- Hé, figyi már, Kate. - nyitott be Jacob újból. -
Mivel holnap dedikálás, és a többiekkel megyünk, arra gondoltam, itt aludhatnánk, úgy sokkal könnyebb lenne. Te itt aludnál Laurennel, ha nem gond. - nézett Laurenre.

- Dehogyis! - kiáltott fel Lauren, a vállamat átölelve.

- Szóval te itt aludnál, én meg a fiúkkal. Na benne vagy? - kérdezte Jacob, aki még mindig csak a fejével kukucskált be az ajtón.

- Még jó hogy. - mosolyogtam, és én is átkaroltam Lauren vállát.

- Szuper! Akkor viszont gyere, kapd fel a cipőd és menjünk haza pár ruháért neked.

- Rendben. Szia Lauren, fordultam vissza az ajtóból, az utóbbi lányra mosolyogva.

- Szia! - integetett nevetve. Felkaptam a cipőm meg a kabátom, majd Jacobbal kiléptünk a már-már fagyos levegőbe.

- Szerintem felhívom Carolt, mert azt sem tudja mi van velem, meg én sem hogy vele. - néztem Jacobra, miközben matatni kezdtem a zsebemben, a telefonomat keresve. - Baszki. Ott maradt a telefonom. - hagytam abba a keresést, mikor eszembe jutott, hogy Lauren szobájában hagytam.

- Itt az enyém, tessék. - nyújtotta át a telefonját, amibe bepötyögtem Carol számát, és tárcsáztam is.

- Haló! - szóltam bele a telefonba, mikor abbahagyta a csengést.

- Szia Kate! De jó hogy hívsz, én is pont most akartam beszélgetni egy kicsit veled. Mesélj, mi van veletek? - hadarta a telefonba Carol, mire én Jacobra néztem és egy vállrántással, és egy grimasszal jeleztem, hogy ez a beszélgetés nem bizonyul túl rövidnek.

- Van egy nagyon meghatározó tény, de ezt inkább majd ha hazaértünk, mert most épp Jacobbal sétálunk hazafelé. Most inkább mesélj te! - mondtam neki, miközben egy könnycsepp gördült le az arcomon, a tudattól, hogy itt hagyom a legjobb barátnőmet, és Virginiába költözünk.

- Képzeld, anya már tök jól van! - újjongott.

- Ez szuper! Figyelj, leteszlek, 10 perc és otthon vagyunk, akkor majd felhívlak! - beszéltem a telefonba, miközben lefagyott a kezem, ugyanis kesztyűt nem húztam.

- Rendben. Akkor majd hívj. Szia. - mondta Carol, én is elköszöntem, és leraktam,

- Istenem.. Annyira nehéz lesz elmondani neki. Tuti haragudni fog. Plusz rettenetesen hiányozni fog. - mondtam Jacobnak keserű arckifejezéssel.

- Semmi baj nem lesz. - mosolyodott el, majd magához ölelt.

- Remélem. - mondtam miközben átöleltem a derekát.

Így sétáltunk hazáig. Anya már otthon volt. Hú, ő még erről az ottalvósdiról sem tud, nem hogy a turné.

- Szia anya! - köszöntem neki, Jacob pedig intett, hogy felmegy a szobámba, amire én egy bólintással válaszoltam. - Kérdezhetek valamit? - ültem le a bárpulthoz.

- Persze, mondd csak! - ült le ő is velem szembe.

- Szóval. Jacob és még páran most turnéznak, és holnapután már indulnak tovább. Ami azt jelenti, hogy nem maradnak itt többet. Viszont Jacob megbeszélte a szervezőkkel, hogy én is mehetnék velük az engedélyeddel. És ez egy óriási lehetőség! Még pár megálló lenne, aztán pedig visszamennek Virginiába. És mivel mi úgy is oda köl.. - mondtam volna levegővétel nélkül tovább, de anya félbeszakított.

- Elmehetsz. - ennek a szónak a hallatán sikongatni kezdtem. - De! Vannak kikötéseim.

- Persze, anya, bármit! - mondtam ugrándozva, more Jacob is lejött megnézni, mi ez a marha nagy hangzavar, amit csapok.

- De jó hogy jössz, kisfiam! Ülj le. Szóval, az első és legfontosabb: sosem hagyod egyedült Kate-et! - mondta szigorúan Jacobra, mire ő hevesen bólogatni kezdett. Hát, nem is csodálkozom rajta, néha én is megilyedek a saját anyámtól. Ezután anya gondolkodó felyet vágott. - Ja, és ne felejtsétek, hogy még kicsik vagytok! - Ennek a mondatnak a hallatán elröhögtem magam.

