A hajnali napsugarak gyönyörűen világítottak be az ablakon, ezzel ötvenes évekbeli filmes hatást kölcsönözve a hotelszobának.
Ránézve a mellettem fekvő, halkan szuszogó fiúra, egyből be - beugrottak emlékképek a tegnap estéről, szinte még mindig éreztem George hatalmas, puha kezeit, melyek simogatták a bőröm, éreztem forró lehelletét a nyakhajlatomban, édes, óvó tekintetét, és finom ajkait, még mindig hallottam füleimben ahogy a fiú morgó hanggal suttogja a nevem, az extázis kapujához közeledve.
Egyáltalán nem bántam meg, ami történt, hisz szerintem mindketten éreztük már hónapok óta, hogy vágyunk egymásra, mely tegnap éjszaka száz százalékig be is bizonyosodott.

- Valaki milyen korán felébredt - éreztem meg két hideg kezet a derekam köré csavarodni, és hagytam, hogy George hozzámbújjon. - nem fázol? - puszilt bele a nyakamba.
- Mostmár nem - húztam még közelebb magamhoz, hogy a belőle áradó melegségből az én csupán fehérneműbe bújtatott testem is részesülhessen. - Ma együtt megyünk Angliába, ugye?
- Persze - bólogatott, forró lehelletétől pedig libabőrös lettem - holnap átjöhetnél hozzám, úgy se láttad még a lakásom.
- Képzelem milyen lehet - kuncogtam fel, a fiú pedig belebökött az oldalamba - jó jó bocsánat, szívesen megyek.
- Hozzám képest igenis rend van - mondta tettetett sértődöttséggel, de ez a viselkedése rögtön elillant, amikor egy lusta reggeli csókot nyomtam ajakira.
- Elmegyek zuhanyozni - szakítottam meg a csókcsatánkat pár perc után, majd a fürdőszobai cuccaimat felkapta elindultam egy forró, frissítő zuhanyért.
Mikor végeztem, és a víz hangja már nem zúgott a fülemben, hallottam, hogy George valakivel beszél, és a másik hang is ismerős volt, ezért gyorsan felöltöztem, majd kiléptem a szobából.
- Pierre - lepődtem meg,mikor megláttam a fiút a szobám ajtajában állni - mi járatban erre?
- Igazából hozzád jöttem, de nem tudtam hogy George is itt van - vakarta meg a tarkóját, és látszott rajta, mennyire zavarba jött a szituációtól.
- Ha gondoljátok, kettesben hagylak titeket - szólalt meg George kettőnk között kapkodva a tekintetét, én pedig alig bírtam visszatartani a mosolyomat édes féltékenysége miatt.
- Nem szükséges, nem akarok zavarni - rázta meg a fejét a francia, majd egy intés után egyszerűen kilépett a szobából.
- Most sajnálom őt - húzta el a száját George, kérdő tekintetemet meglátva pedig újra megszólalt - láttad volna az arcát amikor én nyitottam ajtót helyetted.
- Ezzel azt akarod mondani hogy kedvel? - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Egyértelmű. De - nyúlt a derekamhoz, majd magához húzott - én már előbb kedveltelek, úgyhogy ez van.
- Bevallom, nincs ellenemre - suttogtam a szájára, majd megszüntetve a pár miliméter távolságot ajkaink között, megcsókoltam.

Az életem innentől kezdve eléggé felgyorsult. Többször voltam Georgenál Angliában, ahogy ő is nálam Monacóban, és a lehető legtöbb szabad percünket együtt töltöttük, annak ellenére is, hogy a fiú szigorú edzésterve sok időt elvett szabadidejéből.

Apával is próbáltam minél több programot szervezni, és szerencsére párszor nagy nehezen ki tudtam rántani a munka világából, így a környékünk több nagy hegyére is feltúráztunk, és nem féltünk magunkkal hívni Carlost, vagy épp Landot, akik szüntelen poénkodásaikkal mindig feldobták napjainkat.

Egy levél viszont teljesen felforgatta az életem. A Monacói címemre jött, pont akkor amikor Georgenál voltam, ezért csak pár nap késéssel tudtam kinyírni, de elakadó lélegzettel olvastam el, amint a kezembe került.

Kedves Elena!

