Hamarosan egyetemista leszel. Magad sem tudod, hogy hogyan sikerült bejutnod a szöuli művészeti egyetemre, de jelenleg te vagy a világ legboldogabb embere, mind közül. Rengeteget küzdöttél, azért, hogy a kedvenc országod egyik legerősebb egyetemén tanulhass, méghozzá nem mást, mint fotózást.

Egy jó pár éve ragadott magával a koreai kultúra, és mikor megismerkedtél a zenéjével is, és bele ástad magad a különböző bandák legmélyebb bugyraiba, és rátaláltál az albumok werk fotóira, és különböző portálokon, és magazinokban megjelent képekre, te magad is eldöntötted, hogy fotós leszel. Meg kell hagyni érzéked is volt hozzá, így a természet fotóktól kezdve a modell fotózáson keresztül mindennel kezdtél foglalkozni. A szüleid is támogattak a terved azon részében, hogy az állókép világába tevékenykedj felnőttként, csak azt nem értették, hogy miért pont Koreát választottad ulticélul.

Jelentkeztél az egyetemre, majd a vártnál hamarabb érkezett a levél a postaládádba, mi szerint hamarosan a Szöuli Művészeti Egyetem hallgatója leszel.
Sok időbe nem is telt, mire már Szöul utcáit koptattad, és költöztél be a kollégiumba, mert saját lakásra még nem futotta.

Az első szemeszter kezdete előtt, úgy döntöttetek, egy barátnőddel, hogy még egyszer utoljára megejtetek egy közös nyaralást. Az ulticélotok pedig, a Szöultól már annyira nem messze lévő Osaka volt. Imádtátok Japánt, és ugyan az anime világa hamarabb ragadott magával, mint a koreai nagy álmotok volt ide eljutni, és, hogy végül ezt közösen tehettétek meg külön öröm volt számotokra.

Megérkezve a gyönyörű hoteletekbe, csak hitetlenül csodáltátok, már a hallban a díszeket. Hatalmas volt a hotel, így a ti szobátok, ami már inkább egy lakosztálynak számított, a 14 emeleten helyezkedett el, borzasztó magasan a föld fölött. Hatalmas üvegablakai tökéletes kilátást nyújtottak az óceán fénylő kékjére. Sajnos túl sok időt nem tölthettetek itt, mert barátnődnek vissza kellett mennie Magyarországra, neked meg nemsokára kezdődik a szemeszter.

Épp készültetek le a medencékhez, és épp gyermeki örömmel rohantál le a lépcső, amikor is neki futottál valakinek, és nőiesen átvágódtál rajta, így mindketten a földön kötöttetek ki.

-Sajnálom, nem figyeltem, ne hara..gudj... - láttad meg a melletted lévőt, akin valószínűleg átestél. Ugyanis épp az Ateez egyik tagjával, nevezetesen Jung Wooyoungal néztél farkas szemet.

-Én sajnálom, nem figyeltem. - állt föl, és nyújtott kezet, hogy felsegítsen, mire te félve, de elfogadtad azt.

-Nekem nem kellett volna rohannom. - mondtad szégyenlősen, mikor észre vetted, hogy Wooyoungon nincs póló, és abban a pillanatban még zavarba is jöttél. Majd el akartál indulni, de hirtelen erős fájdalom nyilallt a bokádba. - Au! - torpantál meg hirtelen.

-Minden rendben? - kapott karod után.

-Igen. Csak a bokám, de nem vészes. - próbáltál mosolyt erőltetni az arcodra, de nem igazán sikerült, mivel nagyon fájt a lábad.

-Azt látom. - néz lefele, mire te is odapillantasz és látod, hogy egy szép kis dudor éktelenkedik a bokádon. - Elkísérlek a szálloda orvoshoz. - mondta, majd se szó se beszéd felkapott, és neked még ellenkezni sem volt időd. Reflex szerűen kapaszkodtál nyakába, és hagytad, hogy vigyen, majd hirtelen realizáltad magadban a dolgot.

-Öhm, szerintem eltudok menni a saját lábamon is köszönöm. - mondtad, de ő csak rád nézett és elmosolyodott.

-Én viszont nem engedem, hogy rá állj, csak ha az orvos azt mondja. - mondta ellenkezést nem tűrő hangon. - És megtudhatom a neved? Ha már így egymásba botlottunk? - kacsintott, mire mindketten elnevettétek magatokat.

-T/N. - mondtad.

