- Mennyire szeretsz engem? - kérdezem legjobb barátomat, ahogy kedvenc süteményét teszem le elé.

- Mit szeretnél, oppa? - néz rám unottan a lány, mivel tudja jól, hogy valamit kérni akarok tőle. És jól is sejti, mivel tényleg ígyvan.

- A szüleim holnap jönnek meglátogatni, emlékszel?

- Igen.

- És mondtam nekik, hogy van egy barátnőm.

- Szóval hazudtál nekik.

- Mondhatjuk úgyis, de ki kéne segíteni.

- Szerezzek neked egy lányt, aki eljátsza a barátnődet?

- Igazándiból van... - És most nézek rá azzal a tipikus tekintettel, amiből ismét kitudja venni, hogy mire gondolok. A sütemény kiesik a szájából, és hevesen rázni kezdi a fejét.

- Nem! Nem, és nem! Nem játszom el a barátnődet!

- Ne csináld ezt! Megteszek bármit, csak játszd el nekem addig amíg itt vannak! - ragadom meg vállait, hogy szembe fordítsam magammal. - Elmegyek veled bárhova, megveszek neked mindent, amit kérsz, csak játszd el nekem ezt a szerepet!

- Oppa...

- Légyszi! - nézek mélyen a szemében, de már most tudom, hogy nyert ügyem van, amit csak az erősít, amikor rábólint kérésemre. Vigyorra húzom számat, ahogy puszit nyomok arcára. - Köszönöm, Jagiya.

Igazság szerint nem hittem volna, hogy a dolgok ilyen jól fognak alakulni. Arra számítottam, hogy a szüleim elevenen felfalják az álbarátnőmet, de helyette inkább kitálaltak még több kínos sztorit rólam. Meg persze arra, hogy lebukunk, miközben ölelgetem, és puszilom, ami számára elég kényelmetlen lehetett. Vagy talán mégsem, mivel jó maga is olyan természetesen bújt hozzám, mintha már vagy egy hónapja járnánk. Kár, hogy az egész hazugság.

- Vigyazzanak magukra haza felé! - integet álbarátnőm az ajtóból, ahogy szüleim beszálnak a kocsiba. Átkarolom oldalát, ahogy én is integetni kezdek.

- Hívjatok, ha haza értetek!

- Rendben, és legyetek ám jók! Gyertek el meglátogani minket! - mondja mosolyogva anyukám.

- Úgy lesz!

- Sziasztok!

- Jó éjszakát! - köszönünk el tőlük, és - tett - mosollyal intehetünk, amíg a kocsi el nem tűnik az utca sarkon. Ám nem engedem el álbarátnőmet, inkább szembe fordítom magammal, és hosszan megcsókolom. Nem várom, hogy bármit is reagáljon tettemre, ellökjön, visszacsókljon. Elválok tőle arcát továbbra is tenyereim között fogom. - Köszönöm, hogy eljátszodtad a szerepedet. Most pedig arra szeretnélek kérni, hogy igaziból legyél barátnőm - nézek mélyen a szemében. És csak most esett le mit is kérdeztem tőle. Nem vagyok normális. Ám már késő, barátom hitetlenül mered rám, megleptem az biztos.

- Rendben - feleli mosolyogva. Kikerekedett szemekkel nézek rá. Rosszul hallok?

- Mi?

- Ha most vicceltél velem, oppa, soha többé nem beszélek veled - bittyeszti le ajkát.

- Nem, nem, nem! Nem vicceltem! De... akkor most a barátnőm leszel? - nézek rá még mindig csodálkozva.

- Már az vagyok - mondja, majd lábujj hegyre áll, és puszit nyom számram.

- Nagyon jó ötlet volt ez az álbarátnősdi...

- Jó ötlet volt, hogy végre lépsz - kuncogja, mire felkapom ölembe.

- Remélem megérte.

- Rád érdemes várni, oppa.