Meglepve bámultam a srácra. Így, hogy tökön rúgta Kolbászkát vagy Verjélelt, akárhogy hívjákot, már nem akartam annyira nyakon csűrni. Igazából váratlanul ért a cuccos, viszont leszartam. Belerondított a kapcsolatomba. Erre meg végre felfogta a cuccok következményeit ez a falusi faszparaszt! Vagy nem volt az sosem, nem vágom.

– Akkor... búcsúzkodunk, asszem – dumáltam, mint egy idióta romantikus karakter.

– Igen, lelépek. Egyedül úgyis faszán megvoltam idáig is. Túlélek majd meg minden. Na, de akkor, viszlát! Barnes: gyűlöltelek! Elvetted a faszit, akitől elvártam volna, hogy megdöngessen! Buster, téged főleg, kibaszott rémísztő és agresszív kecske vagy! Aurélat, te pedig nyálas buzi vagy. Valójában nem kellesz, ahogy a cuccaid sem, takarítsd el őket, légyszi!

Ezzel hátat fordított nekünk, és leült a tábortűzhöz. Bámultam magam elé. Mi a fasz, ez itt fog lebzselni? Végülis, leszarom ezt is.

Lenyúltam a cuccokért, hogy összekapjam őket. Megtaláltam a tök fasza lantot, míg a kaják egy részét szintén a tasiban, amibe Barnes pakolászott. A hangszert Málna Pofi kezébe nyomtam. Ahogy összeért a kezünk, pirulgatott, mint valami, ami pirulgat. Faszom tudja, mik szoktak. Ja, tényleg, a faszom, az pirul, mikor áll!

Megfogtam a dolgokat, varázslattal fénygömböt basztam le magam elé, majd elindultam. Barnes még lusti módra, földbe gyökerezett lábbal állt egy ideig. Hátrapillantottam rá. Feltartottam a levegőbe a sok szirszart.

– Nem jössz? – érdeklődtem. Legbelül meg azon gondolkodtam, felgyújtsam-e magam itt helyben. Mi van, ha kurvára nem akar igazából semmit sem?

– Biztosan nem zavarnék ott?

– Mindennél jobban örülnék, ha a formás üleped minden éjszaka nálam tespedne.

– Akkor megyek is!

Felgyorsított, mivel én már méterekkel odébb sétálgattam. Követett a fények irányába Busterrel együtt. Elöntött a nyugis boldogság. Kibaszottul rendbe jött minden. Legalábbis azt hiszem. Ha megkínálom eperlekvárral, akkor tutira megegyezhetünk valami pozitívban.

– Auri, én... – kezdte, de aztán rögtön be is fejezte a dolgot.

– Igen?

– Csak meg akarom köszönni, hogy értem jöttél, baszki! Tudod, amikor smároltatok, kibaszottul elkeseredtem. Leléptem. Gyáván, ahogy korábban mondtam, hogy tenném, ráadásul lenyúltam a cuccaid egy részét is. Ami miatt bocsika.

– Elvittél két érmét. A nap és a hold vannak rajta.

– I-igen... baj?

– Dehogy, csak láttam a hiányát! Még a nagymamámé volt, az örök egyensúlyról vagy mi az anyámról szólnak.

– Bocsi, hogy elvittem.

– Ja, semmi baj, csak mondom! – igyekeztem megnyugtatni, mivel éppen az irányomba tartotta ezeket a szarságokat. – A tiéd, nyugodtan tedd el! Amúgy hogyhogy elhoztad a lantot?

– Megtetszett. És amúgy tudok rajta játszani.

– De baszod alássan, miért nem mondtad sosem? Úgy meghallgattam volna! – Kikerültem két bokrot, miközben sétáltunk hazafelé.

– Lehet szarul játszik.

– Buster, ne légy bunkó kecsek, mert megütöm a buládat! – fenyegettem ezt a brutkó vadállatot.

– Mit mondott?

– Csak megint seggfejkedik, ahogy szokta. Azt mondta, lehet szarul játszol.

– Hűha...

– Ugye, micsoda büdös nagy rohadék? Máris szemétkedik itt mindenkivel! Ha hallottad volna, milyen káromkodásokat mekegett három szemét ellen! Sőt, Cassid is mindig megkapta a magáét.

Tovább gyalogoltunk a szexi, füves tájon, de éreztem, nedvesség csepeg rám. Ez pedig tuti nem jó jel. Barnes baba is a saját tarkóját paskolgatta. Lényegében kicsit lemaradtam a sántaságom miatt, így bámulhattam azt a cuki fenekét. Azt, amit azonnal megrakok, amint lehetőségem nyílik rá.

– Nem akarok Cassidról beszélni – motyogta szomorúan. Legalábbis annak hallatszott a hangja. Ki vagyok én, hogy megmondjam? Telepata?

– Pedig azt hiszem muszáj lesz, ha rendezni akarjuk ezt a fene nagy szarságot.

