintottam. – Szóval nekem nincs eszem mi?

– Nem én mondtam...

– De céloztál rá – lökött meg, mire felnevettem.

– Az lehet – nevettem, majd az iskola ajtaja előtt megálltam. Bentről már hangos zene hallatszott, diákok százai pedig össze-vissza sétálgattak. – Készen állsz életed legeslegjobb iskolai bulijára?

– Hát persze – csapta össze tenyereit Luke, majd azzal a lendülettel kinyitottam az ajtót és besétáltunk az iskolába.

A sportcsarnok felé vettük az irányt, ugyanis maga a buli alapjáraton ott történik. A folyosón ehhez képest sok diák járkált, gondolom kicsit személyesebb okok miatt. Ahogy közeledtünk a buli helyszínére, annál hangosabban szólt a zene, majd végül beléptünk a többi diák közé. Luke és én is forogni kezdtünk és szinte mindegy egyes sarkot átnéztünk az ajtóból, aztán Luke egy óriási sóhajt hallatott.

– Mi az? – fordultam felé érdeklődve, mire lehajtotta a fejét és cipője orrát kezdte bámulni.

– Semmi – válaszolt egyszerűen és még mindig cipőjét bámulta.

– Luke – fogtam meg egyik kezét, erre végre rám emelte tekintetét. – Nekem nem tudsz hazudni. Szóval?

Erre csak fejével biccentett a tömeg felé, ahol először nem teljesen értettem mit kellene látnom. Aztán rájöttem. Conor és Avery ott táncoltak, Avery folyamatosan nevetett valamin amit Conor mondott, majd mikor elcsendesült a zene, Avery megcsókolta a fiút. Istenem...

– Luke, én.. – fordultam a fiú felé együttérzően, mire szemeimbe nézett. – Én annyira sajnálom! De ez is azt bizonyítja, hogy jobbat érdemelsz nála. Érted? Ne szomorkodj, inkább táncoljunk – húztam mosolyra ajkam, majd Luke kezéért nyúltam aki erre elmosolyodott.

– Jó, legyen – adta be derekát, majd mosolyogva utánam jött a táncparkettre.

Valami fura zene szólt ami először inkább hallatszott macska nyávogásnak, de amint beindult egész jó hangulatot teremtett. Körülöttünk mindenki vidáman táncolt, néhányan annál az asztalnál álltak és beszélgettek, ahol a kaja és pia került felszolgálásra. Miután a zene elhallgatott Luke-kal mi is az italos asztalhoz sétáltunk, - vagyis próbáltunk, mert körülbelül úgy nézett ki az egész, mint egy heringes doboz. - hogy igyunk valamit, mert nagyon megszomjaztunk a tánc közben. Miközben az asztalnak támaszkodva ittam, a díszítést nézegettem. Lila és narancssárga lufik, pár papírdenevér, pókok, szellemek és boszorkányok lógtak a mennyezetről, emellett pedig zöld és lila reflektorfények világítottak, semmi más fény nem került a terembe.

Most egy lassabb szám indult el, olyan, amire leginkább keringőzni lehet. Luke mellettem állt, majd egyszer csak megjelent Kiara. Kiara az egyik évfolyamtársunk, de sosem beszéltünk vele. Legalábbis én nem. Luke lehet, hogy igen. Fogalmam sincs. Mindegy. A lényeg, hogy a lány most előttünk állt. Arcán félénk mosoly, kis gödröcskék és apró szeplők. Vörös haja szög egyenesen hullott vállára, jelmeze pedig egy lila felső volt és egy zöld nadrág. Ha tippelnem kellene, akkor biztosan azt mondom, hogy A kishableánynak öltözött, azaz Arielnek. A lány ujjait tördelve állt, én meg Luke pedig csak néztük, hogy vajon megszólal-e még ma, vagy netán néma?...

– Esetleg.... Tudod.... – nézett a földre, majd a levegőt kezdte rugdosni. – Lenne kedved velem táncolni, Luke?

Azta. Ennyire még én sem szoktam zavarba jönni.

Ó ez aaaaaz! Luke végre táncolni fog egy lánnyal aki nem én vagyok. Talán így végre kicsit terelődik a gondolata Avery-ről. Talán megtetszik neki a lány. Talán randiznak majd és talán egymásba szeretnek!!

– Hát... – Luke hangja hozott vissza gondolataim közül, miközben rám nézett. Most miért engem néz? Ó, értem már....

– Menj csak – mondtam mosolyogva, mire Luke csak bólintott és el is tűnt a tömegben Kiarával.

Most egyedül maradtam. Szupi.

