Dean Campbell

Ahogy megbeszéltük a régi könyvtár előtt megálltam az autóval, majd miután úgy tíz percet vártam kiszálltam és elszívtam egy cigit. Én jöttem hamar, szóval saját magamnak köszönhetem, hogy ennyit kell várnom, de nekem egy elkészülődés maximum öt perc. Miután cigarettámat elnyomtam a könyvtár még álló falán háttal neki dőltem és bal lábamat is neki támasztottam, majd egymásba fontam karjaimat és vártam.

Beszéljünk egy kicsit Lottie-ról. Nagyon tetszik, hogy ilyen bevállalós csajszi annak ellenére is, hogy nem a legnagyobb rajongóm. Nem tudom mennyi idő kell Avery-nek, hogy végre vissza fogadjon, de azt igen hogy Lottie kiválóan fogja teljesíteni a barátnő szerepet annak ellenére is, hogy én vagyok az első "pasija". Luke pedig egy hülye, hogy nem veszi észre azt hogy Charlotte bele van zúgva. Szerintem elég nyilvánvaló az egész. Amíg ezen gondolkodtam teljesen a gondolataimba merültem így csak arra figyeltem fel, hogy Lottie halványan felém int. Ellöktem magam a faltól és a lányra néztem, akit most az először láttam szűk ruhában és hűha, elképesztően jól nézett ki. Próbáltam nem feltűnően végignézni teste mindegy egyes porcikáját, de mégis annyira érdekesnek találtam hogy muszáj voltam megnézni egészen a csupasz vállától az apró tökmagnyi kis Converse cipőjéig. Miután ezzel végeztem belenéztem barna szemeibe, mire Charlotte a földet kezdte bámulni.

– Szia – köszöntem rá mosolyogva, hátha nem fogja ilyen kínosan érezni magát. – Nagyon... Öhm, csinos vagy – bókoltam neki kedvesen, pedig nagyon jól tudtam hogy a "csinos" az enyhe kifejezés a mostani kinézetére. Dögös volt, oltári dögös!

– Köszönöm – tűrte füle mögé fekete hajtincseit, majd végre felnézett arcomra. – De szerintem rossz ötlet volt ez a ruha, még van egy kis időnk ne cseréljem le? – simított végig a ruha szoknyáján, mire én is oda néztem és egy kicsit jobban megnéztem hogy áll fajta az említett anyag. Eszméletlenül.

– Ne, ne cseréld le – állítottam meg kezemmel, majd enyhén megráztam a fejem. – Szerintem jól áll!

– Te mindenkinek ezt mondod gondolom, szóval.. – nevetett fel kínosan. Oké, van egy múltam de azért azt nem értem, hogy miért nem hisznek nekem.

– Csak ha tényleg ez az igazság, hazudni nem szokásom – válaszoltam kedvesen, hátha így elérem hogy tényleg higgyen nekem.

– Nem hiszek neked – rázta meg fejét, így a füle mögé tűrt tincset ismét az arcába lógtak. Nehéz eset...

– Nehéz eset vagy – ráztam meg nevetve fejemet, majd kinyitottam neki az autó ajtaját. – Hölgyem!

– Na és ezt hány csajnak mondod? – kérdezte szemtelen mosollyal, mire csak szótlanul maradtam és vigyorogva ültem be mellé az autóba. – Nem válaszoltál, hány lánynak mondod még ezt?

– Egynek – vágtam rá, majd elgondolkodtam egy pillanatra. Igazából ő az első, akinek ezt mondom de én magam sem értem miért, ezért gyorsan kitaláltam valamit. – Vagyis egynek mondtam, Avery-nek.

– Oh, sajnálom – láthatóan el szégyellte magát, majd az ablakon kifelé kezdett bámulni. – Nem akartam ezt... Tudod, fel emlegetni.

– Semmi gond – vontam vállat egyszerűen, aztán egy pillanatra a lányra néztem. – Úgy is az a terv, hogy újra az enyém legyen.

