-Szóval Ian azzal fenyegetett, hogy fogva tart, miközben neki már úton volt a kisfia?- nézett Ana rosszallóan, miközben a nappaliban ültünk.
-Ahogy mondod.- nevettem vele, miközben a kezemben egy óriási bögre forró teát tartottam.
-És Brad hogy van?- kezdett halkabban beszélni én pedig nagyot sóhajtottam.
-Nagy szerencsénk lesz, ha szilveszterre jobban lesz.- pillantottam a szoba felé ahol bent aludt.
-És holnap így hogy fog repülni?- kérdezte aggódva.
-Remek kérdés. Az orvos azt mondta csak influenza, aztán majd látjuk, hogyan is hatnak rá a gyógyszerek.- válaszoltam, miközben elvettem a bögréjét, hogy egy újabb adagot töltsek neki. Abban a pillanatban ahogy leraktam a bögrét, hallottam, hogy kinyílik a szoba ajtó.
-Bradley.- nézett rá Ana lesokkolódva. Brad általában barna bőre, most szinte fehér volt, a haja a szemébe lógott és össze vissza állt, és a takaró a fejére volt húzva. Szeme szinte egy csíkban húzódott, gyanítom, mivel a szobában tegnap óta sötét van, zavarta a fény.
-Szia Ana.- mosolygott a kanapén ücsörgő barátnőmre.
-Legalább mostmár lábra állsz.- próbáltam pozitívan nézni, pedig láttam rajta, hogy még mindig nincs jól.
-Nem voltál ott, gondoltam megnézem hol vagy.- állt mögém kitárta a takarót, hogy átölelhessen. Éreztem, hogy csupa víz, de ez csak jó volt, mivel az izzadással csak megöli a baktériumokat.
-Bevetted a gyógyszert?- kérdeztem felé fordulva, mire csak bólintott én pedig megakartam csókolni.
-Ne.- húzódott el, mire értetlenül néztem.- Nem akarom, hogy te is elkapd.
-Jaj Brad. Pont nem érdekel.- húztam vissza a takarónál fogva és mostmár nem ellenkezett, így megcsókolhattam. Természetesen Anára tekintettel nem tartott sokáig.
-Tris itt van.- pillantott a telefonjára Ana.
-Nem hívod fel?- kérdeztem, mire Ana csak megrántotta a vállát és tárcsázta a barátját.

-Haver de szarul nézel ki.- nézett le Tris Bradre, aki kedvesen ajtót nyitott neki.
-Kösz.- fordult el Brad, és a fején a takaróval a kanapéra sétált Ana mellé.- Hogy van a kicsi. Kiderült már a neme?
-Na neeem. Nem akarom tudni.- fogta be a fülét Tris és elkezdett énekelni.
-Nem, de képzeljétek voltam egy médiumnál aki azt mondta.- kezdett bele teljes beleéléssel Ana Brad felé fordulva.
-Várj én sem vagyok rá kiváncsi.- fogtam be a fülem, majd beálltam Tris mellé és hátat fordítva a kanapén ülőknek énekelni kezdtem a dalt, amit eddig Tris is énekelt. Felém fordult ahogy elkezdtem énekelni, majd kacsintott és még hangosabban kezdtünk énekelni. Már éppen a szám vége felé tartottunk, mikor mind a kettőnk hátán csattant egy párna, vagyis nekem telibe a fejemen.
-Naa.- simítgattam le a hajam és Tris is hasonlóan elkezdte igazgatni az sajátját. Brad és Ana csak nevettek rajtunk.
-Nem vagytok ti véletlen testvérek?- kérdezte Brad egy óriási mosoly kíséretében, nekünk pedig leesett Tristannel, hogy ugyanúgy az első dolgunk volt, hogy a hajunkat kezdtük igazgatni.
-Mindig is akartam egy kishúgot.- kapott el Tris és szorosan kezdett ölelgetni.
-Nos, nekem van két fiú tesóm is, de plusz egy belefér.- mosolyogtam fel rá csukott szemmel.
-Na akkor ezt megbeszéltük.- tolt el magától.- Fogd meg a kezem.- nyújtotta ki velem szemben állva. Kinyújtottam a kezem nekem váll magasságba, majd mondta, hogy emeljem fel az egyik lábam a kezeinkre. Így is tettem.
-De hajlékony vagy.- nézett meglepetten Brad és Ana is a kanapéról.
-Amíg Magyarországon éltem akrobatikus táncoltam.- mosolyogtam rá.
-Várjatok ezt felveszem videóra.- kapta elő Ana a telefonját.- Kezdjétek előröl.- parancsolta, így Trissel úgy tettünk, mintha az elmúlt két perc meg sem történt volna. Visszaraktam a lábam a kezeinkre, mire egy egyszerű mozdulattal kinyújtotta az egyik lábát, és kihúzta az enyémet magam alól, ezáltal pedig hatalmasat borultam hátra.
-Tristan.- pattantam fel és kergetni kezdtem, ő pedig csak nevetve szaladt előlem. Úgy éreztem magam, mint egy 17 éves.
-Összepakoltatok már?- kérdezte Ana Bradet, miközben még mindig Tristant kergettem a lakásban.
-Basszus.- álltam meg.- Teljesen elfelejtettem.
-Majd segítek.- mosolygott rám Brad biztatóan.
-Sokkal jobban nézel ki.- ültem le mellé, mire csak kitárta a takarót, hogy mellé bújhassak.
-Hajnalban indulunk.- ült le Tris is a barátnőjét átkarolva.
-Vagyis bőven van még 6 óránk az indulásig.- válaszolta Brad megdörzsölve az arcát.