De amíg Luke el van, addig semmi gond. Táncoljon csak. Kiara aranyos lánynak tűnik, és ahogy így elnézem őket irtó cuki pár lenne belőlük. Az asztalnál álltam, és mosolyogva figyeltem ahogy Luke meg Kiara kipirulva táncolnak, aztán mikor beálltak mellém oda fordítottam tekintetem.

– Aranyosak, nem igaz? – kérdeztem Jake-et, aki mellém állt, közben felém nyújtott egy pohár puncsot.

– De, azok – bólintott mosolyogva. – Tök cuki ahogy mindketten ki vannak pirosodva. Olyan kis aranyosak együtt.

– Igaz? Ugyan erre gondoltam – válaszoltam lelkesen, ugyanis ezek szerint nem csak én gondolom azt, hogy aranyosak így együtt.

– És hol a lovagod? – kérdezte hirtelen, de nem teljesen hallottam ezért vissza kellett kérdezzek.

– Hogy kicsoda? – ráncoltam homlokom, majd vártam, hogy mit mond.

– A lovagod – ismételte meg, de így sem kapott szikrát az agyam. – Dean, te butus – nevetett Jake, majd megrázta a fejét. – Látnod kellett volna az arcodat, olyan fejet vágtál, mint aki hirtelen azt sem tudja hol van – röhögött.

– Aha – ittam bele a puncsba. – Nem tudom hol van. Lehet el sem jött.

– A pasid, és nem tudod hol van? – érdeklődött Jake, mire majdnem félre nyeltem.

Ja, tényleg! Dean a pasim!

– Őőő... – vakartam tarkóm, majd az asztalra tettem a poharat. – Összevesztünk egy kicsit tegnap, azóta elég, hát, távolságtartó – hazudtam. Nem vesztünk össze. Semmi sem történt, szimplán kiment a fejemből, hogy Dean a kamu pasim, nem pedig egy barátom.

Mert amennyire gyűlöltem, annyira a szívemhez nőtt. Ha nem az iskolában voltunk olyanok voltunk mint két jó barát. Nagyon jól ki jöttünk egymással, beszélgettünk mindenről és sok más amit a barátok csinálnak. Jó, kivéve az ablakon bemászós húzást, azt a mai napig nem teljesen értem. A lényeg, nagyon jó barátok lettünk. Azt hiszem.

– Remélem sikerül rendezni az ügyet – Jake a vállamra helyezte kezét. – Dean nagyon odavan érted. Látszik rajta, hogy mennyire szeret téged.

Hahaha, milyen kis móka mester ez a Jake! Dean kiváló színész, nincs oda értem, és végképp nem szeret. Vagyis de, mint egy barátot.

Mire megszólaltam volna, Jake az ajtó felé kezdett nézelődni, ide-oda döntögette fejét, hogy végre át lásson a tömegen.

– Nézd csak, ott jön – mutatott az ajtó felé ahol Dean megállt. Személy szerint én csak szőke haját láttam, mely kivételesen nem kócos volt, hanem igényesen beállított. – Szerintem nem lát minket. Integetek neki!

Ekkor Jake magasba emelte a kezét és eszeveszettül integetni kezdett, majd mikor Dean közeledni kezdett leeresztette karját.

– Azt hittem sosem vesz észre – fújtatott, majd karját rázta. – Már kezdte feladni a szolgálatot a karom. Leszakad a helyéről.

– Azt azért csaknem – nevettem, majd a tömegre néztem, hogy Dean merre tart.

– De, esküszöm éreztem, hogy.... – Jake elkezdett mondani valamit, de csak az elejét értettem, mert szemem megakadt Deanen.

Úgy két vagy három méterre volt tőlünk, így már teljesen rá láttam az emberre. Haja tényleg hibátlanul állt, így szeme színe még jobban kiemelkedett. Egy sima fekete inget viselt, mely könyékig fel volt tűrve, hozzá pedig egy katona mintás nadrágot, amiben egy fekete öv díszelgett, meg egy fekete bakancs. Fogalmam sincs, hogy minek öltözött be, - az is lehet, hogy nem is jelmez - de nagyon jól állt neki. El tudnám nézni ezt mindennap... Charlotte, nem! Nem nem és nem! Mikor megállt előttük realizáltam, hogy szemeimmel konkrétan felfaltam, - és ilyen eddig sosem tettem senkivel - szóval amint megállt előttünk a földet kezdtem bámulni.

– Sziasztok – köszönt, majd kezet rázott Jake-kel. – Érdemes volt ide jönnöm? Jó a buli?

– Én most megyek – indult el Jake, mire Dean furán utána nézett, aztán megint rám.

– Ennek meg mi baja? –kérdezte, de mire válaszolhattam volna megint megszólalt. – Mondtam valami rosszat?

