Érdekes dolgokat sodorhat az élet az ember útjába, amikről először azt hisszük, hogy csak jönnek-mennek aztán meglepve tapasztaljuk, hogy még ha észrevétlenül is de idővel állandóak lesznek.

"-Tudod szívem. A változás állandó!" mondta évekkel ezelőtt neked Doyoung, miután összejöttetek, egy igen hosszú, tulajdonképpen éveket összefoglaló huza-vonát követően.

És, hogy hogyan is találkoztatok? Hát ez egy igazán érdekes és utólag vissza gondolva igen csak mókás történet.

Évekkel ezelőtt, mikor az NCT 127 srácai az USA-ban turnéztak, munkád végett te is New Yorkban tartózkodtál. És így esett meg az, hogy mikor épp Brooklynba baktattál át egy tárgyalásra, és elment az orrod elől az "összes" taxi, jobb megoldás hiányában a metrót választottad. Viszont mikor a föld alá buktál és vágtattál keresztül az aluljáróban, hirtelen egy számodra is ismerős dallam haladt el a füled mellett. Azonnal a hang irányába fordultál, és akkor bizton állítottad, hogy ennél szebb hangot még sosem hallottál.
Ahogy egyre-egyre közeledtél a forráshoz, úgy lett ismerősebb a hang. Ha tippelned kellett volna már nem lettél volna olyan biztos a válaszban, de mikor valóban megpillantottad a kellemes orgánum gazdáját igazad bebizonyosodni látszott.
Ugyan is Kim Doyoung állt egy színes kis mozaikokkal kirakott fal előtt és egy általad is igen kedvelt dalt énekelt.
Oda álltál a fiú köré gyűlt kis tömeg mellé és áhítattal hallgattad, amíg befejezi, majd tapsoltad meg te is kisebb produkcióját.
Nem tudtad, nem észre venni, hogy időnként feléd pillantgatott, de nem fordítottál nagy figyelmet neki. Viszont mikor feléd közeledett kissé megszeppenve konstatáltad, hogy igen... ő most valóban feléd sétál.
Hirtelen körül néztél, hogy biztos legyél benne, de mikor megállt előtted egy huncut mosollyal már biztos voltál benne, hogy nem álmodsz.

-Bocsi, ne haragudj, hogy zavarlak. - kezdte kissé, nagyon hiányos angol tudással, amit képtelen voltál nem megmosolyogni. - De a felvételen látszik az arcod, és tudni szeretném, hogy benne maradhat-e, vagy takarjuk ki? - kérdezte zavartan, te meg kisebb gondolkodóba estél. Észre sem vetted a kamerát.

-Ő. Ha lehet, takarjatok ki, nem vagyok egy valami szép látvány. - kapartad össze magad, de a viccelődéssel még magadat is meglepted.

-Dehogynem! - vágta rá Doyoung, de észbe is kapott, és megjobban zavarba jött, te meg csak szimplán lefagytál az előbbi hallatán. - Bo-bocsánat. - kért rögtön elnézést szemeit lesütve.

-Semmi baj. - probáltál a lehető legbíztatóbban rá mosolyogni zavarodban. Tekinteted elakartad vezetni az előtted álló fiúról, de szemed megakadt az állomás óráján, ami bizony azt mutatta, hogy csúnyán elfogsz késni a találkozódról. - Basszus! - szólaltál fel hirtelen mivel az előtted állót is meglepted. - Elfogok késni. Nekem mennem kell! - kapkodtál és közben indultál is. - Örültem a találkozásnak Doyoung. - fordultál meg és indultál sietősen a szerelvényfelé, ami abban a pillanatban futott be az állomásra.

-Remélem még találkozunk! - kiáltott utánad Doyoung, mire megtorpantál a nyíló ajtó előtt, feléfordultál és zavarodban csak intettél egyet mikor találkozott a tekintetek egy pillanatra elfeledkeztél a körülötted lévő világról, és ebből csak a csukódó ajtó sipoló hangjelzése rántott ki, mire egy ezredmásdoperc alatt ugrottál fel a metróra és igyekeztél a találkozódra.