Hiányzol. Minden nap gondolok rád, eszembe jut a mosolygós arcod, a vidám nevetésed, meleg, szeretetteli ölelésed. Nem voltam biztos benne, hogy jó döntés most elküldeni neked ezt a levelet, de végül a vőlegényem meggyőzött. Igen, a vőlegényem.
Tudom, hogy hibát követtem el, hogy megbántottalak téged és apádat is, de ilyen a szerelem, én pedig visszafordíthatatlanul szerelmes vagyok az új páromba, még ha ezt nehéz is elfogadnod. Kívánom neked, hogy tapasztald meg ezt az érzést, mert nincs hozzá fogható, de erre magadtól is rá fogsz jönni.
Kérlek, legalább gondold végig, hogy adsz e egy utolsó esélyt nekem, és ha igen, gyere el az esküvőnkre. A meghívót is beleraktam a borítékba, így az időpontot és a helyszínt ott találod, szállást is foglaltam neked az egyik hotelben, és én lennék a legboldogabb, ha ott találkoznánk, édesem, annyira szeretnélek újra a kezeim közé zárni!

Szeretlek: Anya

- George - suttogtam könnyáztatta arccal, mikor a levél végére értem, a fiú pedig egyből odapattant mellém.
- Mi a baj kicsim? - a becenév hallatán alapesetben vigyorogtam volna, mint a vadalma, de most csak a fejemet megrázva a kezébe nyomtam a papírt, ő pedig vadul kezdett olvasni. - Elena - húzott magához aggódó tekintettel, és belepuszilt a hajamba.
- Férjhez megy - zokogtam, átáztatva a fiú pólóját - hogy tehette ezt?
- El, az anyukád nem rossz ember - nyúlt az állam alá George, hogy a szemembe tudjon nézni - és megértem, hogy ki vagy akadva, de tudod kell hogy minden ember követ el hibákat.
- De miért hívott meg? - potyogtak a könnyeim tovább, hozzábújva a fiúhoz.
- Mert a lánya vagy, és hiányzol neki - simította meg a fejem - és hidd el, ez neki is ugyanúgy rossz. Hónapok óta nem látott, nem beszélsz vele, és most hogy megtalálta a szerelmet, azt akarja hogy te is elmenj. Gondolj ránk Elena - suttogta - neked nem esne rosszul, ha anyukád nem fogadna el engem? Ha még csak meg sem akarna ismerni?
- De igen - bólintottam szomorúan - de akkor is amit tett az - itt a fiú félbeszakított.
- Mindannyian hibázunk. Kérlek, adj neki egy esélyt.
- Nemtudom - ráztam a fejem - ezt még át kell gondolnom.
- Nyugodtan - puszilta meg a homlokom - még van - nézett gyorsan rá a meghívóra - másfél heted dönteni.
- Ha elmegyek - suttogtam, és a barátom gyönyörű szemeibe néztem - akkor igérd meg hogy elkisérsz.
- Ez nem is kérdés - mosolyodott el, felvillantva tökéletes fogait.
- Köszönöm, hogy vagy - bújtam oda hozzá újra, és hagytam, hogy az a szó kicsússzon a számon, amit már rég el akartam mondani neki - szeretlek.
- Én is szeretlek, Elena.

Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek arra az esküvőre, de csak azután, miután apa beleegyezett. Talán leginkább az ő véleménye számított, mert nem akartam fájdalmat okozni neki, de szerencsére biztosított, hogy ő egyáltalán nem bánná ha elmegyek.

És így kerültem most ide, Svájcba. Egy utolsót sóhajtva végignéztem magamon a hotelszoba tükrében, és elégedetten bólintottam. A bordó estélyiruha pont annyit mutatott testemből, amennyit kellett, nem volt merész, de szerény sem, a félig felkötött hajam pedig pont illett az összképhez. Bár éreztem, hogy valami hiányzik ahhoz, hogy minden tökéletes legyen, két forró kezet megérezve a derekamon mosolyogva néztem a tükrön keresztül a mögöttem álló, szmokingos csokornyakkendős fiúra, tudva, hogy ő egészít ki engem. Nem mellesleg, irtó helyes volt.
- Az én gyönyörű barátnőm - csókolt bele a nyakamba, én pedig a vállaimat felhúzva nevettem fel.
- Ne már, tudod hogy ott csikis - nyúltam a kezéért, majd ujjainkat összekulcsolva kihúztam a szobából.

- Készen állsz? - nézett rám komolyan a rendezvényterem előtt, ahol már nem kevés ember gyűlt össze.
- Csináljuk - bólintottam, és egy apró puszit nyomva a fiú ajkaira beléptünk anya esküvőjébe, és talán az életébe is.

Halihooo :)
Íme egy újabb rész, remélem elnyerte a tetszéseteket, számítottatok erre a fordulatra?

Illetve szeretném mondani nektek, hogy az új könyvemből már kint is van három rész, a profilomon megtaláljátok☺

Legyen szép heteteek❤