- Nagyon csinos vagy - törte meg George a kissé kínossá váló csendet felém pillantva, miután beültünk az elegáns, bézs kárpitú autóba.
- Köszönöm - sütöttem le a szemem elpirulva, ám magamban ugrándoztam, hisz ezek szerint sikerült a legjobb szettet kiválasztanom, ami egyébként egy fehér, rövid, picit hasvillantó pulcsi és egy magas derekú kék szoknya volt.
- Hoztam kaját - nyúlt hátra gyorsan a papírzacskóért, miközben szemeivel az utat fürkészte, tekintve hogy épp kikanyarodott az utcánkból.
- Imádlak - vettem ölembe a finom illatú zacskót, majd hatalmas mosolyomat nem leplezve pillantottam bele.
- Tudtam hogy a kajával le tudlak nyűgözni - nevetett fel. Anélkül is, gondoltam magamban, ám bátorságom nem volt hozzá, hogy ki is mondjam, ezért inkább egy hatalmasat haraptam a kezemben tartott hamburgerbe.
- Lando mesélte hogy lett egy házad Monacóban - pillantott rám szemét elvéve az útról pár másodpercig. - gondolom akkor lett meg amikor mi... - akadt meg.
- Igen, Bahrein után - bólintottam.
- És tetszik?
- Mármint a város vagy a lakás? - néztem rá, magamban pedig majdnem elolvadtam erősen koncentráló arcán.
- A lakásra értettem, a város kinek ne tetszene - mosolyodott el az utat nézve.
- Sikerült otthonossá tennem, nekem nagyon tetszik - feleltem, majd egy kis hezitálás után félénken folytattam - egyszer ha arra jársz megmutathatom, ha gondolod.
- Örömmel - bólintott még mindig mosolygó szájjal.

- Jé, már itt is vagyunk? - néztem ki az ablakon, s a távolban felfedezni véltem a tenger végtelen kékségét.
- Hogyha sietünk - nézett gyorsan méregdrága órájára - akkor szerintem meg tudjuk nézni a naplementét. - folytatta, majd leparkolva az egyik erre kijelölt helyen kipattant az autóból, én pedig követtem.
- Te aztán felkészültél - néztem végig nevetve ahogy a fiú a nyitott csomagtartóból előszed egy kosarat, benne pár pokróccal, teával és különböző sütikkel - úgy látom ma fel akarsz hízlalni.
- Rád férne - pillantott rám vigyorogva, majd mikor arckifejezésemet látva leesett neki, hogy mit is mondott, kétségbeesett arccal próbálta menteni a menthetőt. - Jézusom, nem úgy értettem! Csak bókolni szerettem volna hogy milyen vékony vagy, de nagyon hülyén jött ki. Ugye nem vetted magadra?
- Dehogy - ráztam meg a fejem, magamban jót szórakozva a fiú szerencsétlenkedésén.
- Annyira hülye vagyok - csapott a homlokára, miközben elindultunk a part felé, én pedig nevetve löktem meg a vállát.
- Ne izélj már, mondom hogy nem haragszom.
- Tuti? - állt meg hirtelen, majd felém fordult, s szemeit mélyen enyémekbe fúrta.
- Igen - jöttem azonnal zavarba közelségétől, majd vöröses arcomat leplezve gyorsan elléptem tőle. - Szóval, hol is van az a naplemente?

- El sem hiszem hogy eljöttél velem - kémlelte George pár órával később a tengert, melynek felszínén megcsillant a narancssárgás rózsaszínes lemenő nap fénye.
- Miért nem? - fordítottam a testemet felé, és kiváncsian vártam válaszát, ám ő még mindig tőlem elfordulva támaszkodott meg, a víz felé meredve.
- Azt hittem hogy elsiettem a dolgokat - szólalt meg végül, fejét megrázva - és bocsánatot szeretnék kérni amiért úgy letámadtalak, de nem nagyon tudam visszafogni magam, jogod van tudni az érzéseimről - itt végre mélyen szemeimbe nézett, ezzel elérve, hogy még nagyobb hatást gyakoroljon rám.
- George - suttogtam egy kis szünet után, mikor úgy éreztem, hogy összeszedtem gondolataimat - én is kedvellek téged, azt hiszem ezzel a vallomással tartoztam - sütöttem le szemeim - ugyanakkor még csak kevesebb mint két hónapja ismerjük egymást és úgy érzem nem állok készen erre most- folytattam, kihangsúlyozva az utolsó szót - Szükségem van egy kis időre amíg magam is rájövök hogy pontosan mit is érzek irántad.
- Teljesen megértem - felelt azonnal a fiú, miközben kezeimért nyúlt - rájöhetnénk együtt, szigorúan csak barátokként - mosolyodott el halványan, felém közeledve.
- Szigorúan csak barátokként - bólintottam, megismételve utolsó szavait suttogva, majd mit sem törődve az előbb lezajlott párbeszédünkkel, lecsukott szemekkel vártam pár másodpercet, amíg a fiú puha ajkai el nem érték enyémeket.

