Reggel amikor felébredtem, rajtam kívül már mindneki ébren volt, és össze volt pakolva a matracuk. Gondolom lementek a busz alsóbb szintjére. Ezután elővettem a mobilom, megnéztem a közösségiket, majd először tárcsáztam anyut.

- Szia kicsim! - szólt bele anyu örömmel a telefonba. - Tegnap elfelejtettél hívni..

- Tudom, anya, bocsi! Nagyon forgalmas volt a nap. De minden oké, és nagyon élvezem a kirándulást eddig. - mondtam anyunak.

- Akkor jó. Mikorra is értek Virginiába? - kérdezte anyu. - Én 2 hét múlva indulok itthonról, de gondolom addig még ti nem értek oda. Vagy igen?

- Nem, mi szerintem még 3 hétig legalább úton leszünk. De majd megkérdezem a többieket, és ha következőnek beszélünk, akkor mondom azt is.

- Rendben! De most mennem kell dolgozni, ma délután vagy holnap mindenképp hívj! Puszi. - mondta anya, én is elköszöntem, majd leraktuk a telefont. Ezután Carol következett, mivel megígértem neki. Vele inkább este szeretnék beszélni facetimeon, úgy sokkal jobb lesz szerintem. Kikerestem Carol névjegyét, és hívtam.

- Sziaaaa! - mondta Carol, elnyújtva az utolsó betűt, mint ahogy körülbelül mindig szokta köszönésnél.

- Szia! - mondtam neki én is.

- Hogy vagy? Minden okés? - kérdezte, és hallatszott hogy már nem annyira érdekli.

- Igen, minden! Most viszont sajnos mennem kell, nem tudnánk este beszélni facetimeon? - kérdeztem tőle, és reménykedtem hogy jó lesz, mivel már elég cikinek éreztem hogy mindenki lent van, én pedig még mindig telefonon beszélek... amit gondolom ők is hallanak.

- Persze, jó lesz! - mondta Carol. - Szia! - mondta, és le is rakta. Na, hát ez gyorsan ment. Ezután gyorsan átöltöztem, kisminkeltem a kis tükrömmel, megfésülködtem majd lerohantam a lépcsőn.

- Jó reggelt! - kiáltottam végig a buszon.

- Jó reggelt, álomszuszék. - jött oda hozzám Jacob, és adott egy puszit az arcomra, en oedig megöleltem.

- Jó reggelt! - kiáltották a többiek kórusban.

- Itt tudunk valamit enni? - kérdeztem, mivel mégis egy buszon vagyunk, itt nem tudom milyen reggelit tudnánk csinálni.

- Nem, - kezdte Cam - de kb. 10 perc, és ott vagyunk a második helyszínen, ahol a show előtt tudunk venni kaját, meg elmegyünk egy étterembe, ahol reggelizünk is. Így jó? - kérdezte, én pedig bólogattam. Ezt a 10 percet elütöttük a többiekkel, hülyéskedtünk, beszélgettünk. Miután odaértünk, leszálltunk a buszról, majd kerestünk valami éttermet, ahol reggelizhetünk. Mi hátul mentünk Jacobbal, kézenfogva.

- Az ott nem jó? - kiáltott fel Brandon, egy étteremre mutatva, ami látszólag elég fancynek (najo kivagyok ettol a szotolXDDDDD szerk.) tűnt. Mindenki egyet értett vele, úgyhogy el is dőlt hol reggelizünk ma. Leültünk egy asztalhoz, ahol mindannyian elfértünk, és átfutottuk az étlapot. Mindenki másfélét választott, nekem a szokásos palacsintára esett a választásom. Beletelt vagy fél órába, mire mindenki megreggelizett. Ezután egy úriember (akivel egyébként random útközben találkoztunk) elkísért minket a dedikálás helyszínére. Még volt fél óránk kezdésig, de mint azt megszoktuk, ott már állt a sor, és tele volt az egész aréna. Mi ezideig az öltözőben voltunk, beszélgettünk, engem szokás szerint Lauren nyugtatgatott, hogy semmi baj nem lesz, minden rendben fog menni. Elég gyorsan el is telt az a fél óra, elfoglaltuk a helyünket, Jacob és a többiek beálltak a vásznuk elé, mi pedig Laurennel elfoglaltuk a külön kettőnknek kialakított asztalt, ahol ha tőlünk is kérnek, adhatunk aláírást. Az eleje könnyen ment, minden ment a maga útján.
Akkor még nem tudtam, mi fog történni a következő fél órában.
Körülbelül egy óra elteltével a dedikálás kezdete után, jött egy lány, aki már amúgy is elég furcsa volt nekem. Amikor Jacob adta volna a szokásos ARCRA puszit (amit igazából már megszoktam, és azóta semmi bajom nincs vele) a lány elfordította a fejét, ezzel egyenesen azt elérve, hogy Jacob megcsókolja. És ezt én végignéztem. Laurenre néztem, majd kirohantam az öltözőnk folyosólyára. Nem hiszem el, hogy megint ez történik velem. Ez csak.. ez már túl sok nekem. Bementem az öltözőbe, ahol próbáltam lenyugodni, de újra és újra az a kép ugrott be, mikor Jacob épp megcsókolja a lányt. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy nincs ezek után lelkiismeret furdalása, nem fér a fejembe. Miközben ezeken gondolkoztam, már folyt a víz az arcomról, melegem volt, gyorsan vettem a levegőt.. és nem bírtam leállítani magam. Folyton azon a képen kattogott az agyam. Megmostam az arcom, de ez sem segített. Bementem a zuhanyzókhoz, majd beültem az egyikbe, felhúztam a lábam, és próbáltam megnyugodni, de a látásom egyre kezdett elhomályosodni, már a hallásom sem volt tiszta. Hallottam, hogy valaki belép az öltözőbe, azt gondoltam Lauren az, de nem ő volt. Ez most egy teljesen más személy volt.

