Charlotte Grayson

A napom szokásosan indult, felkeltem, felöltöztem gyorsan megreggeliztem aztán elindultam a legjobb barátomhoz, hogy együtt mehessünk iskolába. Luke Miller, a legjobb barátom. Egészen kicsi korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk, szinte mindent együtt csinálunk. Ha személyleírást kellene róla készítenem akkor azt mondanám, hogy egy életre kelt Lana Del Rey zene. Sötét göndör haja, és viharos kék szeme kiemeli arca szépségét, és ha ez nem lenne elég a legszebb külső mellé megkapta a legjobb személyiséget. Mindig feldobja a kedvem, még ha magam alatt  is vagyok, bármit meg lehet beszélni vele, jószívű és nagyon törődő srác. Magamat viszont hétköznapinak vallanám, fekete hosszú hajam és sötétbarna szemem igazán unalmassá teszi külsőmet, az iskolában én vagyok a "stréber" lány, egyetlen egy barátom van, és sokat azt sem tudják ki is az a Charlotte Grayson. - Amit nagyrészt szüleimnek köszönhetek, ugyanis elég szigorúak és alig mehetek el itthonról iskolán kívül. - Nos, gondolom sokan gondolkodnak azon, hogy miért áradozok így a legjobb barátomról. A válasz egyszerű, azért mert belezúgtam. De inkább meghalok, minthogy ezt elmondjam neki. Ennek kettő oka is van; Először is, nem akarom elrontani a barátságunkat, másodszor, tudom hogy ő nem érez így. Szóval igen, ez lenne Charlotte Grayson szerencsétlen kis élete.

Mire Luke háza elé értem, ő már kint állt a kapu előtt. Bal kezével táskáját tartotta, miközben jobbal a telefonját nyomkodta és aranyosan mosolygott. Mikor észrevett felém intett, majd egy kedves mosolyt villantott amitől úgy éreztem mentem elolvadok. Ahogy közeledtem egyre éreztem, hogy arcom pirul és fejem lassacskán paradicsommá válik Luke jelenléte miatt.

– Szia – köszöntem miközben úgy vigyorogtam akárcsak egy bolond. Fogalmam sincs, hogy miért csinálom ezt ha jelen van, de egyszerűen folyamatosan leégetem magam. Akárhányszor tetszett egy srác, csak beégtem előtte. Például mikor tizenöt voltam, halálosan szerelmes voltam Jake Whitemore-ba, az egyik évfolyamtársamba. Mikor megjelent a folyosón annyira pánikba estem, hogy gyorsan meg akartam fordulni hogy ne csináljak valami hülyeséget a jelenlétében, de ekkor sikerült lefejelnem valakinek a szekrényeknek az ajtaját, mondanom sem kell mennyire kínos volt. Ja és ami még viccesebb, később kiderült hogy Jake meleg.

– Szia – ölelt magához, ekkor pedig belégeztem friss illatát, majd még jobban mosolyogni kezdtem.

– Akkor, induljunk – hessegettem el a rózsaszín ködöt, majd elindultam. – Mondd csak, te is láttad hogy a suli halloweenes bulit szervez? Én mindenképp menni akarok!

– Nem láttam – rázta meg fejét, majd felvette az én tempómat. – Hogy bírnak így sietni azok az aprócska lábaid, hát én már nem bírom a tempót!

– Nos igen, a lajhárok ilyenek – nevettem fel szemtelenül, majd szaladni kezdtem. – Úgy sem érsz utol!

– Azt meglátjuk – szaladt utánam Luke, mire még gyorsabban kezdtem futni, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne érjen utol. Mögém érve felkapott és vállára dobva sétált tovább. – Na most legyen nagy a szád.

– Tegyél le – mocorogtam vállán nevetve, mire csak sétált tovább. – Luke Miller, tegyél le! Tudod, hogy tériszonyom van – csaptam hátára.

– Százhetvenöt centi magasságban? – röhögött szemöldökét ráncolva. – Még szerencse, hogy ilyen kicsike vagy, különben megállni sem tudnál a lábadon mert túl magasban vagy.

– Én abszolút nem vagyok kicsi. Normális ember méretem van – ellenkeztem, mire a fiú egy olyan "te is tudod, hogy ez nem így van" fejet vágott.

– Mi? Bocsi, de nem látom ki beszél hozzám. Merre vagy? – nézett el direkt fejem felett, közben próbálta visszatartani a nevetést. Fafej.

