Iszonyatosan örültem, hogy az, akit szeretek, viszont szeret. De egyelőre nem tudtam hogy higgyek-e neki. Hogy tényleg szeret. Gondolatmenetemből az ajtó nyitódása zavart meg. Jacobtól elköszöntem, és letrappoltunk a lépcsőn. Viszont anya nem jött meg, az ajtó pedig nyitva állt. Mivel Jacob már elment, kezdtem egy kicsit bepánikolni. Szétnéztem az utcán, de senkit nem láttam, aki valószínűleg kinyitotta volna. Aztán hátulról elkapta valaki a nyakam, behúzott egyet nekem, én pedig a földre rogytam. A fülem sípolni kezdett, a látásom homályos volt. Torkom szakadtából üvöltöttem, és csak reméltem, hogy valaki meghallotta az utcáról.

Egy tárolóban ébredtem, vagyis elsőnek annak nézett ki. A fejem sajogott, a fülem még mindig sípolt egy kicsit. Csak a lábaim voltak lekötözve, de azok olyan erősen, hogy teljesen elszorították a vérkeringésemet, emiatt pedig az egész lában zsibbadt. A szám, és az orrom is fájt. Gyorsan odakaptam a kezemmel, és mindkettőből folyt a vér. Csak reméltem, hogy a telefonom nálam van. A farzsebemhez kaptam, és igen. De ahogy megpróbáltam volna kihalástni onnan, valaki belépett az ajtón. Rezzenéstelen arccal figyeltem a hozzám egyre közelebb érő, teljesen feletébe öltözött férfit.

- Lám, lám. - szólalt meg ördögien, és a zsebéből egy kést húzott elő. Tudtam mi fog következni, és nem voltam rá felkészülve, ezért gyorsan közbeléptem.

- Mire kellek neked? Mire jó ez, amit most akarsz csinálni? Hm? - faladtam ki. A hangom rekedtes volt. Láttam, ahogy a férfi arcvonalai megfeszülnek. Nem válaszolt, csak közelebb jött. A combomra helyezte a kést, amitől összeszorítottam fogaimat. Aztán meghúzta. Olyan sikoly hagyta el a számat, hogy szerintem azt a szomszéd városok is tisztán hallották. Eközben a karomon is ejtett pár mégy sebet, és a másik combomon is. Néhány annyira mély volt, hogy nem mertem ránézni. Ömlött belőlük a vér.
És kisétált az ajtón. Kisétált, engem otthagyva. Éreztem, ahogy elgyengülök.

Valahol fekszek, de a szemeimet még nem tudom kinyitni.

- Sajnálom, de nem tudtunk segíteni rajta. Túl elgyengült volt, kérem értsék meg! Pár napja volt bent, ugyan ilyen vágásokkal, csak nem voltak ilyen mélyek! Túl sok vért veszített. - hallottam, ahogy valaki közelít felém, és a kezemet az ő két keze közé veszi.

- Kate, tudom, hogy élsz! Mutass valami életjelet, kérlek.. - hangja a végén könyörgő, és gyenge volt. Ekkor erőt vettem magamon, mert tudtam, hogy Jacob az. Amennyire csak tudtam, megszorítottam a kezét.
- Tudtam.. - és ekkor kitört belőle a zokogás. Erre többen is mellém értek, de nem tudtam kik, hiszen nem tudtam kinyitni a szememet, még mindig. De erőt vettem magamon, és résnyire ki tudtam nyitni a szememet. Fehér falak, csipogás, infúzióra vagyok kötve, a sebeim pedig össze vannak varrva. Tipikus kórházszag kering a levegőbe, amitől legszívesebben hányni tudnék.

Sajnálom, hogy a tegnapra beígért rész elmaradt, de nem akarok magyarázkodni. Viszont ma bepótolom, és írok mégegy részt.😇