– Nem – ráztam fejem. – Csak tudod... Lehet, hogy elfelejtettem ezt aa... hát ezt – mutattam rá, majd magamra. – mikor rákérdezett hogy hol vagy, és úgy válaszoltam mintha csak barátok lennénk. Mert hát,  amúgy azok vagyunk. Igaz?

– Ja. Barátok – válaszolt, majd a tömeget kezdte bámulni. – Látom lenyúlta valaki Luke-ot.

– Ja, igen. Kiara cuki lánynak tűnik, Luke pedig tisztára piros, szóval biztos vagyok benne, hogy élvezi a lány társaságát. Édes kis páros lenne belőlük – áradoztam mosolyogva, de ekkor rájöttem, hogy Dean azért nem olyan hülye mint amilyennek kinéz és levágja, hogy már csak úgy beszélek Luke-ról, mint egy jó barátról.

– Semmi féltékenység? Harag? Szomorúság amiért mással táncol? – ráncolta szemöldökét, mire megszakítottam a vele való szemkontaktust. – Lottie, hozzád beszélek, akkor légyszi ne a földet bámuld.

Itt az ideje a témaváltásnak!

– Amúgy sajnálom ezt az egészet – mutattam a táncolok közé, ahol Avery és Conor éppen egymást falták. – Gondolom, most nagyon nehéz lehet neked. Hiszem csak az a lány az, akiért annyira küzdesz.

– Táncoljunk – fogta meg csuklóm, majd a tömeg felé vonszolt.

Azta, és még azt hittem, hogy az én különleges képességem a gyors és váratlan témaváltás!

– Te tudsz táncolni? – vontam fel szemöldököm, mire megállt és rám nézett.

– Ne becsülj alá, Grayson – vezette derekamra egyik kezét, mire ledermedtem.

Fogalmam sincs miért, mert nem ez volt az első eset, hogy Dean megérintett. De pillangók ezrei repkedtek gyomromban, majd mikor végre nagyjából lenyugodtak kezemet vállára helyeztem.

– Meg ne haragudjon, Campbell – utánoztam hangnemét, meg azt is, hogy vezetéknevemen szólított.

Mikor megszólalt a The night we met Dean kicsit szorosabban fogott, majd táncolni kezdtünk. A dallamra lépkedtünk, közben mély levegőket vettem, ugyanis ezt az estét és azt, ahogy Dean néz rám sosem bírom majd elfelejteni. Szemei csillogtak, és most valahogy még zöldebbnek tűntek. Mint egy erdő nyáron, ahol csobog egy patak, pillangók szállnak el az orrod előtt, néhány madár hangja enyhén hallatszik és egy őzike szalad el melletted, amitől recsegnek a gallyak. Gyönyörű.

– Mellesleg, gyönyörű vagy – szája apró mosolyra húzódott, és annak ellenére hogy apró mosoly volt ez, annak ellenére megsimogatta lelkem.

– Te sem panaszkodhatsz – futottam végig öltözékén tekintetemmel, majd megint arcára néztem. – El tudnálak nézni minden nap így, nem rossz látvány – mondtam el azt, ami először eszembe jutott, de meg is bántam, amint Dean széles vigyorra húzta száját.

Charlotte, baszki... olyan buta vagy!

– Te most flörtölsz velem? – vigyorgott még mindig olyan idegesítően, mire megforgattam szemeim.

– Nem! Dehogy – forgattam szemeim, pedig tisztán éreztem, hogy mindenem remeg az idegességtől. Remélem ezt Dean kevésbé érezte. – Álmodozz csak Dean Campbell, álmodozz!

– Hidd el, ez minden álmom – suttogta, mire arcomra fagyott az előbbi szemtelen mosolyom.

Nem hallottam jól, igaz? Ugye? IGAZ?

– Micsod... – kezdtem bele, de ekkor valaki nekem rontott és az itala az ingemen landolt.

Az előbb még fehér ing most inkább sárgás lett és baromira átlátszó is. Kezeimet egymásba fontam, hogy kevésbé látszódjon úgy a mellém fele meg a melltartóm, aztán rá néztem a pasasra aki kis híján fellökött. Mintha észre sem vett volna, sétált tovább. Dean pedig szúrós szemekkel nézte.

– Bocsánatot kérni ki fog? – kiabálta túl a zenét Dean, mire a pali megfordult és engem is meg Deant is fintorogva végigmért. Nem kevés alkoholt fogyasztott, gondolom.

– Anyád – köpte a szavakat Dean felé, aki egyből felé indult.

– Dean – nyúltam utána, de lelökte kezemet.

Durr.

A pasas a földön Dean ökle miatt.

Hát én ezt nem hiszem el, de komolyan. Dean Campbell meg a nyugalom, ősellenségek.