– Ez nem volt vicces – fontam egymásba karjaim durcásan, mire oldalba bökött.

– Tudod, hogy szeretlek – karolt át, majd így folytattuk utunkat a gimnáziumba.

Én is szeretlek Luke, csak jobban..

Az első óra előtt általában el szoktunk menni a suli büfébe, hogy legyen kajánk és innivalónk a napra, de ez a mai nap elmaradt mert kicsit később értünk be, mint ahogy azt terveztük. Felmentünk az emeletre, majd a száznegyvenes terembe, és a középső padsor legutolsó padjában foglaltunk helyet. Biológiával kezdünk, ami kifejezetten az egyik kedvencem, főleg mikor az emberi testről tanulunk. Luke nincs oda érte, ő inkább az irodalom és a költészet híve, néha még verseket is ír, de sosem mutatja meg senkinek, kivéve nekem. A legtöbb szerelmes vers, de sosem mesélt nekem arról, hogy tetszene neki valaki, így fogalmam sincs, ki lehet a szerencsés lány.

– Mivel kezdünk? – dörzsölte fáradtan szemeit, majd ölébe vette hátizsákját. – Egyáltalán milyen nap van ma? Várjunk, ébren vagyok már? – tette fel magának a kérdést, mire kinevettem.

– Hát nem vagy valami kipihent, de igen ébren vagy – nevettem fejemet rázva. – Biológia.

– Ah, persze hogy szarral kezdünk – dőlt a padra. – Életkedvem sincs, meg biológia könyvem sem.

– Majd használjuk közösen az enyémet. Megoldjuk – helyeztem hátára a kezemet.

– Nálad jobb barátot nem is kívánhatnék Charlotte – dőlt végül hátra a székében.

– Én sem nálad – mosolyogtam, majd az ajtó felé figyeltem ahonnan éles zaj hallatszott. – De gyűlölöm ezt az embert – mondtam halkan Luke-nak, miután megláttam ki lépett be az ajtón.

Dean Campbell, az iskola legnagyobb nőcsábásza. Az ajtót szinte berúgva lépett be a terembe, majd hajába túrt és nagy léptekkel szántott végig a padok között, utána pedig barátnője lépett be az ajtón, könnyes szemekkel. Vajon mi történt? Az iskola álom párja, mindenki ismeri őket. Deanért az iskola kilencvenkilenc százaléka meg van őrülve, élnek-halnak a srácért, - én vagyok a maradék egy - pedig semmi különös nincsen benne. Piszkos szőke haja állandóan arcába lóg, így homloka és szemöldöke teljesen takarásba kerül, egyedül smaragdzöld szemei azok, amik érdekesnek bizonyulnak arcán. Folyamatosan feketébe jár, és ezt most full komolyan mondom, hogy színes ruhát még nem láttam rajta. Na jó, talán van egy fehér pólója. Dean a szöges ellentétem, állandóan bulizik, sosincs otthon, nem tanul, csak a nők érdeklik. A mostani kapcsolata eddig rekord, már két hete együtt vannak, az eddigiekkel maximum hat nap volt. Szerintem igazából nem is akar barátnőt, csak szimplán kell mellé egy lány, hogy megmaradjon a hírneve. A mostani barátnőjét nem igazán szeretem, Avery sosem volt a kedvenc emberem. Ő afféle apuci pici lánya, mindene megvan és mindenki szereti, kivéve engem. Bocsi, de egyszerűen nem viselem el az ilyen pláza cicákat. Amíg én fintorral néztem őket, Luke könyökölve bámulta Avery-t, mikor ezt észre vettem feljajdultam.

– Ugye nem – kérdeztem nagyokat pislogva, mire Luke rám nézett. – Luke, ugye nem?!

– Mi? – tetette az értetlent, mire egymásba fontam karjaim. – De, talán igen.. Nem tudom, jó?

Azt hiszem most elsírom magam.

– Én most.. – elfordítottam fejem Luke felől, majd a semmibe kezdtem bámulni. – Hát, nem is tudom mit mondjak.

– Tudom, hogy esélytelen – válaszolt, majd sóhajtott. – De két éve tetszik nekem Avery.

Most nem tudom, hogy az fáj jobban hogy tetszik neki Avery, és tényleg semmi esélyem, vagy az, hogy nem mondta el.

