Annyeong~~😁
Csak annyit fűznék hozzá így az elején,hogy imádom a Moon Lovers című sorozatot és ez inspirálta ezt a kis szösszenetet😊
Mellesleg ezzel a történettel jeletnkeztem egy írói pályázatra,amin bár nem értem el helyezést ez a történet valahogy a szívemhez nőtt...

Ahogy kiléptem a palotából elém tárult a hatalmas kert.A kert közepén egy kis szentély helyezkedett le s előtte egy kis tavacska.A szentélyhez vezető utat kis lámpások kísérték végig s ameddig a szem ellát cseresznyefák sokasága vette körül az egész helyet.Későre járt már s mégis oly csendes és nyugodt volt minden.Az esti szél lágyan repítette a cseresznyevirágok apró,finom kis szírmait,melyek aztán a zöld füvön találtak megnyugvást.
Mindent betöltött a fák halk susogásának hangja.A fodrozódó tavacska vizén megtört a hold fénye ezzel torz képet mutatva a csillagoknak.Elindultam hát a szentélyhez vezető úton miközben tovább csodáltam a békésen alvó tájat.Ahogy közelebb értem a tóhoz egy alakot pillantottam meg amint hátratett kezekkel kémleli e csodás helyet. Érkezésem neki is feltűnhetett mivel lassan megfordulva rám emelte tekintetét. Felismertem alakját.
Óvatos léptekkel közelítettem meg.Amint mellé értem tekintete ismét a fodrozódó tavat fürkészte.Eközben a szél még mindig szüntelenül simogatta a fákat és a tavat. Pillantásom a mellettem álló hercegre vezettem.Ébenfekete haja mint mindig rendezett kontyba volt kötve feje tetején.A szabadon hagyott hosszú tincsekkel a szél kacér táncba,kezdett ezzel elérve azt,hogy azok gyönyörű arcába lógjanak.Annyira elmerültem gyönyörű vonásai tanulmányozásában,hogy észre sem vettem engem kémlelő mélybarna szemeit.Álltuk egymás tekintetét,majd kezét felém nyújtva megfogta az én kezemet.Nem szólt egyikőnk sem egy szót sem,hiszen tudtuk,hogy talán most lehetünk így együtt utoljára.Nem kellettek szavak ahhoz,hogy tudjuk mit érzünk a másik iránt.Már az elején tudtuk nem élhetünk együtt szerelmes párként,mi mégis egymásba szerettünk. Könnyek gyűltek szemembe,s amint kigördült az első könnycsepp a herceg egyik kezét arcomra simítva letörölte azt.Láttam tekintetében,hogy legszívesebben ő is zokogna,de tudtam,miattam nem teszi.
Kezeimmel ruhájába kapaszkodtan miközben arca felém közeledett.Szemeimet behunyva vártam a pillanatot mikor ajkaink összeérnek, ami hamar meg is történt.Ahogy puha ajkai találkoztak enyéimmel minden gondom elillant.Nem gondoltam arra mi lesz velünk miután a csók véget ér,nem gondoltam arra mi lesz a jövőben.Csak az itt és most számított. Végtelennek tűnt az idő,de aztán sajnos csókunknak végeszakadt.Néztük egymás arcát,majd hercegem megölelt mégegyszer utoljára.Igen,az én hercegem.Ha csak egy kis időre is,de az enyém volt és én az övé.
Lassan elengedett,majd egy csókot hintett búcsúzóul homlokomra s elindult a kis ösvényen vissza a palotába.
Könnyes tekintettel néztem egyre csak távolodó alakját míg végül a palota falai elnyelték azt.Egyedül maradtam.Csak én voltam,a lágyan ringatózó szél s a csillagok,melyek azóta is megnyugvást adnak.Minden nap visszajártam eme csodálatos kertbe,hiszen itt ismertem meg az én hercegemet és itt is búcsúztam el tőle.Többé már nem láttuk egymást.Soha többé nem láthatom már gyönyörű arcát,vidám mosolyát,hosszú ébenfekete haját s királyi pompában tündöklő alakját sem.
Meghasadt szívem immáron megnyugvást lelt ott,abban a kertben ahol oly boldogok voltunk.Abban a kertben aminek a közepén a kis szentély áll,előtte egy kis tóval s körülöttük megannyi csodás cseresznyefa virágzik a mai napig.