– Hát, igen – bólintott egyetértésként. – Luke viszont nem törődik azzal, hogy veled vagyok. Csak annyit mondott, hogy nem szeretné ha megbántanál. Szóval lényegében itt csak te jársz jól, de ha már belementem ebbe az egészbe akkor végig is csinálom veled.

– Sajnálom – mondtam őszintén, majd annak ellenére, hogy éppen vezetek rá néztem Charlotte-ra. – De tudod mit? Meg sem érdemel, ha nem veszi észre milyen belevaló csaj vagy! Hidd el, ha egy kicsit bátrabb volnál az összes fiú a lábad előtt heverne!

– Aranyos vagy, de szerintem nem – rázta meg enyhén a fejét, majd ismét elfordult. – És én Luke-ot szeretem. Tök mindegy hány fiú szeretne engem, ha a szívem már másé.

Sajnáltam Lottie-t, amiért olyanba szeretett bele aki nem szereti viszont, azt pedig tényleg komolyan gondoltam, hogy szerintem bármelyik fiút megkaphatja ha igazán akarja. Belevaló lány, csodaszép akár egy porcelánbaba, segítőkész és nagyon jó szíve van. Ezekre már sikerült rá jönnöm az elmúlt két napban és biztos vagyok benne, hogy ezernyi jó tulajdonsága van még.

– Nem muszáj ezt folytatnunk, neked semmi nyereséged nincs ebben – vetettem fel az ötletem, hogy ha nem szeretné folytatni azt is teljesen megértenem. Válasza viszont meglepett.

– De, folytassuk – válaszolt rögtön, miután felfogta az előbbi mondatot. – Ha már elkezdtük, legalább egyikünk járjon jól vele. Én hiszem azt, hogy Avery egy héten belül ismét fel fog keresni téged!

– Remélem igazad van – bólintottam rá, közben azon gondolkodtam talán jobb is, hogy Avery már nincs velem. Túlságosan kontrollmániás volt, na meg állandóan rajtam lógott. Mármint, szeretem ha a barátnőm kimutatja hogy szeret, de Avery túlzásba vitte. Talán nem is lenne olyan jó, ha ismét össze jönne velem. – Oké, mindjárt ott is vagyunk. Egyáltalán nem voltál még házi buliban?

– Nem – szégyellte el magát ismét, amit egyáltalán nem értek miért csinál folyamatosan. – Szigorúak a szüleim, alig mehetek el otthonról.

– Figyu, miért beszélsz erről ennyire félve? Miért érzed cikinek? – kérdeztem rá, mert kezdett egyre jobban érdekelni az oka.

– Hát, a legtöbb ember ezért kiröhög. Mintha én tehetnék róla, hogy ilyenek a szüleim. Ezért beszélek róla így, főleg neked, a nagy Dean Campbell-nek aki sosincs otthon és normális tinédzserként él – magyarázta vállat vonva, mire értetlenül felhúztam szemöldököm.

– Miért röhögnék? Egyet értek veled, nem a te hibád hogy ilyenek a szüleid. Az utolsó mondatodat viszont nem értem, ezt a kifejezést hogy a nagy Dean Campbell – pillantottam feléje kérdően, mire kínos mosolyra húzta száját.

– Hát, te vagy az iskola királya – mondta úgy, mintha nekem ez nyilvánvaló lenne. – Mindenki azt gondolja, hogy egy igazi seggfej vagy aki csak szórakozik a csajokkal és nagyjából ennyi, ebből áll az élete.

– Te is ezt gondolod? – figyelmen kívül hagytam, hogy mit terjeszt rólam az egész iskola. Csak az érdekelt, Charlotte mit gondol rólam. – Szerinted is ilyen vagyok?

– Dean, mindenki szerint ilyen vagy – tárta szét karjait, mire bólintottam egyet és elfordultam. – De egyelőre nem tűnsz annyira szörnyű alaknak.