                       ♡Lauren szemszöge♡

Láttam a csókot. Láttam ahogy az a lány elfordította a fejét. Rögtön Kate-re kaptam a fejem, aki rám nézett, majd mikor megpróbáltam megérinteni, elrohant. Épp mentem volna utána, de ekkor egy fan odaállt elém, majd még egy, aztán még egy, mire egy konkrét sor alakult ki előttem, én meg nem mozdulhattam. Pár perccel később Brandon ment ki az öltözőbe, gyors léptekkel. Próbáltam utánanézni, de akkorra gondolom már bement az öltözőbe. Ezután Jacobra pillantottam, akinek a szemében tükröződött az ilyedtség, a megbánás.. ő sajnálta a lány miatt, pedig ez nem Jacob hibája volt. Viszont megértem Kate-et, tudom mennyire sokat jelent neki Jacob, ha nekem lenne egy ilyen barátom én sem tudnám végignézni, ahogy egy teljesen ismeretlen lány smárolja le a barátom. Tudtam, hogy Jacob most Kate után szaladna, de nem hagyhatja ott a rajongóit, ez benne van a turné szabályzatában.

                   ♡Brandon szemszöge♡

Láttam, ahogy Kate kirohan, miután az az ismeretlen csaj lesmárolta Jacobot. Igaz, most nem vagyok jóban vele, de ez tényleg nem Jacob hibája volt. Pár perc múlva, mikor nálam már nem állt semmilyen fan, Kate után mentem. Gondoltam, itt az idelye hogy megbocsásson nekem Kate, és ezzel szerintem ki tudnám engesztelni. Bementem az öltözőbe, de nem láttam Kate-et, csak hallottam, ahogy sír. De már a sírás is kezdett elcsendesedni. Megnéztem a zuhanyzót, és megláttam Kate-et, az egyikben kuporgott.

- Kate! - szóltam neki, de neki egyre jobban csukódott le a szeme, és már a sírást is abbahagyta. - Kate! - szóltam neki mégegyszer hangosabban, de ez sem jött össze. Nem tudom, mit tehetnék, tudtam, hogy pánikrohama van, mert már nekem is volt. Ezután gyorsan végiggondoltam, nekem mi segített akkor. Hideg zuhany. Szétnéztem az öltöző fürdőszobájában, ahol meg is láttam egy törölközőt. Ezután jöhetett a hideg zuhany. Felemeltem Kate-et, hogy két lábra álljon, és úgy tartottam. Aztán megfogtam a zuhanyt, és ráengedtem Kate-re a jéghideg vizet. Először a testére, aztán az arcát is megmostam vele. Pár másodperc után már kezdett magához térni, úgyhogy elállítottam a zuhanyt, és megint megszólítottam, hátha mostmár beválik. - Kate! - kiabáltam, mire nagy nehezen kinyitotta a szemeit, de még nem tudta megtartani magát. Leengedtem a földre, majd leakasztottam a törölközőt a falról, és rátekertem a didergő lányra.

Sziasztook, remélem
ez a rész is tetszett!☀️
Ha tudjátok, osszátok meg a könyvem, hogy minél hamarabb sikerüljön visszaszerezni a régi olvasottságot!

Kérdés: Szerintetek Kate megbocsájt Brandonnak, hogy segített neki a pánikrohama után?
Írjátok meg kommentbe, és azt is, hogy tetszett a rész!

Xx, Eszti🌟