A véleményekről
Egy vélemény, vagy akár egy komment sokat számít. Lehet olyan, ami megváltoztatja számodra az írást, élvezetesebbé teszi és lehet olyan, ami teljesen elveszi a kedved az egésztől. Minden szónak súlya van!
Sajnos az élet igazságtalan. Vannak olyan emberek, akik három-négy hetente írnak két sort, s ezerszámra ömlenek a likeok és a kommentek, százasával kapják a díjakat. És vannak olyanok is, akik naponta publikálnak, két órán át folyamatosan írnak, ötször nézik át a betűket, hogy ne legyen semmilyen hiba, rengeteg ideig szöszmötölnek a részképekkel, erre semmi. A szó szoros értelmében semmi. Alig van pár kedvelés, nem becsülik meg őket. Hiába osztják meg az oldalukat ezer helyen, a népszerűségük mégsem növekszik. Ha véleményt kapnak, a küldőjük csak arról papol, hogy milyen rossz történet, vagy melyik szóban van helyesírási hiba.
Nem tudom, hogy sok ember miért ilyen bunkó. Az a vicces, hogy pont azok szokták lehúzni az írókat, akik nem is írnak. Nem tudják, hogy mennyi időbe és fantáziába kerül egy-egy fejezet vagy rész. Név nélkül küldenek bántó leveleket, azoknak, akik csomót dolgoznak bloguk külsején és írásaikon. Nagyon sok embert bánthatunk meg ezzel. Bár lehet, hogy ez ,,csak egy vélemény", mégis embernek címezték, nem egy érzéstelen robotnak! Te mit szólnál, ha egy részt vagy egy órán keresztül írnád és a legelső véleményben lekritizálnák? Megsértődnél, elszomorodnál.
Gyakran követnek el ilyen hibát a kritikusok is! A sztorit lehúzzák a béka fenekéig, de saját irományaikat nem nézik át. Nem gondolják, hogy abban is lehet helyesírási hiba. Miért ne lehetne? Hiszen senki sem tökéletes, mindenkinek vannak hibái! Ha észreveszed más írásában a hibát, elmondhatod neki üzenetben, hogy csak ti ketten lássátok. Nem kell hozzászólásban odaírni, hogy ilyen hülyeséget, olyan hülyeséget írt és a végére odatenni ezt: Nem akartalak megbántani, csak észrevettem. Ettől a leveled még nem lesz felvidító!
Kérlek, erre figyeljetek oda! Egy kedves vélemény sokkal többet ér, mint tíz rossz!
Egyetértesz velem? Írj egy ❤ kommentbe.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro