Óh, drága P! Titkos vagy,
Mint nekem, úgy mint másnak.

Mint titkos kincs, drágakő
Magas fa, égig érő.

Mély erdő, magába hív,
Akárhogy ellenkez e szív.

Csodás folyó, sodró ár
Alján mesés kavics ágy.

Szép sós ásvány, csillogó
Kék szemedhez hasonló.

Rád nézek, angyali kép,
Arany hajad ragyogó fény.

Bűvkörödbe vontál már,
Szívemnek már nincs határ.

Szeretnélek szeretni,
Mindig az arcod látni,

Epedő, égő szívem
Vágyom, Tiéd enyém legyen.

De félek, nem szeretnél,
Ha egyszer megismernél.

Vágyam égő lángjait
Fák szelének árnyai

Oltják el, fújják szerte,
Vágyam mondani nem merve.

Így mentél el mellettem,
Örökké csak ellenem!

Mondd. Miért e kín rajtam?!
Miért szorítja így nyakam?!

Most már tudom, hiba volt,
De ami volt, az már múlt.

Hiába már, szívem száll,
Így neki már nincs megállj.

Hiába tudom rólad,
Engem nem tartasz jónak,

Én szeretni foglak, míg
Végleg elér majd a vég...

2019. 02. 02.

Ez most... csak úgy jött. Aki érti, érti...