A véleményed magadról, mint íróról, és a kihíváshoz való hozzáállásodról

Először is egy szégyenteljes bejelentés következik: két nappal nem bírtam. Vártam, vártam, hátha lesz ötletem, de azt hiszem, most már eleget vártam, és az a legelegánsabb, ha beismerem: legyőzött a kihívás. Vagyis ez a két nap.

És akkor most ez az utolsó feladat...

Azt hiszem, az a legnagyobb bajom, hogy ha van egy jó ötletem, kezdetben mindig nagyon lelkes vagyok, de kis idő elteltével sokszor elfogy a lelkesedésem. Természetesen ebben a helyzetben az sem segít, hogy - akármilyen közhelyes is ez, - az idővel is örökké hadilábon állok. Mert nem, nagyon nem igaz az, hogy arra van időd, amire szeretnéd. Egy darabig persze valóban, de a legtöbb esetben nagyon nem.

Ugyanez a tendencia figyelhető meg ennél kihívásnál is. Először "hú, minden szuper, csináljuk, hajrá," aztán persze jönnek a nehézségek, kifutok az időből, - nem is kicsit,- elmúlik a kezdeti bizsergés...

Ebben mindenképpen fejlődnöm kell. Igazából szeretem azt hinni magamról, hogy kitartó vagyok, de ez egyre kevésbé igaz. Régen tényleg az voltam. Aztán jöttek a feladatok, kötelezettségek, és már csak kapkodok közöttük, semmit sem tudok rendesen megcsinálni, befejezni. És akkor még szó sem volt a hobbiról, azokról a dolgokról, amiket szeretek - vagyis szeretnék - csinálni a "muszáj-"okon felül.

Talán a zenélés tekintetében vagyok a legkitartóbb, de egyebként azzal a teljesítményemmel sem vagyok tökéletesen elégedett. Szóval van hova előrelépni.