Figyelem 18+! Csak saját felelősségre!

A viszont látás öröme, mindig egy fantasztikus dolog. Főleg, ha valaki olyant látsz viszont akit mindennél jobban szeretsz, és évekkel ez előtt elszakítottak tőle, csupán azért, mert a szüleid máshogy gondolkodtak, mint te.

De kezdjük talán az elején.

A gimnázium utolsó évét tapostad, mikor talán egy szerencsésnek mondható véletlen folytán találkoztál, egy olyan emberrel aki pillanatok alatt felforgatta az éltedet.

Nem mindig éltél Koreában. Még egészen kicsi voltál, mikor a szüleiddel kiköltöztél Szöulba, és az általános iskola második osztályától kezdve már itt tanultál.
Hamar befogadtak, és eleinte, még egyenrangúként kezeltek, de ahogy nőttél, és a környezeted is változott veled együtt, lettél európaiként egyre érdekesebb a társadalom számára, már csak abból kifolyólag is, hogy tinikorodban a géneknek köszönhetően neked több minden adatott méretek terén.

Így hát, volt aki érdekesnek talált, és szívesen kereste a társaságod, de volt aki egyszerűen gyűlölte már a tudatát is annak, hogy létezel, így ott próbált meg neked keresztbe tenni, ahol csak tudott.
Persze ezzel egy darabig nem is volt baj, mert ha a tanároknál akartak bemosni nem tudtak, mert jól tanultál, ha meg az iskolai hierarchia aljára akartak taposni sem sikerült, mert nagyobb volt a támogatóid száma, mint azoké, akik szemben álltak veled.

Ugyan soha nem akartál a figyelem központjába kerülni, és sokan akaratod ellenére emeltek piedesztálra, mint valami példaképet. Egy ideig ezzel nem is volt baj, próbáltál mindenkit egyenrangúan kezelni, de ez nem mindig sikerült. Főleg miután találkoztál valakivel és alakítottál ki vele szorosabb kapcsolatot, ami már csak csupán féltékenységből sem tetszett sokszor a melletted állóknak sem.

Egy, mint említettem szerencsés véletlen folytán találkoztál a nagy ő-vel, ugyan a saját koncertjén, de miután a fanmeetingen majdnem lezúgtál a pódiumról, ő meg elkapott, attól a pillanattól kezdve nem szakadtatok el egymástól.
Legjobb barátnőd szerint, még a szikrát is lehetett látni köztetek.

És, hogy ki volt az akinek mikor a szemébe néztél, megremegett pillantásától a lábad, és már csak egy puszta szavától is képes volt 200 fölé ugrani a pulzusod?

Lee Jooheon.

Imádtad a Monsta X-t. Már debütálásuk óta ismerted őket, és nagy álmod volt, hogy találkozhass velük. Ami az előbb említett formában meg is történt.
Ezek után, szinte sülve-főve együtt voltatok Honeyval. Ha épp nem volt próbája, vagy nem ült nyakig a melóban, mindig a sulid előtt várt, és haza vitt, de rengetegszer vitt el vacsorázni is. Tagadni sem lehetett, hogy még ha nem is látszik egy igazán romantikus ember.

Igen ám, de ha egy hírességhez közel állsz, akarva-akaratlanul is a figyelem központjába kerülsz, és ez most sem volt másképp.
Hamar szárnyra kaptak a pletykák az iskola falain belül, hogy valószínűleg egy hírességgel találkozgatsz, és mivel minden ilyen pletykáról tudtál egy darabig élvezettel hallgattad az iskola ribancait zsörtölődni, hogy "Bezzeg a kis európai kurva kell az Idoloknak".
Próbáltál nem foglalkozni ezekkel a dolgokkal, de egy idő után, mikor már nem egyszer fajult tettlegességig a dolog, nem tudtál elsiklani csak úgy mellettük.
És mikor erről Jooheon is tudomást szerzett, hogy tulajdonképpen miatta bántanak a suliban, saját magát hibáztatta.
Hiába mondtad neki, hogy nem az övé, hisz lehet ha ő nem lenne valami más miatt piszkálnának. A tini generációnak, elég csupán a legkisebb baki, hogy aztán kizsigereljék mások lelkét, és bántsák valamivel.

Viszont a mostani helyzet, már szüleidnek is szemet szúrt. Tudtak a kapcsolatodról Jooheonal, és azt is tudták, hogy neki is és neked is mivel jár ez az egész. Látták, hogy nap, mint nap milyen állapotban érkezel haza az iskolából, így akaratod ellenére döntöttek helyetted.