- Biztos vagy benne, apa? - vetettem egy utolsó aggódó pillantást apára, a Bristoli reptér bejáratánál.
- Persze, menj és érezd jól magad. Megleszek egyedül is, ne aggódj. - felelte, majd szórakozottan folytatta - nem azért vettem neked egy lakást hogy ne legyél ott. - szomorú mosollyal az arcomon léptem oda hozzá, s megöleltem. Szerda délután kitalálta, hogy már rögtön holnap vissza is mehetnék Monacoba, hisz ő amúgy is végig fogja dolgozni a szünetet, és addig győzködött, amíg kelletlenül, de beleegyeztem. Persze egyáltalán nem szerettem volna egyedül hagyni, de annyira ragaszkodott hozzá, és olyan makacs volt, hogy végül felszálltam a gépre, amely egyenesen Nizzába repített.

- Merci beaucoup - köszöntem meg a sofőrtől a fuvart, miközben odanyújtottam neki egy bankjegyet, figyelembe véve hogy ő a francia nyelvterületről hozott át az olaszba, tehát valószínűleg az anyanyelve francia. Bőröndömet kirángatva a csomagtartómból egy utolsót biccentettem a taxisnak, majd előhalásztam a kulcsom, s kinyitottam apartmanom kapuját. A lakásba beérve egyből megcsapott az édeskés levendula illat, mely valószínűleg annak az illatosítónak volt köszönhető, amelyet a legutóbbi látogatásomkor helyeztem el. Gyorsan a konyhába siettem, és bepakoltam a hűtőbe pár ételt, melyeket még a Nizzai reptéren vásároltam, majd egy kényelmesebb ruhába vedlettem át magam. Gyorsan előhalásztam egy vizespalackot, összevágtam pár különféle gyümölcsöt, és ezeket mind felkapva, festővásznakkal és festékekkel a hónom alatt letáboroztam az erkélyen. Jól esett végre teljesen egyedül lenni, szabad utat engedni gondolataimnak, miközben alkottam. Úgy ültem le, hogy fogalmam sem volt róla, mit fogok festeni, ám amikor felkaptam egy halvány kék színt, és belemárva az ecsetet rávezettem a vászonra, kezeim apró mozdulatai egy íriszt kezdtek megörökíteni, innen pedig már nem volt kérdés a folytatás.

Elégedetten nyújtóztattam ki elgémberedett végtagjaim körülbelül három óra után, majd a Georgeról készült festményt gondolkodás nélkül kihelyeztem a falra, pár másik művem mellé, ezeken végignézve pedig elkezdett körvonalazódni bennem valami. Valami, ami a jövőmmel kapcsolatos. Vajon képes lennék ország világnak megmutatni a festményeim, főállású munkává tenni ezt a szakirányt? Egy biztos volt, mégpedig, hogy imádtam csinálni, minden egyes vonás a szívemet melegséggel töltötte el, gondolataimat pedig képes volt kikapcsolni, akár órákra is. Érdemes lenne megpróbálnom?
Végül egy hatalmas sóhajt követően elléptem a faltól, és gondolkodásmenetemet félbeszakítva mosolyogva emeltem az arcom elé a csörgő telefont, melyen a Face Time ikon alatt Lando neve villogott.
- Mi újság, Mademoiselle? - hallottam meg vidám hangját.
- Csak az erkényen üldögéltem - rántottam meg vállaim, hisz nem igazán szerettem volna még bevallani a fiúnak a festést - és veled, Monsieur?
- Egész nap szimulátoroztam, hulla vagyok - vágott szenvedő arcot - úgyhogy pihenés képpen szerintem streamelek egy kicsit Maxxel.
- Mármint a Red Bullos Maxxel? - értetlenkedtem.
- Igen, vele - nevetett - nem mint ha ismernék más Maxet, de sebaj.
- Csak nem tudtam hogy ilyen jóban vagytok - feleltem, közben pedig a konyhába belibbenve töltöttem magamnak egy pohár narancslevet - legalábbis nem mesélted még.
- Már jó régóta ismerjük egymást - csámcsogott, hisz épp egy szendvicset evett, ha jól láttam.
- Figyelj - kaptam fel a fejem, mire a fiú érdeklődve fürkészett - lehet hogy nagyon hülye ötlet, de szerinted ha elhívnám a héten vagy jövőhét elején ide Georgeot, akkor eljönne? Vagy ez már túl sok?
- Hoppá, micsoda tervek - pattant fel Lando a székről, tekintve hogy befejezte kajáját - amennyire oda meg vissza van tőled, szerintem abban a pillanatban szállna a repülőre amikor elhívnád.
- Azért ne túlozz - nevettem el magam - de akkor ezt egy igennek veszem.
- Hát hajrá, írj neki most szerintem.
- Biztos? - húztam el a számat.
- Biztos - bólintott Lando egy önelégült mosollyal, majd még pár bátorító szót előadva elbúcsúzott tőlem, én pedig kissé izgatottan nyitottam meg a chatfalat, George neve után kutatva, majd egyszer élünk alapon bepötyögtem a pár sort.

Szia, ne haragudj hogy ilyen későn írok, de valahogy most pattant ki a fejemből az ötlet :) A hetet Monacóban fogom tölteni, és arra gondoltam, hogy ha esetleg van egy kis időd, vagy kedved, akkor meglátogathatnál.:) Persze ha nem, azt is megértem, tudom hogy milyen elfoglalt vagy!
X Elena

Halihoo!😊
Remélem mindenkinek szép hétvégéje volt ❤
Kicsit belelendültem az írásba, úgyhogy hoztam is nektek egy részt:)
Hogy tetszett? Elenával és Georgeal kapcsolatban mi a véleményetek?
Szívesen várom az ötleteket, kommenteket ;)

#JB17🖤