-Boldog Karácsonyt! - kiáltották el magukat a szüleim nevetve.

-Nektek is - motyogtam halkan, egy halvány mosollyal orcámon, mely egy cseppet sem volt őszinte.

Persze, örültem neki, hogy végre láthatom őket, velük tölthetek egy kis időt és végre szabad a karácsonyunk, de valami még is nyomta a szívemet. Méghozzá az, hogy HoSeok egyedül volt otthon, a dormban. A többiek mind hazamentek a családdal ünnepelni, de HoSeok nem tudott, ezért ott maradt egyes egyedül. Mielőtt eljöttem, megkérdeztem tőle, hogy biztosan meg lesz-e, de ő csak rám mosolygott, hogy igen. Én viszont tudtam, hogy az ő mosolya sem volt őszinte. HoSeok az évek alatt nyitott könyvvé vált számomra. Tudtam mikor mosolyog őszintén és mikor nem.

Sokan tartanak szőrös szívűnek, vagy esetleg érzéketlennek, de nem vagyok az. Jó, sokszor lehet az vagyok, de HoSeok mellett nem. Ha akarok, ha nem, őszintén nevetek mellette, felszabadult vagyok és a betegségem sem jut eszembe. Emlékszem, amikor először az első koncertünk volt és HoSeok adott erőt.

A rajongók hangosan sikongattak és kántálták a nevünket, pedig még kint se voltunk. A többiek izgatottan várták, hogy végre megmutathassák, hogy mit is tudnak, hogy ellopják a lányok szívét, mindenki boldog volt, kivéve engem. Az egyik folyosó végén ültem, átkarolva térdeimet, azon támasztva meg fejemet és óvatosan dülöngéltem. Tudtam, hogy mire vállalkozok azzal, hogy idol leszek, de ez nem fog nekem menni. Túl sokan vannak, túl hangosak és...

-YoonGi hyung? - szólított meg valaki, ezért ijedten kaptam fel kobakomat és meglepetten tapasztaltam, hogy HoSeok az.

-Igen? - próbáltam leplezni, hogy mennyire szorongok és azt a bátor, hideg Sugát mutatni.

-Baj van? - jött közelebb, szorosan mellém ülve. Ahogy vettem egy mély levegőt, megéreztem illatát. Mámorító volt. Nem volt rajta parfüm vagy más, ez az ő illata volt...

-Nem... nincs - mosolyogtam rá, de nem viszonozta.

-Ha nincs baj, miért vagy itt egyedül?

-Egy kis magányra volt csak szükségem. Tudod, még nem fogtam fel, hogy debütáltunk... - nevettem fel zavartan, elnézve a másik irányba

-Most magadnak hazudsz, vagy nekem?

Meglepetten néztem rá, és már éppen kérdőre akartam vonni, amiért ilyen tiszteletlen hangnemet engedett meg magának, de az összes szótag a torkomra égett tette miatt.

Gyorsan tárta ki karjait, szoros ölelésbe vonva vékonyka testemet, amit nem tudtam hova tenni. Hatalmas szemekkel néztem magam elé, és próbáltam elhúzódni, de nem hagyta. Végül, beletörődően simultam ölelésébe, mellkasába temetve arcomat.

Őszintén, nem tudom mennyi ideig üldögélhettünk így, de akkor nem is érdekelt. Meglepődtem magamon, ugyanis ilyenkor sosem tudtam megfelelően megnyugodni, ám most mégis az voltam. És tudtam... tudtam, hogy HoSeok miatt.

-Jobb? - kérdezte halkan a fekete hajú fiú, szüntelenül simogatva hátamat.

-Igen... jobb - sutyorogtam alig hallhatóan, de tudtam, hogy hallotta, hiszen szorított ölelésén.