-Beszélnünk kell! - nézett rád édesapád fájó tekintettel, te meg ijedten néztél, már a kanapédon ülő anyukádra.

-Kislányom... - kezdte kedvesen anyukád. - Mielőtt kiakadnál, tudd, hogy mi jót akadunk neked. - nézett a szemeidbe, te meg egyre jobban rettegtél.

-Mondjátok már el! - emelted föl a hangod egy kicsit.

-A mostani helyzetedet nézve, és azt, hogy nincs számodra megfelelő másik iskola, úgy döntöttünk, hogy vissza küldünk Európába tanulni. - kaptad meg az igen csak diplomatikus választ apukádtól.

A vér a füledben dobogott, és a torkodat mardosó könnyektől meg se tudtál szólalni. Minden erődet összegyűjtve próbáltál nyugodt maradni.

-Ne csináljátok ezt. Én jól vagyok. - mondtad remegő hangon a szüleidre nézve.

-Nem kislányom, nem vagy jól. Szerinted nem tudjuk, hogy bántanak a származásod miatt, meg, hogy Jooheon a barátod? - nézett rád anyukád.

-De nem tehetitek ezt velem, nem küldhettek vissza. Nem akarok menni! - eddig bírtad, s meg eredtek könnyid, majd felrohantál a szobádba. Még utánad kiáltottak, de te már nem hallottad.
Csak az volt a fejedben, hogy itt kell hagynod valakit, akit mindennél jobban szeretsz.

És így is történ, mert ugye a szülői parancsnak nem lehet ellenszegülni, míg kiskorúak vagyunk.
Mikor Jooheon megtudta, mindent megpróbált, hogy szüleid ne küldjenek vissza, de nem ért el semmit vele. Olyan makacsul hitték, hogy neked így jobb lesz, nem tudtatok mit tenni csak elfogadni.
De ennél is nehezebb volt a búcsú napja. Egymás karjában zokogtatok a reptéren, és nem voltatok hajlandóak elengedni a másikat. De mint ennek is minden jónak ami most rossz vége lesz, így neked indult a géped Londonba, Jooheonnak meg az autó vissza a Starshiphez.

***

Két év. Gondoltad, mikor taxiba ültél a Szöuli reptéren, és "haza" indultál.
Két éve nem láttad, se a szüleidet, se a Jooheont, se a megmaradt barátaidat. Ugyan tudtak róla, hogy ma érkezel vissza, csak egy valaki nem. Honey.
A szüleid tartották vele a kapcsolatot, így mindig tudtál róla, hogy hogy van, és tudtad is, hogy nincs jól. Édesanyád, elmondta, hogy nagyon össze van törve, mióta elmentél, és éjjeleket tölt egyedül a stúdióban, vagy a tánc teremben, hogy terelje rólad a gondolataid.
Ekkor már ők is tudták, hogy hiba volt téged elküldeni, de nem akarták az egojukat sérteni azzal, hogy vissza hoznak Koreába.

-Kisasszony megérkeztünk. - rántott ki gondolataid közül a taxis. Tekinteted az előtted magasodó épületre emelted.
Starship. Ez a felirat díszelgett a bejárat fölött.

-Mindjárt jövök, járassa még kérem az órát! - mosolyogtál az idősödő taxisra, aki kedvesen bólintott.

Vettél egy mély levegőt, majd az épület fele indultál. Betolva a hatalmas üvegajtót, a már megszokott aula várt, de a kanapékon huzatot cseréltek.
A recepciós, még mindig ugyan az a kedves idős hölgy volt, mint mielőtt elmentél, ezért sem szólt, mikor látta, hogy célirányosan mész a lift felé.

Tudtad, hogy itt találod őt. Minden péntek este bent marad táncolni, már az előtt is ez volt a szokása, mielőtt elmentél.
A lift ugyan úgy a negyedik emeletre vitt, mint az előtt, és te onnan kiszállva ugyan úgy a folyosó végén lévő terem felé sétáltál. Hallottad bentről kiszűrődni a már ismert dallamot, így egy hatalmas levegő vétel után, benyitottál, de először csak résnyire, hogy biztos legyél abban, hogy Jooheon tartózkodik odabent.
A tükör előtt táncolt. Még mindig fantasztikusnak találtad mozgását, de most nem szenvedéllyel voltak tele mozdulatai, hanem fájdalommal, s meggyötörtséggel.

Vége lett a számnak, ő meg térdre rogyott, ahogy a koreográfiában is volt. De nem állt fel, hogy újra indítsa a zenét. Kezei közé temette arcát. Itt az idő, gondoltad.
Halkan mögé sétáltál, letérdeltél mellé, és a vállára tetted a kezed.
Könnyes szemekkel kapta rád a tekintetét, majd hirtelen lefolyt egy könnycsepp meggyötört arcán és szorosan magához ölelt.

