T/N szemszöge:

Nem nagyon szeretek kint sétálni a parkban, mert túl sok az ember aki megbámulna. Kiskoromban történt egy eset ami mély nyomot hagyott bennem. Nem vagyok valami vékony, de azért dagadt sem. Pont olyan a testem amilyennek kell lennie. Még így is mindig azt hiszem, hogy dagadt vagyok. De mindegy is. Anya megkért, hogy vigyem el az öcsémet a parkba fagyizni. El is indultunk, meg is kapta a fagyit majd ő leakart ülni a padra. Nem nagyon szerettem volna többet ott időzni, de beleegyeztem. Helyet foglaltunk egy padon majd mosolyogva néztem, ahogy eszi a fagyiját. Imádom őt, az életem értelme. Igaz 5 éves, de akkor is. Miután elfogyasztotta elakartunk indulni. Felálltam a padról, de nem néztem a hátam mögé így nekimentem egy fiúnak, de szerencsétlenségemre levágódtam VOLNA a földre, ha ő nem kap el.
-Jól vagy szépségem?-vigyorgott rám majd talpra álított. Várta reakciómat...

Mit csinálnál?

Bocsánat a késésért tényleg, de itt van a tegnap elmaradt rész és ma jön még a második is amit ma kellenne kitegyek