Akkor, attól a naptól kezdve figyeltem fel jobban HoSeokra. Nem értettem magamat, hogy miért is nézem meg tánc közben, de tagadhatatlanul tetszett a látvány. Az izzadságtól nedves fekete tincsei, amik a szemébe hullottak, az átizzadt, fehér trikója, mi tökéletesen tapadt rá, és a szenvedélytől csillogó íriszei. Sok álmatlan éjszakám volt ez miatt. Sosem vallottam magamat melegnek és nem is éreztem, hogy az volnék, hiszen sok lányt megnéztem, még a rajongóinkat is, de egy hiba volt; HoSeok sokkal jobban tetszett, mint bármelyik lány. Nagyon megrémített a tudat, hogy egy fiú tetszik és az is, hogy egyáltalán tetszik nekem valaki. Az elején az is elég ijesztő volt, hogy ennyire közel engedtem magamhoz valakit, mivel nem volt szokásom ez, de HoSeok csak jött és rám tukmálta magát - ha lehet így fogalmazni. Mindig ő adott reményt, és már kezdtem érteni, hogy miért a J-Hope nevet választotta magának, de egyik nap arra is rájöttem, hogy a reményt adó személyeknek is kell néha valaki, aki támaszt nyújt nekik.

Szinte az egész napomat a stúdióban töltöttem és zenéket írtam, így a többiekről semmit sem tudtam. A kabátomat és cipőmet levéve sétáltam nyugodtan a konyhába, hiszen már kintről hallottam, hogy a banda együtt van. Belépve a konyhába elém is tárult a többiek látványa, ahogyan jóízűen esznek és beszélgetnek, de egy valaki hiányzott.

-HoSeok hol van? - kérdeztem köszönés nélkül, ezzel kicsit megijesztve a három fiatalt.

-Neked is szia, YoonGi... - morgott egy kicsit Jin, de teljesen figyelmen kívül hagytam. - HoSeok a szobájában van, azt mondta nem éhes.

Nem válaszoltam, csupán hátat fordítva lépkedtem ahhoz a merev falaphoz, ahol HoSeok tartózkodik.

Az ajtó előtt megálltam és kopogásra emeltem kacsómat, de ekkor megütötte a fülemet egy halk szipogás. Tudtam, hogy HoSeok az, így ijedten nyitottam ki az ajtót. A fekete hajú fiú az ágyon ült és amint meglátott engem, gyorsan letörölte a könnyeit.

-Hali, Hyung... hazajöttél? - mosolygott rám, úgy téve, mintha az előbb nem sírt volna.

Nagyokat pislogva néztem rá, majd becsuktam az ajtót, s leültem mellé az ágyra.

-Minden rendben? - kérdeztem halkan, ugyanis nem nagyon értek ehhez.

-Persze, mi lenne a baj? - mosolygott rám újból keserűen.

-HoSeok... láttam, hogy sírtál. Nekem nem kell megjátszanod magadat.

Láttam a döbbenetet íriszeiben, de ezután csak az újabb könnyeket láttam megcsillanni a szemében. Vonakodva karoltam át vállát és húztam magamhoz, hogy egy szoros ölelésben részesítsem. Így is cselekedtem, ő pedig szorosan ölelt vissza, hullajtva könnyeit. Nem kérdeztem miért sír, mi bántja, csak hagytam, hogy kisírja magából a bánatát, hiszen ilyenkor ez a legjobb.

Mikor éreztem, hogy enyhült a sírása, finoman eltoltam magamtól és könnyektől áztatott íriszeibe meredtem. Hirtelen fájó érzést éreztem mellkasomban a látvány miatt, de próbáltam figyelmen kívül hagyni, hiszen Ő volt az első.

-Elmondod mi bánt? - kérdeztem halkan, miközben az egyik könnycseppet letöröltem mutatóujjammal.

Nem válaszolt, csupán elővette a telefonját, feloldotta azt és a kezembe adta. Érdeklődve kezdtem el olvasni a képernyőn lévő szöveget, ám a második mondat után hihetetlen haragot éreztem. Próbáltam higgadt maradni, nem mutatni ki dühömet, de lehetetlen volt.