A történtek után nem tudtad kiverni a fejedből a fiút és folyton az utolsó mondata járt a fejedben "Remélem még találkozunk". Nyughatatlanul ez zakatolt a fejedben, és képtelen voltál onnan kikergetni, de őszintén szólva nem is akartad, pedig a szíved legmélyén érezted, hogy valószínűleg sosem látod őt viszont.
De megérzéseid becsaptak, ugyan is mikor utolsó napodat töltötted az államokban és épp a szintén utolsó meetingedre siettél keresztül a Central Parkon újra belebotlottál a gyönyörű hang gazdájába, amint egy virágárús stand mellett kápráztatta el a köré gyűlt kisebb tömeget, és egy barátságos kissé mű mosollyal próbálta tolerálni a telefonnal a kezükben sikoltozó lányokat, amíg ki nem szúrt téged, ugyan is akkor egy őszinte és hatalmas vigyorral nézett az irányodba, amit a tömeg is követett, te meg hirtelen nem tudtál hova bújni zavarodban, így inkább te is elfordultál, mielőtt pletykálni kezdenek.
Miután befejezte az előadását, és feloszlott a tömeg, felé sétáltál.

-Tudtam, hogy még láthatlak. - néz a szemedbe, mire elmosolyodsz. - Oh várj. - int és a virágos bódéhoz lép, elemel egy szál vörösrózsát, kifizeti majd visszasétál eléd. - Ez a tied. - nyújtja feléd a virágot, amit készségesen el is fogadsz.

-Köszönöm. Ez a kedvencem. - mondod és az orrodhoz emeled puha szirmait.

-Ezt megjegyzem. - kacsint, mire zavarba jössz.

-Ne haragudj, de nekem mennem kell. - hajtod le a fejed, de nem akarsz elkésni, pedig minden vágyad, hogy Doyoungal tölthess néhány órát.

-Igyunk meg valamit! - nyúl a kezed után. - Mondjuk holnap?

-Holnap repülök haza. - szomorodsz el.

-Akkor ma délután? - kérdezi és mintha egy kis rémületet vélnél felfedezni szemeiben. De te csak szomorúan megrázod a fejed. Egy apró könnycsepp gyűlik a szemedbe, majd Doyoungra pillantasz és egy keser édes mosollyal az arcára simítasz.

-Talán egy következő életben. - hajolsz közel, hogy minden bátorságod összegyűjtve az arcára csókolj, egy szomorú mosollyal az ajkaidon nézz rá utoljára és hátatfordítva neki elsétálj. 

Minden csoda három napig tart, ahogy ez is. Legalább is ekkor még ezt hitted. De, hogy egy év elteltével, újra egymásba futtok, szintén New Yorkban, álmodban sem gondoltad volna.

Ugyan azon a metró aluljáron mentél keresztül, de most nem kellett rohannod, ugyan is szabad napod volt. Épp hogy leértél a lépcső aljába, már meg is hallottad Doyoung semmivel össze nem téveszthető hangját, és azon nyomban a hang irányába fordultál. Egy hatalmas mosollyal az ajkaidon lépdeltél közelebb a pár emberből álló hallgatósághoz és igyekeztél megbújni, kíváncsi voltál, hogy még emlékszik e rád. A dal végeztével mindenki megtapsolta amit Do készségesen meg is köszönt, és amint oszlani kezdett a tömeg, te ott maradtál, és mikor Doyoung körbepillantott, majd meg is akadt rajtad a szeme, ami azonnal fel csillant. Hát nem felejtett el. 

-Szia. - nézett a szemedbe, mikor közelebb mentél.

-Szia. - mosolyogtál te is rá. 

-Hihetetlen, hogy újra látlak. - akart a kezed után nyúlni, de rájött, hogy túl sokan vannak körülöttetek ahhoz, hogy ezt megtegye, így vissza is húzta.

-Azt hittem, már nem is fogsz emlékezni rám. - húztad el alig láthatóan a szádat.

-Bármennyire is hangzik őrülten, de szinte mindennap gondoltam rád. - láttad az őszinteséget szemeiben.

-Tényleg őrült vagy. Nem kellett volna rám pazarolnod az idődet.

-Ha az ember szeret valamit, arra szán időt. - nézett olyannyira áthatóan a szemeidbe, hogy teljesen lesokkolt.

-Tessék? - nyögted ki az első értelmes...nek közel sem mondható gondolatod. Doyoung, csak elmosolyodott és alig észrevehetően megrázta a fejét.

-Igyunk meg valamit. - hangzott el tőle az egy évvel ezelőtt is feltett mondat.