– Annyira? – nevettem fel fejemet rázva, majd leparkoltam haverom háza előtt. – Oké, vedd fel a láthatatlan álarcod, indul a műsor!

– Alig várom – válaszolt vigyorogva, de hangjában hallatszott, hogy egyáltalán nincs kedve ehhez az egészhez.

– Ó, egyébként gondoltam szólok hamarabb, hogy tudj róla, hétvégén meccsem lesz, szeretném ha eljönnél – fogtam vissza kezénél fogva, majd elmondtam a hétvégi tervem. Jó lenne, ha el tudni jönni mert milyen lenne már, hogy a "barátnőm" nincs jelen a meccsemen?

– Pontosabban mikor? – vágott furcsa arcot, majd tarkóját kezdte vakarni.

– Szombaton ötkor – válaszoltam, mire kínos vigyorra húzta ajkait, és keresztbe tette lábait akárcsak egy kecses flamingó. – Mondd, hogy nincs terved! Muszáj el jönnöd, milyen lenne már ha a barátnőm nem jelenik meg? Kérlek Charlotte!

– Vigyáznom kell az öcsémre, sajnálom Dean, de nem fog menni – tárta szét karjait, majd megrázta fejét sajnálkozva.

Egy percig csendben maradtam, miközben Lottie mellett sétáltam a kapu felé ahonnan egyre hangosabban hallatszott a zene és az emberek nevetése, majd ismét megszólaltam miután eszembe jutott egy egész jó ötlet.

– Hát hozd el! A múltkori találkozás után úgy érzem megkedvelt, biztosan nem unatkozna a meccsen! Főleg, ha utána megint beülhet az autómba – vetettem fel az ötletet, mire a lány elgondolkodott és bólintott egyet magában.

– Talán megoldható lenne – értett egyet, majd utána bólintott egyet határozottabban. – Oké, megbeszéltük!

– Köszönöm – mondtam megkönnyebbülve, majd mikor már az ajtó elé értünk megfogtam a lány kezét, mire rám pillantott. – Úgy érzem nem a kedvenced a fizikai érintés.

– Nem, vagyis de! Csak fura, ennyi az egész. Nem vagyok hozzá szokva – magyarázta habogva, mire elmosolyodtam.

A házba belépve hangos zeneszó ütötte meg fülünket, mire Charlotte arcra grimaszra rándult, én pedig bólintással köszöntöttem az ismerős arcokat. Charlotte fintorogva felnézett rám, majd megvárta amíg ránézek és megszólalt, de túlságosan halk volt így vissza kellett kérdeznem.

– Micsoda? Beszélj egy kicsit hangosabban, mert nem hallak – ráncoltam szemöldököm, majd lehajoltam a lány magasságába, és fejem elfordítva oda tartottam fülem. – Most mondd!

– Kis összejövetel? Konkrétan itt az egész végzős évfolyam – mondta újra, kicsit hangosabban.

– Ez nekünk egy kis összejövetel, igen – bólogattam vigyorogva, majd fejemet forgatva Avery-t kezdtem keresni szememmel, akit perceken belül ki is szúrtam a piás asztal mellett állni. Egyedül. – Hozok valamit inni, várj itt – mondtam elhadarva, szemeimet még mindig Avery-n tartva, majd miután fél szemmel láttam, hogy Lottie bólint, elindultam.

Fekete ingemet igazgatva álltam meg, majd bele túrtam a hajamba és vártam, hogy Avery megszólítson mert tudtam, hogy úgy sem bírja ki szó nélkül.

– Elég hamar túlléptél – tette csípőre a kezét, majd miközben elvett az asztalról egy üveg sört végre megszólalt.

Tudtam, hogy belém fog marni.

– Mit kellett volna tennem? – ráncoltam szemöldököm, majd vissza kérdeztem, közben a lányra néztem. – Gyönyörű vagy!