Kommentek áradatát olvashattam arról, hogy HoSeok milyen csúnya, hogy semmi keresnivalója a bandában, nem tehetséges, lépjen ki és ehhez hasonlók. Észre sem vettem, de az öklömet beszorítottam, egyre hevesebben véve a levegőt.

-Hyung, nincs semmi baj... igazuk van - mosolygott rám halványan HoSeok, és kivette kezemből a telefont.

-Nem, HoSeok, nincs igazuk! - feleltem mérgesen, de csak rám mosolygott.

-Semmi baj... talán tényleg az lenne a legjobb, ha kilépnék. Nem vagyok olyan jóképű, mint Taehyung, Jimin vagy Jin Hyung, nem vagyok tehetséges énekes, mint Jungkook, nem rappelek úgy, mint te vagy Namjoon... Hyung, te sírsz?

Észre sem vettem, hogy arcom jobb oldalán lefolyt egy kövér, sós könnycsepp. Fogalmam sincs, hogy miért kezdtem el sírni, de a tudat, hogy HoSeok nem lesz velem, megrémített. Magamat is meglepve ugrottam rá, teljes testemmel hozzáfeszülve, nyakába csimpaszkodva. Egyre több könnycsepp talált utat magának, ezért nyakhajlatába hajtottam fejemet, hogy ne lásson sírni.

-Nem teheted ezt velem, HoSeok. Nem hagyhatsz magamra... nélküled nem tudok kimenni a rajongók elé, hiszen te adsz nekem erőt. Igenis jóképű vagy, tudsz úgy rappelni, mint mi és ugyan hangod nincs, de nem baj, mert nekem sincs - szipogtam halkan, és hallottam, ahogyan halkan elnevette magát, átölelve. - Ne hallgass rájuk... fogadni mernék, hogy akik ezeket írták mind otthon rohadnak a székbe és csak tömik magukba a kaját  és csak álmodni mernek egy olyat életről, mint ami neked van. Ők soha nem fogják elérni az álmaikat, mint te. Csak irigyek...

-Azért hazudhattál volna a hangommal kapcsolatban... - nevetett fel halkan, amihez én is csatlakoztam, lelkének tükrébe nézve.

-Nem adhatod már most fel. Ilyen az idolok élete... vannak rajongóid és utálóid, de ez így van rendjén. Amíg van, aki szeret, addig az utálók semmit sem érnek el.

Nem válaszolt, csak újra magához vont, hogy megöleljen, én pedig odaadóan simultam hozzá, mélyen magamba szívva kellemes, mámorító illatát.

Ezek után lett szorosabb a kapcsolatunk. Együtt dolgoztunk a stúdióban, együtt jártunk el ebédelni; jóformán elég sok mindent csináltunk együtt, amit egy cseppet sem bántam. Teljesen megnyíltam HoSeoknak, mindent elmondtam neki és ez fordítva is így működött. Mintha a lelki társamat találtam volna meg. Nem rejtegettünk egymás elől semmit sem, nyitott könyvek voltunk egymásnak. A tudat, hogy bármikor felhasználhatta volna ezt ellenem, bennem volt, de tisztán hittem HoSeokban, hogy ő sosem tenne olyat, hogy elárul.

-Hahó! - lengette meg előttem anyám a kezét, így feleszmélve, ráemeltem íriszeimet. - Nem kérsz sütit? A kedvencedet csináltam.

-Köszi, de most nem kell - mosolyogtam rá.

-Fiam... van valami baj? Jóformán csak a tested van itt, de lelkileg teljesen máshol jársz - ült le a mellettem elhelyezkedő fotelre.

-Nincsen semmi, csak...

-Csak?

-Az egyik csapattársam egyedül van otthon, mivel nem tudott hazamenni és bánt, hogy egyedül hagytuk...

-Miért nem hoztad el ide?

-Komolyan kérdezed? - csillantak fel a szemeim.

-Persze. Még nem késő. Menjél csak, senki sem érdemli meg, hogy ilyenkor egyedül legyen.

Mintha kilőttek volna egy ágyúból, úgy keltem fel az eddigi ülőhelyemről és már éppen kiléptem volna az ajtón, amikor megpillantottam az asztalon a csirkéket. Ez HoSeok kedvence...

