Hogyan tudnád meg, hogy szeret!

Jaebum:

JB azaz ember, aki leader lévén, általában egyenesen kimondja, amit akar. Ez most sem történt másképp. Ugyan napokig őrlődött, hogy hogyan is mondja el, az érzéseit, de úgy döntött, hogy nincs veszteni valója. (Ó dehogy is nem...)

-Figyelj T/N. Beszélhetnénk? - kérdezi, egy próba után.

-Persze. - mondod neki, majd félre vonultok.

-Izé, elszeretnék mondani valamit. - mondja, zavartan (egyenes beszéd mi?), neked meg felcsillannak a szemeid, mert reméled, hogy viszonzásra találtak érzelmeid. - Az van, hogy... azt hiszem, több vagy nekem, mint egy szimpla barát. Azt hiszem, hogy... szeretlek. - mondja ki végül, és várakozva néz rád.

-Én biztos vagyok benne, hogy szeretlek. - mondod, erre meg JB csak fölkap.

-Tényleg? - néz rád egy hitetlen mosollyal.

-Tényleg. - neveted el magad, majd letéve magához ölel. 

Mark:

Az édes kis Márk. Aki általában csak csöndben viseli a kisebbek piszkálódását, ugyan is, rajtad kívül, már mindenki tudja, hogy a rapper fülig beléd van zúgva. De ő ugyan teljesen el van a kis világában ahol te nem tudsz semmiről, viszont a többiek ezt nem így gondolják. Meg is várnak az épületben, majd mikor az egyik folyosón feléjük sétálsz, kilökik Márkot az egyik fal takarásából, így eléd kerül, mire te megtorpansz. 

-Szia, Márk, mit szeretnél? - mosolyogsz rá, és próbálod leplezni zavarod, mert neked sem közömbös a fiú már egy ideje.

-Öhm... izé... csak azt, hooogy... - vakargatja a tarkóját, és keresi a szavakat.

-Oh istenem! Beléd van zúgva, csak amilyen szerencsétlen, képtelen neked elmondani. - ordítja ki a fal mögül Bambam, Mark meg csak a homlokára csap, majd egy gyilkos pillantást küld a fiú felé, mire mind a hatan elfutnak, így csak ketten maradtatok.

-I-igaz amit mondott? - kérdezted félve.

-Igen. Már egy ideje, csak nem mertem elmondani, mert féltem a reakciódtól. Nem akartam tönkre tenni a barátságunk.

-Hát, ha ez így van akkor én már rég tönkre tettem. - mondod zavartan. - Azt hiszem te sem vagy közömbös nekem Mark. - nézel rá, Márk arcán, meg egy hatalmas mosoly jelenik meg.

Jackson:

Jackson az Jackson. Ennél többet nem kell mondani. Bár neki esze ágában sincs elmondani neked, még is úgy gondolja, hogy tudnod kéne, hogy veled akar lenni. Ezért következő dalát neked írja, és meg kér, hogy kísérd el a stúdióba a hang felvételre. 

-Live off you, live off you. Cause you my oxygen. - hallod az ismeretlen szavakat, amiknek először nem realizálod a jelentését, csak Jacks hangjára koncentrálsz. Majd hirtelen újra kezdi, és rád néz, mosolyogva az üvegen keresztül, neked meg leesik, hogy ez neked szól. Hirtelen megérted, és kirohansz a stúdióból, de Jackson utánad megy és megállít.

-Várj már. Hova rohansz? - kérdezi, mosolyogva, de kivételesen komolyan.

-Én... én sehova. - sütöd le a szemed.

-De még is? - tol neki a falnak, és támaszkodik meg fejed melletted. - Szeretlek. Úgy terveztem, hogy nem így tudod meg, de most már...

-Én is. - szakítod félbe, mielőtt rájön az öt perc és szájalásba kezd. 

-Tényleg? - kérdezi.

-Tényleg.

-Biztos? - kérdezi még egyszer hatalmas vigyorral.

-Igen. - neveted el magad, ő meg csak magához ölel.

Jinyoung:

Ő egy igazi herceg. Előre eltervezi, hogy hogyan mondja el neked, de a többieknek nem szól a tervéről, nehogy a kotnyeles bagázs bezavarjon. Kívülről tudja, hogy mikor vagy otthon, és így el is indul, egy csodás pénteki napon hozzád.

Te meg egy váratlan csöngetésre eszmélsz fel délutáni pihenésedből, majd indulsz ajtót nyitni, a váratlan látogatónak. Kinyitva az ajtót, Jinyoung áll előtted egy hatalmas csokor rózsával.

-Szia. - mosolyog rád Jin, majd elmosolyodik értetlen látványodon.

-Jinyoung, mi ez az egész. - nézel rá, majd a virágra, és vissza szemeibe.

-Elakarok mondani valamit, amit már rég el kellett volna. Szóval az a helyzet, hogy szeretlek, de nem, mint barát. - néz rád átható tekintettel, te meg csak le fagysz a ténytől, hogy érzéseid viszonozzák. - Mi-mit szólsz hozzá? - kérdezi elbizonytalanodva szótlanságodtól.

-Azt hiszem az érzés kölcsönös. - mosolyodsz el, majd hirtelen megölel. 

Youngjae:

Egy tünemény ez a srác. Amikor rá jött, hogy szerelmes beléd, nem tudta mit kezdjen az érzéssel. A többiek ugyan tudtak róla, de mivel tudták, hogy a kicsi Jae milyen gyermek lelkű és érzékeny, nem nagyon piszkálták vele, inkább ott segítettek, ahol csak tudtak. Mivel aztán nagyon nem akaródzott neki, hogy elmondja neked, BamBam a nagy "Én mindent megoldok" képességével közbe lépett. Féltékennyé akarta tenni a hyungját. 

-Szia. - pattan melléd egyik nap a tánc teremben. - Milyen kis csini vagy ma. - kacsint rád. Majd a füledhez hajol, és eltakarva száját suttog bele. - Most ne vágj értetlen fejet, csak tégy úgy, mintha valami fontosat mondanék neked, a tervem része vagy, a lényeg annyi, hogy kuncogd el magad, mikor végig mondtam. - hajolt el, te meg téve amit mondott, elnevetted magad, de igazából is nevettél, mert tudtad, hogy ha BamBam tervez valamit annak sosincs jó vége. Bam a mondata végén, Youngjae felé nézett, aki csak hirtelen felállva addigi helyéről rohant ki a teremből. Kiszabadulva a teremből, a folyosón egyszer csak egy kéz nyúlt a tied után, és húzott a falhoz.

-Mit mondott neked? - találtad szembe magad egy igen csak ideges Youngjaeval.

-Se-semmit. - dadogtad, mert megijesztett Jae viselkedése, hisz előtte sosem láttad ilyennek.

-Ne szórakozz T/N! Mit mondott neked az a félkegyelmű?

-Jae. Tényleg semmit.

-Nem hiszem el, megmondtam neki, hogy mit érzek irántad, erre képes és rád mászik. - akad ki, majd hirtelen a szája elé kapja a kezét, mert elárulta magát. Te meg csak elmosolyodtál féltékenykedésén, és a tudaton, hogy viszont szeret.

-Szóval ezért rohantál ki. - jegyezted meg. - Féltékeny lettél.

-Én, én nem is. - vágta be a durcit. Te meg csak kérdőn néztél rá. - Jó de... Tessék! Kimondtam! Szeretlek, és nem mint egy barátot. - akadt ki utoljára, mert hirtelen megölelted.

-Ezt most kivételesen nem szúrta el a hülye gyerek. - mondtad, majd megérezted Youngjae szoros ölelését.

BamBam:

Na hát a nagy BamBam, most amit ő maga sem értene, de vissza venne. Csendesebb lenne a társaságodban, mint szokott, és ez neked is feltűnne.  Igazán elszeretné neked elmondani, de nem igazán tudja, hogy hogyan kezdhetné el. Átkozza is magát rendesen, mert -neki aztán főleg- mindig ment a beszéd, de most egyszeribe megnémul, ha rólad van szó.

Egyik nap aztán megtörik a jég, de egyszerre találjátok ki, hogy na most aztán kitálaltok a másiknak, így, a táncteremben futtok össze, majd kínos csendben álltok egymás előtt.

-Mondanom kell valamit. - szólaltok meg egyszerre, majd el is nevetitek magatokat.

-Kezd te. - szintén egyszerre.

-Akkor mondjuk egyszerre. - ugyan csak..egyszerre, de csak bólintotok az ötletre.

-Szeretlek. - mondjátok ki , és zavarba is jöttök, te még el is fordulsz, majd Bam fordít maga felé kezedet megfogva.

-Hé, én tényleg így gondolom. - mondja, majd te csak a karjai közé bújsz, amiket ő szorosan fon köréd.

-Én is. - mondod a mellkasába, mire ő csak ad egy puszit a fejedre.

Yugyeom:

Az édes csöndes maknae. Mikor hyungjai fényt derítenek az igazságra, miszerint a kicsi maknae szerelmes, és nem is akárkibe, szegényt úton útfélen piszkálják vele. Bár egy idő után, már inkább, csak fáj neki, hogy nem képesek békén hagyni vele, de egy lassan ráébredt, hogy ezzel csak jobban, és jobban beléd szeretett, és egy kis idő után, már másra sem vágyott, csak, hogy magadhoz öleld egy átpiszkélt nap után. És ez így is alakult, mikor egyik este idegesen keresett meg, kiadónál, mert tudta, hogy csak te vagy olyan bolond, hogy ilyen későn bent maradj.

-Kopp-kopp. - dugja be mosolygós fejét az irodádba, s a te szíved is gyors tempóra kapcsol, már csak a hangja hallatán.

-Mi járatban? - próbálod egy kedves mosoly mögé rejteni zavartságod.

-Csak szerettem volna beszélgeti, és reménykedtem, hogy még bent talállak. - ült le a kanapéra.

-Ki más még olyan idétlen, hogy ilyen sokáig bent legyen? - nevetsz savanyúan, de örülsz is mert érzed, hogy itt az idő, hogy elmond neki. De itt be is állt a csönd köztetek.

-Na jó, nem bírom tovább elviselni a hyungok piszkálódását. - szólal meg hirtelen, és benned az ütő is meg áll egy pillanatra. - Mondanom kell valamit. - áll fel a kanapéról, és az író asztalod mögé lépve két térdre ereszkedik. - Szeretlek, és nem úgy, mint egy barátot kellene. Sajnálom... A többiek folyton ezzel piszkálnak, és már nem bírom. - lábadnak könnybe a szemei, és a térdedre hajtja fejé. Te meg lefagysz. Nem gondoltad volna, hogy viszont szeret, de még is sajnálod. A csapatot ismerve, tudod mit kaphatott a fiú. Tincsei közé vezeted ujjaid, majd elmosolyodsz.

-Nem hiába szenvedtél. Én is szeretlek, már egy jó ideje. - mondod ki kissé félve, de Yugyeom csak felkapja a fejét, és ugyanebben a helyzetben átölel, és a hasadba fúrja arcát.