-A nézésedből leszűrtem, hogy tudod ki vagyok, de azért illik bemutatkozni, úgyhogy Wooyoung. - mosolygott rád, neked meg már ekkor sikerült eldöntened, hogy valóban olyan, mit a videókban.

Az orvosi szobába érve, miután megvizsgáltak, közölték, hogy holnapra már semmi baja nem lesz, de lehetőleg ma pihentesd, és legközelebb figyelj oda jobban. Megfogadva az orvos tanácsát, pihenőre ítélted magad, de Wooyoung ragaszkodott, hozzá, hogy elkísérjen a szobádig, te meg egy percig sem ellenkeztél.

-Hanyadik? - kérdezte, mikor beszálltatok a liftbe.

-14. - mondat, mire Woo csak rád nézett, majd vissza a gombra. - Mi az? - kérdezted, mért észre vetted pillantását.

-Mi is a 14-en vagyunk. - mosolygott rád. Volt valami abban a mosolyban. Felérve elkísért a szobádig, majd az ajtóban megállított. - Holnap, ha jobban vagy, esetleg lenne kedved meginni valamit? - kérdezte, zavartan mosolyogva, neked meg felgyorsult a szívverésed.

-De, le-lenne. - jöttél zavarba.

-Akkor mit szólsz, ha mondjuk délután négykor lent a bárban találkoznánk?

-Nekem megfelel. - próbáltál magabiztos lenni.

-Akkor holnap. - mondta majd egy mosoly kíséretében indulni kezdett.

-Holnap. - biccentettél, majd becsuktad az ajtót. Elbotorkáltál az ágyig, majd levetetted magad rá, és elgondolkoztál, hogy ez most szerencse, vagy balszerencse, ez a találkozás. Ábrándozásod közepette, barátnőd rontott be az ajtón.

-Úristen! Nem fogod elképzelni, hogy kik vannak a szállodába! - örült a fejének, csak azt nem tudta, hogy te már tudod.

-Csak nem az Ateez? - kérdezted, és felültél.

-Honnan tudtad? - kérdezte elhűlve.

-Hát szó szerint belebotlottam az egyikükbe. - mutattál sóhajtva a befáslizott lábadra.

-Mi történt. - váltott aggódóra, és le ült melléd, te meg szépen neki álltál elmesélni az egészet, egészen attól, hogy átestél rajta, addig, hogy holnap találkoztok.

-És, hát ja... Ennyi. - fejezted be a mesélést.

-Azta. - rökönyödött meg barátnőd. - Nekem miért nincs ekkora mázlim. - sóhajtott fel drámaian, majd melléd borult az ágyra. - És elmész? - fordult felé izgatottan csillogó szemekkel.

-Szerintem igen. De nem tudom mit vegyek fel. - jött elő az ilyen helyzetekben legsűrűbben előforduló probléma.

-Azt bízd csak rám, te most pihenj, én addig rendelek valami kaját, mert éhen halok. - jelentette ki barátnőd, és már el is tűnt.

Másnap izgatottan ébredtél, és vártad a délutánt. Nap folyamán meglátogattad a dokit, aki azt mondta, hogy semmi komoly, és, hogy nyugodtan használhatod a lábad.Vissza érve a szobába, már lassan idő volt, hogy készülj, de arra nem számítottál, hogy benyitva, egy csodaszép ruhát találsz az ágyadra terítve. Felvetted, majd szép lassan elindultál a megbeszélt helyre. Kiérve a medencékhez, egyből a bár felé pillantottál, és láttad, hogy Wooyoung már ott ül. Oda lépdeltél, majd egy halk köszönés után, rendelt neked is inni.

Nagyon hamar telt a társaságában az idő. Rengeteg mindenről beszélgettetek, és mikor szóba jöttek a tanulmányok, te meg elmesélted, hogy a Szöuli Művészeti egyetemre fogsz járni, furcsa fény gyúlt a fiú szemeiben.

Az elkövetkezendő másfél hétben nem volt olyan nap, hogy ne találkoztatok volna, és töltöttetek volna órákat egymás társaságában. Együtt mentetek várost nézni, vagy esténként sétálni, és mi tagadás élveztétek is egymás társaságát. De hamar eljött a nyaralás utolsó napja, bár Wooyounggal számot cseréletetek, nem tudtad hova tenni a kapcsolatotokat, mert míg te sem ő sem tett lépéseket a másikotok felé, de még is zavartalanul hevesen vert a szíved közelében. Számodra egyértelmű volt, hogy belehabarodtál a fiúba, de nem tudtad, hogy az ő részéről mi a szitu, így abban maradtatok, hogy Szöulba vissza érve még találkoztok.