Gondolkodás nélkül csomagoltam el párat, és már el is indultam. Szerintem még sohasem siettem ennyire sehová, de ebben a pillanatban, túlságosan is látni akartam HoSeokot.

Szinte feltéptem a bejárati ajtót, de nem érdekelt, csak lerúgtam magamról a bakancsomat és HoSeok szobája felé vettem az irányt. Előző cselekedetemmel ellentétben, halkan nyitottam be a szobába, s egy alvó HoSeokot pillantottam meg.

Óvatosan lépdeltem felé, majd leültem mellé az ágyra és kisimítottam egy tincset szeméből, miközben szólongatni kezdtem. Nyöszörögve nyitotta ki szemeit, és amikor meglátott engem, íriszei hatalmasra kerekedek, nyomban fel is ülve az ágyban.

-Te mit keresel itt? Nem otthon kéne lenned?

-Hoztam neked csirkét - mosolyogtam rá, felmutatva neki egy egész doboz csirkét, amitől tekintete ellágyult és vigyorra húzta vonzó ajkait.

-Azért jöttél vissza, hogy hozz nekem csirkét? - kérdezte, miközben kivette kezemből a dobozt és levéve tetejét, nagyot szippantott a finom illatból.

-Igen és, hogy meggyőződjek arról, hogy nem vagy-e magányos.

Nem válaszolt, csak megfogva vállamat magára húzott, így szinte rajta feküdtem. Hatalmas mosoly kúszott arcomra, s bújtam nyakába.

-Mihez is kezdenék én nélküled? - nevetett fel, simogatva a hátamat, én pedig felemeltem kobakomat, hogy a szemébe nézzek.

-Semmihez sem - vigyorogtam rá, amit viszonzott, majd egyik kezét elvéve hátamtól, arcomhoz nyújtotta és kisepert pár tincset, ami a szemembe lógott.

Nagy szemekkel néztem az ő szemeibe, és most először nem tudtam kiolvasni belőlük semmit sem. Mintha megszűnt volna körülöttünk a világ, csak mélyen néztünk egymás szemeibe és, ha tehettem volna, megállítottam volna az időt, hogy örökké ebben a pillanatban éljek.

Fel sem fogtam, hogy mi történik, csak HoSeok közeledő arcát észleltem, de nem húzódtam el. Túlságosan is régóta vágyok erre...

Amikor az orrunk is összeért, még utoljára a szemembe nézett, s mikor nem látott ellenkezést, tarkómra fogva húzott le magához és tapasztotta össze ajkainkat. Nagyon sokszor elképzeltem, hogy milyen lehet csókolózni HoSeokkal, de egyik képzelgésem sem ért fel ehhez. Ajkai puhák és dúsak voltak, az íze pedig édes. Lágyan mozgattuk ajkainkat, semmit sem sietve el, csak élvezve a másik által nyújtott örömöt. Hirtelen nyalt végig alsó ajkamon, így a csókba sóhajtva ejtettem le államat, HoSeok nyelve pedig akadálytalanul siklott át az én számba. Eufórikus érzés kerített hatalmába, aminek hatására erősen markoltam meg fekete tincseit, ő pedig belemorogva a csókba vette szenvedélyesebbre azt. Az előző érzéki csók helyett, most szinte faltuk egymás ajkait, de ezt egyikünk sem bánta.

A levegőhiány miatt lassan elváltunk egymástól, de HoSeok kínzásképpen még ráharapott alsó ajkamra, ami miatt halkan felnyögtem.

-A sírba viszel... - motyogtam halkan, a nyakába bújva újra.

-Tudom - ölelte át újra a hátamat és éreztem, hogy vigyorog.

Hosszú percekig feküdtünk így, egymás légzését hallgatva, de nekem túlságosan sok kérdésem volt.

-Izé... - kezdtem halkan, de fogalmam sem volt róla, hogy hogyan kérdezzek rá.

-Igen?

