- Hobi, nem mennénk el valahova este? - ölel át barátnőm hátulról, miközben a fiúkkal beszélgetek.

- Bébi - csókolom meg, ahogy ölembe húzom, hogy még könnyebben hozzá férhessek. - Fel kéne öltöznöd, megfázol - nézek végig rajta, mivel csupán ingem takarja el meztelen testét. Fél szemmel pillantok a srácokra, Jimin vigyorgó fejjel tartja fel hüvelyk ujját, Yoongi unott pillantással nyugtázza a dolgot, mivel kora reggel ő inkább az ágyában feküdne, mintsem itt üljön, és dolgozzon, Jungkook pedig vöröslő fejjel nézelődik a szobában. - A többieket zavarba hozod - vigyorgom, mire csupán felkuncug, és combjai közé vezeti kezemet.

- Este menjünk el valahova.

- Hova szeretnél?

- Bárhova, csak ketten legyünk.

- Hmmm - csókolom meg, miközben az kattog agyam hova vigyem el.

- Hoseok, rohadtul örülök, hogy ilyen jól meg vagytok meg minden, de ha már kora reggel iderángattál, akkor dolgozzunk már - szólal meg Yoongi morogva, mire Jin oldalba böki.

- Ne légy bunkó, Yoongi! Főleg a főnököddel!

- Akkor ne hívjatok ide kora reggel, kurva fáradt vagyok...

- Hagyjad, hyung! - intem le Jint, amikor ismét meg akarja szidni Yoongit. Ő az egyelten, aki ugyan úgy beszél velem, mint a többiekkel, és tesz magasról arra, hogy egy maffia vezé vagyok. Barátnőmhöz fordulok, majd egy gyors puszit nyomok szájára. - Este beszélünk, most pedig sipirc - engedem útjára, aztán a fiúkhoz fordulok, hogy folytathassuk a munkánkat.

Az étteremben halk jazz szól, így adva hangulatot a vacsorához. Az egyetlen dolog, ami hiányzik az a barátnőm, aki vagy tíz perce késik. Sose szokott késni, ezért a kelleténél is idegesebb vagyok. Főleg, hogy nagyon rossz előérzetem van. Aztán megcsörren a telefonom, amin a baránőm neve villog.

- Bébi, mégis miért várakoztatsz így meg? - kezdem köszönés nélkül, ám még mielőtt folytatnám abba hagyom, mivel meghallom barátnőm sírását. - Bébi? Mi a baj?

- A bébidnek az a baja, hogy nem tudtad megvédeni - szól bele egy ismeretlen férfi hang, és érezhető rajta, hogy nagyon jól szórakozik. Én viszont nem, és barátnőm sem.

- Ki vagy te? És mit akarsz?

- A bébidnek szüksége van rád, nem keresed meg? - kérdezi gúnyos hangon, mire még jobban megáll bennem az ütő. A düh elönt, amit egy részről érzek az idegen iránt, amiért - valószínűleg - bántotta barátnőmet, és más részről magam iránt, amiért nem tudtam megvédeni.

- Ne merj hozzá érni - szűröm ki fogaim között, mire válaszol csak vihogást kapok. Rá akarok ordibálni a férfira, de mire megtehetném megszakítja a vonalat.

A kurva életbe.

- Namjoon! Jin! - fordulok a fiúk felé, akik velem együtt várakozottak tisztes távolságból idáig. - Szóljatok a többieknek!

- Mi történt?

- Valami seggarc elrabolt a barátnőmet - válaszolom tömören, és innét már ők is tudják, hogy kurva nagy balhé lesz. Leginkább annak a gyökérnek, aki hozzáért a bébimhez.

És persze hol máshol lennének ezek a nyomorékok, mint egy kibaszott raktár épületben. Persze, kurva jó! És hogy honnan tudjuk? Jin lenyomozta bébi telefonját. Most pedig azon vagyunk, hogy bemenjünk, és mindenkit megöljünk. De lehetne foglyokat ejteni, nem kell a vérengzés. Ezt gondoljátok, igaz? De, a probléma, hogy a barátnőmet rabolták el.

Nem tudom mikor dördült el az első pisztoly lövés, de hogy utána másik ezer követte az biztos. Számítottak a támadásunkra, csak azzal nem számoltak, hogy kétszer annyian leszünk, mint ők. Így körülbelül tíz perc utána feladták, kivéve persze az a mocsok, aki a bébim tartja fogva. Ő úgy gondolja, hogy ez egy tökéletes nap a halálra. És én teljesítem ezt az apró vágyát.

- Engedd el! - kiabálok rá a férfira, aki fegyvert szorít barátnőm tarkójára. A lány remegő testtel figyeli minden mozdulatomat, szemeiben könnyek csillognak, de nem engedi, hogy kibuggyannak. Nem sír, nem üvölt, csak vár rám. Okos.

- Miért is kéne? Mégha én is meghalok, miután kinyírom ezt a csitrit, akkor is mindent megér! Szenvedj! Szenvedj, ahogy én is tettem! Miattad! Te okoztad! - kezd el ordibálni, miközben egyre erősebben szorítja a fegyvert barátnőm fejéhez. Ám az egyik pillanatba elveszi onnan, és rám szegezi, és abban a pillanat lelövöm.

A golyó a férfi mellkasába fúródik, szeme elkerekedik, kezéből kiejti a fegyvert, és hátra tántorodik. Erőtlenül, lassan nyúl a golyó ütötte sebéhez, amiből komótosan megered a vér, aztán hátra esik. Nem foglalkozok vele többet, helyette barátnőmhoz futok. Eloldozom kezeit, és lábait, amik a székre kötötték, aztán szoros ölelésembe vonom, miközben hangos zokogásban tör ki.

- Shhh... Itt vagyok, bébi, itt vagyok, most már nem lesz semmi baj... - csitítom, ahogy simogatom haját. - Sajnálom, hogy nem jöttem előbb, de most már minden rendben lesz. Nem engedem, hogy többet bántsanak.

- Ho-Hoseok... - nyögi nevemet, ahogy ingembe görcsösen kapaszkodik. - Hoseok...

- Itt vagyok, bébi. Mondjad, mit szeretnél?

- Nem akarok több ilyen randit - neveti még mindig sírva, mire elmosolyodok, letörlöm könnyeit, majd csókot nyomok ajkaira.

- Úgy lesz, ahogy kívánod, bébi.