Dühösen vágom a kukába ajándékomat, amit az összespórolt pénzemből vettem a lánynak, akivel másfél hónapig kavartam. Visszautasított, csak egy haver voltam számára, akivel kényelmesen el volt. Ja, aki vett neki különböző apróságokat, aki ott volt mellette, amikor rossz kedve volt, és akivel csókolózott. Csupán egy egyszerű barát...

Pufogva trappolok végig a folyosón észre se véve, hogy az egyik évfolyam társam hozzám szólt. Fél perces késéssel megállok, s hátra fordulok, miközben egy erőltette mosolyt húzok a számra, ami észre vehető, mivel a lány megijed egy pillanatra.

- Igen? - kérdezem a lehető legnyugodtabb hangon, úgy hogy a harag még elég erősen ég bennem. Végig szemlélem az idegent, és rájövök, hogy ő az egyik osztálytársam. A lány az egyik legjobb tanuló az osztályomba, és az egyik legcsendesebb is, de a maga módján szép is. Kezében egy dobozt szorongat, amin egy rózsaszín masni díszíti a fehér anyagot. Azt ugye nem nekem akarja adni?

- Ezt neked szeretném adni! - Nyújtja felém az említett tárgyat, amire csak megilletődve tudok csak bámulni. Időközben ismét beszélni kezd, viszont nem jut el a tudatomig, hogy mit is mondd. Csupán azon jár az eszem hogyan tudnám a lehető legfinomabban visszautasítani. Aztán belém hasít a felismerés, hogy én is ugyan így lettem kikosarazva. Veszek egy mély levegőt, majd kifújom. - Elfogadod tőlem ezt az ajándékot? - Keze remeg, miközben tartja a csokoládés dobozt, arca kipirul, ahogy ránézek. Látom rajta, hogy fél a válaszomtól, s emiatt még kevésbé akarom megbántani.

Óvatosan elveszem tőle az ajándékot, amit megforgatok, hogy könnyedén megnézhessek. A lányra pillantok, majd egy őszinte mosolyra húzom számat.

- Köszönöm szépen - szólalok meg, amire arca még vörösebb lesz, és meglepődés ül ki rá. Ajkai felgörbülnek, mígnem egy kisebb vigyor nem lesz belőle. - Most mennem kell. Szia! - Biccentek neki, amit viszonoz, míg mindig mosolyogva. Úgy látszik neki ennyi elég...

Elindulok kezemben a kis ajándékkal, s újra elönti a szívemet a csalódottság. Még annyira se méltóztatott, hogy elfogadja a rohadt dobozt. Kinyitom, vagyis inkább kitépem a terem ajtaját, majd miután a táskámat felvettem ugyan olyan erővel be is vágom. Kifújtatok az épületből, még mindig mérges vagyok. Valentin nap a szerelemről szól nem? Akkor meg miért fáj a szívem?

- Talán ki lettél kosarazva? - szólít le ellenségem, és barátom egy azon személyben, miközben a kapunak támaszkodik, úgy vár engemet. Ő testesíti meg azt az embert, akit teljes szívemből utálok, és akibe a legjobban megbízok. Fekete szövet kabátján, és sálán a hópelyhek játszadoznak, lehelete látszik a levegőben, miközben apró mosolyra húzza száját. Hosszú haja meglibben, ahogy a szél fújni kezd. A sötét hajzuhatag, és a ragyogó hópelyhek csodálatos képet festenek, ahogy együtt játszadoznak. Viszont akármennyire is gyönyörűnek találom ezt a jelentet, nem tudok vele foglalkozni, vagy egyszerűen gyönyörködni benne. Szó nélkül fújtatok el mellette, még rá se nézek. Ellép a faltól, majd utánam ered. - Megmondtam, hogy nem fog veled járni. Tipikus ribancos csaj, akinek csak addig kellesz, ameddig hasznot húzhat belőled.

- És a barátjaként nem tudott volna belőlem hasznot húzni?

- Ilyen mazoista lettél hirtelen? - sandít rám fél szemmel, miközben szája sarkában ott bujkál a mosoly. Nem válaszolok kérdésére, helyett sóhajtok egy nagyot. Zörgés üti meg a fülemet, oldalra pillantok, és látom, hogy egy kis csomagot vesz ki a táskájából. Kibontja a zacskó száját, és egy apró csoki darabot vesz ki belőle.

- Ahogy elnézem, téged ebben az évben is elleptek a fiúk édességgel.

- Ezt kivételesen egy csajtól kaptam.

- Biszexé teszed a lányokat?

- Meglehet - emeli fel állát büszkén, miközben egy kisebb maroknyi édességet felfal. Elnevetem magam, nem tudom elhinni hogyan lettem vele ilyen jóba, azonban örülök ennek, mert könnyedén meg tudjuk a másikat nevettetni. Emlékszem, amikor először találkoztunk, leöntöttem kakaóval talán, ó pedig rám borította az ebédjét. Onnantól kezdve mindig azon voltunk hogyan tudnánk a másiknak keresztbe tenni. Viszont már akkor nem hagytam senkinek sem, hogy egy rossz szót mondjon róla. A mai napig nem tudom, hogy miért is volt ez... Egyszer rátaláltam, amikor bőgött az egyik osztályteremben, még kiabálni is kezdett velem, aminek a vége az lett, hogy kisírta magát a vállamon. Nem faggattam róla, nem mondtam senkinek sem, és nem zsaroltam vele, nem vagyok annyira szemét. Később pedig ő vett észre, amikor az iskola mögött dühöngtem, segített lenyugodni, és amikor a többiek csipkelődni kezdtek velem, akkor elhessegette őket. És így lett az, hogy olyan dolgokat mondtunk el a másiknak, amit senki másnak. Így lettünk úgy mond barátok, akik továbbra is szekálta a másikat, csupán megszokásból. Furcsa lenne, hogyha nem lenne a napi beszólogatás a másiktól...