-Szóval... akarom kérdezni, hogy... te is? - remek YoonGi, viselkedj úgy, mint egy beszédzavaros.

-Igen hyung, én is szeretlek - nevetett fel, én pedig boldogan kaptam fel a fejemet.

-Mióta?

-Nem tudom - vonta meg a vállát. - Talán akkor szerettem beléd végérvényesen, amikor hegyi beszédet tartottál nekem arról, hogy milyen tehetséges és jóképű vagyok - vigyorgott rám, én pedig felvettem egy durcás kifejezést.

-Tahó... - morogtam felhúzott ajkakkal, de nem hatotta meg, csak tovább vigyorgott.

-De te szereted ezt a tahót. Főleg akkor, amikor táncolok... - szélesedett ki a vigyora, az én szemeim pedig elkerekedtek. - Bizony, lebuktál... szerinted miért vettem fel olyan felsőket? Csak a te kedvedért.

-Ne-nem eszünk csirkét? - ültem fel, így csípőjén foglaltam helyet.

-Én inkább másra vagyok éhes - vigyorgott fel rám, én pedig hatalmas szemekkel néztem le rá.

-Csak csirke van - szűkítettem össze szemeimet, de HoSeok keze a csípőmön landolt, így rögtön ki is kerekedtek.

-Akkor nekem egy YoonGi féle csirke kell - vigyorgott fel rám, majd pillanatok alatt fordított helyzetünkön, így én kerültem alulra, ő pedig felém tornyosult.

-Hol marad a hyung? - vontam fel egyik szemöldökömet.

-Akkor hívlak hyungnak, ha te Oppának - szélesedett ki a vigyora újra.

-Te agyilag alultáplált punk... - sziszegtem, de egy csókkal azonnal elhallgatott.

-Ezt még megbeszéljük, viszont... most csak a miénk a ház. Használjuk ki -kacsintott rám, majd nyakamra tapadva csókolgatni kezdte azt, én pedig felsóhajtva túrtam tincsei közé.

******

-Fent vagy már? - jött be a szobába HoSeok egy szál alsóban, én pedig morogva dünnyögtem párat. - Komolyan, lehetnél legalább velem kedvesebb reggelente. Egy éve vagyunk együtt, de minden reggel dünnyögsz.

-Ha nem hagytok aludni, ezt viseljétek el - morogtam továbbra is, párnába fúrt fejjel.

-Gyere le inkább reggelizni - csapott fenekemre, amitől mérgesen kaptam rá tekintetemet, de tettem, amit mondott. Felkaptam magamra gyorsan egy pólót és egy melegítő gatyát HoSeokkal együtt, majd lementünk reggelizni, ahol mindenki ott volt, kivéve a két legfiatalabb tagot.

Namjoon álmos szemeit dörzsölgette és érkezésünkre felkapta fejét.

-Jól vagy? - kérdezte HoSeok, miközben leültünk, viszont Namjoon dühösen nézett ránk.

-Nem, nem vagyok jól, mivel valakik miatt nem tudtam aludni -nyomta meg a mondat közepét, én viszont szemöldök ráncolva néztem rá.

-Mi van? - kérdeztem csípőből, kissé szúrósan.

-Az, hogy hangosan párosodtok... - dünnyögött, Jimin pedig felnevetett, azonban dühös tekintetemet meglátva, lehajtott fejjel étkezett tovább. - Az oké, ha néha csináljátok... de, hogy egész kibaszott éjjel?!

-Nem tudom, miről beszélsz, de mi nem csináltunk tegnap semmit sem - válaszoltam én is mérgesen.

-Szerinted akkor csak beképzeltem a hangokat? Jin is hallotta - mutatott az éppen két pofára étkező tagra.

-Tényleg nem csináltunk tegnap semmit sem. Megnéztünk egy filmet és aludtunk - válaszolt helyettem HoSeok.

Értetlenkedve néztünk egymásra, aztán tekintetemet a hirtelen betoppanó Taehyungra kaptam, aki sántikálva lépkedett a hűtőhöz. Álljunk csak meg...

