A történet tetőpontja egy oldalban (Akkor is írd meg, ha még nem tartasz ott!)

És akkor megpillantotta.

Abban a pillanatban beugrott egy nyitott ajtó mögé, s annak takarásából figyelte tovább az eseményeket.

Igen, igaz, hogy Georgiana figyelmeztette, hogy akármikor beleütközhet, amikor a házban vagy a kertben sétál, de ha szó szerint nekirohant volna Cecil Townleynek, az is könnyebb és egyszerűbben feldolgozható lett volna, mint az a látvány, ami a sarkon befordulva fogadta.

Ugyanis Cecil nem volt egyedül.

Az elég morcosnak látszó Georgianát próbálta maga felé fordítani, aki azonban megmakacsolta magát, és keresztbe tett kézzel, lebiggyesztett ajkakkal meredt a semmibe. Persze közben a hátát mutatta Cecilnek. Sokáig csak a férfi könyörgése hallatszott ("Ne csináld már, kedves! Mi is a bajod tulajdonképpen?"), aztán a lány valószínűleg megelégelte a folyamatos kérdésáradatot, ugyanis fölcsattant:

– Értsd már meg! Nem vagyok a feleséged. Halott vagyok. Te is. Mindketten. Az egész ház. Csak az árnyéka vagy valakinek, aki szintén halott. És Victorie itt van... Fejezd ezt be. Viselkedj úgy, mint Cecil Towneley.

– De hiszen tökéletesen úgy viselkedem – vigyorodott el a férfi, s a Victorie borzadva figyelte ezeket a különös, szinte ördögi vonásokat halott férje – nem, nem a férje – arcán. Ő nem Cecil Towneley volt.

Georgiana is így gondolta, s hangosan kezdte kioktatni Cecilt arról, milyen is lenne az a tökéletes viselkedés. A férfinek azonban elege lett a hosszúra nyúló prédikációból, s kihasználva, hogy Georgiana felé fordulva beszélt, hirtelen odahajolt a lányhoz és szájon csókolta.

Victorie szíve kihagyott egy ütemet, aztán olyat tett, amin maga is meglepődött:

–Házasságtörő! – lépett elő a rejtekéből, s könnyeivel küszködve mutatott a férfire, aki döbbenten kapkodta a szemét a két nő között.

Az első meglepetésből felocsúdó Georgiana megrázta a fejét.

– Nem az. Ő nem a férjed. Őt te találtad ki.

– De azt nem találtam ki, hogy másoknak tegye a szépet! – zokogott fel a fiatalasszony. Georgiana fáradtan lépett mellé, és átölelte:

– Vagyis nem ezt akartad...

– Szóval azt állítod, hogy az én hibám volt?! Hogy tulajdonképpen magamnak köszönhetem azt a borzalmat, amit az előbbi jelenet hatására éreztem?

A lány nem válaszolt Victorie kétségbeesett – dühös kérdésére, hanem az ajkát harapdálva nézte a földet, s közben gondolatai sebesen pörögtek. Azon töprengett, hogy vajon létezik-e jó válasz az asszonyka kérdésére.

De hiába is igyekezett Georgiana tapintatosan felelni Victorie-nak, Cecil mindent elrontott.

– Most akkor melyikőtök a feleségem? -kérdezte.