-Mond, hogy nem álmodom, és tényleg itt vagy! - ölelt még mindig.

-Nem álmodsz, tényleg itt vagyok, és soha többé nem megyek el. - sírtad te is el magad.

-El sem hiszem, hogy vissza kaptalak. - nézett ábrándosan rád, majd összefonta ujjaitokat, mikor már a taxiban ültetek.

-Az első utam hozzád vezetett. Egy percet sem voltam hajlandó tovább létezni nélküled. - adtál egy bátortalan puszit ajkaira. Ennyi idő után olyan volt, mintha először tetted volna.
-Ez a két év, nagyobb szenvedés volt így, mintha maradtam volna. - jegyezted meg keserűen, majd ki néztél a taxi ablakán a világító szökőkútra, amiben oly sokat játszottál gyerekként.

-Igen. - mondta elgondolkodottan Honey. - De végre vissza jöttél. - mosolygott mikor ránéztél. Boldog volt, és neked ez már elég volt ahhoz, hogy tudd, vele akard leélni az életed.

A taxi megállt a házatok előtt. Nem is tudtad, hogy milyen érzéssel kéne fogadnod, hogy újra látod azokat, akik azzal, hogy jót akartak neked, majdnem tönkretették az életed.

-Most már minden rendben lesz nyugi. - fogta meg a kezedet Jooheon mikor az ajtó előtt álltatok. Elképesztő, hogy ennyi idő után, onnan folytattatok mindent, ahol abba hagytátok, és még most is ugyan úgy megérzi ha ideges vagy.

Csengettél. Kattant a zár, és édesanyád állt az ajtóban. Rád nézett majd a melletted álló fiúra. Sírásban tört ki, majd magához ölelt.

-Sajnálom. - zokogta, és itt már te sem tudtad meg állni sírás nélkül.

Szerencsére hamar tisztáztátok a dolgot. Sok minden történt, és mindegyikőtök tudta, hogy hol rontotta el a dolgot. Jooheon szólt a fiúknak, hogy nálatok alszik, de a fiúk a lelkére kötötték, hogy látni akarnak.

-Milyen rég jártam ebben a szobában. - simítottad végig könyves polcod, amin kedvenc könyveid sorakoztak. Két kart éreztél hirtelen a derekadra fonódni, mire elmosolyodtál, és a kezedet Jooheon kezére tetted, míg ő arcát a nyakadba rejtette.

-Annyira hiányoztál. - mondta nyakad őrére, mire borzongni kezdtél. - Néha, már fizikális fájdalmat jelentett a hiányod. Üresnek éreztem magam. - magával szembe fordított, te meg reflex szerűen karoltad át a nyakát. - Mikor a koncert után elkaptalak, és a szemeidbe néztem, egyből elvesztem. Olyan szerelemes, mint amilyen most és már akkor voltam, soha nem leszek. Mert te jelented a világot számomra. - csókolt meg, te pedig egy pillanatig, sem voltál rest viszonozni.

Mohón estetek egymásnak, majd lassan az ágy felé kezdtetek araszolna, ahol hirtelen maga elé fordítva dőlt el veled, és támaszkodott meg a fejed mellet. Szíved rohamtempóra kapcsolt, mivel ezelőtt, még soha, senki nem ért hozzád úgy. Féltél egy kicsit, de amint megpillantottad, szerelmes szemeiben a fényt, tudtad, hogy bízhatsz benne.

Lassan hajolt ajkaidra, közben lábaid széthúzva térdelt közéjük, hogy közelebb lehessen hozzád. Kezeddel megfogtad pólója alját, ezzel jelezve neki, hogy jelen esetben rossz helyen van. Elvált tőled, majd felegyenesedve levette magáról a pólót, mi alól előtűnt csodásan kidolgozott, felső teste, amitől zavarba is jöttél. Mielőtt elmentél sem volt semmi, de most, igazi Adonisz lett.Elkezdted kigombolni az inged, majd kezedhez nyúlva folytatta amit elkezdtél, így elég hamar lekerült rólad az anyag. Újra hozzád hajolt egy csókra, majd megemelte a hátad, hogy kikapcsolhassa melltartód. Fedetlen mellkasod szuggerálta, mire ismét zavarba jöttél. Elakartad tartani magad, de megfogta a kezed, és nem engedte, hogy oda tartsd. Apró csókokat adott, az újonnan felszabadult területre, te pedig az új érzésekre csak sóhajokkal válaszoltál. Fölvándorolt nyakadhoz, és ott csókolt tovább, közben nadrágoddal kezdett bíbelődni, de az is igen csak hamar a földön végezte. Ismét megcsókolt, majd óvatosan bugyid korcába akasztotta ujjait, mire kissé megfeszültél, hiszen soha nem látott még meztelenül. Végig csókolt melleid közt, úgy haladva le alhasad felé, miközben az utolsó rajtad maradt ruhadarabot is fokozatosan távolította el rólad. 

