- Na és megbocsátasz neki? - kérdezte Jacob.

- Hát nem tudom. Valahogy ki kéne engeszteljen. - mondtam nevetgélve.

- Ja, de azért ne egy randival. - mondta Jacob irigy arccal.

- Ne hülyéskedj már, butus! Én csak és kizárólag téged szeretlek. Ő csak barátként jöhetne szóba. - mondtam mosolyogva, majd szorosan magamhoz húztam.

- Persze, tudom. - mondta egy puszit nyomva a homlokomra. - Figyelj, mondanom kell valamit. - húzódott el tőlem. Hevesen kezdett kalapálni a szívem, annak következtében, hogy nem tudtam mit akar mondani. - A turné holnapután indul tovább. - mondta, én pedig nem tudtam hirtelen, mihez kezdjek ezzel a pár szóval. Rögtön azon kezdtem gondolkodni, hogy fogom kibírni nélküle. - De van egy jobb hírem is. Ha anyukád megengedi, velünk jöhetsz. Ebben a pillanatban csörrent meg a telefonom. Anya neve villogott a képernyőn. Mielőtt még válaszolhattam volna Jacobnak, gyorsan felkaptam a telefont a kanapéról.

- Háló! - szóltam bele a telefonba.

- Szia, kicsim! Kiderült, hogy David nem gyógyul olyan gyorsan, ezért egy igen nehéz döntést hoztam meg. Mivel Davidet most helyezték egy Virginiai kórházba, úgy döntöttem, hogy oda költözünk. Nincs semmi ellenkezés! - és le is rakta. De hiszen Jacob ott lakik! Ez a legjobb döntés, amit anya valaha hozott.

- Hallottad? - kérdeztem Jacobot izgatottan.

- Igen. - mondta széles mosolyra húzva a száját.

- Nem hiszem el. - borultam Jacob nyakába. - Biztos meg fogom kérdezni a turnét is tőle. Jó lenne, ha veletek mehetnék. Meg is csörgetem anyát, mert így hogy letette nem is tudtam semmit mondani neki. - mondtam Jacobnak, majd kiválasztottam az "Anya💘" névvel ellátott kontaktot, és tárcsáztam is. Amikor már pont le akartam tenni, felvette végre, persze azóta már 7x újrahívtam. (ehh, ez a hetes szám *szemöldökhúzogatás* XDDDD najó, abbahagytam. szerk.) csörgés után. - Háló, itt vagy, anya?

- Igen, bocsi, mondd gyorsan, mert nem nagyon érek most rá, sok az ügyfelem. - hadarta el az egész mondatát.

- Ja, nem, ezt akkor majd nyugodtabb körülmények közt megbeszéljük. - mondtam nevetve. - Szia anya. - tettem le a telefont. - Hát. Nem volt a legalkalmasabb ez az időpont erre a.. megdumálásra? - mondtam kuncogva Jacobnak.

- Ja, hallottam. - mosolyodott el Jacob is. Már megint az a mosoly. Hát én kivagyok ettől. - Naa, Kate, ne ilyen feltűnően csorgasd a nyálad légyszi. - hű, jó sokáig bámulhattam a száját, ha ezekkel a szavakkal jutalmazott.

- Argh, menj a franca azzal a mosollyal Rolf, kikészítesz. - mondtam kuncogva, ő pedig közelebb húzott magához. Az arcom, és a szám közt kapkodta a tekintetét. - Na, mit kínzol már, kérem azt a puszit. - néztem rá kiskutya szemekkel, mire ő megcsókolt. Éreztem, hogy belemosolyog a csókba.

- Így jobb? - kérdezte miután ajkaink elváltak egymástól, viszont a fejét nem húzta el, így az orrunk még összért.

- Sokkal. - mosolyodtam el.

- Amúgy ma el akartalak vinni, hogy bemutassam a fiúkat. Van kedved eljönni?

- Persze, mehetünk is, mert amúgy kezdem halálra unni az agyam. - pattantam fel az ágyról, Jacobot magammal rántva, viszont nem vagyok olyan erős, hogy felbírjam rántani az ágyról, így mindketten a földön kötottünk ki. - Argh, de utálom hogy ilyen nehéz vagy. Na gyere már. - kezdtem nyávogni, miközben feltápászkodtam a földről.

- Jó, jó, megyek. - kelt fel ő is. Letrappoltam a lépcsőn. Felrángattam a cipőmet, meg egy kabát szerűséget, mivel így november elején már nem volt valami kánikula odakint. Jacob is ugyanígy tett, felhúzta a cipőjét, meg felrángatta a kabátját, és kiléptünk az ajtón. Kirázott a hideg, szó szerint. (haha, ez vicci volt, most nevessetek. pls. szerk.) - Na jó, nincs olyan messze innen. Tíz perc, és ottvagyunk. - kulcsolta össze a kezünket Jacob. Ettől akaratlanul is elmosolyodtam. Annyira szeretem.