Elbúcsúztál barátnődtől akinek haza kellett mennie, te meg vissza utaztál Szöulba ahova a kötelességed vitt.

Teltek a hetek, te meg nyakig merültél az egyetembe, és nagyon szereted is. Egy nagyon kedves lány lett a szobatársad, akivel egy szakra is jártatok, és nagyon össze is nőttetek, így nem kellett sok, hogy sülve főve együtt mászkáljatok mindenhova. Ugyanakkor szomorú is voltál, mert Wooyoung azóta nem keresett. Elszomorított a tudat, hogy talán csak arra pár napra kellettél neki, pedig annyira egy hullámhosszon voltatok. De szép lassan kezdted elengedni, és az egyetemre koncentráltál inkább. De egy nap váratlan üzeneted érkezett.

"Szia, Wooyoung vagyok. Ha nem haragszol annyira rám amiért nem kerestelek, és van kedved találkozni, holnap az egyetem előtt várlak. Sajnálom."

Hirtelen jött az üzenet, és nem is tudtad hova tenni. Mindennél jobban szeretted volna látni őt, de nem értetted, hogy ha eddig nem keresett akkor most miért. Úgy voltál vele, hogy jobb ha utána jársz dolgoknak, és találkozol vele.

Másnap ahogy az üzenetben megírta, az egyetem előtt várt rád. Mondtad szobatársadnak, hogy menjen nyugodtan haza, mert neked dolgod van, és majd mész, így szabaddá is tetted a délutánod.

-Szia. - lépet eléd félszegen.

-Szia. - köszöntél neki te is,és mosolyogtál. Nem tudtál rá haragudni, hisz tudtad, hogy Idol, és valószínűleg az idő hiánya miatt nem keresett bár erre hamarabb is rájöhettél volna, de csak akkor esett le, mikor szemeibe néztél. - Merre? - kérdezted.

-Ismerek egy helyes kis kávézót, gondoltam oda. - mondta, majd intett a fejével, és elindultatok. Nem sokára oda i értetek, és miután rendeltetek, leültetek beszélgetni sejtésed beigazolódott. A munkája miatt nem volt ideje keresni téged. Órákig beszélgettek volna még, de sajnos már későre járt, és mindkettőtöknek mennie kellett.

Elkísért a kollégiumig, és mikor egy parkon haladtatok át, egy fiú csoport, rólad kezdett el beszélni, mire Wooyoung megfogta a kezed, magafelé fordított és megcsókolt. A csapat meg szépen odébb állt mikor látták, hogy nincs esélyük, és szerencsétek is volt, hogy nem az erőszakosabb fajtából voltak.

Mikor elváltatok, csak értetlenül néztél rá, kérdések millióival a fejedben.

-Csak, hogy tudják, már tartozol valakihez. - mosolyodott el kedvesen, mire benned megállt az ütő.

-Te-tessék? - kérdezted hitetlenül, mivel nem voltál biztos benne, hogy jól hallottad.

-Jól hallottad. Szeretlek, és ezt már Osakában tudtam. Senkivel nem éreztem magam még olyan jól, mint veled, és mardosott a bűntudat, amiért nem kerestelek. Nagyon sajnálom tényleg. Ha megtudsz nekem bocsájtani, és tudsz adni még egy esélyt, hogy bebizonyítsam, hogy mennyire szeretlek, lennél a barátnőm? - kérdezte, neked meg már nem csak a pulzusod, hanem a lélegzeted is kihagyott.

-I-igen. - mondtad bátortalanul, mert zavarban voltál. Te is szeretted a fiút, és ő is téged, nem kell ennél több.

-Ez nem volt túl meggyőző. - mondta, majd derekad köré fonta karjait, te meg a mellkasára tetted a kezed.

-Igen. - mondtad ki hangosabban ezzel eleget téve neki, majd újra ajkaidra hajolt ezzel pecsételve meg a jövőtöket. Együtt.

Sziasztok, elnézést, hogy ilyen későn, ráadásul egy ilyen lapos résszel érkeztem, de sajnos másba kellett fektetnem az energiám, mivel itt az év vége nekem, meg portfóliótól kezdve mindent kellett csinálnom. Remélem azért nem lett olvashatatlan. És mivel nem dőlt el, hogy elmondjam e a következő bandát kilétét, úgy döntöttem meglepetés lesz, így ezzel a résszel le is zárom az Ateez szériát.

A kövi részben tali, addig is anyeong!