Hinata: Beléptem a zuhanyzóba és elkezdtem gondolkodni azon hogy Kageyama miért viselkedett úgy az előbb, de gyorsan felhagytam a gondolattal mert igyekeztem a lehető legjobban sietni.

Miután elzártam a csapot és léptem volna ki, majdnem elcsúsztam és egy pillanatra meg is állt bennem az ütő.
Utána megálltam lehunytam a szemem pár másodpercre és nagyon óvatosan kiléptem a kabinból.

-Most hogy ez is megvan végre, és nem törtem szét magam, mehetek vissza.

Gyorsan megtörölköztem, felkaptam a ruhámat és megmostam a fogam.

Elindultam a szoba felé.

-Kageyamaaa! Végeztem, mehe-
Kageyama?

*Körülnézek a szobában*

Hát ez meg hol lehet?-gondoltam magamban.

Elindultam körülnézni az emeleten, de nem volt sehol, úgyhogy lementem a lépcsőn gyorsan.

Megnéztem a konyhában, fürdőszobában, a nappaliba is benéztem. Már pont mentem volna el, de hallom hogy valami szusszan egyet a kanapén.

-Kageyama?-szóltam halkan.

Közelebb mentem és láttam hogy alszik.

Leültem mellé a földre és néztem egy darabig ahogy alszik. Elmosolyodtam, de nem tartott sokáig.

Visszagondoltam az egész napra és elég zavaros volt az egész. Eleinte teljesen szomorú volt meg minden, és még mindig a fejemben van az amit mondott akkor. Azonban így a nap vége felé sokat láttam mosolyogni ami nagyon jól esett de vajon tényleg jól érezte magát vagy csak nem akarta hogy jobban aggódjak?....

Nagyon szeretnék neki segíteni de nem tudom hogyan kéne...biztos kitalálunk valamit együtt. Legalábbis remélem...

Miután sikerült megnyugodnom, rávettem magam arra hogy felkeljek és rendbe rakjak pár dolgot. Felmentem és felkaroltam két takarót, egy matracot és egy párnát.

Elindultam ismételten lefelé a lépcsőn, alig láttam hova lépek, de sikeresen végrehajtottam a feladatot.

Odasétáltam Tobio-hoz és óvatosan ráigazítottam a takarót, még nem csináltam ilyesmit de gondoltam, hogy miért is ne. Picit belepirultam de büszke voltam magamra hogy ilyen gondoskodó vagyok. Nekem is jól esett volna ha más takar be ilyen helyzetben, pláne ha az a személy Kage- vagyis igen és ezért gondoltam hogy neki se eshet rosszul.

Leraktam a kanapé mellé a matracot és megágyaztam oda magamnak.

Lefeküdtem és lehunytam a szemem....

....így kb az éjszaka közepén arra kelek hogy valami vagyis valaki rámesik.

-Au bakker.-megpróbáltam alrébb tolni, ami nem jött össze úgyhogy igyekeztem nem megfulladni.

-Kageyama.

Nem kaptam választ.

-Kageyama!-szóltam hangosabban de akkor se volt válasz.

-KAGEYAMA! AZ ISTENÉRT IS ÖSSZENYOMSZ!

Erre úgy felijedt hogy valami brutális sebességgel felugrott.

-M-megvagy Sho?

-Uuuh Sho?-kérdeztem vissza.

-Miva?-kérdezte

Akkor realizálta szerintem hogy mit mondott.

-Bocs, kicsúszott...

-Áh, nem baj.

-De megvagy?-nezett rám aggódóan.

-Figyelj, volt már rosszabb is, túlélem.

-Hát jó. Amúgy hogy kerültél ide le?
Ja és amúgy betakartál.

-Hogy micsoda?-kérdeztem meglepődötten.

-Hát betakartál. Egy picit megébredtem és éreztem hogy betakarsz.

-Őőőő. Nem akartam hogy fázz.-elpirultam de akkor nem látszott a sötét miatt, úgyhogy nem zavartattam magam miatta.

-Aha, értem. De tényleg hogy kerültél ide a matracra?

-Ugyan akkor hoztam ide, de azt hogy nem vetted észre?

-Mondom hogy csak megébredtem aztán ennyi. Vissza is aludtam.

-Oké. Igazából csak gondoltam hogy lejövök hozzád aludni, ha már az volt alapból is a terv, hogy egy szobában alszunk.

-Oh, oké, értem.

Leültünk mind a ketten a kanapéra és beszélgettünk még egy picit teljesen random dolgokról mint például arról hogy ha a paradicsom gyümölcs akkor a ketchup-ot miért sós ételekre rakjuk. És még sok ehhez hasonló hülyeségről.