– Ne nekem bókolj, hanem a kis barátnődnek, hogy is hívják? Charlotte nemde? – kérdezte, mire bólintottam. – Ne törd össze a szívét, mint ahogy az enyémet jó? Ne bántsd meg!

– Dehát én nem csináltam semmit Avery, a semmiért szakítottál velem – tártam szét értetlenül kezeimet, mire egy pillanatra elfordult és felnevetett.

– Ugyan már! Dean emlékszel, hogy kaptam egy videót rólad, ahogy egy random lánnyal flörtölsz. Ne mondd, hogy a semmiért szakítottam – rázta a fejét idegesen, mire zaklatottan a hajamba túrtam.

– Részeg voltam – mondtam mentségül, miközben jól tudtam hogy nem az. Azóta belátom, talán tényleg hibáztam. Jó nagyot.

– Én is voltam részeg, mégsem kacsintgattam félre – sétált el mellettem, közben vállával jó nagyot lökött rajtam. Nem pont ezt képzeltem el... Na mindegy, majd lesz valami! Addig is jót szórakozok Charlotte-tal, csodás színészek vagyunk. Legalább egy Oscar díj járna érte.

Még pár percig ledermedve álltam az asztal előtt majd végül kezembe fogtam két sört és nagy lendülettel megfordultam, ekkor pedig neki mentem a buli házigazdájának, egyik haveromnak, Jake-nek. Egy kézfogással köszöntött, majd végül meg is szólalt.

– Kicsit szét vagy csúszva, nem gondolod? Rád fér a mai buli – veregette meg vállamat, majd utánam sétált miközben próbáltam áttuszkolni magam a nagy tömegen. – Hallom szakíttottatok Avery-vel, sajnálom tesó!

– Ezen nincs mit sajnálni – ráztam fejem, majd hátra fordultam. – Új barátnőm van! Gyere, bemutatlak – intettem fejemmel Lottie felé, aki tényleg ugyan ott állt ahol hagytam.

Miközben a tömegen keresztül sétáltunk, le sem vettem a szememet Charlotte-ról aki telefonját nyomkodta, közben néha-néha felnézett a készülékből és körbe tekintett maga körül. Mosolyogva közeledtem, aztán mikor egy pali beállt a lány elé felgyorsítottam lépteimet, és pont időben értünk oda, mert a srác éppen fűzögetni kezdte.

– Minden rendben? – léptem Charlotte mellé határozottan, majd átkaroltam és a pasasra néztem. – Mit szeretnél?

– Csak megkérdeztem a csinibabát, lenne-e kedve táncolni velem – válaszolt a srác, majd láthatóan végigmérte Charlotte-ot.

Legszívesebben behúztam volna neki egy bazi nagyot, hogy meri végig mérni Lottie-t? Bocs, de ez csak nekem megengedett. Nyugtatásként fújtattam egyet, majd csak annyit mondtam:

– Először is ne becézgesd a barátnőmet, másodszor, nem megy táncolni, harmadszor, ha mégegyszer meglátom hogy rá mersz nézni, én komolyan mondom, hogy darts táblának fogom használni a szemeidet – léptem közelebb, majd pofátlanul az arcába röhögtem.

Miután a srác elment boldogan Lottie felé fordultam és egymásba csaptam kezeimet, mintha mi sem történt volna. Ezután fejemmel intettem Jake-nek hogy jöjjön, mire a fiú mellém állt.

– Charlotte, bemutatom a házigazdát és egyben egy jó barátomat, Jake Whitemore-t – mutattam a fiúra mire Charlotte hirtelen oda kapta fejét. – Jake ő itt... – kezdtem bele Charlotte bemutatásába de Jake közbevágott.

– Charlotte Grayson? Az a Charlotte, aki két éve halálosan belém volt esve? – mosolygott Jake, mire Charlotte kínosan mosolygott.

– Mi? – kérdeztem lefagyva. – Dehát Jake meleg, ezt mindenki tudja – mondtam értetlenül.