Tényleg nem volt messze, ugyanis 7 perc elteltével Jacob már a hotel ajtaját nyitotta ki. Ahogy beléptünk a helyiségbe, megcsapott a párás levegő. Na, itt aztán nem spórolnak a fűtéssel. Megnyomtam a lift gombját, majd Jacob a 4-es gombot, miszerint a 4.-en laknak. Pár másodperc múlva nyílt is a liftajtó, és kiléptünk a folyosóra. Jacob még mindig fogta a kezemet, és húzott maga után, ezzel megadva az irányt. A folyosó végén megálltunk a 117-es szoba előtt. Jacob becsengetett, majd vártunk egy kicsit, mire trappolás hallatszódott a túloldalról, és kinyílt az ajtó.

- Helló. - nyitott ajtót Cameron, levakarhatatlan vigyorral az arcán.

- Szia. - mosolyogtam rá, majd megöleltem. Jacob csak intett egyet köszönés képpen.

- A többiek a nappaliban vannak, a kabátod meg add csak ide. - mondta még mindig vigyorogva.

- Hagyd csak, felteszem én. - utaltam a kabátomra. Lehámoztam magamról, majd felakasztottam a fogasra. A cipőmet is ledobtam magamról, majd Jacobbal - aki már ugyan csak levetette a fölosleges ruhadarabokat - elindultunk a nappaliba.

- Kateeeeee! - kiáltott fel mindenki, ahogy megláttal engem.

- Sziasztok! - öleltek meg egyesével a srácok.

- Na, akkor bemutatom őket egyesével. - állt mellés Jacob, az összes fiú pedig helyet foglalt a kanapén. - Cameron. - mutatott a bal szélső fiúra. Én már rég tudtam mindenki nevét, de azért figyelmesen hallgattam Jacobot. - Aaron. - mutatott a Cameron mellett ülő barna hajú fiúra. - Taylor. - folytatta balról jobbra haladva a mutogatást. - Egyébként nem mindenki van itt a turnén. - jegyezte meg közben. - Daniel,
Brandon, Hunter, Johnny és a testvére is eljött, Lauren. Aki most épp a szobájában van, de kihívom. Lauren! - kezdett ordibálni, mire az egyik szobából egy szőke hajú lány lépett ki. - Szóval. Lauren, Kate, Kate, Lauren. - mutogatott közöttünk Jacob, mire mindketten felnevettünk. Hát, Lauren már most szimpi.

- Szia! - kezdtem el őrülten integetni neki, ugyanis mégis csak örültem, hogy van egy lány a csapatban, akivel - ha elmegyek a turnéra - tudok "lányosabb" témákról is beszélgetni, meg ilyenek.

- Szia! - kezdett el ő is integetni, ezzel utánozva kézmozdulataim.

- Hát, mostmár mindenki nevét tudom. - rántottam vállat.

- Szuper. Kate, maradjunk még, vagy menjünk?  - kérdezte Jacob felém intézve a szavait.

- Én szívesen maradnék még. Persze csak ha nem zavarunk. - néztem először Laurenre, majd a fiúkra.

- Dehogyis! - pattantak fel egyszerre, majd 3 másodperc múlva már mindenki mást csinált. Taylor és Cameron a konyhában beszélgettek, Daniel, Brandon, Hunter és Johnny X-Boxoztak, Aaron meg.. Aaron eltűnt.

- Gyere! - hívott Lauren, én pedig mentem utána. Az egyik szobába vezetett, majd becsukta mögöttünk az ajtót. - Csajszi! Szerencsés vagy Jacobbal. Jó pasi! - nevetett. Egy kicsit meglepődött arckifejezésem lehetett, ugyanis Lauren úrja megszólalt. - Jaj, nyugi, nincs köztünk több barátságnál! Nekem is van valakim. - mosolygott, mire megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.

- Rendben, és igen, nagyon szeretem. - kezdtem áradozni, de feleszmélten, mivel Lauren szerintem teljesen ismeri Jacobot, szóval nem tudnék újat mondani neki. - Holnap dedikálás van a fiúknak amúgy, tudtad?

- Holnap dedikálás reggel 10-től 14-ig Kate! Készülj fel. - nyitott be Jacob, elhadarta, és már vissza is csukta az ajtót.

- Mostmár igen. - nevettem fel. - Az ilyen dedikásokon te mit szoktál csinálni? - kérdeztem.

- Néha tőlem is kérnek képet, meg autogrammot. - mondta mosolyogva. - Biztos tőled is fognak, Jacob barátnője ként! És biztos lesz olyan is, aki nem shippel majd titeket. Na, velük ne foglalkozz. - mondta kedvesen, mire bólintottam.

Woo. 1080 szó. ^^
A többi részhez képest ez extra hosszú lett, remélem elnyerte a tetszéseteket.
És bocsánat, hogy nagyon rég nem volt rész. 😔
Viszont ha tetszett a rész, mindenképpen hagyjatok nyomot magatok után a komment szekcióban, légyszi, és voteoljatok!😌

Xoxo, Eszti💞