-Rendben. - találtad meg a hangod, és válaszodra az előtted álló fiú szemei is felcsillantak.

-Délután, ott ahol egy évvel ezelőtt másodszor találkoztunk. - mondta, mire elmosolyodtál. Eszedbe jutott a rózsa amit akkor kaptál tőle, és amit azóta is féltve őrzöl.

-Ott leszek. - néztél rá te is mosolyogva, hevesen dobogó szívvel.

-Alig várom. - körülnézett, majd miután meggyőződött arról, hogy senki nincs körülöttetek, egy apró puszit adott az arcodra majd egy pimasz mosoly kíséretében elsétált.

Egy fantasztikus délutánt töltöttetek együtt. Ugyan ott várt rád a parkban, ugyan úgy egy szál vörösrózsával a kezében, mint egy évvel azelőtt.

És ezen a napon alalult ki köztetek az a nagyon erős kapocs ami végett, ma ott állsz a lakásotokban a nappaliban lévő könyvespolc előtt, és bámulod az ezen a napon elkészült első közös fotótokat, ami már több mint három éve pihen ott.

-Elgondolkoztál kedvesem. - érzel meg két kart a derekad köré fonódni, amik óvatosan cirógatni kezdik gömbölyödő pocakod.

-Olyan jó ezekre visszaemlékezni. - bújsz karjai közé és kezedet, kedvesed pocakodon pihenő kezeire teszed. - Megannyi emlék, megannyi történettel. - futtatod szemed az esküvőtökön készült első hitvesi csókot megörökítő fényképre.

-És milyen szép történet mind. - fordít magával szembe és detekadra csúsztatja hatalmas kezeit. - Lesz mit mesélni ennek a kis hercegnőnek itt! - hajol le és ed egy csókot hasadra. Imádod az ilyen kis apró cselekedeteit, amiket csak mosolyogva nézel.

-Lesz bizony. Nem volt unalmas életünk. - karolod át a nyakát.

-És ezután sem lesz. - kacsint egyet egy kissé pimasz mosoly kísértében, mire te zavarba jössz.

-Kim Dongyoung ha.. - szidnád le, de puha ajkai egy szempillantás alatt folytják beléd a szót.

-Gyere! Mutatok valamit. - fogja meg a kezed, miután elváltatok, majd a gyerekszoba felé veszi az irányt. Kissé furcsán pillantasz kedvesed felé, ugyan is pár napja  konkrétan kizárt a gyerekszobából, ő pedig szinte beköltözött oda. Akárhányszor rákérdeztél, sosem volt hajlandó válaszolni, így halvány lila gőzöd nem volt arról, hogy mire készült. De amint beléptetek, egyből világosabb lett minden.
A hirtelen ért örömtől, a szád elé kaptad a kezed, és könnyek futották el szemeid.
Ugyan is a kiságy fölött egy gyönyörű zenélő dísz lógott, amit apró játékfigurák helyett apró keretekbe helyezett képek díszítettek, és a zene az volt, amire az esküvőtökön táncoltatok.
Közelebb sétáltál, hogy szemügyre vehesd a képeket, és ekkor az első könnycsepp el is hagyta a szemed.
Mosolyogva nézegetted. Volt ott kép rólatok, a bandáról, a szüleitekről, és még megannyi kedves emlékről, melyeket az elmúlt négy évben szereztetek. De egy keret üresen állt, mire Doyoungra néztél.

-Oda a kislányunk képe fog kerülni. Hiszen, ezek mind az életünk részei, és ő lesz az utolsó puzzle darab, ami a helyére kell kerüljön, hogy minden a mi körforgásunk részévé válljon. - magyarázta ő is kissé fátyolos tekintettel, mire neked több sem kellett, csendes és boldog sírásban törtél ki. Közelebb lépett hozzád, majd szorosan magához ölelt.

Nem kell neked több bizonyíték, hogy tudd, mellette és vele mindig biztonságban leszel/lesztek, és tudd,  annak ellenére, hogy kedvesed szerit csak a változás állandó, mellette még is úgy érzed révbe ért minden.

Sziasztok! El sem hiszem... Rész! Hát nem hihetetlen? *kínos mosoly* De a lényeg, hoztam most egy Doyoungot nektek, és egy újabb sweety részt. Remélem elnyeri a tetszéseteket, továbbra is igyekezni fogok.

A kövi részben találkozunk, addig is anyeong!