Ana és Tris még egy fél órát maradtak, én pedig szinte azonnal nekiálltam a pakolásnak. Éppen egy cipőmért lehajoltam, mikor Brad mögém lépett, én pedig kicsit megijedtem.
-Brad.- álltam azonnal fel, mire szinte azonnal megcsókolt.
-Nem megyünk be a szobába?- kezdett maga után húzni, de a csókunkat nem szakította meg.
-Pakolnom kéne.- toltam kicsit el, de szinte azonnal visszahúzott, így nem álltam ellent, csak követtem a hálóig.

-És jobban vagy Brad?- kérdezte Kirstie Bradet a reptéren, mikor már mindenkinek adtak autogrammot és egy elzárt részen álltunk.
-Sokkal.- mosolygott, de a szeme még mindig csillogott kicsit.- A testmozgás sokat segít.- kacsintott a szőke hajú lányra, amit a fiúk hangos kiabálással díjaztak.
-Pszt. Viselkedjetek már.- nevettem rajtuk, miközben próbáltam őket csitítani.
-Tudod szívem. Most nekem is megjött a kedvem egy kis "testmozgáshoz".- mutatott nyuszi füleket, majd átkarolta Anát és megpuszilta Ana pedig csak kuncogott.
-Jól van gerlepárok.- nevetett Luisa.
-Induljunk.- intett Connor a fejével, mire mindannyian megragadtuk a kézipoggyászaink és követtük őket.
Úgy döntöttünk, hogy ismét minden barátnő velünk tart, hiszen egyikük sem szeretné a szilvesztert a barátja nélkül tölteni, valamint- habár én munka célból- de a fiúkkal tartok.
-Vedd be a gyógyszert.- utasítottam Bradet, immár a  repülőn ülve.
-U. Anyu parancsol.- kezdte cikizni Connor Bradet.
-Ülj le. Szállunk fel.- húzta vissza Luisa a barátját a karjánál fogva, aki azonnal visszaült.
-Papucs.- vágta rá az összes fiú egyszerre, mire Connoron kívűl mindannyian nevetni kezdtünk.
-Na mi van? Anyu megmondta mit kell csinálnod?- fordult felé Brad egy mosolyt elengedve, Con pedig csak karba tett kézzel, durcásan kinyújtotta a nyelvét Bradre, mint egy 5 éves.
-Brad.- szóltam rá ismét.
-Veszem már, veszem anyu.- rakta fel a kezét, mintha fegyvert fognék rá, majd lehajolt és a poggyászában kezdett turkálni.
Az út szörnyen hosszan telt, és Brad ráadásul ismét rosszul lett, amin a magasság sem segített, pedig 15 óra út nem semmi.
-Végre elaludt.- simítottam meg a haját mellette állva, mire csak fordult egyet.
-Mi lesz, ha nem gyógyul meg?- kérdezte James mellém lépve.
-Azt mondtam nem engedem.- pillantottam a mellettem álló fiúra.
-Kemény srác. Egy kis nátha nem fog ki rajt.- támaszkodott meg Connor, Brad ülésének karfáján és mindannyian helyeseltünk.