– Mit muszáj? Miről akarsz te dumcsizni?

– Csak megbeszélni ezt az egészet. De lehet kurva jól lenne sietni, mert a tökünkig elázunk, az meg baromira nem lenne élvezetes! Épp elég problémánk van így is, erre itt szakadni fog a faszom eső!

– Akkor menjünk, utána megdumáljuk!

– Okéska!

°°°

A zivatar miatt természetesen most is hamarabb hazakászálódtunk. Eléggé megázva értünk be a házba, ahol Buster lerázta magát. Rohadtul eszembe sem jutott megfürdetni ezt az állatot. Ehelyett egyszerűen fogtam, majd fasza csávósan megtöröltem a patáját. Mi addig lecseréltük a cuccaink, és megmosakodtunk kicsit.

Ezután lehuppantam a fotelomra, Barnes meg a kanapéra csüccsent le. Szegénykém remegett a vihartól, összebújtak a kecskémmel. Kurva hangosan dörgött az ég. Kedvem támadt addig ölelni őt, amíg szexmágussá nem változik, és össze nem fekszünk némi romcsi dugás keretében. Jó, igazából helyre akartam hozni az elkúródott kapcsolatunkat!

– Ne üljek oda melléd? – kérdeztem, miközben bámultam az irányába. Köztünk még mindig a fénygömbök lebegtek. Az aranyló fényükkel bevilágítottak minden nyílásba. Az olyanokba is, igen.

– Nem kell.

– De nagyon be vagy fosva, látom rajtad! Nem akarlak elszomorítani, de azt hiszem, meg kell ölelgesselek!

– Jó, rendben, akkor csináld! Beleegyezem!

Rögtön felpattantam, és letettem magam a szexikémnél. A másik oldalára ültem le, ahol nem zavart minket senki. Ekkor jöttem rá, nincs éppen meleg. Kihűlt a faszom ház az esőtől! Mint valami kattos, kirohantam – szar lábbal – a szobából, egyenesen a hálóig. Az ott található gyékény kosárból kihalásztam két takarót, majd egyből visszatértem a rám váró sráchoz.

Szerencsétlent ott hagytam a rohadt nagy sötétben. Amikor visszatértem, a nyakát nyújtogatta, mint valami sértett állat.

– Takaró. Hoztam. Izé, melegedni meg egyebekre – mondtam tökre zavartan, és lebasztam magam mellé. Egyszerűen nem tudtam koncentrálni. Zavart, amiért rohadtul nem tudtam, mi fog ebből kisülni. Nem kenyér, az tutifix!

– Miféle egyebekre, azt megmondanád? Máris megkúrnál?

– Hát én... öhm...

– Ez egy igen akart lenni, kecskebaszó?

– Figyelj, málnácska, én kibaszottul helyre akarom ezt hozni, érted? De félek, elbénázom. Egyszerűen csak azt szeretném, hogy ismét minden rendben legyen. Mi a faszt tegyek a kegyelmedért? Szopjak le egy veszett denevért?

– Azt azért ne.

Kicsit közelebb bújt hozzám, majd megsimizte a mellkasom. Tökre elárasztott a boldogság és a forróság is ilyen kettő az egyben dologgal. Ezután eszembe jutott felemelni azt a faszom szar takarót, amit hamarosan elhelyeztem a testünkön.

– Egy módon tudod amúgy helyrehozni: őszinteséggel.

– Őszinteséggel?

– Igen! – vágta rá lelkesen, míg mélyen a szemembe nézett. Jé, már nem is annyira mufurc! – Mondd el a dolgokat!

– Már korábban elpofáztam őket, de legyen! Szeretlek! Kibaszottul szeretlek, és eszemben sem volt megcsalni téged azzal a hatalmas köcsöggel! Manipulatív Faszocska nem véletlenül érdemelte ki ezt a nevet! Csak ma derült ki számomra, hogy állatira átkúrt engem, vágod?

– Vágom.

Nagyot villámlott, a szoba kékes fénybe borult. Barnes baba összerándult.

– Ne félj, kicsikém, itt vagyok! – dörgöltem meg a vállát. – Tehát, igen. Amint eltűntél, tökre megijedtem. Egyszerűen észre sem vettem, mert végig szóval tartott. És csak utána kezdtél el brutálisan hiányozni, basszus!

– Tehát le se szartál...

– Ne légy már ennyire durcis! Nem erről van szó, azt hittem, biztosan mást csinálsz meg ilyesmi, közben nem! Tudom, nagy idióta voltam. De akkor is csak téged tudlak így szeretni!

Próbáltam cukin nézni rá, hátha meghatja. Ezután egészen lágyan pislogott. Tök édi! Ekkor kidőlt a gecibe, vagyis egyenesen a mellkasomnak támasztotta azt a vörös haj bigyusszal telített kobakját.

