Mindig is az életed részei voltak az állatok, főleg a kutyák. Már kiskorod óta rengeteg állat vett körül, és ez később is nagy szerepet játszott az életedben. 

Sosem voltál az a kislány, aki hercegnő, modell, szinész vagy énekesnő akart lenni. Te arra a kérdésre, ha feltették és bizony sokszor feltették, hogy mi leszel, ha nagy leszel mindig azt válaszoltad, hogy állat orvos szeretnél lenni. Tartottad is magad ehhez az elképzeléshez, egészen a főiskolai jelentkezésig, mikor is mindekit megleptél azzal, hogy egyedül csak az állatorvosira nem jelenteztél. Helyette a tanítói pályát választottad. Ugyan is az állatok mellett már csak a gyerekeket szeretted jobban. 

Mindig is voltak tanítói ambícióid. Szerettél segíteni a kisbbeknek megérteni amit nem tudnak, és jól esett, mikor láttad, hogy megfogadják a tanácsaidat. Talán épp ezért is próbáltál tanultabb lenni a társaidnál, de később te magad is úgy érzed, hogy meg lett ennek a gyümölcse. Hiszen nemrég egy áltolános iskálban kezdted el az első gyakorlati éved. És csak, hogy magadat ne hazudtold meg annyira, az egyetemet biológia szakon kezdted el, így kapcsolatban maradtál valamilyen szinten egykori álmoddal. 

De az állatokról mind ezek ellenére sem voltál képes lemondani. Az egyetem miatt elköltöztél a családodtól, és mivel egy nem túl nagy lakást sikerült találnod, hiába szerettél volna egy kutyust az otthonodba tudtad, hogy annak a szegénynek valódí kín lenne, ha egy ilyen pici helyen kéne egész nap bezárva lennie, más megoldás után kellett nézned, hogy kiélhesd a kutyák iránti csillapíthatatlan szeretetedet. Így adódott, hogy egy kutya menhelyen kézdtél el önkénteskedni.

Imádtad minden pillanatát, mikor a gyerekekkel voltál az iskolában, de egy nehezebb nap után már csak azt vártad a legjobban, hogy végre átléphesd a menhely kapuját. És ez a mai napon sem volt másképp.

Már nem tudtad mire fogni. Sem a frontra, sem arra, hogy péntek van, sem az időjárásra, sem másra. Ma valahogy a gyerekeknek különsen rossz napjuk volt. Nyűgösek voltak és hisztisek. Nehezebben lehetett bírni velük, és valahogy nem sikerült egy hullámhosszra vergődni velük, vagy lecsillapítani őket és ez főleg így pénteken igen csak kifárasztott. Valljuk be, nem épp így akartad lezárni a hetet. Már semmi másra nem gondoltál, csak hogy a csendes de még is boldog ugatástól hangos menhelyre érj, és kikapcsolódhass egy kicsit szeretett négy lábúid társaságában. 
Ahogy véget ért a tanítási nap, mint a köd szívodtál fel az iskolából, és igyekeztél az otthon felé. Nem is érted, hogy lehet egy ilyen szép nap ilyen kimerítő.

Befordultál az utolsó sarkon, és már meg is pillantottad a menhely hatalmas kapuját aminek a tetején ugyan az a barátságos szöveg köszönt vissza rád, mint mindig: Üdvözöljük a Happy Puppy kutya otthonban!

-Sziasztok. - léptél be az előtérbe, ahol munkatársaid beszélgettek. Viszonozták köszönésed utána, siettél is az irodákhoz, hogy lepakolhasd a cuccaid és átvedd az otthon logójával ellátott felsőd. 

-Oh szia! - hallottad meg hirtelen egyik barátnőd hangját, mikor épp kiléptél az egyik kenelből, mire irányába kaptad a tekinteted és meg is pillantottad őt egy magas és kimondodttan helyes sráccal az oldalán.  - Hogy hogy ilyen korán itt vagy? - kérdezte kedvesen. Való igaz, sosem szoktál ennyire korán érkezni.

-Kikészítettek ma a kicsik, és inkább elmenekültem. - nevetted kínosan.