Egyszercsak rámnéz Kageyama és érzem, hogy lesz valami és végre megtörténik az amitől félek de egyben várom is, és  hirtelen Kageyama közelebb hajol és egyre közelebb volt a fejünk a másikhoz amikor.... Elfordult oldalra és megölelt...

Nem voltam mérges mert még nekem is kell idő és mi van ha nem is szeret úgy, mi van ha mindent csak beképzelek és elrontok mindent. Aaaah de hülye vagy Hinata, nagyon hülye vagy. Hülye, hülye.

Amikor átkarolt égett a fejem, és gyengéden visszaöleltem, de nem voltam se boldog, se szomorú. Belegondoltam abba hogy mi van ha csinálok valami nagy hülyeséget és elveszítem...

Egyre szorosabban öleltem és lefolyt pár könnycsepp az arcomon.

Éreztem hogy megsimítja a hátamat, gondolom érezte hogy valami nem oké...

Így maradtunk egy pár percig aztán elváltunk. Már pont nem sírtam de akkor  rámnézett és megkérdezte hogy mi a gond. Na most minden eddig visszafolytott könnyem kiszabadult és nem tudtam mit csináljak.

-Bocsánat Kageyama, sajnálom. Nem nekem kéne sírnom. Nem tudom miért én sírok. Neked sokkal több okod lenne sírni de mégis én sírok. Én akinek az élete is egész jó, akinek vannak szülei nagyszülei és a suli is megy, van egész sok barátom de úgy érzem mégsincs meg mindenem. És én ezt pont itt előtted mondom, akivel történt ami, és mégis én sírok. És tudod miért érzem azt hogy nincs meg mindenem? Mert veled nincs minden rendben, neked nincs meg minden olyan dolgod ami nekem és nekem tök sok okom lenne boldognak lenni de mégsem vagyok annyira az mert te, te nem...vagy boldog.... Szeretnék segíteni neked, mert fontos vagy nekem...
Sajnálom. Még mindig nem nekem kéne sírnom...

-Sho...

Rámnézett és láttam hogy lecsordult egy könnycsepp az arcán. Magához ölelt ismét és próbált megnyugtatni.

-Sajnálom Tobio, szánalmas vagyok. Itt sírok neked mint egy kis öt éves, miközben majdnem mindenem megvan ami neked nincs...nem tudom miért mondok ilyeneket...

-Figyelj Shoyo.

-Hm?-néztem fel rá miközben próbáltam visszafogni a sírást.

-Amíg te itt vagy és van lehetőségem veled lenni, addig úgy érzem, hogy mindenem megvan. Nagyon rendes fiú vagy Shoyo. És nagyon jó...barát. Ezért félek attól hogy elveszítelek.....
Igazából..... régebb óta van egy olyan érzésem hogy én jobban kedvellek téged mint barát...csak mindig is féltem kimondani. A mai nap realizáltam hogy valami tényleg nagyon  más és úgy éreztem ki kell mondanom... Sajnálom. Nem kell azt mondanod hogy te is így érzel, csak gondoltam jobb ha tudod... Remélem még barátok azért lehetünk ezek után is...

-Ke-ke-kedvelsz engem?....

-Nem így akartam elmondani, de.... Igen, kedvellek.

Most nem tudom, hogy álmodok e vagy csak beképzelem, de engem, Hinata Shoyo-t kedveli Kageyama Tobio?

-Bocsánat. Nem kellett volna elmondanom..... Nem akartam elrontani a barátságunkat.

Felállt és kiszaladt a házból. Nem láttam merre ment pontosan és nem tudtam hogy hol lehet, mert nagy a kert és ilyen sötétben nem találom meg.

Eszembe jutott hogy a telómmal  tudok világítani.

Próbáltam bekapcsolni, nagyon kapkodtam.

-LE VAN MERÜLVE BAZDMEG. ÍGY HOGY FOGOK KIÉRNI IDŐBEN?
HINATA MIT TETTÉL?!

Eszembe jutott hogy feltalálták a zseblámpát úgyhogy felkapcsoltam a villanyt a házban mert a kerti lámpának pont múlt héten kellett tönkre mennie.

Gyorsan elindultam megkeresni a zseblámpát. Nagyon ideges voltam, már fáj a fejem a sok sírástól és muszáj kimennem Tobio-hoz.

-MEGVAN!!!! HÁLA AZ ÉGNEK!

Gyorsan felkapcsoltam és kirohantam a kertbe.

-KAGEYAMAAAA!!?? HOL VAGY??!-ordítottam utána könnyes szemekkel....