– Igen, én elég kínosan tudtam meg. Éppen szerelmet vallottam, vagyis inkább csak próbáltam és ekkor bökte ki nekem Jake, hogy "De ugye tudod, hogy meleg vagyok?" Erre jött Charlotte, hogy "Hogyne, persze! Csak gondoltam elmondom ezt, hogy könnyítsek a szívemen!" Egészen addig a pillanatig még csak sejteni sem sejtettem, hogy Jake meleg. Nagyon kínos volt – mesélte Lottie miközben aranyosan nevetett, erre pedig én is elmosolyodtam.

– Gyere ide te – tárta szét karjait Jake, mire Charlotte megölelte. Fogalmam sincs miért, de féltékeny lettem amiért Jake hozzá érhetett. Márpedig nem kellene annak lennem, ugyanis Jake meleg, Charlotte pedig nem is igazán az enyém. Ez így nem lesz vicces, nagyon nem!

– Oké – köszörültem meg torkom, hogy végre elengedjék egymást. Sikerrel jártam, így vigyorogtam egyet magamban majd Charlotte kezébe nyomtam a sört. – Ittál már alkoholt?

– Nem és nem is akarok, szóval ezt most valahova leteszem – kezdett forgolódni, mire Jake kivette a kezéből majd bele ivott. – Vagy odaadom Jake-nek – nevetett fel, mire Jake mosolygott egyet. Hát mindjárt nyakon vágom.

– Charlotte, csináljunk már egy képet. Örökítsük meg, hogy ilyen szépek vagyunk! Gyere – karoltam magamhoz a lányt, aki arcomhoz nyomta sajátját és mosolygott egyet, ekkor lőttem egy szelfit. – Hát ez lett életem fotója, esküszöm!

– Mutasd – lépett mellém kíváncsian Lottie, majd Jake is. Mindketten a képet tanulmányozták, mire Charlotte feljajdult és megszólalt. – Nagy a tokám, ez nem lett jó! Csináljunk másikat!

– Hülye vagy, dehogy nagy a tokád – szóltam rá, mire szúrós tekintettel illetett. – De ha másikat akarsz, akkor legyen!

Charlotte megint közelebb lépett mellém, majd megint hozzám nyomta csinos kis pofikáját és mosolygott egy nagyot, ekkor megfordultam és egy apró puszit nyomtam arcára ezzel együtt pedig gyorsan megnyomtam a fotó gombot. Charlotte arcáról lehervadt a mosoly, majd torkát köszörülve kissé eltávolodott tőlem, és ruháját kezdte igazgatni. Amíg ezzel törődött, gyorsan felléptem Instagramra és kiraktam a képet sztoriba az "Én kis tündérem" felirattal, majd megjelöltem rajta a lányt. Hogy miért tettem ki? Azért, mert Avery látja, és azért is mert tényleg nagyon aranyos rajta. Mikor Charlotte a telefonjára nézett, aztán rám felráncolt szemöldökkel, írtam neki egy üzenetet, hogy "Mi az? Kellenek képek is, hogy hiteles legyen az egész ;D". Erre Charlotte bólintott egyet, majd mikor megszólalt a Feel So close című szám felkapta a fejét.

– Ez a kedvenc számom – jelentette ki izgatottan, mire Jake rám nézett. Táncolnom kellene vele, de nekem az nem erősségem, szóval nem. Enyhén megráztam fejem, mire Jake felszólalt.

– Nem bánod, ha elviszem táncolni Charlotte-ot igaz? – kérdezte Jake de már Charlotte kezét fogta és válaszomra várt. Esetlenül megvontam a vállam, mire Jake elindult a tömegbe Lottie-val együtt. Inkább táncolnom kellett volna.

