- Megjöttem - kiabálom, ahogy belépek a házamba. Csend fogad, senki sem üdvözöl, vagy jön ki elém, ami azért is fura, mert barátnőmmel együtt élek. Leveszem a cipőmet, felakasztom a kabátomat, és a nappaliba sétálok. Ahol meg is látom barátnőmet a kanapén összegömbölyödve, miközben a pulcsimat szorongatja. Most már értem, hogy miért nem rohant ki hozzám. A kanapéhoz sétálok, majd leguggolok elé, hogy tisztán láthassam alvó arcát. Ruhámat úgy szorítja magához, mintha az élete függene tőle, hajtincsei arcába lógnak, és úgy szuszog, akár egy kis kutya. Megmosolyogtat a látvány, ahogy kisöpröm a kósza tincseket arcából. Hüvelyk ujjammal megcirógatom bőrét, mire apró macsaival megfogja kezemet, összekulcsolja ujjainkat, majd feje alá teszi párna gyanánt. - Oi... Jagiya... - nevetem, ahogy kiszabadítani magamat a fogságából.

- Ne menj el, oppa - dünnyögi miközben egyre jobban szorítja kezemet. De meglátom szája sarkában a pici mosolyt, és innét már tudom jól, hogy ébren van már. Így hát szabadon maradt kezemmel megcsikizem hasát. - Ne! - sikítja, és rögtön elenged, viszont nem hagyom ennyibe a dolgot, helyette addig csikizem amíg sírni nem kezd a nevetéstől. - Ne legyél ennyire gonosz, oppa - ölel meg, ezzel sikeresen eléri, hogy a padlóra essünk. Ami neki nem fáj, mivel csak az én fejem koppan egyet kemény fán.

- Aú...

- Ez azért volt, mert nem hagytad abba.

- Máskor engedj el, amikor azt mondom - vigyorgom, ahogy hajába túrok.

- Nem foglak elengedi - vágja rá rögtön halál komolyan, mire szemeim kikerekednek. - Ne kérj tőlem ilyet! Se semmi hasonlót! - kezd el idegesen bökdösni arcomat. Elkapom csuklóját, és ölelésembe vonom. Arcomat hajába fúrom, hogy elrejtsem előle azt a boldogságot, amiket szavai okoznak. Meg persze azokat a pár könny cseppet is.

- Nem mondom sokszor... De ugye tudod, hogy szeretlek? - motyogom, ahogy egyre erősebben, és erősebben szorítom magamhoz.

- Mi? Mit mondtál, oppa? Nem hallottam.

- Semmit... - rázom meg fejemet.

- Vicceltem - kuncogja, ahogy két oldalról megfogja arcomat, és puszit nyom orromra. - Én is szeretlek.

- Hm - hümmögöm, ahogy csókba invitálom. Harapdálni kezdi alsó ajkamat, és nem engedi, hogy átvegyem az irányítást. - Héj...

- Mit szeretnél? - mosolyogja barátnőm, ahogy ujjbegyével végig simít megszívott párnámon.

- Ez fájt.

- Nekem is szokott fájni - kuncogja, mire magam alá kényszerítem.

- Mi? Hogy halálra csókollak? - vigyorgom, miközben ezernyi puszit nyomok arcára. Aztán nyakára hajolok, és egy kis ponton megszívom erősen bőrét, aminek következményeként egy lilás folt keletkezik.

- Erről beszélek - teszi kezét nyakára, mire lefejtem onnét.

- Ne takard el! Hagyj lássa mindenki, hogy az enyém vagy.

- Mindenki tudja, hogy a tiéd vagyok, nem kell folyamatosan megjelölnöd - csúsztatja tenyerét vállamra, ahogy lehúz egy csók erejéig.

- De, meg kell jelöljelek. Csomó srác megkörnyékezik, és kurvára idegesítő.

- Talán féltékeny vagy? - húzza sunyi mosolyra száját barátnőm, mire megforgatom a szememet.

- És ha igen?

- Hülye vagy, oppa - neveti.

- Mi van? - ráncolom össze a szemöldökömet.

- Ha harminc másik srác is bókol nekem, akkor is csak a te véleményed érdekelsz. Te vagy a világom, Yoongi - csókol meg, és nem csak érintésével, hanem mondatával megnyugtat.

- Szeretlek - fonom karjaimat dereka köré, és fejemet vállába fúrom.

- Én is, Yoongi.