18:00
Így estefelé minden olyan nehéz. Végeztem a sorozattal, a tanulással, a sütivel és most egyszerűen csak ülök és nézek ki a fejemből. Általában ha egyedül vagyok (márpedig sokszor van ilyen, ugyanis anyuék későn érnek haza) ellepnek a gondolatok az óriási csöndben. Régen ezeket próbáltam elnyomni droggal, alkohollal, na meg persze a saját magam bántásával. Most pedig csak küszködök, hogy egyikhez se nyúljak. Nincs senkim akivel megoszthatnám a problémáim, így magamba zárva próbálom őket egyedül megoldani. Kisebb nagyobb sikerrel. Inkább kisebbel. Napközben olyan jól eljátszom, hogy minden oké velem, de este már kimerülök és egyszerűen nem bírom elűzni a rossz gondolatokat. Úgy gondoltam teszek egy próbát és ráírok régi jó barátomra, aki igazából a dílerem volt, hátha válaszol és megint jóban leszünk.

Olivia Smith:
Hé Adam
Mi a szitu?

Adam Blye:
Mi kell?

Olivia Smith:
Nem anyag miatt írtam
Látta 1perce

Eltelt pár perc de nem válaszolt.

Olivia Smith:
Szánalomképű ne legyél már ilyen velem

Adam Blye:
Milyen szánalomképű te tsitskakupac

Olivia Smith:
😂😂😂
Na erről van szó szararcú
Adam Blye:
Van egy találkám most
Utána átmegyek
Persze csak ha nem akarsz megint megerőszakolni 🙃

Olivia Smith:
Tiszta vagyok Adam

Adam Blye:
Akkor fél óra es ott vagyok

Olivia Smith:
👍

Tudom, hogy utálja ezt a lereagálást, de azért bekockáztattam. Miután volt a nagy veszekedésünk Adam kitörölt mindent és úgy tettünk mintha nem is ismernénk egymást. Belegondolva elég gyerekesen viselkedtünk, de bevallom őszintén, hogy az én hibám volt az egész. Ha nem mászok rá, máig együtt csinálnánk mindent. Mentségemre szóljon, hogy aznap nagyon szétcsúsztam. Valójában sosem akartam tőle semmi többet barátságnál.

Talán 10 perc telhetett el a beszélgetésünk óta, de már most kopogtak az ajtón. Odasétálva elővigyázatosan nyitottam ki, de amint realizáltam, hogy egykori barátom áll kint azonnal kitártam az ajtót és a nyakába ugrottam. Beszívtam férfias illatát, majd pár perc után eltávolodtam tőle. Megváltozott. Szemügyre vettem minden apró részletet rajta és rájöttem, hogy még helyesebb lett mint volt. Sötét szempárjával engem figyelt, hogy vajon mikor hagyom abba a bámulását.

-Szia nagyszemű. Megfogjam őket, hogy ne essenek ki?-Adam mosolyra húzta száját én pedig szememet forgatva fordultam meg, hogy beengedjem. Becsukja ő maga után az ajtót.

-Haha nagyon vicces ma valaki.

-Tudom drága. Én mindig az vagyok.

-Jaa tudom a szánalmas életeden csak nevetni lehet.-mondtam hatra sem nézve rá. Ugyanúgy basztattuk egymást mint 2 éve. Igazából ugyanott folytattuk ahol abbahagytuk.

-Fogd be Olívabogyó. Mit néztél?- huppant le a kanapéra, miközben a távirányítót fogdosva nézegette a sorozatok címeit amik már megvoltak tekintve.-Baszki de sok depressziós szarságot nézel!-nagyot sóhajtva akartam kivenni a kezében lévő távirányítót, de béna voltam így konkrétan az ölében kötöttem ki. Na jó igazából szerintem ezt ő pont így akarta. Legalábbis a kis mosoly a szája a szélénél pont erről árulkodott.

-Mit csinálsz hülyegyerek?-értetlenül néztem rá, hiszen amióta ismerjük egymást egyszer sem tett ehhez hasonló lépést. A távirányítót félre rakta, kezeit pedig derekamra helyezte, túlságosan is közel a fenekemhez.

-Ez így már nem tetszik? Hm?-utalt kérdésével az egykori tettemre amikor is ugyanígy próbálkoztam be nála.

-Adam...tudod, hogy nem akartam. A legjobb barátom vagy nem akartam veled lefeküdni csak teljesen szét voltam csúszva.-magyarázkodtam, de ő csak mosolyogva bólogatott.

-És ha...mi lenne ha kipróbálnánk? Vagy esetleg...-a zsebébe nyúlt és kihúzott belőle egy apró kerek kis bogyót. Egyből elakartam húzódni, de jobb kezével szorosan tartott magán.

-Tiszta vagyok! Vidd innen azt a szart!

-Miért? Mert ha sokáig tartom nem tudsz neki ellenállni?! Vagy esetleg mert emiatt vesztettelek el?!-hangja ideges volt, nekem pedig könnybe lábadtak a szemeim kérdéseitől és ingerültségétől.

-Sajnálom.-szipogva ejtettem ki ezt az egy szót, ő pedig száját elhúzva csúsztatta vissza zsebébe a drogot, ami tönkretett mindent.

-Ne haragudj Olív.-átölelt, majd újra megszólalt.-Csak borzalmasan hiányoztál.-nyakába temettem arcomat és halkan sírtam tovább. Kis idő elteltével megmozdult így rátekintettem az arcára. Mélyen nézett a szemembe, ezért én is csak figyeltem a sötét szemét. Adam közeledni kezdett, amit én kissé bánva, de hagytam. Ajkaink összeértek és mozogni kezdtek egymáson. Baszki, mit csinálunk?! Lelkem ellenezte, de a testem mégis reagált érintésére. Na meg persze éreztem ahogyan dudorodik ott ahol nagyon nem kéne. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást, ő pedig már pólóm alá nyúlva simogatta a hátamat. Óriási erőt vettem magamon és eltávolodtam tőle.

-Hagyd abba, kérlek.-Adam elködösült tekintettel pillantott rám, majd egy óriási sóhaj után fejét rázva tett ki az öléből.

-Bocsánat, csak kiváncsi voltam, hogy mit halasztottam el akkoriban.

-És?-bevallom tudni szerettem volna, hogy mit gondol, ezért is kérdeztem rá. Oldalra pillantott, hogy rám nézhessen, de semmi konkrét választ nem adott.

-Hagyjuk ezt a témát. Hiszen olyan vagy mintha a húgom lennél...-igazából fura érzés jött elő ettől. Kicsit rosszul esett, de mégis megnyugtatott. Talán csak féltem, hogy újra elvesztem őt...