-Akkor, jól fog jönni ez a feladat. - vigyorodott el barátnőd, mire igen csak furcsa arcot vághattál, ugyanis nem kifejezetten értetted, hogy mire gondol. - Ő itt Jungwoo. - lépett arrébb, hogy teljes rálátásod nyíljon a fiúra. - Az új önkéntesünk. Kérlek vezesd körbe, és mutasd meg neki a helyet. - mosolygott töretlenül, te pedig egy pillanatra nem tudtad eldönteni, hogy most örülnöd kéne avagy sem. De Jungwoo rendes srácnak tűnt, így remélted, hogy legalább annyira kellemes társaság is lesz, mint ahogy kinéz. - Akkor én vissza is megyek az irodába, ha kellek tudod hol találsz. - bicentett még egyet barátnőd, majd hátat fordított és eltűnt az épület takarásában.

-Remélem nem gond, ha rendesen is bemutatkozom. - törte meg hamarabb a csendet Jungwoo. - Kim Jungwoo vagyok. - nyújtotta a kezét mosolyogva, amin meglepődtél. Már hozzá szoktál, hogy mindig csak hajlonganak, így jól esett a figyelmessége.

-T/N vagyok. - reagáltál, mielőtt kínos lehetett volna. - És pont jókor érkeztél. - mosolyogtál rá, de csak egy kissé értetlen arc volt a válasz. - Most megyünk ki játszani, szóval a legjobbal kezdheted, aztán majd később megmutatok mindent.

-Hát akkor valóban jól időzítettem, minden értelemben. - kacsintott, amivel zavarba is hozott.

-Szóval. - ocsudtál fel zavarodból, amin Jungwoo csak halkan felkuncogott. - Ott az első kis boxban találsz az ajtó mellett felakasztva négy pórázt, azt ide hozod kérlek, addig én befejezem a takarítást. - navigáltad el.

-Persze. - mosolygott töretlenül, majd el is indult, hogy nem sokára már a pórázokkal a kezében térjen vissza. 

Bemutattad Jungwoot a kedvenc kis négylábúidnak, akik jól fogadták az idegen érkezését főleg a kis zsömle színű alíg egy éves labrador kislány, aki szószerint levette a lábáról Jungwoot. Ugyan is annyira hevesen és boldogan ugrott a magas srácra, mint amennyire az nem számított rá. 

-Azt hiszem tetszel neki. - nevettél a földön fekvő srácra, akin épp kiterült a szélvész kisasszony.

-Fel se tűnt. - nevetett ő is.

Végül csak sikerült elindulnotok a négy kutyával a játszótér felé, ahova amint megérkeztetek és becsuktátok magatok mögött a kaput majd lekerültek a pórázok, a négy kutya boldog játékba kezdett, míg te Jungwooval sétálgattál a helyen lelkesen magyarázva neki a dolgok menetét az otthonban.

-Ne haragudj, ha indiszkrét vagyok, de mikor megrkeztünk a barátnőd a... gyerekeidről kérdezett? - kérdezte félénken, mintha tartott volna a választól, de te csak jó ízűen felnevettél, az ugyan abszurd, de végtelenül aranyos feltételezésén. 

-Igen, azok. A gyerekeim. Van belőlük vagy harminc. - nevettél a tényen, mire láttad Jungwoon, hogy totál összezavartad. - Ne haragudj, nem rajtad nevetek. - kértél elnézést. - Tanító nő vagyok, vagyis leszek, ha elvégzem az egyetemet és a gyerekek nem készítenek ki még a diploma osztó előtt. - nevetted zavartan, és kissé még mindig kiakadva. 

-Mindent értek. - nevetett ő is a félreértésen. - Meglepő lett volna. - fűzte hozzá. - Mármint csak túl fiatalnak tűnsz, ahhoz, hogy már anya legyél. - magyarázkodott.

-Nem is terveztem még egy darabig gyereket. Egyedül amúgy is elég nehéz lenne összehozni. 

-Oh szóval nincs barátod? - csillantak fel hirtelen a szemei.

-Nincs. - nevetted el magad, de tagadhatatlan, hogy Jungwoo tekintete, beleégett az agyadba.

Hetek teltek el, mióta Jungwoo az otthonban kezdett dolgozni. Szerencsétekre, pontosabban barátnődnek köszönhetően szinte mindig egyszerre lettetek beosztva, így rengeteg időt töltöttetek együtt. Fokozatosan ismertétek meg egymást és hamar rájöttél, hogy nála tündéribb fiú aligha akad a földön. Előzékeny, kedves és mindig maradéktalanul figyel rád. Lehengerlő és néha igen csak fárasztó a humora, de képes a legszörnyűbb napjaidon is mosolyt csalni az arcodra. Nem is kellett neki sok idő, hogy felébressze a pillangóidat és a női megérzésed azt súgta neked, hogy ő sincs ezzel másképp. Legalább is te nagyon szerettél ebben reménykedni.