Leültem a nappaliban elhelyezkedő kanapéra és körbe néztem, ekkor megláttam hogy mellettem egy széken éppen hogy falják egymást, ezért elkezdtem a táncoló embereket nézni. Voltak olyanok, akik már halál részegen próbáltak meg táncolni, de nem jártak sikerrel. Voltak az iskola - hogy fogalmazzak szépen, egy pillanat - Ja igen, az iskola jóvérű lányai akik a földig kevertek, aztán megláttam Avery-t. Flitteres ruhája combja közepéig ért, haja egy laza lófarokba volt kötve, ami a tánc közben teljesen szét csúszott így szőke haja vállára hullott. Hátradőlve néztem, ahogy volt barátnőm láthatóan jól el van nélkülem is, egészen addig amíg valaki más be nem táncolt a látóterembe. Lottie. A gyönyörű külső mellé pompás tánctudás társult. Ahogy végignéztél testén, miközben Jake viccesen megpörgette, istenem annyira jó volt. Formás kis hátsó, vékony derék, nagy combok... Ahj... Miután elcsendesült a zene továbbra is őket néztem, ahogy engem kezdenek keresni majd végül Jake rám mutat, Lottie pedig felém néz, bólint, aztán elindul. Mikor elém értek Jake leült a kanapéval szemben egy székre, Charlotte pedig elsétált előttem majd felnevetett és a hajamba túrt aprócska kis kezével.

– Azért ennyire ne vigyorogj – kuncogott, mire ellazítottam arcomat. Egyáltalán nem vettem észre, hogy vigyorogtam volna. – Én hozok magamnak valamit inni, nagyon melegem lett. Mindjárt jövök – állt fel magát legyezve, majd ismét elindult előttem mire én hátra dőltem és megint testét tanulmányoztam. Egyszerűen muszáj.

Arra viszont nem figyeltem, hogy lábaimat így teljesen Lottie elé tettem. A lány hirtelen megbotlott, én pedig nem késve elkaptam. Elveszítette egyensúlyát és eldőlt, pontosan az ölembe. Mikor hirtelen leült hallhatóan nagyot nyelt én pedig ledermedtem. Bizsergő érzés öntött el, amit valószínűleg Lottie és megérzett mert mocorogni kezdett, persze ezzel csöppet sem segített a helyzetemen. Le akart szállni rólam, de nem engedtem neki és derekánál fogva vissza ültettem, majd nyakához hajoltam.

– Nehogy leszállj – súgtam a füle mellé, mire aprót, tényleg nagyon aprót bólintott. – Tudom, hogy nem kellemes így, de nekem még kellemetlenebb lenne úgy ülni, ha ezt mindenki látja – magyaráztam, mire kissé lazított tartásán.

Lottie végre nyugton maradt és végre én is kezdtem ellazulni, aztán Jake beszélgetést kezdeményezett, így kissé kihajoltam a lány mögül.

– Na és mióta alkottok ti egy párt? Úgy látszik tényleg igaz ez az ellenséges vonzzák egymást cucc – érdeklődött Jake, mire Charlotte enyhén hátra fordult.

– Még csak pár napja – ráztam meg fejemet, ezzel jelezve hogy még nem komoly az egész. Na meg amúgy sem lesz semmi komoly, hiszen nem is igazi ez az egész.

– Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Charlotte-tal foglak látni. Számomra ez hihetetlen – mutatott az ölemben ülő lányra aki csak elmosolyodott.

– Hát én sem – válaszoltam elgondolkodva, majd egy pillanatra a padlót kezdtem bámulni, aztán megint Jake-re néztem. – Na és te hogy állsz a szerelmi ügyeiddel?

– Igen, mesélj te is – bólintott kíváncsian Charlotte.

– Tyűha, erre kérdésre nem számítottam. Hát, nem vagyok valami szerencsés ezen a téren, elégedjetek meg ennyivel – nevetett fel kínosan mire én is Charlotte is egyetértően bólintottunk. Én hülye pedig annyira belemerültem a beszélgetésbe, hogy nem figyeltem oda és automatikusan Charlotte combjára vezettem kezem, majd óvatosan cirógatni kezdtem combja belsejét. Ezzel túlleptem egy bizonyos határt és Lottie-nak sem tetszett, mert kezemre helyezte sajátját és óvatosan leszedte magáról majd a kanapéra engedte karomat.