-Taehyung-ah! Fordulj csak meg - szóltam oda neki, ő pedig ijedten fordult meg. - Húzd lejjebb a pólódat.

Értetlenkedve nézett rám, ijedten rázva meg kobakját, viszont rossz embernek mondott ellent, így odasétálva hozzá, erőszakosan lejjebb húztam bő felsőjét, így láthatóvá is váltak a rajta elhelyezkedő szívás és harapás foltok.

-Ezek nem azok, amikre gondoltok! - védekezett egyből Taehyung, de a következő pillanatban Jungkook is megjelent, s azonnal Taehyung mögé lépve átkarolta annak derekát és egy csókot nyomott nyakára.

-Valóban? - kérdeztem, Taehyung zavarban úszó arcát nézve. - Szerintem ne minket csessz le - intéztem Namjoon felé szavaimat, aki tátott ajkakkal nézte a két legfiatalabb fiút.

-Ti is? - kérdezte felsóhajtva, miközben a hajába túrt.

-Mi nem! Ez csak... ez nem az! - ellenkezett Taehyung, de mindannyian hitetlenkedve néztünk rá.

-Most miért tagadod, Hyung? - kérdezte vigyorogva Jungkook, Taehyung pedig kiszakadt az öleléséből és mérgesen nyargalt ki a konyhából, egy bosszús pillantást vetve Jungkookra.

-Szép kis hisztikirálynőt fogtál magadnak - vigyorgott Jungkookra Jimin.

-Én nem bánom. Jó vagyok a kiengesztelésében - vigyorodott el, ami miatt kisebb fintor kúszott arcomra. - További jó étvágyat nektek, én megyek és kiengesztelem - lépkedett  ki a konyhából, megnyalva ajkait.

-Most komolyan? Még csak reggel van! - kiáltott utána Namjoon, de üres fülekre találtak a szavai. - Komolyan, elfogok innen költözni...

Mosolyogva vontam meg a vállamat, és HoSeok felé fordultam, aki gügyögve nyújtott nekem egy falat reggelit.

-Itt repül a repülőőőő... - gügyögött továbbra is, én pedig rezzenéstelenül néztem rá.

-Van pár másodperced, hogy abbahagyd, amit csinálsz - néztem rá fapofával.

-Olyan kegyetlen vagy... - biggyesztette le alsó ajkát. - Bezzeg, amikor alattam fekszel, mint egy kezes bárány...

-Na, jó, elment az étvágyam - állt fel az asztaltól Namjoon és a mosogatóhoz vitte a tányérját. - Komolyan, kérelmezni fogom, hogy külön lakhassak, mert veletek lehetetlen.

-Most miért, Hyung? - kérdezte vigyorogva Jimin, akinek a szájából két pálcika lógott ki, ezzel azt a hatást keltve, mintha egy rozmár lenne.

A következő Jin hyung ablakpucoló nevetése volt, ami hangosan verődött vissza a falakról. Namjoon éppen megszólalt volna, amikor felcsendült Taehyung első nyögése, így feladva felkapta magára a cipőjét és kilépett az ajtón.

-Most hova ment pizsamában? - kérdezte Jin, egy adag falaton csámcsogva.

-Szerintem azt sem tudja, hogy abban van, de majd csak rájön valamikor... - vont vállat Hoseok és folytatta az evést, amit mosolyogva néztem végig.

~~~~

Sziasztok! :3

Tudom, hogy nem lett nagyon nagy valami ez, de hozzájuk nem tudok elképzelni olyan nagy dolgokat. Azért remélem tetszett nektek! :)

És tudom, hogy mostanában eltűntem, de egész héten dolgoztam, így nagyon kevés időm volt írni, de esküszöm most neki fogok állni, és igyekszem a folytatásokkal.

Ha bárkinek van kérése one-shottal kapcsolatban, nyugodtan írjon.:)

És igen, nem bírtam, ki, hogy a végére ne írjak egy kis VKookot. Ez van, ha fanatikus VKook rajongó vagy... :'D