-Szia anya.- adtam neki két puszit, miközben láttam rajta, hogy már fáradt. Késő este értünk Magyarországra, így fáradtan ültünk be a kocsiba. Miután apát is köszöntöttük elindultunk hazafelé.

Anyáék elmentek lefeküdni, én pedig körbevezettem Bradet a házban.
-És ez az én kis szobám.- nyitottam ki az ajtót, ami egy babarózsaszín, szürke és fehér színekből álló letisztult szoba volt. Imádtam. Brad nem igazán reagált rá, csak mosolygott, majd bedőlt az ágyba és betakarózott az anya által már odakészített takaró egyikével.
-Szeretlek.- ölelt át, mikor fáradtan bedőltem mellé.
-Én is.- szorítottam jobban magamhoz a kezét.

Reggel egyedül ébredtem és lentről apa és Brad nevetését hallottam. Felkaptam a köntösöm és a fejem tetejére kötöttem a hajam egy kontyba. Megdörgöltem a szememet, majd kinyitottam a szoba ajtót és kiléptem rajta.
-Naomi.- rohant felém Noel.
-Szia.- szorítottam magamhoz az öcsém aki hasonlóan szorosan ölelt.
-Azt tudod, hogy én semmit nem mondtam anyáéknak, csak azt, hogy szakítottatok Iannel és Braddel vagy.- nézett Noel komolyan ami meglepett. Mióta Braddel vagyok sokkal jobb a kapcsolatunk és napi szinten beszélünk, ha csak pár szót is, de legalább többet mint eddig. Noel pedig eléggé pletykás, így meglepett és egyben nehezebbé is tette, hogy lemenjek.
Ezer meg egy kérdés kavargott a fejemben. Ian- ről teljesen simán beszélek, a verekedésről nem szívesen, de mégis könnyebben mint a babáról. Anyáék hála az égnek nem igazán követik a médiát, így nem tudnak semmit.
-Jó reggelt.- öleltem meg apukámat, majd egy puszit nyomtam Brad arcára.
-Jó reggelt.- lépett be anya hasonlóan hozzám egy köntösben, csak az ő haja szokásosan, szépen ki volt engedve. Noel rosszallóan pillantott ràm, mikor csak bekaptam egy falat tojás rántottát Brad tányérjáról.
-Hú. Mi volt ez a csúnya pillantás?- kérdezte apa Noel és köztem kapkodva a tekintetét.
-Naomi?- pillantott rám anya, majd leült az asztalhoz én pedig leültem vele szembe.
-Beszélnünk kéne.- sóhajtottam nagyot.
-Igen. Azt sejtettem, mivel a barátod itt van és nem valami kifogással maradt otthon.- mosolygott Bradre kedvesen. Ezzel pedig arra utalt, hogy Ian sosem jött el.
-Mi is történt Ian és közted?- ült le apa is és hátradőlt a széken. Brad hasonlóan hátradőlt mint apa és a szék karfáján nyugvó kezemre rakta a kezét, majd lazán megszorította és biztatóan rám mosolygott.
-Ian megpróbált fogva tartani, részeg volt, megakart verni és nem engedett el, mindössze pár percre tűnt el, ameddig feltudtam hívni a fiúkat.
-Soha nem értem olyan gyorsan át a város másik végébe.- nevetett Brad a szüleim pedig hálásan pillantottak rá.
-Ezután Bradnél laktunk Noellel, másnap pedig véglegesen odaköltöztem aztán összejöttünk.- kezdtem volna felállni, mikor Noel köhintett egyet.
-Utállak.- néztem most én rosszallóan az öcsémre.
-Miről maradtunk mi le ebben a négy hónapban?- sóhajtott anya.
-Emlékszel mikor lementünk Olaszországba a srácokkal?- kérdeztem, mire csak bólintott.-Brad exe valahogy ránk talált. Bement a nagyi szobájába, én pedig utána mentem, majd nekilökött az asztalnak.- csuklott el a hangom és nem bírtam tovább beszélni. Bradre pillantottam aki szomorúan beharapta a szája szélét, majd megnyalta azt és a szüleimre pillantott.
-Nomi kisbabát várt.- törölte meg Brad is a szemét.
-Tessék?- néztek mindketten meglepetten.
-Ahogy nekilökött az asztalnak, hassal érkeztem, így a baba elment.- kezdtem bele a zokogásba és körülöttem teljes csönd uralkodott, majd anya lépett mellém és átkarolt. Éreztem, hogy ő is sír.
-Kincsem.- tolt el magától és megtörölte a szemem.-Jobb lesz.
-Mikor anya?- temettem a tenyerembe az arcom.
-Mikor olyan idős voltam mint te, sőt fiatalabb. Épphogy megismertem apádat, mikor az orvos azt mondta babát várok. Mi ketten örültünk neki. A szüleim már kevésbé, a nagyanyád mindenben segített. Ekkor költöztünk össze apáddal. Mikor a harmadik hónapban jártam, már majdnem a negyedikben, mikor egyszer csak rosszul lettem és elájultam.- simította meg a vállam.
-Jajj istenem.- sírtam mégjobban.
-És nézd meg. Most itt van háromcsodálatos gyermekem.- simogatta a hajam.- Na meg...
-Ne haragudjatok.- pattantam fel és a szobám felé vettem az irányt. Hallottam ahogy egy másik szék is kitolódik, de mit sem törődve vele csak az emelet felé mentem, hogy minél előbb bebújhassak a takaró alá. Biztonságban éreztem magam alatta, akárcsak kiskoromban.
-Naomi.- hallottam meg Brad hangját, mire csak a takaróval a fejemen fordultam egyet és úgy zokogtam tovább.-Kicsim. Minden rendben lesz. Nekünk is lesz három csodálatos gyerekünk és..- feküdt le mellém.
-Megígéred?- fordultam felé és a takarót leszenvedve a fejemről felé fordultam.
-Meg.- szorított magához.-De háromnál megállunk.- nevetett és ezzel nekem is mosolyt csalt az arcomra.
-Mi lenne velem nélküled?- szívtam be mélyen a pulcsija illatát.
-Gondtalan életed egy biztos ügyvéd mellett, balhék nélkül.- sóhajtott.-Annyira sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni akkor.
-Brad. Tudom sokan mondják a tipikus sablon szöveget, hogy te vagy a legjobb dolog ami történhetett velem, de.- ültem bele az ölébe ő pedig felült és átkarolta a derekam.- De szörnyen untam azt, hogy minden este otthon ülünk. Ha te nem jössz nem jutok el ennyi helyre, nem lesz jobb a kapcsolatom a családommal, nem lennének barátaim. A mindenem még mindig az a biztos ügyvéd lenne, akinek a családja azt várta, hogy egy háziasszony legyek, nem pedig azt, hogy boldoggá tegyem a fiukat.
-Jajj Naomi. Sosem fogom megmondani, hogy mit csinálj. Nekem az a legfontosabb, hogy neked mi a jó és, hogy boldog legyél.- döntötte a homlokát az enyémnek.
-Visszamegyünk?- kérdeztem, mire csak egy puszit nyomott a homlokomra és segített felállni.

Egymás kezét fogva érkeztünk meg a nappaliba ahol a szüleim csak egy biztató mosolyt küldtek felénk, majd lefeküdtünk melléjük a kanapéra és összebújva betakaróztunk és elkezdtünk nézni velük, valami nyálas szerelmes karácsonyi filmet, természetesen angolul, annak ellenére, hogy egyikünk sem rajong a romantikus filmekért. Noel karbatett kézzel ült anyáék és köztünk, mint aki bedurcizott, hogy neki nincs senkije. Ahogy ránéztem elkapott a nevethetnék, így csak nevettem a többiek pedig mosolyogva figyelték, hogy végre jókedvem van és nem kérdőjelezték ezt meg.
-Nick és Daniela mikor jönnek?- tettem fel a kérdést.
-Ők csak 24.-én.- válaszolta anya, majd felállt, hogy neki állhasson a karácsonyi menü készítésének.
-Segítsek?- kérdeztem, mire csak bólintott, így egy puszit nyomtam Brad szájára, majd magára hagytam a három fiút a nappaliban.