– Vigyél haza kérlek – állt fel hirtelen ölemből, majd ruhája alját kezdte igazgatni. – Haza akarok menni!

– Oké, menjünk – bólintottam, majd azonnal felálltam a kanapéról. – Köszi a meghívást haver, holnap találkozunk!

– Sziasztok – rázott kezet velem, majd megölelte Charlotte-ot. – Ne rontsd el, imádnivaló lány – súgta oda nekem Jake, mire mosolyogva bólintottam.

Miután Jake otthagyott minket Charlotte nagy léptekkel indult el az ajtó felé, majd elhagyta a házat. Utána kocogtam, majd mikor mellé értem egymásba fonta karjait.

– Charlotte, mi a baj? Rosszat csináltam? Mond már el, hogy mi a baj – érintettem meg karját, mire a lány elhúzódott tőlem.

– Semmi – válaszolt dühösen, majd elindult megint gyorsabban. Komolyan, ennek mániája a gyors séta. – Csak vigyél haza.

– Sejtem, mi a gond – vakartam tarkómat, majd az autó ajtaja elé léptem, hogy kinyissam neki az ajtót.

– Én is ki tudom nyitni, nem vagyok nyomorék. Ülj be – lökött el magától, mire sóhajtva megkerültem az autót és beültem.

– Oké most, hogy már csak ketten vagyunk szeretnék bocsánatot kérni a kanapén történt dolgokért! Tényleg rettentően sajnálom, én nem tudom mi van velem – kezdtem bele a bocsánatkérésbe, mire Charlotte az ablaknak döntötte a fejét és a tájat kezdte bámulni.

– Hagyjuk jó? – szólalt fel halkan, mire bólintottam, annak ellenére is hogy ő ezt nem látta.

– Én tényleg sajnálom – dörzsöltem meg egyik kezemmel szemeimet, majd visszavezettem a kormánykerékre.

Éreztem, hogy ez a baja. Meg is értem, én voltam a hülye. Ez egy kamu kapcsolat, amiben meg kellene tartanom azt a bizonyos távolságot, főleg hogy Charlotte-nak még nem volt része ilyenekben. Ezt pedig ma szépen elcsesztem. Nem szabadna hozzá érnem, így nem, ahogy ma tettem. Teljesen érthető, ha most látni sem akar és utál, de a színjáték folytatása így elég nehéz lesz. Beszélek itt hülyeségeket, ki nem szarja le a színjátékot, ha egyszer hülye pöcs voltam..

Miután kitettem Charlotte-ot és elmondtam neki mégegyszer, hogy sajnálom elköszöntem tőle aztán hazamentem. Otthon már sötét volt, tehát a nénikém aludt. Fáradtan dőltem le az ágyamra es átkoztam az eget, hogy ekkora tapló voltam. Aztán kezembe vettem telefonomat, miután kivillant a képernyője. Charlotte is kitett egy képet a sztorijába, azt amire azt mondta, hogy nem jó mert nagy a tokája. Akaratlanul elmosolyodtam, majd válaszoltam a történetére.

Dean: Nekem ez a kép lesz a hátterem, túl jó lett! ;)

Charlotte: Túlzásokba esel, mindenféle értelemben!

És már kezdi is a célozgatást...

Dean: Ne haragudj, kérlek! Egy pöcs voltam.

Charlotte: Nem haragszom, nem te tehetsz arról, hogy a hormonok nem viselkednek. Tinédzser korban ez normális :)

Dean: Huh, ne tudd meg most mennyire megkönnyebbültem. Köszönöm :D

Charlotte: Oké, aludj jól holnap iskolában találkozunk.

Dean: Álmodj velem ;)

Charlotte: Khmmm egoista...

Dean: Ez csúnya volt kisasszony!

Ezután letettem magam mellé a telefont, és úgy ahogy voltam kidőltem.