Amint megéreztem a cuki kis lélegzetvételeit, lenyugodtam. Melegített a kis képe. Rögtön átkaroltam a vállát, hátha érzi a mélyről jövő törődésemet. Hiszen bírom őt! A testsúlyát is meg a személyiségét szintén! Megsimiztem a hátát, amíg ő nagy levegőket vett. Tuti rohadt büdösnek és izzadtnak tart. Jó, mondjuk tiszták lettünk, egészen tiszták. Há' nem vagyunk mi idióták! Csak egy kicsit.

– Úgy látom, meggyőztelek – mondtam, miközben megmozgattam kicsit az elgémberedett seggem a virágos kanapémon. Ezután az ölembe húztam Barnes babát, mintha éppen lovagolna. De nem tette.

Szent lóherés alvilági kecske, ez tragédia! Pedig igazán lovagolhatna.

Viszont inkább hagyom kicsit pihenni ezt a cukiságot. Ezért vigyáztam rá. Mert amúgy itt a házban kurva nagy veszélyben vagyunk aztán! Ringattam kicsit, mint valami pulyát. Nem tudom miért, gondolom nemrégiben szültem egy kölyköt, aztán megszokás. De nem rémlik, hogy teherbe estem volna...

Bonyi kérdés. Lényeg a lényeg, ültem, és taperoltam őt. Gyamáztam, és puszilgatta a feje búbját, ha már így felajánlotta. Annyira bejönnek azok a göndör, vörös hajtincsei!

– Akkor most minden okés köztünk?

– Még nem tudom. Azt hiszem, újra kéne kezdenünk a dolgot – motyogta Málna Pofi.

– De mi a fenéért?

– Mert csak. Nem, amúgy... egyelőre a faszom sem tudja, hogyan viszonyuljak hozzád, ha érted, mire gondolok.

– Egyszer feláll, egyszer nem? – néztem rá poénkodva. Persze nem vette a viccet, ugyanis lesújtott rám a haragjával. A kis öklével megcsapta a vállam. Kezdtem félni, miszerint hamarosan elver egy vekni kenyérrel. Jaj, annak nem örülnék!

– Te tök bolond vagy!

– Na, ne kacagj már, hanem mondjad, mi a tehénlepényes frászkarika van!

– Én... Na, jó, figyelj! Nagyon bírlak, sőt, brutálisan szeretlek, mégis félek, nem tudok most megbízni benned. Talán még napokig nem. Vagy hetekig. Akár hónapokig. Azt csak az idő nagyfarkú istene tudja megmondani. – Idegesen matatott, az ujjait birizgálta, miután felkelt a mellkasomról. Felpattant, majd leült mellém. – Szexuálisan basznék veled, ja. Viszont romantikus értelemben elég nagyot zuhantál a szememben.

– De hát mondtam, hogy nem érzek semmit sem Cassid iránt! Csak azért csókoltam meg, mert arra kért! Féltem, ha kinyiffantja magát, akkor biztosan bűntudatod lesz, te srác!

– Sajnálom, ehhez akkor is ragaszkodom, te fasz!

– Jó, rendben. Csak mondd, mi a fenét tegyek? Vágjam le a farkam, és ajándékozzam neked? Arassak le valamit a megérése előtt? Árasszalak el egy kibaszott hordónyi eperlekvárral? – soroltam a lehetséges cuccokat, miközben azon töprengtem, mi a jó büdös rojtos szőnyeggel nyerhetem meg magamnak.

– Kezdjük újra a kapcsolatot! Az elejétől.

– Akkor most mi van? Smárolunk?

– Nem! A legelejéről az egészet. Az első pillanattól fogva. Akkor talán jobban érezném magam.

– Te csak szopatsz, mi?

– Nem, nem szopatlak.

Úgy néztem rá, mint ahogy azokra szokás, akik az orrukkal esznek. Gyanakodón. Ez tényleg ezt akarja? Mi a faszt kezdjek? Most engedjem kik a viharba, mint valami kibaszott kutyát, ami szarni akar, és hagyjam ott? Mit akar ez, he?

Töprengtem, és még az egyszerű, fehér takarót is lekúrtam magamról. Felálltam, majd kattos módjára sétálgattam körbe-körbe a nyikorgó deszkapadlón és a szőnyegen felváltva. A virágmintás szarság csikizte a talpamat. Hát... nem sokat segített a gondolkodásban.

– Ha jól értelmezem, te azt szeretnéd, hogy szedjelek újra össze az erdőből? Vagy most mi az anyám fasza van? – tanakodtam magamban.

– A kecskéd valagát, dehogy!

– Há' akkor mit? Már kivi vagyok, ne csigázz!

– Kamillatea. Tegyél az ágyadra, adj egy adag kamillateát, és hagyd, hadd bontakozzon ki a beszélgetés! Ezt akarom, baszki! Azt, hogy olyan legyen, mint a legelején. Mert hiába hiszek neked, valami megtört én szerénységemben, kecskebaszó!

– Okés, beleegyezem.

– Király!