– Ki tudja – vontam vállat, majd arcomra erőltettem egy mosolyt. – Helyes fiú vagy, szerintem bármelyik lányt megkaphatod.

Erre Luke elmosolyodott, amit viszonoztam, bármennyire is magam alatt voltam az előbbi hallatán.

Nem sokra rá belépett az ajtón a biológia tanárunk, aki íratott egy dolgozatot mely eléggé kifogott rajtam, és biztos vagyok benne, hogy nem olyan lesz mint amilyennek lennie kéne. A két oldalas dolgozatra alig írtam valamit, miközben a mellettem ülő Luke teleírta a lapot, pedig nem a legjobb ebből a tantárgyból. Miután kicsengettek mindenki letette a tanári asztalra a lapokat és elhagyták az osztálytermet, közben Luke elment büfébe és azt mondta "hozok neked kávét, mert elég kimerültek tűnsz" aztán ott hagyott a szekrények előtt. Tesink lesz, így beraktam hátizsákomat majd becsuktam a szekrényem, aztán megláttam Luke-ot. A folyosó közepén sétálva egyik keze zsebében, másikban pedig kávét tartva közelgett, amit kipirosodott arccal bámultam, közben pedig vigyorogtam. Ezt viszont nem bírtam sokáig nézni, ugyanis valaki megbökte hátulról a vállamat, mire megugrottam és megfordultam.

– Jaj – ugrottam meg, majd megfordultam, hogy ki bökdös. – Te mit akarsz?!

– Úgy látom mindkettőnknek balszerencséje van a szerelmet illetően. Van egy ötletem. – Dean állt mögöttem, majd egy pillanatra Luke-ra pillantott.

– Mi? Chh, dehogy! Ő csak egy barátom, kiskorom óta. Én nem vagyok szerelmes, valamit félre értesz – intettem le, majd a lehető legbénábban próbáltam elhitetni vele, hogy nem estem bele a legjobb barátomba.

– Vicces vagy, de látom hogy nézel rá, hiába is tagadod – vonta meg vállát egy vigyorral.

– Hogy értetted, hogy mindkettőnknek balszerencséje van? Reggel még Avery-vel sétáltál be – kérdeztem vissza kíváncsian.

– Ja, hát pont azelőtt szakított velem. Erre értettem – magyarázta, mire bólintottam egy aprót. – Kössünk alkut!

– Miféle alkut? – kérdeztem vissza meglepődve, mire a fiú a szekrénynek dőlt.

– Eljátszuk, hogy egy pár vagyunk így Avery féltékeny lesz, és vissza tudom csábítani, na meg neked is jól jöhet azzal a sráccal, így mindkettőnk nyer – magyarázta nagy lelkesedéssel, mire határozottan megráztam a fejem.

– Ezt felejtsd is el Dean – utasítottam vissza kérését, mire csalódottan felsóhajtott. – Ez egy igazán hülye ötlet, kérj meg valaki mást. Nem leszek Dean Campbell barátnője, mégha csak kamuból is. Nem hiányzik nekem az, hogy az egész suli rólam pletykáljon.

– Egyébként te új vagy itt? – biccentette balra fejét, majd kérdően nézett rám. – Nem rémlik, hogy láttalak volna ezelőtt.

Ez hülye vagy hülye?

– Dean, első óta osztálytársak vagyunk. Elég elszomorító, hogy észre sem vettél egészen addig, amíg nem lett szükséged egy kamu kapcsolatra – vágtam hozzá flegmán, mire a fiú hajába túrt és gondolkodni kezdett.

– Nem vágom ki vagy – válaszolt végül, mire hihetetlenkedve felnevettem.

– Akkor talán keress olyat álbarátnőnek, akit ismersz! Úgy elég nehéz lenne eljátszani a kis kapcsolatot, ha nem is ismered a személyt nem gondolod?!

– Okos lány vagy – bólogatott magában, majd ismét töprengeni kezdett. – Úgy érzem, mi jól kijönnénk egy kamu kapcsolatban!

– Elég szar megérzés – fintorogtam gúnyosan, majd hátat fordítottam neki. – Keresned kell valaki mást, bocs!

– Legalább a nevedet mond meg, így utólag tényleg elég kínos, hogy nem tudom az osztálytársam nevét – szólt utánam kérlelve, mire megfordultam.

– Charlotte Grayson – mutatkoztam be, mintha ez lenne az első alkalom, hogy találkozunk. – Remélem megjegyzed, így az utolsó évre!

– Mindenképp – vigyorgott öntelten, majd rám kacsintott. Lehányom! – Szóval, mesélj magadról – indult utánam, mire fél szemmel rá pillantottam, és gyorsabban kezdtem sétálni.

– Hagyjál már – gyorsítottam lépteimen, de mindezt hiába, Dean mindenhogy utolért.

– Focista vagyok, hibába sietsz utol foglak érni kislány – karolt át, mire egyből lelöktem magamról kezét. – Nem találkoztam még olyannal, aki ellenáll a nagy Dean Campbellnek, eddig minden lány belém esett.

– Úgy látszik én felülmúlom ezeket a lányokat, egyáltalán nem rajongok érted – mondtam, majd az egyre közeledő Luke-ra néztem.

– Benne mi a jobb? – kérdezte kiakadva Dean, majd Luke-ra mutatott, ekkor gyorsan lefogtam kezét, mert elég feltűnő volt. – Ja, bocsi. Nos, mi van benne ami bennem nincsen?

– Jó modor, segítőkészség – kezdtem sorolni miközben ujjaimon számoltam, aztán egy pillanatra elgondolkodtam. – Ja meg egy gerinc!

– Hát ez nagyon csúnya volt. Most úgy teszek mintha ezt meg sem hallottam volna – akadt ki, majd otthagyott. Pont jókor, ugyanis Luke és én egymás elé értünk.

Luke a kezembe nyomta a kávét, majd együtt indultunk a tesiöltözők felé, aztán hirtelen rákérdezett.

– Mit akart tőled Dean? Mondott valami rosszat? Csinált valamit? – kérdezett rá hirtelen, hogy miért beszélgettem Deannel.

– Csak azt kérdezte, hogy tudok-e segíteni neki a tanulásban – mondtam azt a hazugságot, ami legelőször eszembe jutott. – De nemet mondtam neki.

Hogy miért hazudtam? Talán azért, mert elgondolkodtam azon, amit Dean mondott. Ezen a kamu kapcsolatos szituáción. Mármint, abban biztos vagyok hogy Luke-ot egyáltalán nem fogja érdekelni, de Dean egy elég kitartó alak és biztos vagyok abban, hogy nem fog békén hagyni amíg bele nem megyek a mocskos kis játékba. Ha pedig sikerül neki visszacsábítani Avery-t - ami biztosan sikerülni fog - utána minden a régi lesz, és ismét elfelejti ki az a Charlotte Grayson.

– Hát keressen valaki mást, ugyanis Charlotte Grayson az én tanulótársam – mutatta fel ujját, majd elmosolyogta magát. – Amúgy sem tűnik jó társaságnak.

– Hát nem – értettem egyet, közben gondolataimba merülve sétáltam tovább egyedül, ugyanis a lány öltöző az emeleten van.

Mikor már tornacipőmbe bújtam bele, Avery szúrós tekintettel nézett rám, mire körbe néztem és megláttam, hogy szinte az összes lány osztálytársam engem bámul.

– Mi az? – kérdeztem félve, majd felálltam a padról és vártam. Most vajon miért bámulnak ennyire? Van rajtam valami? Tettem valamit? Mégis mi az oka?

– Kaptam egy kis fülest, hogy Dean és te az előbb elég közel voltatok egymáshoz. Igaz ez? Halljam – fonta egymásba karjait Avery, majd továbbra is engem bámult.

– Hát, igen. De félre érted, csak azt kérdezte, hogy segítek-e neki tanulni – kamuztam ugyan azt, amit az előbb Luke-nak.

– Felejtsd is el, hogy Dean igazán veled akar lógni. Mindenkivel ezt csinálja, ne higgy neki, folyamatosan hazudik – lágyult el Avery hangja. – Ez csak egy jó tanács, nem rosszból mondom!

– Oké? – néztem a lányra értetlenül, majd megvontam a vállam és elhagytam az öltözőt.

Hülye azért én sem vagyok, ismerem Deant, tudom jól, hogy milyen és hogy számára minden egyes lány csak egy játszma. Viszont gondolkodtam, és talán segítek neki visszaszerezni Avery-t.

Nos, talán mégis hülye vagyok, amiért azon agyalok, belemenjek-e egy kamu kapcsolatba a suli nőcsábászával.