Mindig ugyanaz az álom, de most már más a főszereplője. A ház, mire azt hittem másé az enyém, és ami az enyém az a másé. Kádárék tőlem féltek, én tartottam rettegésben őket, majd végeztem velük egyesével. Nincs mentség a tettemre, csak az, hogy még mindig ugyanazt álmodom minden este; a ház előtt állva figyelem Kádárékat, kiknek teste darabokban hever a kertemben. Abban a kertben, ahol én fegyvereket tartottam, távcsövekkel figyeltem minden egyes mozdulatukat. És így a végszóra a Kádár család kimúlt. Nincsenek többé. Kádárék vére festi be pirosra házam kihalt kertjét.