- Te sírtál? - kérdezte meglepődött hangon.
- Ne-nem.. - mondtam akadozva. Gondolom látta, hogy a szemeim fel vannak duzzadva a zokogástól, és pirosak. Felrángatott a földről, majd a szobámba húzott.
- Mi történt? - kérdezte komolyan. Ettől megint elkezdtem sírni, majd a nyakába borultam. Amikor pedig megnyugodtam, elmeséltem neki mindent saroktól sarokig, a barátságunk kezdetétől idáig. Elbeszéltük az időt, és észre sem vettük hogy már negyed hét van. Ekkor csörgött a telefonom. Pár pillanatig hezitáltam, mert sosem veszem fel az ismeretlen számokat, majd Carolra pillantottam, aki meglepődött arccal, de hevesen bólogatni kezdett.
- Haló? - szóltam bele a készülékbe.
- Kate? Figye.. - de amint meghallottam a vonal túlsó végéről jövő hangot, lecsaptam a telefont. Jacob volt az. Mit szeretne? Megalázott. Ezek után azt hiszi szóba állok vele? Had gondoljam át.. Nem. És egyáltalán. Honnan tudja ez a számomat?
- Ki volt az? - nézett rám kérdőn Carol. Éreztem ahogy a könnyeim utat törnek maguknak, és egymás után folynak végig az arcomon. És Carol egyből megértette. Megértette minden érzelmem. Megértette mennyire fáj ez az egész. Hiszen.. gondolkodtam, amit Carol félbeszakított.
- Elmegyek zuhanyozni. - mondtam még mindig sírva. A barátnőm bólintott, én pedig a fürdő felé vettem az irányt. Rázártam magamra az ajtót, és a földre zuhantam. Szédültem.
- Kate! - hallottam még Carol hangját az ajtó túlsó feléről, de nem bírtam, elsötétült előttem a világ.

               ~Carol szemszöge~
- Kate! - kiabáltam, de eredménytelenül, mert nem jött válasz. Gyorsan a szobába rohantam, felkaptam Kate telefonját, és tárcsázni kezdtem az utóbbi számot, Jacobot. Pár másodperc múlva fel is vette.
- Haló! - szóltam bele gyorsan a készülékbe. - Carol vagyok, Kate barátnője. Azonnal gyere Kateék házához, majd itt elmondok mindent. Siess! - majd leraktam a telefont. Remélem mindent értett, mivel szóhoz sem hagytam jutni. 5-10 perc múlva csengettek, majd gyorsan leszaladtam a lépcsőn, és ajtót nyitottam.