Egy újabb hosszú és ritka borzalmas nap után lépted át ismét a menhely kapuját. Megfordult a fejedben, hogy inkább haza mész és nem jössz az otthonba, de remélted, hogy valamelyest jobb kedvre derítenek kedvenc kutyusaid, na és Jungwoo ha egyáltalán ma be van osztva. 
Fáradtan ültél a kis labrador társaságában az udvaron és símogattad a buksiját amit az öledbe hajtott, mikor a kicsi hirtelen felkapta a fejét, és heves farokcsóválás mellett boldog ugatásba kezdett.

-Mi az mit... - kérdezted és abba az irányba pillantottál amibe a kutyus, mikor megláttad Jungwoot felétek közeledni. - látsz? - fejezted be mosolyogv a mondatot. A kutyus felpattant az öledből és Jungwoohoz szaladt, aki leguggolva kitárt karokkal várta a kiskutya érkezését. Tagadhatatlanul összenőttek az elmúlt idő alatt. 

-Szia. - érkezett meg melléd és foglalt helyet. 

-Szia. - próbáltál rámosolyogni, de nem vagy valami jó színésznő, így nem kellett neki sok, hogy átlásson rajtad.

-Valami baj van. - jelentette ki és kapott azonnal kezed után, ami tagadhatatlanul jól esett, de ugyan akkor zavarba is hozott.

-Csak a gyerekek. - vontál vállat. - És fáradt vagyok. Csak ennyi. - erőltettél magadra egy valamivel őszintébb mosolyt. 

-Aigooo te lány. Akkor miért nem mentél haza? Pihenned is kell néha. - dorgált meg kedvesen.

-Azt hittem, ha idejövök jobb lesz. - hajtottad le a fejed.

-Van, aki helyettesítsen? - kérdezte hirtelen.

-Öhm... van. De nemsokára lejár a műszakom. - néztél rá felvont szemöldökkel.

-Akkor szólj neki, hogy ma hamarabb kellett elmenned. - pattant fel, és feléd nyújtotta a kezét, amit elfogadva állított talpra és indult el veled.

-De... a... Kuty... - dadogtad értetlenül. - Jungwoo várj! - próbáltad megállítani. - Hova sietsz?

-Randizni! - állt meg hirtelen, amire nem számítottál, így neki ütköztél és igen csak közel kerültetek. - Vagy pihenni vinni, ahogy tetszik.

-Te-tessék? - kerekedtek ki a szemeid.

-Jól hallottad. - bökte meg az orrod mosolyogva és elengedve a kezed a derekadnál fogva vont közelebb magához. - Most randizni megyünk.

-Mi? Ketten? - értetlenkedtél. - E-együtt? - alig akartál hinni a fülednek.

-Mehetek a kis szőr zsákkal is. - utalt nevetve kedvenc kis labradorotokra. - De jobban élvezném az estét, ha te... - hajolt közelebb. - ülnél az asztal másik oldalán. - mosolygott rád és várta a reakciód, de csak egy boldog mosolyra futotta tőled, ami épp elég volt az előtted álló fiúnak, hogy ajkait a tiedhez érintse és birtokba is vegye azokat. Játékos de valahogy mégis szenvedélyes és magabiztos csókot válltottatok egymással.

-Na? Mi a válasz? - döntötte homlokát a tiednek.

-Nem egyértelmű? - nevettél fel.

-Szóval menjek a kicsivel? - nevetett ő is.

-Hihetetlen vagy! - csaptad vállon játékosan mire újra csak ajkaid után kapott. 

-Igen. Hihetetlenül szerencsés. - jelentette ki, és ezúttal te vontad magadhoz egy csókra, hogy aztán kéz a kézben induljatok utatokra. 

Hát hello. Magamhoz képest azt hiszem rekordot teljesítettem, és ezzel a résszel a végére is értünk az NCT 127 szériának. Lehet találgatni kik lesznek a következők. Ez az aprócska történet pedig 75%-ban igaz történet alapján készült és remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket. 

A kövi részben tali, addig is anyeong!