- Én is kaptam - húzom elő ajándék dobozomat, aminek a tetejét le is veszem, hogy meg tudjam szemlélni a belsejét. Apró csoki golyócskák sorakoznak egymás mellett, amiket szépen elválaszt a műanyag. Rögtön számba veszem az egyiket, aminek a tetején apró kókusz rezelék díszeleg. - Kóstold meg!

- Mérgezve van?

- A mogyorósba arzén van, szóval abból az összeset edd meg!

- Add csak ide! - kapja ki kezemből a dobozd, miközben megáll az út közepén. Jóízűen falj fel az édességet mintsem törődve, hogy egy autó száguld felénk. Megfogom karját, ahogy lerángatom a járdára, azonban nem nagyon érdekli a dolog. A kocsi elzúg mellettünk, még a havat is ránk fújja, mire azonnal barátom elé állok, hogy rám essen a hó. Felszisszenek, ahogy a hideg hópelyhek a nyakamba hullanak, de a nemes tettemért csupán kinevetést kapok.

- Legközelebb hagyom, hogy elgázoljanak.

- Szívességet tennél vele - motyogja teli szájjal barátom, miközben összemaszatolja arcát. Kicsi csoki folt éktelenkedik szája szarkáján, amit nem vesz észre, teljesen leköti a figyelmét a nyalámság. Mutatóujjam felemelem fejét állánál fogva, majd lenyalom az édességet a szája sarkáról. Lefagy egy momentumra, még lélegzetét is visszatartja, de ez engem nem érdekel, jó ezzel húzni az agyát. Elengedem, miután végeztem, és egy darab finomságot veszek számba. Még mindig fenomenális íze van. Évfolyam társamra pillantok, aki összezavarodva néz fel rám, nem tudom kiolvasni, hogy járhat a fejébe, viszont abban biztos vagyok, hogy nem tetszett neki az előbbi mutatványom. - Ez meg mi a franc volt?

- Csokis volt a szád - rántom meg a vállamat nem törődve, amivel talán még jobban felhergelem.

- Azt hittem megcsókolsz, barom! - üt hisztisen mellkasomra. Elröhögöm magam reakcióján, majd úgy döntök, hogy tovább szekálom ezzel,

- Valentin napkor? A végén még belém esnél - húzom pimasz mosolyra számat, és arcára simítok. Végig nyalok párnáimon, részben azért, hogy eltüntessem a maradék csokit, míg másik részben, hogy incselegjek. Pír jelenik meg orcáján, ahogy meglepődik tettemtől, s elhúzódik tőlem. Tovább feszítem a húrt, lassan közelítek felé, miközben gyengéden megfogom fejét, hogy ne tudjon eltávolodni tőlem. De ahogy egyre közelebb kerülök hozzá, s megérzem leheletét bőrömön, elvesztem józanságomat, és a titkos kis vágyamat megvalósítom. Karjait nyakam köré fonja, így végkép nem tudok leállni. Valahogy most nem tud aggasztani azt, hogy éppen tönkre vágjuk a kapcsolatunkat. Ajkaink találkoznak, miközben lehunyjuk szemünket. Lassan kezdjük el mozgatni párnáinkat, míg nem nyelveink nem találkoznak. Csokoládé íze érződik csókunkban ahogyan gyengéden kóstolgatjuk egymást. Másik kezem derekára téved, hogy közelebb vonjam magamhoz. Ujjai hajamba futnak, s masszírozni kezdi tarkómba. Végül elválunk egymástól, összedöntjük homlokunkat, miközben a másik tekintetét fürkésszük. Lángol a testem, mintha kánikula lenne, tomboló nyár, és nem csontig hatoló hideg.

- Ezt miért tetted?

- Egy titkos vágyamat váltottam valóra.

- És Valentin napig vártál vele? - cukkol pimasz mosollyal arcán osztálytársam, amire ismét birtokba veszem ajkait. Talán a visszautasítás miatt használom ki az alkalmat, nem tudom. Viszont nem ellenkezik velem, hagyja hogy játszadozzak nyelvével, miközben ő továbbra is babrálja a hajamat. Meglehet, hogy ő is élvezi ezt az egész dolgot. Megszívom alsó párnáját, mielőtt elválnék tőle.

- Jungkook.

- Talán belém szerettél?

- Van még csokid? - néz rám kíváncsi szemekkel, ahogy megnyalja száját. Felkuncogok kérdését meghallva. - Válaszolj már, lökött!

- Az tőled függ.

- He? - dönti oldalra fejét, mire fekete haja szemébe hullok. Kisöpröm a kóca hajtincseket, amiket füle mögé teszek. Arcán halvány pír jelenik meg, miközben megcirógatom arcát.

- Ha velem töltöd a mai napod, akkor annyi csokit kapsz tőlem, amennyit kérsz - mondom egész idő alatt szemébe nézve. Megint nem tudok semmit se leolvasni róla, és megijedek ettől, amiért ilyen merész dolgot kérek tőle, lehet hogy messzire mentem ezzel.

- Rendben, amúgy sem terveztem semmi érdekveszítő dolgot csinálni, és ez az öngyilkossági kísérlet nem tűnik rossznak.

- Öngyilkosság velem tölteni a valentin napot?

- Igen, de túl sokat beszélsz, inkább adjál csokit.

- Akkor menjünk boltba, hogy tudjak venni neked.