- Ez komoly, anya? - fulladoztam még mindig a nevetéstől. - Komolyan azt hiszed, hogy lefeküdnék vele?

- Mi? Én egy randira gondoltam! Szó sem lehet róla. - na, itt már nem nevettem annyira. Hupsz.

- Jaa. Én meg sem szólaltam. Akkor elviszünk pár ruhát holnapra, utána pedig ha hazaértünk a dedikálásról összepakoljuk a többi ruhámat a turnéra. Így jó? - fordultam Jacob felé, aki csak bólintott.

- Jó. - mondta anya is. - Segítsek összeszedni a ruháid? - kérdezte, mielőtt még felálltam volna a szélről.

- Nem fontos, öt perc és megvagyok. - álltam fel, majd felbaktattam a lépcsőn, Jacobbal a nyomomban. - Na szóval. - nyitottam ki a szekrényem, miután beléptem az ajtón.

- Nem kell olyan sok cucc, csak fehérneműk, egy póló meg egy farmer holnapra, és ennyi.

- Persze, persze, csak tudod nőből vagyok. - nevettem az arcába.

- Aaaaahj. - kezdett sóhajtozni Jacob. - De ne már, én nem akarok egy fél órát tölteni itthon.

- Jó, sietek. Te pakolj be holnapra ruhát, én meg addig a többi cuccot pakolom össze ami kell. - adtam Jacob kezébe egy táskát, amibe pakolhatja a ruháimat.

- Oks. - mondta a szekrény felé fordulva, majd turkálni kezdett benne.

- Jacob! Tegnap hajtottam össze őket. - néztem keserű arccal a rumlira, amit Jacob az előbb csinált. - Jó, leszarom. - indultam meg a fürdőszoba felé összepakolni a sminkeket, meg a tisztálkodási szereket. Elsőként kivettem a neszeszeremből egy szempillaspirált.. Aztán rájöttem, hogy inkább nem szarakodom vele, és felfogtam az egész neszeszert, majd kivittem a szobába, és beletettem abba a táskába, amibe Jacob a ruháimat pakolja. Ezután kiválogattam még minden tisztálkodási cuccot, ami kellhet majd, és visszamentem a szobámba Jacobhoz, aki már az ágyamon (megjegyzem, a lepedő szépen össze volt hajtva, mostanra úgy nézett ki, mint reggel)

- Jacob! - szóltam rá megint. - Az ágynemű. - ütöttem fejen játékosan. - Minden, gyere, indulhatunk. - mondtam, majd leszaladtam a lépcsőn, nyomomban Jacobbal, aki a táksát cipelte. - Anya Jacob összetúrta a lepedőt és sietni akarunk, összehajtod? - néztem rá kiskutya szemekkel, aminek úgysem tud ellenálni.

- Persze, menjetek csak. - mosolygott ránk, majd célba is vette a szobámat. Felhúztam a cipőmet, kabátot, míg Jacob ugyan így tett.

Már az útnak legalább a felénél járhattunk, amikor eszembe jutott, hogy Carolt fel sem hívtam a nagy sietségben.

- Jacob, bassza meg! Carolt elfelejtettem felhívni. - néztem rá kétségbeesetten.

- Nyugi! Ha odaértünk, kiürítünk neked egy szobát, ahol majd nyugodt körülmények közt beszélhetsz vele. - ölelt át mosolyogva.

- Istenem, Jacob annyira köszönöm. - szorítottam magamhoz szorosan. Az út második felében pedig arról regéltem neki, hogy menyire szeretem, és hogy köszönöm hogy van nekem. Lehet, hogy megunt? Na mindegy, én csak az igazat mondom neki. Nem sok tellett bele, és már léptünk is be az ajtón.

- Megjöttünk! - kezdett el ordítani Jacob, amitől mellesleg megsüketültem.

- Na, szép, már meg is süketítesz. - nevettem. - Amúgy szerintem hallották, hogy megjöttünk, nem kell ordítani.

- Jaja, hallottuk. - jött ki Cameron a nappaliból a fülét fogva. - Máskor ne iyen hangosan, légyszi. - nézett Jacobra kamu szomorúsággal az arcán.

- Oké-oké. - mondta Jacob, miközben elkezdett levetkőzni. (rossz az aki rosszra gondol khmkhm. szerk.)

Heeeeeló Gájz!
Szóval meghoztam a kövi részt, remélem elnyerte a tetszéseteket. 🙈
És bocsánat, hogy ilyen későn sikerült kitennem. 😔
Ha tetszett, kérlek jelezzétek nekem egy voteal, és egy kommenttel! ❤️

Xoxo, Eszti🌙