-8-
- Szia. - mondta félénken. Azért azóta a telefonos próbálkozása után nem is csodálom, hogy 'fél' a reakciómtól. Bár nagyon örültem hogy elhívott, nem tudom miért. Nem szerethettem bele. Az kizárt. Már megint elmerültem a gondolataimban. Hahó, Kate, ébredj már fel.
- Szia. - köszöntem én is pár másodperc után.
- Arra gondoltam elmehetnénk fagyizni, vagy sétálni, miközben megbeszéljük ezt az egészet.
- Rendben, úgy is dögmeleg van. - mondtam, mert tényleg majdnem megpukkadtam a melegtől. A fagyizó felé vettük az irányt.
- Szóval. - kezdte - A múltkori, amikor mondtam hogy barátnőm van.. Nem annyira gondoltam komolyan. Vagyis azt igen, hogy barátnőm van. De azóta szakítottak vele. Miattad. - mondta. Nem hittem a fülemnek. Jacob szakított a barátnőjével miattam. Pár percig lesokkolódva álltam mellette a járdán.
- Lennél a barátnőm? - kérdezte. Még mindig félénkséget mertem felfedezni a szemében. Úristen. Jacob most vallott nekem szerelmet. Ez nem lehet igaz. Bár nagyon örültem neki, nem annyira láttam helyesnek.
Végül gondolatban eldöntöttem, hogy leszek.
- Igen! - mondtam már majdnem kiabálva. Éreztem ahogy a könnyek összegyülemlenek a szememben, de gyorsan letöröltem őket, majd a nyakába ugrottam. Pár másodperc után pedig ajkait éreztem az enyémen, és ezúttal visszacsókoltam. Annyira örültem.
- Ha van kedved gyere velem, bemutatlak a fiúknak.
- Ó, rendben. - majd a fagyinkat nyalva elindultunk a szállodájuk felé. Gondolom nem sokáig lesznek itt, csak a turné miatt. De akkor viszont nem tudom miért láttam a suliban. Mindegy, ez most nem érdekel annyira.
Nem sokáig gyalogoltunk, már itt is vagyunk. A szobájukba beérve megláttam egy lányt. Jacobhoz közelített, majd mikor ideért szájoncsókolta.
- EZ MEG MI A FRANC VOLT? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve, gyorsan letöröltem őket, majd kirohantam a házból. A park felé vettem az irányt, majd ott egy padra ültem, most viszont már hagytam, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak. Nem tudtam ki volt ez a csaj, gondolom a barátnője. De akkor miért kezd ki velem? Nehezen, de láttam, hogy egy srác, kb ugyanolyan magas, mint Jacob közelít felém. Barna haja volt. Azt hiszem ő is Magcon tag. Brandon?
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro