A basszustól dübörög a fal, miközben egykori barátomat a falnak nyomom. Erőszakosan ostromolom ajkait, amiken a whisky érződik. Ismerve a határokat hágom át azokat, kihasználva ezt az alkalmat, amire már oly régóta vágyok. Nem érdekel, hogy mit gondol rólam ezután, hogy megutál-e érte, vagy nagy ívben elkerül, bár meg lehet, hogy csupán az alkohol miatt gondolom most ezt. De csillapítani akarom a vágyamat, amit évek óta elnyomok magamba, attól tartva, hogy mi történne, ha rájönne. Nem tudok ellen állni neki. Csókjai édesek, akár a méz, és mindig többet követelek, szinte mérgeznek. Megőrjít.

Felsimítok oldalára, onnét pedig nyakára, s tarkójától fogva húzom még közelebb magamhoz. Testünk teljesen összesimul, bőre az enyémhez tapad, amitől még inkább forróbbnak érzem. Izzik minden porcikám, átjárja őket az adrenalin, nem tudom megfékezni magamat.

- Baekhyun... - nyögi nevemet, amit elszakadok tőle, viszont egyáltalán nem foglalkoztat mit akar. Ameddig bírom, kiélvezem a helyzetet, később számolok a következményekkel. Nyakát kezdem el szívni, harapdálni, csókolni. Kényeztetem mindenét teljesítve saját vágyamat. Lesimítok derekára, majd combja alá nyúlok, úgy emelem ölembe. Karjait nyakam köré fonja, így tökéletesen hallom nyögéseit, sóhajait. - Baekhyun...

Elhallgattatom csókommal, miközben megmarkolom combját. Újabb zene indul el, amire elszakadunk egymástól. Szemei homályosak, jóformán azt se tudja hol van, ajkai vörösek, mellkasa rendezetlenül süllyed föl, s le. A folyosón rövid ideig kusza lélegzetünk hangzik, mialatt megpihenünk. Ködös tekintettel bámul rám, amitől még inkább belém hasít a tudat, hogy barátja létére kihasználom az alkalmat.

Borzalmas ember vagyok.

Ajkaira tapadok, miközben ujjaival hajamba túr, így ösztönözve, hogy folytassam eddig munkámat. Nyelvével táncra hív, játékosan kóstolgat, ahogy csípője lassú tempóban mozogni kezd.

Testem önmagától mozog, mintha meg se hallotta volna saját gondolatomat. Meg akarom magamat fékezni, nem akarom tönkre vágni az eddigi barátságomat csak azért, mert nem tudtam kontrolálni magamat. Viszont az egész hasztalan, bármennyire is veszekszek önmagammal, már rég eldőlt a csata.

Kezemmel a mellettünk lévő ajtó kilincset kutatom, majd rábukkanva nyomom le. Barátom leugrik ölemből, s szó szerint beráncigál az üres szobába. Hangos csattanással csukódik be mögöttünk a fa lap, de minket az érdekel a legkevésbé. Elszakadunk egymástól, és időközben a zavaró pólóktól megszabadulunk.

Ismét egymásnak esünk, miközben az ágyra borulunk. Tenyerével hasamat cirógatja, minden érintésétől égni kezd bőröm, még inkább felkorbácsolva bennem a vágyat. Elválok tőle, s nyakára tapadok ezernyi kicsi lila foltot hagyva ott, ahol jártam. Míg nem fordít felállásunkon, és én kerülök alulra.

Hátra túrja kósza haj tincseit, ahogy ujjaival végig simít mellkasomon, onnét pedig szépen le a nadrágom széléhez. Kulcscsontomra hajol, s finoman harapdálni kezdi, miközben övemet kínzó lassúsággal bontja ki.

Megadóan hagyom, hogy azt tegye, amit akar, és amit legvadabb álmaimba elképzeltem. Nem küzdök magammal többet, hisz már akkor tudtam, hogy ez lesz a vége, amikor először megcsókoltam. Nem, már előtte, szinte tisztán emlékszem, amint felvillant bennem ez az ötlet, hogy amikor teljesen kiüti magát, rámászok tönkre baszva mindent. Csak önmagamat áltattam azzal, hogy meg tudom fékezni magamat. Sosem álltam volna le, kihasználtam volna ugyan úgy az alkalmat, nem tétováztam volna.

Ajkaival kockámat csókolgatja, egyre közeledve férfiasságomhoz, amit kezével masszíroz, így már egész alhasam bizsereg. Sóhajok sokasága szökik ki számon, amitől barátnőm csak egy halk kuncogás ereszt meg magának.

Felhúzom magamhoz, birtokba véve párnáit, amiket oly régóta csókoltam meg. Fenekébe markolok, amitől meg is ugrik egy kicsit, de rögtön vissza is ül ágyékomra. Gerince mentén felsimítok melltartója kapcsához, és egy apró mozdulattal ki is kapcsolok. A felesleges ruha darabot elhajítom, amit reggel szitkozódva fogunk keresgélni.

Fordítok helyzetünkön minden porcikáját végig csókolva, harapdálva, szívva, ki nem hagyva egy négyzetcentit se. Lihegve nézek bele szemeiben, amik az alkoholtól, és a kéjtől ködösek. Tarkómtól fogva húz le magához összetapasztva ajkainkat, miközben mindkettőnket teljesen levetkőztetem meztelenre.

A sötét, kis szobában csak mi ketten vagyunk. Nincs semmilyen határ, ami megakadályozná azt, amit tenni akarunk, vagy a félelmeink, amik visszafognának minket, vagy mások, akik azt mondanák, hogy álljunk le. Nem vesztegetjük az időnket, kihasználunk minden percet, ami van, és megtesszük azokat a dolgokat, amiket soha nem tennénk meg.

- Szeretlek, Baekhyun - nyögi ki azt a szót, amitől szívem kihagy egy ütemet, és egy momentumra el is hiszem, hogy amit mondott azt teljesen komolyan gondolja. Felpillantok rá, haj tincsei homlokára tapadtak az izzadságtól, egész teste vonaglik az élvezettől.

Csak az alkohol beszél belőle, tudom jól, viszont megbabonáz ezzel az egy szavával, és azzal, ahogy kiejti a nevemet. Mint a méreg, olyan ő maga, minden tapintása, pillantása, szava, megmérgezi az embert. Nem lehet tőle megszabadulni, még akkor sem, hogyha rájössz erre, mert rabbá tesz. És ez miatt, oly egyszerűen ejtem ki azt a szót, amit a szívem legmélyén őrizgetek évek óta:

- Szeretlek.