Kár lett volna tagadni, hogy nem voltál már kellően feltüzelve, és tekinteted is levándorolt, a mindennek, csak kicsinek nem mondható dudorra ami szerelmed nadrágján keletkezett. Égett bennetek a vágy. És ennek függvényében láttad, hogy Jooheon is kissé türelmetlen, de annál jobban félt, hogy fájdalmat okozzon neked, így óvatosan bánt veled, akár a legféltettebb kincsével.

Hirtelen egy kissé kellemetlen érzés feszült alhasadba, ami nem másnak volt köszönhető, mint Jooheon egyik ujjának. Mikor látta, hogy már nem kellemetlen neked, bővült egyel ujjai száma, ami ismét rossz volt, de mikor megszoktad kissé hangosabb sóhajok törtek fel belőled. Nem igazán húzta sokáig a dolgot, de te is úgy érezted, hogy nem kell, bár tudtad, hogy így is, úgy is fájni fog, és ettől, még Jooheon sem tud megvédeni. Lemászott az ágyról, lekapta magáról az utolsó ruhákat is, majd mielőtt diszkréten a földre ejtette volna a nadrágját, ki vett a zsebéből egy kis tasakot. Ugyan eddig háttal állt neked, de mikor megfordult, és szembe találkoztál méretével, majdnem kiguvadtak a szemeid. Az ő arcán, meg csak egy hatalmas vigyor jelent meg. Visszamászott lábaid közé, és megcsókolt.

-Készen állsz? - kérdezte a szemeidbe nézve, te meg csak bólintottál. Óvatosan beigazította magát, majd mielőtt cselekedett volna, kezeid után nyúlt, és melléd fektetve azokat kulcsolta össze az övével. Lassan beljebb mozdult, mire összeszorítottad a szemed, majd hirtelen egész hosszával elmerült benned. Felnyögtél, és fejedet a párnába fúrtad, és egy könnycsepp folyt le az arcodon. - Sssh, kicsim. Mindjárt jobb lesz ígérem. - simította meg az arcodat.

Múlni kezdett a fájdalom, és ezt érezve jelezted Honeynak, hogy mozdulhat. Először, lassan mozgott, minden rezdülésedre figyelve. Egy idő után, mikor már teljesen elmúlt a feszítő érzés, fájdalmas sóhajaid, a kéj hangjai vették át. A szoba levegője az eddiginél is forróbb lett. Egyre hangosodó nyögéseitek töltötték be a szobát, mikor közel jártatok már mindketten a végső beteljesüléshez. És nem is volt sok hátra. Jooheon egy észveszejtő tempóra kapcsolt, és neked a maradék józan gondolatod is eltűnt. Megrészegített a mámor, és gerinceden végig száguldó, bizsergés, ami célba érvén, egy hangos nyögés társaságában jelezte, mindkettőtöknél, hogy egymáséi lettetek. Jooheon karjai elernyedtek, és rád borulva lihegett. Csatakos bőrötök összeért, amitől kirázott a hideg. Így pihegtetek egy darabig, míg légzésetek nem normalizálódott, majd Heon óvatosan kihúzódott belőled, ami még mindkettőtökből egy kisebb nyögést váltott ki. Melléd fekve csókolt meg hosszan.

-Szeretlek. - mondta.

-Szeretlek. - mondtad.

-Többet nem hagyom,hogy elválasszanak tőlem. Nem hagyom, hogy el menj.

-Többet nem hagyom, hogy elválasszanak tőled, többet nem megyek el. - néztél szemeibe, és láttad az őszinte szeretetet.

Nem kellett több szó, tudtátok, hogy ez a pillanat, és az, hogy két év sóvárgás után szerelmetek beteljesedett, többet ér bármilyen kimondott szónál. Most, és mind örökké.

Sziasztok. Hát mit ne mondjak. Vért izzadtam ezzel a résszel, de nagyon igyekeztem, és remélem elnyeri a tetszéseteket. A következő részt, igyekszem már idejében, azaz vasárnap hozni, de nem ígérek biztosra semmit. Ez az év végi hajtás igazi borzalom, és időhiányban szenvedek miatta. De igyekszem.

A kövi részben tali, addig is anyeong!